Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-12 / 32. szám
XXIII. évfolyam Szatmár-Németi, 1914. augusztus 12. 32. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár. 1 * Felelős szerkesztő : BODNÁR GÁSPÁR Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. ül*. BaUkay Kálmán szemináriumi vice-rector czimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona ----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------A lap megjelenik minden szerdán. Püspöki körlevél egyházmegyén k papságéi hoz és híveihez. Krisztusban szeretett Testvéreim és keresztény Hívek, bizalommal fordulok hozzátok távollevő főpásztororunk nevében e nagy idők kezdetén. Ismerem törhetetlen hiiségleket, amely- lyel édes magyar hazánkhoz és Felséges Urunkhoz, apostoli Királyunknak az egész világ tisztelete által övezett személyéhez ragaszkodtok, ■— és azért meg vagyok győződve, hogy amikor hazaszeretet és királyhüség a legnagyobb áldozatot kívánja, mindnyájan teljesiteni fogjátok kötelességleket A legfőbb Hadúr hivó zózatára már összesereglettek vitézeink, hogy fegyverrel védelmezzék meg legszentebb javainkat. Hősök ivadékához méltóan, lelkesedéssel és Jtalálmegve- téssel vállalják a feladatot, melyet rájuk rótt Király és Haza. Reánk, itthonmaradottakra is kötelességek várnak s nekünk sem szabad e kötelességek teljesítésében gyengébbeknek lennünk. Lelki és testi bajok, csiiggedés, jélelem, kishitűség, elégedetlenség, nyomor és ínség teszik próbára a háború alatt a szegény népet, családokat és egyéneket. A bajokat tőlünk telhető minden áldozattal, munkával és fáradsággal orvosolni a mi közös feladatunk; buzdítani a csüggedőkel, vigasztalni a szomorúakat, gyámolitani az elhagyatottakat, segíteni az ínségeseken. Az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek szakadatlan lánczola/a legyen életünk a megpróbáltatás ideje alatt s ha valamikor, úgy különösen most kövessük Üdvözítőnket abban, hogy mindenkinek mindene igyekezzünk lenni. Tengernyi könny és fájdalom kiséri az áldozatot, amelyet az igazság diadaláért kell hoznunk. Szenteljük meg a fájdalom könnyeit imádságunkkal és úgy lehel, hogy épen a mi buzgó imádságunk lesz erőssége, megmentöje azoknak, akik nekünk a legkedvesebbek és most miérettünk nélkülöznek, harczolnak. Úgy lehet, hogy az imádság fegyverével sok buzgó lélek még többet hpsznál hazájának, mint az a hős, aki várét ontja érette. Őseink kardját, amellyel legdicsőbb har- czaikat vívták, a szent olvasó ékesítette Egyesítsük mi is a szent olvasót harczosaink fegyverével. Imádkozzunk minél gyakrabban apostoli királyunkért, fegyvereink diadaláért, hadseregünkért és a béke áldásának mielőbbi visszatéréséért. Imádkozzunk együttesen. Szólaljon meg naponkint vagy a körülmények szerint hetenkint néhány napon az esti órákban minden plébánián a harang hívó szava és a béke megkötéséig gyűjtse össze e szent imádság közös elvégzésére azokat, akik szeretik hazájukat, akik hisznek és bíznak Istenben, akik aggódnak a háborúba szállott apá, férj, testvér fiú életéért. Az áj tat osság óráját a helyi körülmények .szerint állapítsák meg a lelkész urak és hirdessék ki a legközelebbi vasárnapon alkalmas szentbeszéd és a jelen körlevél felolvasása után. Az ájtaiosság Jézus SzentségSzivének litániájával és az Oltáriszentséggel adott áldással végezhető. Elrendelem továbbá, hogy a háború ideje alatt, mint oratio imperaia a „Tempore belli“ miséből vétessék colleccta minden szentmisében, amikor a rubrikák, megengedik. Vasár- ás ünnepnapokon az ünnepélyes szent mise után az Oltáriszentség kitétele mellett 3 Miatyáuk és 3 Üdvözlégy végzendő a békéért esdö imádsággal. Szatmár Németi, 1914. év augusztus hó 1. Pemp Antal püspöki helynök. A szeretet háborúja. Katonáink elmentek vérüket ontani. Harczba, háborúba mentek, hogy ezért a meggyalázott hazáért, a mi védelmünkért végső lehelletig teljesítsék kötelességüket. Nekünk, a kik itthon maradtunk szintén nagy harcz, háború jut osztályrészül. A szeretet harcsa, háborúja. Polgárok ! Honleányok ! Soha egymás sorsát megértenünk úgy nem kellett, mint most! Soha az elhagyottakat, a magukrama-; radottakat nem kellett úgy szeretnünk, oly igazán meleg keblünkre ölelnünk, mint eme vérzivataros időben. Valóságos háborút kell viselnünk a szeretet fegyverével a szükség, a nyomor, az elhagyatottság ellen. A mely fekete réme'k, mint a harcztéren a sirályok, úgy jelentkeznek itthon az üres, a férfi, az apa, a kereső családfő nélkül maradt tűzhelyek körül. Valóságos háborút kell viselnünk itthon a már megtörtént öldöklések után is a halál anggala ellen. Hogy hazahozott sebesültjeinket ölelő karjaink közé emeljük. Szenvedéseiket enyhítsük és őket az életnek, övéiknek visszaadjuk. Tégy és adj! A szeretet parancsa. Nagy parancsa. A szeretet harczának két leghatalmasabb fegyvere. Félre minden egyleti sablonokkal. Pózzal és érzékenykedésekkel! Katonáink elmentek érettünk meghalni; nekünk élnünk, cselekednünk, harczolnunk kell ő érettük és itthon maradt családjaikéit. Tégy és adj! Hiszen ha mindenünket oda adnók is . . . hozhatnánk-e akkora áldozatot, mint ők. A harczba vonulók. A kik A vasúti étkezőben. Képek a mozgósítás napjaiból. A mostani napoknak ritka órája. Csend honol a vasúti étteremben. Mintha a nagy ember hullámzásba belefáradva, kissé pihenni akarna az étkező. Csak a szeglet asztalnál ül egy barna- képű férfi. Előtte seres pohár. Még mindig az első. Keserű az a sör. Úgy látszik nagyon keserű, mert alig ízleli. Hanem fejét busán az asztalfőre hajtja. Hej ! Nagy gond húzhatja le. Mint gyümölcs az ágat, mint nehéz kölöncz a kutágast. — Még két napunk van tehát! Gondolja, mondja a lelke, szó szüksége nélkül. Miért ,is jöttem el ? Még maradhattam volna. És köhint egyet. — Be keserű ! Miért is gyiittem még el ? Két nap még a bevonulás. A lelke pedig már nincsen vele. Testével . . Hanem elszáll röpül oda a faluba. Virágos, ákáczfás udvarra. Szép, verandás házba ! A hol nagy busán üldögél az ő, egyetlen szerelme, hűséges szép hitvese. És játszik, csacsog-cseveg, kérdez az ő kis fia. Szerelmének, szerelmüknek gyümölcse. Szinte hallja : — Csatában már apuka ? — Miért nem bujtattuk el? — Hiszen magas a padlás. Senki oda fel nem mehet, ha bezárjuk. Mély a pincze, senki oda le nem mehet, ha akarjuk . . Zsong a beszéd lelkében tovább . . tovább. És ő felugrik : — Jobb igy ! Túl estem rajta. És sóhajt : — Be nehéz volt! Most már könnyebb. Jó, hogy nem engedtem magammal őket. Nehezebb volna mint a harcz. Mint a halál, ha itt, kellene őket látnom, tőlük búcsúznom. És megrezzen szemében a könny. Hogy nyomban szivárványt láthasson. Szép mesz- szenyuló, hétsszinü szivárványt. A melyben dicsőség, győzelem, hazaérkezés, jól végzett kötelesség érzete mosolyog. — Jó, hogy velem nem jöttek . . . sóhajtja és mosolyban játszik az arcza. * Dübörög újra a vonat. Prüszkölve, da czolva érkezik be tenger katonával a tüzes szemű ló, hozva százakat és százakat . . . Felveti fejét. Kinéz . . egy pillanat, a mi nem sok s beugrik az étterembe egy pöszke kis fiú . . . — Apukám, mama is itt van. És jön pirult arcczal, bocsánatot esdő kék szemekkel az asszony. Az asszony, a ki megtudta, hogy még csak két nap múlva lesz az igazi berukkolás. — Minek jöttetek, szól a férfi szinte döbbenettel. Szemrehányó haraggal. Pedig nincs igaza.Lelke nem azt mondja, a mit szava, arcza, szemei mondanak. Az a forró csók, az a meleg csók mindjárt is bizonyítja. Es ott ülnek . . mint fészkéből riasztott madárcsalád. A fiú apja lábain ring. Kezében perecz, szemében boldogság. És csacsog, beszél kérdez : — Apuka, szökjünk vissza ! — Apuka aztán búj el. — Apuka, mondd anyukának, aztán ne sirjon. — Bodri olyan szomorú . . . — Üsd, vágd aztán ha a szerbek bántanak. Miért nem hoztad el a korbácsot? * A két lélek meg csak hallgatja . . . titkon, némán egymásba olvadva. Mily sokat mond, beszél ez a hallgatás. Ez a mélységes hallgatás. A szemek, a tekintetek találkozása. Egy rövidke szó, egymáshoz suttogva röppenő. Hogy* hát miért nem követheti férjét a nő? Mily szívesen, édesen követné. Hogy hát tudom hűségedet. És viselem a te szenvedésedet. Hogy hát a lelkem haza-haza jár. Az enyém meg ott van ... a bömbölő ágyuk közt. Nappil, éjjel. Mikor az óra oly lassan, perczről perezre oly lassan jár .... — Visszamentek ugy-e ? szól — végre a férfi. Nagy nehéz elh .tározással — a közelebbi vonattal .... — Vissza . . vissza suttogta a nő . . . és felzokog. Szavát sírását elnyeli azétteremnek, hullámzó sokadalmának mindig erősödő moraja. Háborús moraja. Bodnár Gáspár.
