Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-08 / 14. szám

Szatrnár-Németi, 1914. április 8.

HÚSVÉTI MELLÉKLET.

Mese a dohányról.*

Kolumbus Kristóf 1492. év október hó 12-én fedezte fel Amerikát. Ekkor kötött ki a mostani Bahama szigetcsoportok Guanhami nevű szigetén, két hajóval, rajta 59 emberrel. Pár napi itt időzés után, tovább hajókázott dél felé s több apró sziget érintése után, ráakadt előbb Kuba, később a sziklás partvidékü Haiti szigetére. Itt zátonyra akadt a nagyobbik hajója, megsérült, megrongálódott s hasznavehetetlenné vált. Szerencsére emberéletben nem esett kár.

— Mint mindenki, aki bajba került, úgy Kolumbus is megvakarta a füle tövét és gondolkozott. Hm! Hm! mit cselekedjünk most ? Eleinte csak ő maga gondolkozott, később tanácsba hívta embereit is. Hosszabb tanácskozás után Pane Román, az expeditió spirituálisa, azt a határozati javaslatot terjesztette elő, hogy ő,

— már mint Román tisztelendő ur — 39 emberrel megszállja Haiti szigetét, Kolumbus pedig 20 emberrel üljön fel az ép kisebbik hajóra és iparkodjék újabb és erősebb hajóállomány előteremtése czéljából haza Európába visszajutni

Így is történt. Kolumbus 1492. decz. 17 én szélnek eresztette a kis hajó vitorláit s a legközelebbi viszontlátás reményében búcsút intett Haiti sziget uj telepeseinek, Román tisztelendő urnák és embereinek.

Hajti szigete a déli szélesség 18—20 foka között fekszik, a mi könnyebb tájékozódhatás kedvéért Egiptom középső részének az egyenlítőtől való távolságának felel meg. Ott tehát télen is elég meleg van.

Alighogy Kolumbusz elvitorlázott, Pane Román emberei tanulmányozni kezdték Haiti szigetét. Értékes fákból álló erdők, termékeny lapályok, de sok helyt nehéz levegőjű mocsarak alkotják Haiti sziget felületét. Kiimája tehát nem a legegészségesebb. Évi hőmérséklete -f- 36'7 -f- 14-96° közt ingadozik. A telepesek egy ideig nagyon jól találták magukat, de a deczember hó végén beköszöntött és április hó közepéig eltartott száraz évszakban roppant

* A Sz. E. Irodalmi-Kör 1914. márczius 28-iki nagy- böjti estélyén előadta Dr. Gobi Alajos orvos.

Viszem a szivem.

Sn megyek, én futok, [ikegve és fújva, fföt:szaggatott testteí az irdatCan útra: hiszem a szivem.

Stottern a tenger, minden csepje átok,

2)e átúszom rajta és megyek kozzátok: hiszem a szivem.

Jfmott rémiének az ördögtakta tájak,

Jdot az árnyak tüzes ostorohkat várnak: Viszem a szivem.

ffíern 6ánom, kadd kuttjon a kúsom a vérem, Srós vagyok, tudom, a czéfom etérem: Viszem a szivem !

4* én keötem erős, kemény, mint a szikta, SSem tesz olyan vittám, mely azt átkasitja : Viszem a szivem!

SKegvérezve, 6úsan jutok e( kozzátok,

H)e viszem nektek az üdvöt, kotdogságot: Szivem, a szivem . . .

Sugár Béla.

sokat szenvedtek a szúnyogoktól, s az ezen szúnyogok csípése utján beléjük oltott sárga láz nevű, a mi hideglelésünkhöz hasonló betegségtől.

Minthogy e bajok közepette április hó közepéig a 39 ember közül 7 elpusztult, Román atyus emberei zúgolódni kezdtek, hogy miért is hozta őket ide Kolumbus, s ha itt hagyta őket, miért nem jön már értük, mert ők nem akarnak itt nyomorultul elpusztulni.

A helyzet feszült lett. E feszült helyzet közepette Román azt indítványozta, hogy okosabb dolog hiányában, nézzenek utána, lessék el, hogy mi uton-módon védekeznek a benszü- löttek a szúnyogok zaklatása ellen. Ez okos indítvány volt. Összeköttetést kerestek a ben- szülöttekkel, a minek hasznát is vették, mert megtudták azt, hogy a benszülöttek az év bizonyos időszakában összegyűjtik egy bizonyos növénynek nagy és széles leveleit s azokat a napon gondosan megszáritják. A kiszárított levelekből azután egyet-egyet hosszú csutak ala- kulag összegöngyölgetnek, keményre sodorják, majd e csutak egyik végét meggyujtják, a másik szabad végét a szájukba veszik, s azt szíva nagy bodor füstfelleget eregetnek a levegőbe, a mely bodor füst azután a kellemetlenkedő szúnyogokat távol tartja testüktől.

Fölösleges mondanom, hogy Pane Román és emberei a bennszülöttek jóvoltából kézhez kapott kész levél csutakokkal még az nap délután füstgyártási tanulmányokat rendeztek maguk között oda haza. Körbe ültek. Mindegyi- kök vett egy-egy csutakot, meggyujtotta és szivta, szívta, szívták.

Az enyém nem szelei, mondá az egyik. Csak erősen szívjad, biztatá a másik, akkor szelelni fog. — Nem rossz, mondja a harmadik, nagyon kellemesen csiklandozza a torkomat. Az enyémet is, de nem győzöm nyállal, jegyzé meg rá a negyedik. —- Az már igaz, hogy sokat kell tőle köpködni, bizonyitgatá az ötödik. Nem baj, csak szivjátok, biztatja őket a hatodik, megérdemli azt a czél, hogy hozzá szokjunk e füsthöz. Látjátok már is elkotród- tak innen a szúnyogok. Ni! csakugyan! vidult fel a hetedik arcza és örömében oly nagyot

Virulás és enyészet.

Tíz éve múlt már. Örömök közt észrevétlenül rövid, szenvedések közt nagyon hosszú idő. Én ez utóbbit ízleltem meg. S midőn megszabadultam a kínos fájdalmaktól nap-nap után felkerestem a mezők szabad levegőjét. Az átöltözött föld, a téli álmából ébredő természet vidáman köszöntött, mint régen látott ismerősét.

Ugy e — suttogta fülembe — midőn búcsúztunk az ősszel, mily kopár, mily megtépett voltam. Minő fájó sóhaj kelt ajkamon midőn megfosztottak minden ékességemtől s reám borították a haldoklók ruháját. S ime most megifjodva, ájult erőben állok előtted. Lásd, meghaltam, hogy szebben, gazdagabban ismét élhessek.

Igaz — válaszoltam önfeledten — láttam végtusádat. Te valóban meghaltál és most szebb vagy, sokkal szebb, mint aminő voltál, kopott öltönyödet ujjal cserélted fel; fáradt megtört alakodat, fénytelen szemeid, bágyadt ajkaidat lent hagytad a sírban. Ifjú vagy, szép vagy. Tele élettel, duzzadó erővel. Újjászületésedre ünnepi ruhába öltözött hegy, völgy; erdők, mezők ezerszinü virágokkal kedveskednek ; növények, fák a gazdag gyümölcshozás édes reményével mosolyognak feléd. Az apró méhek zümmögése, a magasban éneklő pacsirta, a bokorban elrejtőzött csalogány, az emberek mosolygó arca; minden, de minden a te születésed ünnepli.

Mily szép is a tavasz. Újjászületése a természetnek, jelképe a feltámadásnak. Csakszippantott a csutakjából, hogy majd belefulladt a rákövetkező köhögésbe. Ne szívd oly mohón komám, oktatja őt figyelmeztetőleg a szomszédja, mert ha mellre szívod e füstöt, fullaszt. Ni, én már az orromon át is ki tudom ereszteni a füstöt szólt a szemben álló. — Érdekes ! No ezt én is megtanulom, serénykedik a mellette ülő s ambitióval telten akkorát nyelt a füstből, hogy az utána bekövetkezott ök- löndözés alatt majd kiugrott a két szeme. — Jaj adjatok egy korty vizet — szólt elsápadt arcczal egy túlbuzgó tanuló, — úgy szorul a mellem ettől a füsttől, mintha valaki megmarkolta volna a szivemet,

No fiuk — szólt Román — akkor mára elég volt a füstölésből. Holnap majd tovább gyakoroljuk magunkat e füsteregetési tudományban.

Soha többé, mig a világ világ lesz, szólt a sápadt férfiú. Nem is látott többé senki kezében, szájában füstölgő csutakot. — A többiek lassan-lassan megtanulták, megszokták a füstölést, igaz, hogy füstölgetés közben hegyeseket köpdöstek jobra-balra, de hát, miért ne köpködtek volna, ha jól esett nekik. Ki törődik az ilyen illetlenségekkel Haiti szigetén ?

Mikor Kolumbus 1493. év nov. hó 27-én 17 hajóval és 1200 fegyveres emberrel másodszor kikötött Hajti szigetén, akkor Pane Román és társai már művészi tökélyre vitték . . . volna

.............a füstölés tudományát, de bizo

ny nem vitték, mert a mint méltóztatnak emlékezni a történelemből, a kikötni készülő Kolumbus Kristóf hajóinak zászló lengetésére, s a kikötött K. Kr. hjvó jelére Pane Román s emberei nem reagáltak . . . Eltűntek . . . senki sem tudja mi történt velük . . . Senki sem tudja hová lettek.

Ez időtől kezdve a füstölés todományárói szóló positiv ismereteink hosszú időre a mesevilág misztikus ködébe vesznek el.

Soká nagyon soká kellett várnunk arra, hogy e misztikus ködből kilépjen Nicot János, II. Henrik franczia király lisszaboni' követe, a ki 1557-ben előbb a párizsi nagy priornak, később magának II. Henriknek is bemutatta a Tabago szigetéről importált Groszpriorkraut,

nem megrészegül az ember a gyönyörtől, melyben az isteni szeretet a természet ébredésével részesíti.

Lassan haladtam tovább, elmerengve a Teremtő örök szép munkáján. S ime előttem áll a szomszéd falu temetője.

Mily változás egyszerre. Egy tekintet és az életet felváltja a halál gondolata. Minő hangos „Memento“ a természet pompázó szépségében a temető: A pezsgő élet zaját, örömeit mégis mily ritkán hagyják el az élők, hogy felkeressék a .természet eme lehangoló helyét és átadván magukat e néma csöndnek, mely a sirok-békéjét körülborongja.

Kidőlt, korhadt keresztek mohos sir- dombok közt hatalmas kőkereszt emelkedik. Rajta a felfeszitett Üdvözítő képe. Kezeit, mintegy védőleg terjeszti a körülötte domboruló sirhalmokra. Ad mortem nascimur — suttog a szellő e hantokról. Születéssel kezdődik a halál. Kezdet és vég. Virulás és enyészet. Mégis mily szépen megférnek egymás mellett. A sirdombokon virág fakad s a virág sírba dől.

.... Csinos úri házba vezetett utam. A félhomályos szobában egy, alig az élet reggelén levő ifjú édes anya hánykolódik kínos kórágyán. Körülötte szerettei aggódva lesik minden szavát. De nem szól. Keble hangosan zilál, sápadt, szabályos arcára ku- száltan omlanak dús hajfürtjei.

Az öreg anya remegő kézzel simítja el a fürtöket, munkája közben könnyező szeméből egy csepp hull kezére. Jótevő könny-