Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-20 / 20. szám
Szatmár-Németi 1914. május 20. HETI SZEMLE 3 tot, amit emberpusztitásra fordítottak, az emberiség boldogitására fordítják, nagy anyagi jólétet hozhattak volna létre a földön. Mi embert nem pusztítunk, hisz az ember a legnemesebb a világon élő lények között, de igen is elpusztítottuk és teljesen kiirtottuk azokat az állatokat, amelyek több kárt okoztak, mint hasznot. Ilyenek voltak : a légy, a patkány, az egér, a hernyó és mások, amelyek ragályos betegséget terjesztettek. Ha régen az emberek azt a pénzt, amelyet egy évben az emberpusztisásra költöttek, ezen kártékony állatok kiirtására használták volna, hamarabb megszabadult volna az emberiség ezer ártalmas állattól. Nem tudjuk megérteni, hogy lehettek olyan oktalanok, hogy éppen a legegészségesebb embereket választották ki és azokat állították egymással szembe, hogy egymást megöljék.“ így fognak rólunk beszélni a jövő századokban, vagy ezredekben, mert az egész bizonyos, hogy a világbéke, amelyet a kishi- tüek még most is utópiának tartanak, meg fog valósulni. Az a kérdés, hogy mi hozzájárulhatunk e valamivel ezen szebb korszak létrejöttéhez ?! Ezen szép korszak letre fog jönni, akár ellene, akár mellette fogunk buzgólkodni, mert mint említettük, az emberiségnek^ fejlődését megakadályozni nem lehet. Meg lesz nálunk nélkül is 1 De az lesz a jövőben a legnagyobb ember, aki ennek létrejöttére legtöbbet fog tenni ! Egyes ember nem hozhatja létre, még ha országok fölött uralkodó király volna is. De hozzá járulhatunk egy parányi homokkal mi is és e végből mit kell tennünk ? Ki kell irtani szivünkből minden gyűlölködést az emberek iránt. Sajnos, hogy ez idő szerint még az iskolák is, kezdve azsóvódától, anáborura nevelnek. ...............Az angol gyermek az óvodában kiáll és el kezd szavalni: én angol vagyok ; a világ legelső nemzete az angol, ha nagy leszek, megfogom ölni az angol nemzet ellenségeit. A franczia gyermek az óvodában igy szaval : én franczia vagyok, a franczia nemzet a világ legelső nemzete, ha nagy leszek, le,fogom ölni a franczia nemzet ellenségeit. És igy megy tovább. A német, olasz és magyar ugyanígy tesz. Ez nagyon helytelen. Ez ellenkezik azzal a tannal, amelyet Krisztus hirdetett. Az emberiség azért nyomorog, mert nem rendezkedett még be Krisztus tanítása szerint. A reformnak tehát önmagunkból kell kiindulnia. Az emberiség szeretetekre kell nevelni az embert már az óvodától kezdve. Elő kell készítenünk az emberiség szebb jövőjét. eget. Mihelyt észrevette, hogy a porfelhő teljesen eltakarta a napot, úgy hogy sötétség borítja a földet, egy rémült kiáltással ülőre szólította tyúkjait, hogy ha már a világ elvész, hát feleségei körében halljon meg. — Teringettét — fakadtam ki, hogy tudják ezek az állatok a Fehér Ipoly fizikáját. Másnap gyönyöríiszép napra virradtunk s reggelre kelve ott láttuk az utczán szép sorjába rakva a szemétkupaczokat. Semmi különös dolog nem történt, csupán annyi, hogy a jószág csordábamenet a kapuból kilépve visszahőkölt az utczától, este pedig hiába várták haza a gazdák, a harmadiknegyedik utczából kellett éjnek idején haza hajkorászni. Ok azt mondták, hogy a kupa- czoktól ijedtek meg a barmaik, de azt hiszem, hogy inkább azért, mert nem ismertek rá a tisztasága miatt. Különben egész nap vártuk, hogy mikor jelenik meg a város szekere a szemetet elhordani. De hiába. Másnap is vártuk mindaddig, mig egy rendőr fel nem világosított bennünket az utczaseprő testület hangulatáról: hogy inkább kitakarítják az oroszlánok barlangját, semmint ismét eljöjjenek a Vadretek-utczába. Harmadnap aztán kerekedett egy nagy szélvihar. Pajkos gyermekei, a forgó szelek rátelepedtek minden egyes szemétrakás tetejére ; fütyülve, vihogva szerteszét hányták, elteregették az utczán. És ismét felöltötte régi képét, születése óta maszatos képét a Vadretek utcza. —n. A legújabb magyar „probléma.“ Irta: Dr. Vass József. Az iskolai vallásoktatás kérdése egyike azon „problémáknak“ amelyek sem múltjuknál, sem természetüknél fogva nem problémák, de mint ilyenek szerepelnek azon irányzatok kezében, amelyekben több a rombolás vágya, mint az építésé s jóval több a gyűlölet az Egyház ellen, mint az érdeklődés az állam iránt, amelynek pedig — igy hirdetik — szolgálatot akarnak tenni a konczentrált támadásokkal. Sem természeténél, sem múltjánál fogva nem probléma az iskolai vallásoktatás. Azzal ugyanis legyünk tisztában, hogy erkölcselméletet Írni vagy erkölcsöket vallás nélkül lehet ugyan elképzelni, de valóban erkölcsös életet élni vallás nélkül nem lehet. A szabadgondolkozó és radikális sajtó dühösen szisszen fel, amikor ezt az állítást hallja és a kérdések egész özönével felel, mondván : hát mi vallást megvető emberek nem vagyunk becsületesek ? Hát sohasem élt istentagadó igazán nemes és szép életet ? Hát nincs-e közöttünk is akárhány olyan ember, aki nem gyakorolja vallását, de emberszeretőbb és könyörületesebb, mint akárhány templomkoptató. ? Ezek a kérdések mutatják legjobban, mi lyen ijesztő felületességgel kezelik egynémely ré szén a legfontosabb ügyeket. Hisz nem arról van szó, hogy egyes, műveltségüknél vagy megmagyarázhatatlan lelki hatásoknál fogva emelkedett jellemek vallás nélkül is meg tudnak e felelni a polgári becsületesség követelményeinek, hanem arról, hogy a nagy tömegek, a százezrek, a milliók, akikhez a kultur-hatásoknak csak végső rezgései juthatnak, tudnak-e erkölcsös életet élni, ha az erkölcsi szabályokat, amelyek érzéki és ösztönös természetünknek terhesek, nem látja el felsőbb szankcióval a vallási meggyőződés, a jutalmazó és büntető Istenbe vetett hitnek ereje 1 Amig a római nép vallásos volt, tudott erkölcsös lenni; amikor megingott és romba- dőlt benne a istenek valódiságába vetett hit, megingott erkölcseiben is és tönkrement nemzeti mivoltában, pedig bizony mondom, hogy többen prédikálták a császárok korabeli Rómában a szabad gondolatot és a vallástól független erkölcsöt, mint prédikálják most Magyaroszágban. És amikor a tömegek erkölcsi életéről beszélünk, nem arról a felületes, szokások és büntetőtörvénykönyvi paragrafusok között óvatoskodó becsületről van szó, amelynek ideálja fönt a párbaj képesség, lent pedig a büntetlen vagy pláne börtöntelen előélet — hisz párbajképesség és büntetlen előélet alatt temérdek piszok és biin elfér, hanem szó van velőig, veséig lelkiismeretig és túlvilágig érő meggyő ződésekről, jellemeket és lelkeket kérlelhetetlenül igazitó erőről, ösztönöket és érdekeket is legázoló határozottságról, érzékről, amelyet nem paragrafusok igazítanak, hanem a bűntől való félelem és az erények és jónak őszinte szeretete. És mindebből nem próbaminták szükségesek, hanem nagy, felhalmozott tőkék, amelyek generácziókon keresztül, apák, anyák lelkén, tanítók és nevelők szavain keresztül szürenkezzenek össze, mint nagy történelmi hagyomány, a nemzedékek leikében, mert értsük meg, hogy nem becsületminimumok és nem erkölcskivonatok nevelnek és mentenek nemzeteket; czölöpök és fundamentumok szükségesek a nemzeti és állami nagy feladatok terheinek elhordozására. Ingadozó erkölcsfilozófiák vékony levesei vallástalan iskolákban jaj! rabkosztra nevelik tízezrével a franczia ifjúságot! Ha tehát a dolgok természetét vizsgáljuk, hamar belátjuk, hogy az iskolába valóság vagy oda nem valóság kérdésében sok mindenről lehet szó, csak a vallásoktatásról nem. Szó lehet arról, odavaló-e a darviniz- mus, odavalók-e a történelmi hazugságok, odavalók-e a vallástalan, istentagadó, szabadgondolkozó tanítók, de arról csakugyan nem tehet szó — ismétlem : az iskoláknak és a vallásoktatásnak természetét tekintve — hogy a vallásoktatás odavaló-e ? Nem probléma, múltjánál fogva sem, az iskolai vallásoktatás. A nemzet egész lelkére kiterjedő hatások nehezen értékelhetők, mert elvonulnak a kutató szem elől és nem is szabad mérlegelni akarni agitácziók hevében, hanem át kell engedni az itéletmondást a higgadt tárgyilagosságnak. Az agitáczió heve beszél a radikálisokból, amikor azt állítják hogy az iskolai vallásoktatás a múltban is káros volt, mert időt foglalt le magának a reális tantárgynak rovására és felesleges val- lás-mithológiai mende-mondákkal töltötte tele a gyermekek fejét. Tárgyilagos beszéd ez ? Nem. Az iskolai oktatás és az idők kultur- szükségletei szoros viszonyban vannak egymással, de nagyon téved, aki azt hiszi, hogy az iskolai oktatás a jövendő kulturszükség- leteket előre látva és azokat megelőzve rendezkedik be az iskolákban. Fordítva van. Az élet először próbál, igazol és követel és csak azután igazodik az iskola munkája a bebizonyított szükségletekhez. Nem is lehet másként, mert az iskolát, tehát a gyermekek lelkét nem szabad kétes eredményű kísérletezések színhelyévé tenni. Minden történelmi érzéket meghazudtoló állítás tehát az, hogy az iskola a múltban vallásoktatás híján több „tudást“ adott volna a gyermekeknek. Minden században anyit adott, amenyit az illető kor megkövetelt és bármely kor iskoláinak vezetősége, akár egyházi, akár világi, nem adhatott több tudást, mint amennyit tényleg adott. A vallásmithológiai mende-mondákat“, pedig ne bántsuk. Krisztus és az Evangelium nem mende-mondák, hanem az utolsó kétezerév legnagyobb történelmi tényei, amelyekhez csak mélységes tisztelettel és óriási tudományos készültséggel szabad közelíteni. A mende-mondák klasszikus arzenálját a szabadgondolkozó literaturában, Häekel Világrejté- lyében, Oslwald monizmusában és együgyű Vasárn .pi prédikácziójában, továbbá Fényes Samu falrengető nekilódulásaiban találjuk. Szégyene a magyar tanítóságnak, hogy soraiban néhány ilyen szellemű portékák kikiáltására vállalkoztak. Amikor iskoláról és a gyermeknemzedékek erkölcsi neveléséről van szó, az egyes vallási irányzatokat nem theológiai szempontból szabad elbírálni, hanem azon nagy erköl esi hatások és biztosítékok szempontjából, amelyeket mindegyik tud nyújtani addig, amig híveink lelkében erős a hit és meggyő- déses vallásosság. Becsület és igazi hazaszeretet, erény és jóság, tiszta élet és önzetlenség nyernek ilyen módon erős alapot a lelkekben és ki meri állítani, hogy ezek nem nagy és nélkülözhetetlen nemzeti értékek ? És ki meri állítani, hogy az iskolai vallásoktatás a múltban is nem ezeket a nagy értékeket közvetítette és erősitgette a magyar nemzet lelkében. ? Az iskolai vallásoktatás ügye tehát nem kérdés, nem probléma és nem is engedjük azzá tenni. Az iskola szent hely. Az iskola nem fonográf, amely egyhangú kattogással adatokat közvetít. Az iskola műhely, ahol a legnemesebb anyagot kell csiszolni és egy egész életre előkészíteni. Az iskola a családi tűzhely testvére. A tanitó az apa lelkének és szándékainak letéteményese. Az iskola a jobb, erősebb tisztább erkölcsösebb nemzedékek temploma. Templom amelyben Istennek otthona, oltára, imádása van. Az iskola nem a tanítóé és nem az államé, hanem a nemzeté, aminthogy a tanitó és az állam is a nemzeté. Az apáké és anyáké, akik évente hétszázezer gyermeket szülnek a nemzetnek. Ok adják a pénzt az iskola építésére, ők adják a pénzt a tanítók neveltetésére, ők adják a legdrágábbat, a gyermekeket az iskolák részére. Nem néhány szabadgondokozó tanitó és nem néhány tétovázó államférfiu fog tehát az iskolai vallásoktatás ügyében dönteni, hanem a nemző apák és szülő anyák, a magyar nép ősi vallásossága és a nemzet nagy erkölcsi érzékeihez való elszánt ragaszkodás. Ezek beszéljenek és — megígérhetjük — fognak is beszélni! Uj fényképészeti műterem. BORGIDA VIKTOR modernül berendezett fényképészeti műtermét Szatmáron (Deáktér 7. sz. földszint, Fógel-ház) megnyitotta. Elvállal és művésziesen kidolgoz bármely a szakmába vágó munkát. Felvételek műtermen kívül vidéken is áremelés nélkül.
