Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-03 / 22. szám
Szatmár-Németi 1914. junius 3. HETI SZEMLE 3 akarja rázni „a feudalizmus, a klerikalizmus és az uzsoratőke igáját.“ Véget akar vetni a „középkori maradiságnak“ meg akarja szüntetni a „nemzetsorvasztó privilégiumok hatalmát“. Hirdeti az általános, egyenlő, titkos választójog mellett a szekularizácziót, és a hitbizományok eltörlését, az állam és egyház szétválasztását s nemzetiségi testvéreink“ nyelvi és kulturális szükségletei kielégítését és sok más ily csodabogarat. És ezt a felhívást aláírta egész sor ismert, vezető állásban lévő férfiul Ott tartunk már, hogy a főváros nyolczadik választókerületében (hol lehet ez, ha nem a Lipótvárosban?) meg is tartották alakuló gyűlésüket. E jelekből nyilvánvaló, hogy egy nagyon komoly jelenséggel állunk szemben, amellyel ezentúl számolnunk kell politikai életünkben s amely már a legközelebbi választásnál is éreztetni fogja hatását. Apponyi Albert gróf bölcs tanácsadására és Károlyi Mihály grófnak, a függetlenségi párt uj elnökének, aki Kossuth Ferencz halálával és Justh Gyula lemondásával a párt bizalma és ragaszkodása folytán a hármas elnökséget a maga kezében egyesítette, mérsékeltebb demokratizmusára lesz szükség, hogy az élesebb hangok elveszítsék hatásukat. Nem lehet azt megengedni, hogy támogatásunkkal a radikalizmus győzelemhez jusson. A radi- kálizmussal való szövetkezésből haszna csak a radikalizmusnak lehet. A kereszt jelében! A cs. és k. hadsereg vallásos nevelésének kérdése nálunk nagyon is sokszor szóba kerül, de úgyszólván sohasem nyer teljes, de még felületes megoldást sem. Általában azzal szoktunk megelégedni, hogy hiszen a legénységet nagyon sokszor vezényelik a templomba (havonta egyszer, tehát évente tivenkétszer) s igy elég alkalma van arra, hogy vallási kötelezettségeinek eleget tegyen. Ezen felül a legénység minden helyőrségben részesül hitoktatásban a lelkésztől (és pedig ujonczképzés idején és nagyböjtben.) Ebben az irányban szerzett személyes tapasztalataim arról győztek meg, hogy a legénység nincs megelégedve a havonkinti korunkban óriási munka, erőfeszítés történik minden téren. A mai kor embere a munka embere. Ferrini oly lázas munkásságot folytatott, hogy á legszorgalmasabb ember is alig mérkőzhet'k vele. Nem is adták azt ingyen, hogy 43 évet élt csak, és már is korának első tudósai közé sorozták. Már tanulói pályájának kezdetén elvül tűzte maga elé ; „lehetőleg jól előkészülni jövő elhaladásomra, amelyet Isten tűzött elém.1' Már 24 éves korában a főiskola tanszékén látjuk őt. A jogtudomány minden ágában otthonos, a hazai és külföldi jog terén egyaránt. Á latin és görög nyelvet klasszikusan kezelte. Azonfelül anyanyelve az olasz mellett a franczia, angol, német, spanyol, szír és héber nyelveket jól értette. Hogy mennél több ideje jusson a munkára, szigorú napi rendet tartott. Bármenynyire szerette az elmélkedő imát, mégis csak egy negyed órát szentelt annak reggelenkint az iskolai évben. A szünidő alatt aztán egy teljes órai elmélkedéssel és órákig tartó imádságokkal kárpótolta lelki szomját. Étkezési, felüdülési, pihenési idejét is a munkaidő korlátozta. Habár lelki életet élő férfi létére az egyszerű eledeleket kedvelte, mindazáltal óriási munkásságára tekintve bőséges eledellel tartotta fenn testi erejét. Bármennyire szerette a római jogot és a munkásságot : mindazáltal az örökös egyhangúság nyomasztólag hatott kedélyére. Azért mondá: „Az ember szinte eszét veszítené a sok munkától, ha magunk közt mondva a római jog oly nagy értéket képviselne, vagy az volna életünk végső czélja.“ Keresett is magának egy-egy kis pihenőt. Milyen pihenőt? „Szent Pál alszik, szegény Sz. Páll — szokta mondogatni, a Pandekták, a sok római törvény gyűjtemények között. Ki tudja, vájjon és mikor lesz 14 napi pihenőm, hogy lelkem kissé megnyugodjék. Talán várakoznom kell istentisztelet-hallgatással és — ami dicséretére válik — az a kívánsága, hogy minél többször lehessen jelen a szentmiséken, hogy minél többször vehessen részt vallási ájtatos- ságokon, hogy minél többször hallgathasson szentbeszédet s főképen, hogy évente többször részesüljön a szentáldszásban. Amennyiben ez a buzgóság a katonaság egy bizonyos (az azonban csekély) százalékánál eddig nem volt meg nagy mértékben, annyiban ez az utóbbi időben egy csodálatos eszköz által, a jó példa által magas fokra emelkedett. Ezt a jó példát egészen öntudatlanul a hadsereg azon tisztjei adták, akik főképen az utolsó két év folyamán nagy számban és erős vallásos .meggyőződéssel léptek az oltárhoz, hogy Mária-kongreganistákká avattassanak. Mindezt az említett tisztek azért csele- kedték, hogy első sorban kibéküljenek Istennel, hogy továbbá az Isten-Anyának valódi lovagjaivá és szolgáivá váljanak s hogy végül saját lelkűk üdvét biztosítsák. És ez a lépés nálunk kezdő lépés volt, amelynek a lehető legjobb eredménye lett a keresztény meggyőződésben. Ugyanis ezen lépés által nyert a hadsereg jövendőbeli vallásos élete biztos alapot, amelyen a keresztény meggyőződés és vallásosság a legnagyobb mértékben virágozhatik fel. A mondottakból önkéntelenül következik annak szükségessége, hogy elsősorban a tisztek tegyenek bizonyságot alkalomadtán társaik és alattvalóik előtt igazán vallásos meggyőződésükről, hogy áhítatukat a templomi ájtatosságokon való részvétükkel a legénység jelenlétében kifejezésre juttassák s igy mintegy lökést adjanak a vallásos buz- góságra. A katonáknak általában határozott és hő óhajuk, hogy többször mehessenek a templomba istentiszteletre, mert nagyon jól tudják, hogy csakis az Isten házában emelheti lelkét zavartalanul és áhitatosan a Mindenhatóhoz. A kaszárnyában vajmi nehéz a katonának áhítatának megfelelően cselekednie, amit nem kell közelebbről indokolni. Ezen a bajon czélszerüen a következő szokással lehetne segíteni. Bizonnyára egy-egy csapat minden szaa pihenésre egész a boldog örökkévalóságig 1“ Be is vésték róla márványemlékébe: „Ö oly férfiú vala, aki egész életét a tudománynak szentelte szakadatlan munkásságából,“ 43 évvel távozott közülünk. Am Ferrini elég okos volt ahhoz, hogy ennyi szellemi munka közben, idejekorán lásson felüdülés után, még pedig nem máshol, mint a szabad természetben. Ebben is korának embere volt. Korunknak jellegzetes tulajdonsága visszatérni a természethez. Kirándulások, alpeseket, hegyeket megmászni, tengeri utakat tenni s más hasonló dolgok a modern ember kedvtöltései. De kevesen értenek hozzá a szabad természetet úgy felhasználni lelki felüdülésére, mint Ferrini tanár. Testben, lélekben megújult ő ilyenkor. Suriában a szép Lago Maggiore magaslatán, a hol „Olaszország ege oly kedvesen mosolyg ránk“ töltötte ő legszívesebben szünidőit. Atyjának a politechnika tanárának itteni szerény háza szűk volt az ifjú vérnek. Ki a hegyre 1 Fel a magasba 1 Ez űzte, vitte, Ferrinit fel az Alpokba „minden évben még kevéssel halála előtt is. O azonban nem pusztán testedzést látott e nagy kirándulásaiban, hanem iskola volt az neki az élet erős har- czaira. Nagy erkölcsi nevelőt látott ő a természet élvezésében. Edzett akaraterős férfiakat a természet nevel nekünk párosulva a vallás magasabb eszméivel. Igen, a természet Isten követe, vezér az Istenhez. Legalább Ferrini igy tekintette. Értett hozzá a természetben Istent szemlélni és csodálni Assizi sz. Ferencnek Istenben elmerült lelkületévei járt kelt ő Isten szép kertjében, a nagy természetben. „Ezen egyedüli élvezetét áthatotta egy léleknek magasba törekvése, amely azután leledzik, hogy a hétköznapi élet piszkos légköre fölé emelkedjék.“ Irta róla egyik ismerőse. És ő maga megvallotta: „Égy hegy magaslatán Istennek ünkaszában van egy tiszt, vagy egy tiszthelyettes, aki foglalkozhatnék egy bizonyos mértékben hitoktatással. Egy-egy ilyen tiszt a lelkész képviseletében az egész keresztény vallásu legénységnek adhatna az esti órákban hitoktatást, tarthatna áj tatosságokat, sőt tartalmas evangélium-magyarázó rövidebb beszédeket is intézhetne a legénységhez (prédikáczió alakjában.) A tiszt ebben a hivatalában az Ur tanítványának szerepét töltené be s mint ilyen buzdítaná alattvalóit, bogy teljesítsék mindazt, amire bennünket az Üdvözítő a lelki üdvösség elnyerése végett tanított. Mivel azonban a szóbanforgó oktatási és ájtatossági órák szolgálati szempontokból hosszúak nem lehetnek, azért kell, hogy az előadandó tárgy aránylag rövid, de emellett tartalmas és tanulságos legyen. Ez a vallásoktatás hetenkint egyszer (legmegfelelőbben az esti órákban) történhetnék s vagy mindjárt rá, vagy a következő napon lehetne megtartani az áj tatosságot (imádságot, litániát stb.) Itt megjegyzendő, hogy az imádságos és énekes könyvek közül azok volnának a legalkalmasabbak, amelyeket a lelkész a hel}ri körülményeknek, de elsősorban a legénység nyelvismeretének megfelelően használatra ajánl. Ezen könyvecskéket az altiszti kaszinó rendelhetné meg, hogy a legénységnek ilyenféle kiadásai ne legyenek. Hogy teljes megoldást nyerjen a hitoktatás kérdése, jegyezzük meg még, hogy minden ilyen oktatásnak feltétlenül fel kell ölelnie a lelkiüdvösséghez szükséges alap- feltételt : bünbánatról, és a gyónásról való tanítást. Gyónás nélkül a keresztény meggyőződés, a keresztény hitigazságok ismerete mit sem ér. Mert bűneink igazi és bánatos meg- vallása s ami ennek eredménye, bünbocsánat nélkül nem vagyunk méltók arra, hogy az Ur szt. asztalához járuljunk. Ha nem szégyeltük magunkat a szent- séges Isten előtt vétkezni, akkor nincs miért szégyelltünk bevallani bűneinket Isten helyettesének, a papnak. És minél többször tesznepies közelségében érzem magam. És a vad természetben az ő örök ifjú mosolyát szemlélem“ A szentirás legszebb helyeit gyűjtötte össze magának, melyek a természet szépségét magasztalják. Úgy gondolta, a természet szépségét egy nép se ismerte annyira s oly költőiesen nem énekelte meg, mint Isten választott népe. Magában Krisztus Urunkban is ráismert a természet nagy barátjára. A természet mellett legközelebb állottak szivéhez a természet fiai, a hegyek és mezők lakói. Micsoda gyermeki örömet talált abban, ha az alpesi gyermekekkel elcseveghetett ez a tudós tanár! „Mily gyakran elmulattam, írja ő, az alpesi pásztorokkal s a hegyi szegény leányokkal és mindannyiszor csodálkoztam és szégyenkeztem az életbölcseség, az isteni Gondviselés megértése, a földi javak csekélyre becsülése, a mocsoktalan élet benső békéje és örömei előtt.“ Mikor a magas negyekből leszállóit Sunába, ott ismét az imádságnak és tudománynak élt. Főleg az Orsolya apácáknak áhitatragerjesztő s félreeső templomkájában időzött szívesen, két-három órahosszáig is eltársalogva az oltáriszentségben lakoző Istenemberrel. Leghőbb vágya volt Sunában meghalni s ott temetkezni. „Sunában egyedül az én jóbarátaim fognak engem végső nyugvóhelyerare elkísérni, a falusiemberek, a gyermekek, a szegények azok, akik telkemen valóban segíteni fognak.“ Úgy is történt. S e jámbor nép szent helynek tekinti az ő ő sírját. Egyetemi tanár és szegény falusi nép, mily ellentét 1 S mégis mily közel férkőztek egymáshoz! Egy szív és egy lélek lettek. „Többre becsülöm én az istenfélő falusi asz- szonyt, mint az istentagadó tudóst“, mondotta Éerrini. Nincsenek könyvei, de Istennel beszélget ott fönn a hegyen. „Ok az életet megértették.“ Bóta Ernő. 8.- J.
