Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-03-05 / 10. szám
Szatmár, 1913. márczius 5. HETI SZEMLE“ 7 VIDÉK Lázitó oláh papok. Az uj magyar gkath. püspökség ellen állandó izgatást fejtének ki, különösen a szatmármegyei oláh papok. Papp Antal adminisztrátor legutóbb beosztotta esperesi kerületekre az uj egyházmegyét s a kerületek élére kinevezte az espereseket. A szatmári esperesi kerületnek Gönczy Antal, a nagykárolyi kerületnek Mitrovics Elek lett az esperese. Az uj esperesek körleveleit azonban az oláh lelkészek visszaküldték és oláh nyelven azt Írták rá, hogy a kinevezett espereseket el nem ismerik és rendelkezéseinek nem tesznek eleget. Az oláh papok renitenskedését nagyban támogatja Márkis Romulus nagykárolyi lelkész. Az oláh papság agitácziója ellen különben Papp Antal apostoli adminisztrátor a bécsi nunczius utasítására a legszigorúbban fellép s az engedetlen román papokkal szemben a kánoni eljárást kérlelhetetlenül alkalmazza. Eljegyzés. Gavallér Irént, Gavallér Lajos tiszti ügyész leányát eljegyezte Melegh László tb. főszolgabíró, ökörmezői szolgabiró Máramarosszigeten. Botanikus kert Nagybányán. Érdekes, utánzandó terv megvalósításával foglalkozik Nagybánya város. Dr* Kádár Antal kórházi orvos ugyanis a városi közgyűlésen egy bota nikus kert létesítése érdekében tett indítványt, a melynek végrehajtása érdekében a város fölir a minisztériumhoz. Bankfúzió Beregszászon. A beregszászi Kereskedeimi bank és a Központi Takarékpénztár fuzionáltak. Az egyesült intézetek igazgatója Katz Bertalan lesz, aki a Kereskedelmi banknak volt az igazgatója Nagybánya takarékpénztára. Nagybánya város takarékpénztára 1912. év üzleti eredményéül 91.388 korona 25 fillért, mutat ki, melyhez hozzáadva az 1911. évi nyeremény- áthozatot, összesen 94.088 kornna 25 fillér az ez évi tiszta haszon. Dispensaire Munkácson. Munkács vá rosa érintkezésbe lépett a tuberkulózis elleni küzdelem országos bizottságával s azt a biztatást nyerte, hogy a bizottság Munkácson is ki terjeszti működését, ha azt lehetővé teszik. — A polgármester e tárgyban való tanácskozásra nagyobb bizottságot fog összehívni. Halálozások. A közel napokban elhunytak : özv. Dzubay Istvánná,. szül. pásztélyi Kovács Dobé Jusztina életének 76 ik évében Szerednyén. — Tarczy’nszki Antal nyug. m. kir. kath. főmérnök Szatmáron. — Özv. Rooz Salamonná Nagykárolyban. Ünnepelt plébános. Frank József fő esperes, szinérváraljai plébános február 25-én ülte 80-ik születés napját. A jóságos és szelíd lelkű főesperes esperes e szép kort teljes szel lenti és testi frisseségben érte el. Hívei és tisztelői jó kivánataikkal halmozták el e napon. Az iskolás gyermekekek megható felköszöntőkkel és virágcsokorral kedveskedtek igazgatójuknak. A kath. urinők pedig kedves ajándékokkal és gyönyörű csokorral lepték meg a galamb ősz és galamb szelidségű lelkipásztorukat. Lelkéazi megbízás. A Müller Károly halálával megüresedett mármarosszigeti plébánia ideiglenes vezetésével Molnár Károly s. lelkészt bízta meg az egyházmegyei hatóság. A turjaremetei méntelep áthelyezése. Legújabban ismét hire kelt, hogy a föld- mivelésügyi miniszter a turjaremetei méntelepet feloszlatja és azt Kisvárdán rendezi be. Szatmármegye közgyűlése. Szatmár- vármegye törvényhatósági bizottsága márczius 13-ikán d. e. fél 11 órakor rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlést megelőző napon d. u. 3 órakor az állandó-választmány fog ülésezni. Községek egyesülése. Ung vármegye közgyűlése Mokcsa és Kérész községek egyesítését javasolta a belügyminiszternek s az alakulandó község nevéül a Mokcsakérész elnevezést ajánlotta. Éhínség Ugoosában. Az éhínség Ugo- csában a nehez, árvizes esztendő miatt várme- gyeszerte fenyeget. Tiszahetényben vannak családok, melyek már hetek óta nélkülözik a tűzifát és hetek óta nem ettek már meleg ételt. A belügyminisztérium e nyomortól legjobban megtámadott község: Tiszahetény számára sür- gönyileg utalt ki 1001* koronát s úgy Nagyszőlősön, mint Tiszaujlakon megindult a magán- gyűjtés. A begyült összegből paszulyt, krumplit és szalonét vásároltak a gyűjtést rendezők és már ki is szállították az adományokat Tisza- heténybe. ISKOLA Pályázati hirdetések egyszeri közlésének dija 6 K HIVATALOS RÉSZ. PÁLYÁZAT. Ung megye pálóézi róni. kath. ínásodtanitói állásra folyó évi már- czius végéig pályázhat okleveles, nőtlen, kezdő férfi tanerő. Fizetése államsegéllyel 1000 korona, egy szobás lakás. Köteles t*z ismétlősö- ket is tanítani. Orgonálásban jártasak előnyben részesülnek. Kereszt- levél, oklevél, orvosi és működési bizonyítványokkal felszerelt kérvények gróf Hadik-Barkóezy Endre Ur Nagyméltóságának ezimzetten a pá- lóczi iskolaszékhez küldendők. A írni. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 2103 —1912, e. sz. körrendeleté és a szatmári megyés püspök 3828/1912. sz. r. a. készült Elemi iskolai végbizonyítvány ( Ara: Ismétlőiskolai „ I 7 fillér. Törzskönyv az elemi iskola hatodik évfolyamát végzett tanulókról. Küliv, ára 9 fill. Beliv, (egy iv 12 tanuló részére) ára 9 fill. Törzskönyv az ismétlő iskolai tanfolyamot végzett tanulókról. Küliv, ára . 9 fill. Beliv, (egy iv 12 tanuló részére ára 9 fill. Bélyegzők festékpárnával. Kapható a Pázmány-sajtóban Szatmáron. A tüdővész elleni küzdelem. A József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület azon cél által vezéreltetve, hogy a tüdővész elleni küzdelmében a hazai tanítói kart is soraiban láthassa, oly munka megírására hirdet pályázatot, mely a tanítóság e küzdelemben való részvételének adatait fejtené ki. A pályamunkának a következők a főbb feltételei: L A pályamunka cime: A tanítóság feladatai a ' tüdővész elleni küzdelemben. 2. A munka kioktatás és utasítás akar lenni a tanítók részére, hogy alapos ismereteket szerezzenek mindarra nézve, miként kell a tüdővész terjedése ellen küzdeni az iskolában és azonkívül. 3. A munka ne legyen orvosi szakmunka, hanem bár tudományos alapon, oktassa ki és adjon utasítást a tanítóság részére. Ismertesse a munka röviden a külföld e téren kifejtett nevezetesebb tevékenységét és az ott elért eredményeket, 4. A munka terjedelme ne haladja túl a 2—3 nyomtatott ivet. 5. Az egye sülét a legjobb munkát 1000 K tiszteletdijjal fogja juüűmazni. 6. A pályamunkák legkésőbb 1913. december 1 ig nyújtandók be az egyesület elnökénél (Budapest, IV , Sütő-utca 6.). Tanító választások. A sárosoroszi rk. iskolaszék Nazdraveczky János oki. tanitót választotta meg kánlortanitónak. — A mezö- teremi rkath. iskolához Résch Rozália oki. tanítónő, a nagybégányi rkath. iskolához pedig Martin Borbála választatott meg tanítónővé. Főigazgatói látogatások. Dr. Mázy Engelbert kassai tankerületi kir főigazgató tiz napig Máramarosszigeten tartózkodott, mikor is megvizsgálta a ref. lyceumi főgimnázium és a kir. kath. főgimnázium tanítási menetét. Az elmúlt hét első felében pedig Beregszászon látogatta a főgimnáziumot, a honnan csütörtökön Ungvárra érkezett és pénteken reggel megkezdte látogatásait a főgimnáziumban. Ottléte alatt a főigazgató a püspök vendége. (Dr. S. K.) Jászai Mari vendégföllépte volt hivatva egy félesztendős szezon elmúlta után arra, hogy végre, két estén keresztül klasszikus is megszőllalhasson a színházban. Természetesen arra, hogy ezek az előadások a halhatatlan szerzők emlékéhez és az illusztris vendégmüvésznőhöz méltók is legyenek, senki sem volt elkészülve. Annyit azonban csak joggal el lehetett várni még a mostani, a szin- ügyi bizottság szűk kebelén élősködő mozi- direkcziótól is, hogy legalább botránnyá ne engedje fajulni a nagy tragika elszánt vállalkozását. Nem hisszük, hogy Jászai Mari egyhamar ismét vállalkoznék arra a hálátlan feladatra, hogy a szatmári színtársulattal játsza Stuart Máriát vagy Borgia Lukrécziát. Nem szívesen venne részt ismét olyan társaságban, ahol az ő jelenlétében ilyen példátlan és kegyeletien merényletet intéznék a sirjokban nyugvó költőkirályok emléke ellen. Egészen önkényes kihúzások és megrövidítések, a rendezés ké- születlensége, a diszletezés stilusnélkülisége és a bosszantó szerep nem tudás hirdették a szezon első két klassikus előadását. Bársony Aladár volt az egyedüli dicséretes kivétel, aki mindkét este nemes lelkesedéssel fogta fel feladatát és gondosan kidolgozott alakításával tette magát érdemessé arra, hogy a legnagyobb magyar tragikával együtt megjelenjék a színen. Arról már nem ő tehet, hogy nagy haldoklási jelenetében a díszleteket is megindította, mert ez ismét a rendező és diszletezők munkáját di cséri. Ez a baleset nem is tartozott a feltűnőbbek közé, mert szolgált az előadás számos hasonló meglepetéssel. így többek között Ács József is hangos derültséget keltett egészen eredeti maszkirozásával. Egy félelmetes diplomatát kellett játszania, és ő — minden szándékos komikum nélkül legyen mondva, egy pirosra korrigált zöldalsó áíczájával intézte el a nagy kérdést. — Egyébként az előadás színvonalának illusztrálására legyen elég annyi, hogy a társulatnál nem akadt Jászai Marinak hivatot- tabb partnere, mint Szendrő Gyula. A Borgia Lukréczia hátborzongató jeleneteiben az ő játéka tényleg kétségbeejtette a közönséget. De a partnerét is. A másik vendég, Bendiner Heddy sem alkothatott magának a szatmári színtársulatra nézve hízelgőbb véleményt. Mint a klassikus estéken a drámai személyzet, ugyanabban a mucsai tónusban vizsgázott le az operettszemélyzet a Czigányszerelemben. Nehezen lehet elhinni, hogy akár csak egy rendes próba is megelőzte volna ezt az előadást. A szereplők egyike sem tudott arra a magaslatra emelkedni, hogy legalább némiké- pen megközelítette volna a büvöshangu és érzésteljes, élethü játéku vendég művészetét. A végtelen alacsony színvonalú előadás gyötrelmeit még fokozta a H. Bállá Mariska önünneplése. Az énekes színésznőnek meg van az a privilégiuma, hogy minden, jól vagy rosszul eltánczolt énekszám után a karzat felé irányított mosoly hatalmas tapsvihart zudit a nyakába. H. Bállá Mariska él, sőt visszaél evvel a privilégiummmal, mert minden egyszeri kihívás után legalább háromszor jelenik meg. Az igazi tetszésnyilvánítás és taps, mely a közönség azon sorainak leikéből fakad, melyre a művésznő büszke is lehet, nem szorul ilyen erőszakolt injekcziókra, mint azt a Bendiner Heddy nagy jelenetei és fényesen előadott énekszámai után a közönség elitjének soraiból kiindult tapsorkán is bizonyította. A Hoffmann meséiben is fel kellett volna lépnie Bendiner Heddynek. Nagy Gyula állítólagos berekedése mentette meg ettől az önfeláldozó és kellemetlen kilátásokkal kecsegtető vállalkozástól. Pedig állítólag az úri dalárda is föl lett kérve a szintársulat karszemélyzetében mutatkozó hiányok pótlására. (Föl kell tennünk azonban a dalárdában annyi büszkeséget és önérzetet, hogy erre a szerepre nem lesz kapható.) A szegény, jóhiszemű közönség e műsor- változtatás révén másodszor is részesült a Czigányszerelemben, ezúttal Szendrő Gyulával Dragutin szerepében. Az előadás színvonala e