Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-13 / 19. szám
XXIII. évfolyam. Szatmár-Németi, 1914. május 13. 19. szám. i HETI SZEMLE jjf .y, 9H V u POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — 8 K — f. Félévre — 4 , — , Negyedévre — 2 K — f. Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : Dr. BAKKAY KÁLMÁN. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. bltíiuger .János tanulmányi felügyelő czimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése S korona----------------- Nyllttór sora 40 fillér. ----------------A 1 st j> megjelenik minden szerdán. HELYREIGAZÍTÁS. Egyik laptársunk eredeti tudósítójától czikket közölt : „Plébánia-megosztás a Icegyur háta mögött“ stb. czimeu. Sajnálatos, hogy a németi! uj plébániának befejező ügye hírlapi térre vetődött. És olyan Ízzel, különösen pedig olyan bántó ezélzattal és helytelen beállítással . . . De ha már megtörtént, az igazság érdekében és a közönség tájékoztatására helyreigazítással kell élnünk, 1. Tudósitó, bár hivatalos adatokkal igyekszik dolgozni: a kérdéses ügy egyes felületein teljesen idegennek mutatja be magát. így például ő maga elismeri, hogy a Szatmárról elűzött Ferenczrendieket már Hám János akarta vissz eltelepíteni azért, hogy őket egy uj, a németii rész plébánia vezetésével megbízza. De szándékát nem valósíthatta meg. Tudósitó szerint a szerzetesek néhány esztendővel ezelőtt mégis újra visszake rültek városunkba. (Egy esztendeje sincs annak, hogy itt vannak.) És ekkor Boromisza püspök hozzálátott Hám végakaratának érvényt szerezni. Boromisza püspök azonban nem elégedett meg tisztán a visszatelepítéssel — írja a tudósító — hanem kettéosztotta a szatmári plébániát. És a németii résznek ellátására a visszatelepitett Ferenczieket bízta meg. Ez az irás, ez a gondolatmenet logikátlan. íme, Hám Jánosnak ideája már, hogy ide telepíti a szerzeteseket és reájuk bízza a a plébánia vezetését . . és mégis Boromisza püspök az, aki nem elégszik meg tisztán a szerzetesek idehozatalával; hanem az ő maga akarata, kezdeményezése, motívumai alapján megosztja a szatmári plébániát és kreálja az uj németii parochiát. Micsoda zűrzavaros beállítása az uj plébánia kifejlődésének! Mily tájékozatlansága az eredeti tudósítónak olyan ügyben, amely ügy félszázadon keresztül mindig világosan, konkréten állott nemcsak az egyházmegyei Hatóság ejőtt, de a szatmári katb. hívek lelkében is. És legutóbb, a templom átadásakor újból felújította a helyi sajtó a maga egészében és teljességében. Hám Jánosnak egy és ugyanazon ideája és az igazi motivumoktól megérlelt szándéka volt úgy a Ferencziek ide telepítése, mint az uj plébánia alkotását illetőleg, mint a milyen czól vezette Meszlényi püspököt és Kádár kanonokot, mikor Hám János ideáját, az építkezéssel egészen közel hozták az érvényesítéshez, Boromisza püspök is nem külön választva fogta fel az ügyet (t. i. az idetelepítést és az uj plébánia létesítését) hanem együttesen, benső ok és okozati összefüggésében. És ha már Hám János érezte, hogy erre a plébániára szükség van, mennyivel inkább tisztában voltak és vannak azok e plébánia jogosultságával és szükséges voltával, akik félszázadon túl végre a Hám ideájának életet adtak. Nagy tévedésben van tehát a tudósitó, mikor Írásában azt igyekszik kimutatni, hogy Boromisza püspök az, a ki nem elégedett meg a Ferencziek idetelepítésével, hanem — a tudósitó előtt ismeretlen indokokból — a szatmári plébániát meg is osztotta. Természetes, hogy aki nincs tisztában az uj plébánia fejlődésének történetével: az a tudósitó nem juthat helyes következtetésre sem. És nem ismerheti a jelenlegi püspök indokait sem. 2. Azt írja a tudósitó, hogy mikor a szatmári plébánia megosztása megtörtént; Boromisza püspök egyszerűen „bejelentette“ Szatmár városának a megosztást . . az uj plébániát. Ebből — czikkének szenzácziós czi- méiil — azt süti ki, hogy itt plébánia megosztás történt a kegyur háta mögött. Hát itt, ismét nemcsak bántó gyön- gédtelenséggei. czélzab.-^beállítással állunk szemben, hanem nagy tájékozatlansággal és jogi ismeretek hiányával — a tudósitó részéről. Uj plébánia — alakitási joga kizárólag a püspöknek van. A püspöknek tehát ezen jogánál fogva semmiféle bejelentést nem kellett tennie sem a plébánia felállítása előtt, sem plébánia kreálása után. Itt előleges beleegyezésre szükség nem volt. Hanem igenis, mikor az uj plébánia működését megkezdendő volt, a püspök — erről a kulturtényezőről — értesítette a városi Hatóságot. Tehát az udvariassági szempontoknak tett eleget. És a Hatóság ezt az értesítést honorálta is. Bizonyítja az a körülmény, hogy az uj plébánia átadási ünnepén képviseltette magát. Ezen az ünnepen példás buzgósággal résztvett. Láthatta és ‘tapasz- lalhatta a közörömör, ami ennek az uj plébániai templomnak boltivei alatt elömlött. Oh .. . nem bujkálva, nem titokban, a hátak mögött történt ennek a plébániának a létesítése. Nyíltan, egyenes utón és a maga történeti fejlődésének alapjain. 3. Tudósitó egy kis szakértelmi önérzetnek tultengésével (no, nem vesszük zokon) állítja fel azt a tételt, hogy „egyáltalában nincáfen szükség arra, hogy a meglevő plébánia megosztassék.“ Pedig előbb maga Írja, hogy már Hám Jánosnak ideája volt. Nem tudja azonban . . . vagy elhallgatja, hogy Meszlényi püspök és Kádár kanonok is ennek az uj plébániának felállításáért hoz áldozatot. És ezt az elhallgatást teszi azért, hogy leerőszakolja a következtetést, mely szerint — „lehet ez az uj plébánia Boromisza püspöknek lelki (talán privát?) szükséglete“, annak is kell maradnia úgymond, mert közszükségnek (ez az uj plébánia t. i.) nem tekinthető. Tudósítónak ezen itélkezéséséből két dolog következik. Az első, hogy tudósitó hivatottabbnak érzi magát annak eldöntésére, hogy az egyházi életben mire van szükség és mire nincs. A másik,, hogy tudósitó egyáltalán nincs tájékozódva a mi egyházunk belső életének megnövekedett lelkipásztori és iskolai munkájáról. (A nemzeti kultur-missióról ez alkalommal nem is Írunk.) Pedig mindezen jelenségekről igen köny- nyen tájékozást szerezhetett volna, mielőtt ilyen határozott Ítéleteket bocsátott, nyilvánosságra. Ha például olykor-olykor betekintett volna az uj plébániának templomába, benézett volna munkakörébe; akkor ilyen állítást nein kocz- káztat meg. Különben ezt a meglátást, közvetlen tapasztalatot utóbb is megszerezheti. 4. Hogy Boromisza püspök konkréten arra hívta volna fel a várost az uj plébánia létesítésével kapcsolatos értesítésében, mely- szerint ezzel az uj plébániával szemben is teljesítse a város kegyúri kötelezettségét — tagadásba vesszük. És ha a város egészben és lényegében igy fogta volna fel annak a bejelentésnek tartalmát: sajnálnék. Mi úgy tudjuk, hogy a kérdéses írásnak ilyen intenció nem tulajdonítható. Az értesítésnek az a czélzata, hogy a nemes várost felhívja ezen uj kulturtényezőnek erkölcsi és anyagi támogatására. Hogy segítő, kezet nyújtson, mint nyújt a többi egyházaknak. Most már azonban — bár nem igen hisszük, ismervén a püspök békeszerető szivét — most már az ügynek ilyen czélzatos és békebontó beállításával — megtörténhetik, hogy a mi jogászaink is megtapogatják azon jogokat, melyekről tudósitó oly ki- csinylően nyilatkozik. Amelyekről nagy bizonyossággal emigyen ir: — A kánonjog parancsai nem bírnak jórészt ma már az élőjog erejével. Ezen holtnak hitt jogokat már több kérdésben tették az értékmérőre és mi is tudunk döntvényekről, bírói Ítéletekről, a melyek életről és nem kimúlásról tettek bizonyságot. De ismételjük, hogy ez esetben, mikor valójában a közmegértésre való jutásban semmi akadály nincs: erre a lépésre szükség nem lesz. 5. Számokra, adatokra, százalékokra, részarányos, igazságos elosztásokra, túlsúlyra is hivatkozik a tudósitó. És itt számit a legerősebb hatásra. De ennél a pontnál megint nem tudja, vagy elhallgatja, amit a jogász embernek nem volna szabad figyelmen kívül hagynia. Azt tudnillik, hogy a róm. katholikus egyházat nem szabad egy kategóriába sorolni a többi egyházakkal akkor, mikor a százalékos számítással osztunk. Amit a város, mint kegyur ad a róm. kath. egyháznak, azt a múltban átengedett javak lemondása fejében adja a város. A róm. kath. egyház jogét, javat adott át a városnak a kegyúri kötelesség viselésének fejében. Tehát a róm. kath. egyházat illetőleg ... a százalékot, az elosztást, a hozzájárulást, amit a város az egyházakkal szemben viselni tartozik a róm. kath. egyházat illető kegyúri hozzájárulás kikapcsolásával kell számítani. Amit pedig ezen kegyúri kötelességen felül ad a város a róm. kath. T cmn tj lr ■rn a 1 Cfr7orv-io Q
