Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-29 / 30. szám
2 HETI SZEMLÉ Szatmár-Németi 1914. julius 29. Mellettünk van az egész müveit világ rokonszenve . . . napról-napra bizonyosabbá válik. A külföldi lapok nagy tisztelettel, komolysággal imák a monarchia háborújáról és elismerik, hogy sokat tűrtünk és nagyhatalmi állásunkhoz méltó gondolkozással mentünk a döntő lépes ajtajáig. A mi jegyzékünk — Írja egy világlap — igazságos, logikus. Nem lehet, hogy akadjon hatalom, mely azt a népet támogassa, mely nép gyilkol, bombával igyekszik minduntalan a népek békéjét megzavarni. * A király félé fordul most is, mint minden nemzetet érintő kérdésben az ö népe tekintete. Az a csudás egy ember valóban bámulatra ragadta népit. Azt a népet, amely igazán — mindig a szenvedésekben, a viharokban, a fellegek közt mutatta meg messzire világitó szerete- tét. A tapasztalatokban gazdag atya, rettentő felelősségének érzetében áll, mint a hatalmas tölgy, amelyet vihar nem tudott ledönteni Erély és bátorság, bizalom és tartózkodás, remény és a legrosszabbra való elkészülés teszi öt szinte emberfelettivé, cso- dálkozzunk-e, ha most népének ajkán, nemzetének, hü alattvalóinak leikéből kitör a szeretetnek, a rajongásnak hangja: — Éljen a király ! Egy volt francia külügyminiszter az uj trónörökösről. Flourens volt franozia külügyminiszter érdekes nyilatkozatot tett az uj trónörökös személyéről. Flourens a kővetkezőket mondta: A fiatal trónörökös politikai felfogásai még aligha alakulhattak ki véglegesen, de annyit határozottan kijelenthetek diplomatakörökből nyert értesüléseim alapján, hogy Károly Ferencz József erős német és magyar befolyás alatt áll. A magyarokat rendkívül szereti ! fiatal kora daczára is jbl megtanulta a magyar nyelvet. Neje, Zita főherczegasszony Erzsébet királyné nyomdokaiban halad, feltétlen magyarbarát és remélhető, hogy a magyarságnak eppen olyan ve'dőangyala lesz, mint a megboldogult Erzsébet királyné volt. Meg vagyok győződve róla, hogy a magyarok nyugodtan nézhetnek az uj trónörökös uralma elé, aki modern, haladott ember —- már csak azért is, mert fiatal — és bizonyára helyesen fogja megoldani azokat a nagyon nehéz, súlyos kérdéseket, amelynek megoldása nem késhet soká és az ő vállaira fog nehezedni. Ha Károly Ferenc József megteremti a monachia igazi belső békéjét, ezzel teszi a legnagyobb szolgálatot az európai békének. Egy erős, virágzó birodalommal szemben az idegen államok hódítási vágya megszűnik a nemzetiségi béke. az idegen származású népek (a román-, lengyel-, és oroszsjku polgárság) megelégedése a legjobb biztosíték a monarchia nagyhatalmi állásának megőrzésére . . . Városrendezés. Köröskényi Jenő városi mérnök „Szatmár-Németi sz kir. város városrendezési és fejlesztési vázlatterve és programmja“ czimű könyvet adott ki, mellyel a helyi sajtó egyes orgánumai már foglalkoztak. Mi is részesítjük Köröskényit abb^n a tisztességben, bogy terveihez a magunk szempontjából hozzászólunk. Azt akarjuk jelezni ezen eljárásunkkal, hogy a munkát a városi tisztviselőben nem csak becsüljük, hanem nagyrabecsiiljük ; s különösen nagy az örömünk afölött, hogy végre ha nem is hivatal helyről, de mégis a városháza tájékáról hang emelkedik a városrendezés eddigi rendetlensége s a városfejlesztés eddigi fonákságai ellen. Mert nincs Magyarországnak sik vidéken fekvő egy városa se, melyben az utczák, még az újak is any- nyira görbék volnának. Nincs egy város se, melyben oly keveset törődtek volna azzal, hogy az elmúlt lázas építkezések alkalmával a keletkeztek, uj városrészek a régiekkel szerves összefüggésbe jussanak. Köröskényi a mai modern elvek szerint a város térképét sugárutak és körutak kombinácziójával reformálja át. Nem elégedvén meg a város eddigi éjszak-déli tengelyével a Perényi Kazinczy Battyhányi utcza vonalával, egy ezzel párhuzamos sugárutat tervez, mely a Báthory- utcza folytatásaképen szelné át az Aruny János, Vörösmarthy, Józsika, Mátyás-király és Dobó-utczákat. Körútját úgy tervezi, hogy az Alsószamospart, Bányai-ut, Arpád-utcza, Kinizsi-uteza eddig már kész ivét folytatja köralakban a Dobó és Damjanich-utczák bevonásával a Dinyés-kert még be nem épített részén át a József kir. herceg-utcába. Hidakat tervez a Battyhányi és Báthory-utcák végére. Köztemetőt az uj sugárút éjszaki torkába. Gondoskodik uj terekről és ligetekről, a Szamoson kikötőkői. Kihelyezi a vásárteret és közvágóhidat a Szentvérre. Utczákat tervez a Szamoson túl, a Dinyés-kertben, a Szigetben, a Rekettye és Németi mocsár dűlőkben és a Belső postakertbe. Ezeket mind szerves összefüggésbe hozza a város régi magvával. Uj utcákat nyit, a régieket szélesíti, hosszabbítja, csinosítja, a zsákutczákat megszünteti. Egyszóval nagyjában elfogadható munkát végez. De ha a részletekben tekintjük ezt a tervet, a vakmerőségnek olyan jeleit találjuk benne, hogy önkénytelenül ki kell fakadnunk: A városrendezési terv elkészítéséhez nem csak mérnöki tudomány, nem csupán körző és vonalzó szükséges, hanem mellőzhetetlen a tapintat is. Aki városrendezési terv készítésére vállalkozik, annak tudnia kell, hogy a város utezái és épülettömegei egy élő organizmusnak a részei. Aki tehát ezzel az organizmussal szemben az operatőr vagy az orlho- péd szerepére vállalkozik, annak ismernie kell ezen szervezet anatómiáját, nehogy kését egy éltető szev ellen irányítsa, vagy pedig vassínéivel és zubbonyaival elnyomoritsa. Értjük itt Köröskényinek különösen azt a merénylet számba menő tervét, mely az Attila-utczát úgy akarja egyenes vonalban meghosz- szabbitani és a Deáktér Pannónia vendéglői oldalával összekötni, hogy TÁRCZA Azok a sajtóhibák... — A Heti Szemle eredeti tárczája. — Azok bizony. Azok a sajtóhibák . . ! Az iró embernek még a gondolatára is .. . vér helyett jeges viz kering az ereiben. A háta borzong. Hideg verejték gyöngyözik homlokán. Az olvasó közönség egy része szidja a szerencsétlen szerkesztőt (és sohasem a szedőt.) A másik íesze sandán mosolyog. Mulat vagy bosszankodik. Hogy hát . . . hogy is és minek is van sajtóhiba a világon. Pedig sajtóhibának lenni kell! Akár a légynek. Akár a szúnyognak. Ezektől a jószágoktól még a király sem mentes. Még a légyfogó-gyáros sem. Épen így nem mentes a sajtóhibáktól az iró müve. írása, czikke. Könyve vagy mi más cselekedete. Nagy fogadások történtek. És győzött. .. a sajtóhiba. Egy iró éjt, napot egybe vetett, hogy sajtómentes lapot produkáljon. Fogadása is volt. És a sajtóhiba becsúszott, mint besurran a tömegbe — a merénylő. A betűk tömegébe is hihetetlen módon tolakodik be a sajtóhiba. Persze, a sajtóhibának erre a tökéletlen, furfangos mivoltára az olvasó-közönség milliói közül alig gondolnak — a százak. Azt se’ tudják ... mi fán terem az a sajtóhiba. — No, itt megbicsaklott az iró pennája, mondják, mondogatják. Szegény, iró ember! Hiszen az Írónak nincs nagyobb ellensége a sajtóhibáknál. Akár hány Írónak kicsordul a könnye, mikor rémülten veszi észre, bogy-bogyan tették csúffá az ő Írását. Pedig sokszor egyetlen szónál, egy-egy kifejezésnél mennyit gyötrődött. Mily gondos lelkiismeretességgel, csiszolt, rakosgatta a kifejezéseket. A sajtóhiba keresztül huzza minden törekvését. * Ha valahol, úgy főleg a nyomdákban értékelik az időt. Hogy az idő pénz, hogy az újságszerkesztés legnagyabb titka az idő gyors, szinte csodásán gyors felhasználása . . azt a szerkesztőségben és az újság nyomdájában tudják igazán. A szedők karja, keze gyors mozgásban van. Ujjaikkal kapják, szedik innen onnan az abcés fiókokból az ólombetűket, ezeket a mozgó ólomkatonákat melyek a gondolatokat röpítik szerte szét a világba. A legügyesebb szedőnek tartják azt, aki nem érti, mit szed. Mert az érlesre is idő kell. A legértelmesebb szedő lehet az, aki tisztában van a szöveggel, amit ő szed. De nem a legszaporábban. Akadtam szedőre, aki elé oda csempésztem egy kéziratot, amelybe beleloptam azt, a mondatot, hogy „maga, aki e sorokat szedi gép, mert nem . tudja, mit csinál.“ Beleszedte. Pedig a gazdája a leghasználhatóbb szedőnek ismerte el. Sok ér dekes tapasztalatom van e lélektani jelenségről — 28 esztendőnek tapasztalata. A sajtóhibák forrása természetesen legnagyobb mértékben — a kézirat. Hihetetlen kéziratokat kell szedniök a nyomdászoknak. Aki sokat ir, gyorsan ir, az izgalmak hatása alatt ir . . . annak Írása csakhamar ákumbákumossá lesz. Betűi összeszöknek. A gondolatok gyorsaságát nem birja követni a kéz. A gondolat szikra sebességgel szalad, rohan. A kéz azonban nem birja a gondolattal való versenyt. Hihetetlen gyakorlatot szereznek azért a szedők is a kéziratnak olvasásában. Különösen, ha egy-egy kézirattal naponkint dolguk van, azt a kéziratot úgy megismerik, mintha csak nyomtatott papirosból szednének, így vannak az egy nyomdában dolgozó szedők az én írásommal is. Mi tagadás, megtörténik, hogy írásomat könnyebben, biztosabban olvassák sokszor, mint jómagam. Hanem az uj, a most érkezett szedők ... no azok . . . harczba kerülnek az én Írásommal. És ha némán, kérdőleg tekintenek reárn . . . azt szoktam mondani : — Lássa fiam, nem gyakoroltam magam elég jól az irás mesterségében . . .- Az a jó fiú, az az öreg szedő megértő mosollyal válaszol nekem. * De a sajtóhibák nemcsak bosszúságot okoznak. Főleg a közönségnek. Magának az Írónak is. Derültséget sokszor hahotát fakaszt. (Alig merem felhozni, hogy a szedő urak nem egyszer csinálnak — csupa kedélyeskedésből — raűsaj tóhibákat is,) Nagy és sok kötetet tennének ki a sajtóhibák gyűjteményei. Sajnos, a kezeim között levő sajtóhibák gyűjteményéből kosárszámra nem adhatok — itt egy tárcza nagyon is határos területén. De miként egy csepp vízben, mint tükörben verődhetik vissza a nagy víztömeg: úgy az itt következő eredeti sajtóhibában is megtalálhatjuk a sajtóhibák tengerének mivoltát. *
