Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-12-24 / 52. szám
Szatmár 1913. deczember 24. czéltól eltérni, amint azt helytelelen irányúak teszik, annyi, mint hanyatlani, ahoz visszatérni, amire mi intünk, annyi mint meggyógyulni.“ De folytassuk a párhuzamot. A socialismus — (amint azt XIII. Leó pápa már 1878-ban kiadott „Quod apostoliéi“ czimü encyklikájában megállapította) az emberi természet gyengeségeire: az értelem fogyatékosságára, az önzésre és szenvedélyekre támaszkodik. Azért minden hatalom forrásává a népet teszi; az örök igazságokat az észnek mindig változó produktumaival helyettesíti, s égi vágyainkat a földhöz köti. „Nem csoda igy — jegyzi meg XIII. Leó pápa, hogy nincs nyugalom sem a nyilvános sem a magán életben.“ Jelszavak után indul a világ, lássuk hát ezt is! Szerintük az egyenlőség a lázongás szabadságában van s a létező társadalmi rend erőszakos felforgatásával volna megvalósítandó, amely állapot aztán rangkülönbség nélküli valódi testvérekké tenné őket. Nevetséges ! Hiszen úgy Mirabeau-ról tudjuk, hogy épen az nap hurrogta le szolgáját, mert az „per monsieur“ szólitá őt, amikor a társadalmi egyenlőség kimondatott és minden rangkülönbség hivatalosan eltöröltetett. Ilyen az ő testvériségük. A szabadság pedig a szerzett jogoknak elkótyavetyélésében, a házasságnak a szabad szerelem által való meg- szentségtelenitésében, — az oktatásnak őrült elvek szerint való berendezkedésében, a munkának és szorgalomnak az „értéktöbblet“ elmélete szerinti szabad megfojtásában — a sajtónak megengedett féktelenségében állana. Mily boldog állapot! Az egyén igy Hegel-féle szétfolyó istenséggé avanzsiroznók, a család, mint felesleges életszervezet kiküszöböltetnék, az egész mindenség pedig az ősanyag mintájára egy szív és értelem nélküli óriási kommunismussá condenzálódnék, mely egészen tökéletes volna, ha nem hiányoznék belőle az alap- a tető- meg ami a kettő között van : a tartalom. Ezzel -szemben a józan szocialismus a bűn által megromlott emberi természet megjavításán, a Krisztus vére által felemelt és megszentelt lélek fokozatos kiművelésén fáradozik. A földi életet alapnak tekinti a természetfölötti élet megszerzésében. Minden hatalomnak forrásául az élet szerzőjét ismeri el — s vágyainknak szabad szárnyalást enged Istenben. —- Az egyenlőséget — az egyenlő emberi természeten kívül — az Isten-fiak egyenlő méltóságába, törekvéseink azonosságába helyezi; a jogi és hatalmi egyenlőtlenséget a a természet alkotójára vonatkoztatja ; a lehető egyenlőség megteremtését az evangéliumi tanítás gyakorlati alkalmazásától várja, mely mint XIII. Leó pápa mondja: „féke az erőszaknak, és érdeme a megalázkodásnak.“ Ennek az egyenlőségnek és testvériségnek nem a Mirabeau-féle gyatra alakok a hősei, hanem Krisztus maga, ki rabszolgaalakot vett fel,„hogy hozzánk hasonló legyen és ideáljai az Őt, a Krisztust követők, kik sz. Agata szerint boldogok voltak, hogy Krisztus rabszolgái lehettek. A szabadságot pedig ez a Krisztus szerinti szocialismus a léleknek Istenhez való felemelésében keresi s betetőzését, koronáját a lelkiismeretnek ama szabadságában ünnepli, mely kész hitéért vérét is ontani. Minő állapotból való vagy? kérdi a biró a vértanujelölt Trofinust. — „A bűn miatt rabszolga, de Krisztus által szabad vagyok.“ Ezt a szabadságot hirdeti és vallja a józan socialismus. Ennek a szocialismusnak nem a rágalom és a sötétben bujkálás nem a sztrájk és az erőszakosság, hanem mások az eszközei: Intenzivebb népoktatás keresztény alapon. Egyesülés vallásos körökben, mértékle- tességi, legény és munkásegyesületekben. Szövetkezetek: Hitel- és fogyasztási, ipari és termelő, értékesitő és földbérletszövetkezetek, amelyek mind a szeretet parancsát szolgálják. A rossz sajtó ellensúlyozása a jó sajtótermék által. A munkának épen a vasárnapi munkaszünet által való felemelése, megbecsülése, megszentelése. Minden a valláserkölcs égisze ..HETI SZEMLE“ alatt! Gondolom — mélyen tisztelt közönség — hogy legalább is közelebb jutottunk annak az igazságnak megvilágításához, hogy a modern szociális törekvések irányításában nem nélkülözhetjük a vallás-erkölcsnek jótékony befolyását. Nem nélkülözhetjük különösen annak a vallásnak és egyháznak irányítását, melyről az e tekintetben igazán elfogult Monfesquien mondja, „hogy mig csupán az eget látjuk keresni tekintetével, már a földön is boldogít.“ Az Oltáregyesület kiállítása. Áldozatos lelkek egészen különös karácsonyt készítenek — az égnek. Onnan jön minden ajándék a földre, de most ezek az ég- benézők megfordítják az ajándékok útját s innen lentről küldenek ajándékot oda föl az Istennek. Patyolatos fehér ruhákat, a melyekbe az oltár öltözik, mikor Krisztust várja. Mesterkéz- himezte, csipkés hó-ruhákat az isteni Bárány szeplőtelen áldozatához. Aranytól csillogó selymeket, a melyek finom gyöngédséggel ölelik át az Urat, a mikor Ő a földi élettől búcsúzó testvéreit fölkeresi halálos ágyuknál. Az Istennek készült, szépséges ajándékokból kiállítás készül mcst. Az Oltáregyesület buzgó hölgyei — hogy éleszszék a feledékenyekben a szeretetet, hogy példájukkal másokat is odagyüjtsenek az Űrért dolgozók közé és ezzel nekik is megszerezzék a lélek legtisztább gyönyörűségeit — rendezik ezt a kiállítást egy éven át készitett munkáikból. A melyeket aztán küldenek szét öt vármegye szegény templomainak. Hogy a gyöngéd lelkek eme megható ajándékaiba öltözzék a királyok Királya. A kiállítás a zárdái polgári iskola nagytermében lesz. Vasárnap, decz. 28.-án d. u. 3 órakor fogja a kiállítást megnyitni és benedicálni Bo- romisza Tibor dr. megyéspüspök. A kiállítás jan. 1-jéig lesz nyitva naponkint d. e. 10—12-ig és d. u. 3—5-ig. Jegyzetek. A Világ és a tanítóság. így karácsony táján, tekintettel a közelgő újévre, mindig elárasztja a Világ ez. szabadkőműves újság hazánk tanítóságát előfizetésre felhívó körlevelekkel. Érdekes, hogy miképen zeng önmagáról a Világ, midőn a magyar tanítóságnak évi 28 korona helyett „csak“ 20 koronáért akarja a nyakára sózni önmagát. íme: „A Világ szerkesztősége régen tudatára jött annak, hogy az iskolának és a sajtónak egy a munkája, egy a rendeltetése: kultúrát, világosságot terjeszteni, a haladást szolgálni. A czélnak, a munkának ez a közössége létesítette azt a szoros belső kapcsot, mely a Világ szerkesztőségét a magyar tanítósághoz fűzi és termelte azt a meggyőződést, azt a szilárd eltökéltséget, hogy a magyar kultúra munkásainak, a tanítóságnak az ügyét szolgálni mindig, mindenütt, mindenki ellen becsületbeli kötelesség, mert kulturkötelesség.“ Majd tovább: „ . . . amit a tanítóságért tettünk és teszünk, kötelességérzésünk sugallta. Meg talán az a természetes ösztön, hogy a kultúra valamennyi munkásának egy táborban a helye, egymásnak a támogatása a hivatása, így, ezért lett a Világ a tanítóság lapja és ezért kell, hogy a tanítóság a Világ közönsége legyen.“ Azután: „Büszkeséggel és benső megelégedéssel látjuk, hogy már most is az. A tanítóság lelkesen és megértéssel sorakozik zászlónk alá, amely az ő zászlaja is és igazi megértéssel vallja a magáénak azt a lapot, amely az ő ügyét mindig a magáénak vallotta.“ Ez úgy hangzik, mintha csak a Világ védelmezte volna a tanítóság érdekeit s minden más lap ellene dolgozott volna. Pedig hát, dehogy is! Csakhogy más lap nem ir ilyeneket — önmagáról. Igen érdekes az előfizetési felhívás befejezése : „Szeretettel és bizalommal várjuk táborunkban a tanítóságot arra a nagy harezra, melyet ő érte és a magyar kultúráért együtt kell megvívnunk és együtt is fogjuk megvívni — reméljük — diadallal.“ Hm. Mintha a Világ-ék nélkül nem is lett volna és nem is lenne magyar kultúra. Az irgalmasság. Nagy a nyomorúság mindenfelé. A koldusok soraiba áll be az is, aki máskor nem ismerte, hogy mi az: más irgalmasságából élni. És a nyomorgók száma rettenetesen nő napról- napra, mert nincs munka, nem lehet dolgozni. Az ijesztő módon növő nyomorúságon iparkodik segíteni a hatóság is. Magánosok és egyesületek nemes vetélkedéssel dolgoznak az éhezők szükségeinek enyhítésén. Fölösleges kiemelnünk, hogy az egyháziak s a katholikus intézetek az elsők a segélynyújtásban. A mit máskor is és folyton tettek, ez évben még nagyobb arányokban művelik. Oly hatalmas méretekben álltak az egyháziak és a kath. intézmények a szegények szolgálatába, hogy a jótékonyság terén most is az egyházé a legszebb pálma. Nem hivalkodásból Írjuk ezeket, — amelyekről bizony még katholikus embernek sincs fogalma — hiszen emberi elismerésért nem ala- mizsnálkodnak a püspök, a kanonokok, a zárdák, convictusok, hanem jó azért rámutatnunk, hány forrás önti irgalmas alamizsnáit a szegényeknek. A szent Antal kenyerét, — a mi névtelen adományozók ajándéka, — meleg ételt, pénzt, fát, ruhaneműt, a melyek napról-napra osztódnak ki a püspöki aulában, a zárdában, a seminariumban, convictusokban. Csak egy név van itt! Jézusé. Az advent szent hangulatában várt Jézusé, akinek nevében testvérként összeforrasztja az adakozót és a fölemelt nyomorultat egyaránt — a szeretet. Akilc nem tudják, hogy mik lettek. A hazug jelszavak világában jó, ha mögéje tekintünk a szavaknak és nem kapjuk be a csalétekül kivetett horgot. Mint bekapták itt Szatmáron egypáran, akiknek szörnyen imponál, hogy ők Tanódiék és a kövérségük ellenére is fürge testvérek kegyelméből progressivek lehetnek. Hát az bizonyos, hogy nagyon elkelne nálunk a progressivitásból akármekkora adag. Csakhogy ez'a progressiv szó ma már nem annyit jelent, mint régen, hogy haladó. A mostani használat más értelmet csúsztatott e szó alá, ma ez annyit jelent, mint szahadkömives, szociáldemokrata, úttörő, szabadgondolkodó, gali- leista, stb. Vagyis most mindama irányok közös jelzője, amelyeknek czélja a keresztény magyarság tönkretétele és a nem-gondolkozástól meghibbant, szélsőséges idegen elemek uralmának magyar földön leendő megalapítása. E czél elérésére sokféle eszközt hoz mozgásba. Gazdasági téren progressiv munkát végez a milliomos börziáner épugy, mint az egész vidéket pálinkával és uzsorával tönkretevő, letaroló kazár. Gazdasági progressivitás lenne pl. az egyházi vagyon elrablása, hogy ez is megvehető legyen. Ők ugyanis tudják, hogy se ön, se mi nem fogjuk megvenni, hanem azok, t. i. a progressivek, akik néhány évtized alatt óriási progressiót — haladást — tettek a vagyonha- rácsolás terén. Ide tartozik az is, hogy a progressivek írják a Világot, a Népszavát, a melynek célja a munkásságot lelkikép tönkretenni, keresztény
