Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-12-17 / 51. szám
4 HETI SZEMLE Szatmár, 1913. deczember 17. ben látjuk jövő reményeink zálogát. Most már hisszük, hogy az a lelkesedés, amelynek tüze olyan elemi erővel csapott fel most, vasárnap a szivekből, nem hamvad el a leszámolás napjáig. Hanem megsemmisíti majd akkor mindazokat, akik sárbatiporták a nemzet becsületét, alkotmányát és parlamentjét. Leszámol azokkal is, akik visszaéltek választóik bizalmával és félrehuzódtak akkor, amikor nagy önvédelmi harczait vívta nemzet. A gyűlés lefolyásáról csak kevés szóval emlékezünk meg Vizet hordanánk a tengerbe, ha Apponyi Albert ragyogó tehetségeiről az ismert szuperlativuszokat elmondanók. Szatmá- ron mondott beszédeit a fővárosi lapokból olvashatta a közönség. A kíséretében volt képviselők agitatorius erejét is ismerik olvasóink. Ha még megemlítjük, hogy a nagygyűlésen nemcsak Szatmár megye minden kerülete, hanem a szomszédos vármegyék függetlenségi pártjai is impozáns számban voltak képviselve és hogy az Iparos Otthonnak minden helyiségét, sőt az utczát is eleddig nem tapasztalt tömegekben lepte el a polgárság, amelynek lelkesedése leírhatatlan volt, — akkor elmondhattuk mindazt, amit elmondani szükségesnek tartottunk. És még egyet kell szóvá tennünk. Városunk ezidőszerinti képviselőjének szereplését a függetlenségi gyűlésen. Kelemen Samunak politikai viselkedése az utóbbi időben a legelitélőbb bírálatot hivta ki maga ellen. Az országgyűlési függetlenségi párt kizárta tagjai sorából. Szatmári választói pedig nem egyszer szinte goromba nyíltsággal adtak kifejezést elégedetlenségüknek vele szemben. A vasárnapi gyűlés előkészítése, szereposztása az ő teljes és szándékos mellőzésével történt. És ilyen előzmények után Kelemen Samu az elnöki emelvényre, Apponyi Albert mellé ül, ismételten felszólal, még pedig — a független polgárság nevében. De ez még nem minden. Kelemen felszólalását néhány hitsorsosán kívül, fagyos hidegséggel fogadta a választópolgárság tömege: az abcu- golások s a tiltakzó közbeszólások csak úgy röpködtek feléje. Apponyi Albert szónoklatának elején olyan éles vágást mért a „demokratikus fejlődés“ vesszőparipájába kapaszkodó képviselőnkre, hogy a jelenlévők szinte megsajnálták. Förster Aurél képviselő pedig egyenesen ezt mondta felszólalásában: „úri ember, ha elveszti választóinak bizalmát, leteszi madátumát.“ Hogy a Förster szavainak volt-e konkrét vonatkozása és hogy kire vontkozott, annak eldöntését olvasóinkra bízzuk. Es Kelemen végighallgatta mindezeket, nem távozott el a gyűlésről, sőt megjelent a pártvacsorán is. Mikor aztán látta, hogy a pohárköszöntők hosszú lavinájából egyetlen egy sem emlékezik meg róla, kapta magát és egy émelygősen tömjénező dikczióval préselt ki Benedek János képviselőtől valamelyes választ önmagának. De ebben a válaszban sem telhetett öröme, mert Benedek János is csak a megtérő, az elkövetett bűneit megbánó politikust köszöntötte Kelemen Samuban. Nem hisszük, hogy Kelemen Samun kívül még valaki vállalta volna ezt a szánalmas szerepet, ezt a kínos vesszőfutást. Megütközve vettük észre azonban, hogy Kelemen Samu, illetőleg az ő szatmári mandátuma ’.érdekében, mentőakczió indult meg. Bevezetője ennek az akcziónak, hogy Kelemen a vasárnapi gyűlésen ünnepélyesen kijelentette, hogy ő most már a „küzdő ellenzék“ soraiba lép. Ezen legújabb elhatározásának titkos rugóit nem akárjuk sem a közeledő választásban, sem az ellenzéki kilátások erősödésében keresni. Erre nincs határozott bizonyítékunk. De a Kelemen Samu politikájában többé bízni nem tudunk és nem akarunk. Figyelmeztetjük a szatmári függetlenségi párt azon vezetőit, akik már hajlandók „megbocsátani“ Kelemennek és őt a függetlenségi eszmék őszinte harczosának elismerni, hogy minden törekvésük, amellyel Szatmár város mandátumát esetleg megint a mostani képviselőnek akarnák juttatni, meg fog hiúsulni a polgárság ellenállásán és könnyen a nagy fáradsággal összehozott függetlenségi párt szétrobbantására vezethet. Kelemen Samunak nincs érzéke a magyar nemzet igazi vágyai, érzései, törekvései iránt. O először, másodszor és harmadszor is a radikalizmus, a „demokratikus“ haladás, a „Világ“ és kapcsott részeinek embere. A függetlenségi programm nemzeti tartalma — közömbös előtte. Nem érdekli. Állításunk igazolására nem hivatkozunk a Kelemen Samu egykori politikai átvedlésére. Csak egy epizódot említünk a vasárnap esti bankettről. — Apponyi Albert szivetrázó szavai nyomán egyszerre, ösztönszerüleg felhangzottak a Hymnus hangjai s' a jelenlévők valamennyien felállva, hazafias áhítattal énekelték el a nemzeti imádságot. Ezt az ünnepélyes pillanatot használta fel Kelemen Samu arra. hogy egy sarokban a kőnyomatos fővárosi tudósítójával társalogjon; valószínűleg egy reá nézve előnyös referáda ügyében. Aki ilyen pillanatban alkudozik, vagy akár csak diskurál, az nem képviselheti méltán és igazán azt a hazafias érzésektől izzó szatmári polgárságot, amely vasárnap is olyan fel- emelően tett hitvallást függetlenségi érzelmeiről. Adakozzunk a Saitóalanra! Az Irodalmi kör III. estélye. Tanulságos és élvezetes előadásban volt része a Cecil nagytermét zsúfolásig megtöltött, válogatott publikumnak az Irodalmi-kör harmadik estjén is, amelyen Gazdag Lajos kir. kath. főgimn. tanár „az aesthetikai érzék fejlesztése és nevelése“ czimen értekezett. Az előadó nyugodt temperamentuma, sokoldalú ismerete, a kérdés tanító, modern taglalása mindvégig lebilincselte a hallgatóságot. Előadásának kiindulópontja az, hogy sokszor és sokat halljuk értelmezni az általános műveltséget, amelyhez föltétlenül szükséges az ethikai és aesthetikai érzés. Kell tudás, érzelem, jellem, modor. Áz előadó ezek közül az érzelmeket veszi ki és tárgyalja az ethikai és aesthetikai érzetet, amelyeket lehet tanítani is. De ez nem művésszé nevelés. Szól első sorban a dalról, a zenéről. Minden gyermeknek van veleszületett aesthetikai érzéke. A zene három fontos tulajdonságából a dalból, összhangból, dallamból a gyermek a rithmus érzéket hozza magával. A dal az érzelmek nyelvéből fejlődött és szívre hat. A gyermeknél ez a legjobban látszik, Coleridge szavai szerint a gyermek tánczos, dalos kis tündér, táncza, dala szívből kél. A zene nagy hatása abban keresendő, hogy megfogja a lelket. A zenei ak- czió a leghatározatlanabb, amelyet össze nem lehet hasonlítani a többi aesthetikai érzetekkel. A dal leszáll az ember szivébe s ott átalakul erkölcsi érzetté. Meghat, áthat, azért művelni kell.' A zene minden emberre hatással van. Innen magyarázható, hogy úgy az ókori, mint az újkori orvosok ajánlják a zenét a kedélybetegek gyógyítására. Mivel a zene csak a szívre hat, ellensúlyozni szokták más aesthetikai érzettel, nevezetesen a rajzzal. Ez az Ízlés finomítója. A gyermeknek megvan a graphikai tehetsége, amely lassankint növekszik. Ez a rajzolás beszédes. Nemcsak a szemnek, hanem az észnek is szól. A rajz az az általános nyelv, amit mindenki ért. Harmadik aesthetikai érzet a költészet. A gyermeknek torka, füle, az esze gyakorló- dik vele. Hogy a gyermeknek való költemény valóban megfeleljen czéljának, ehhez három tulajdonság szükséges, legyen egyszerű, szívhez és képzelethez szóló. A költészetnek van magasabb rendű iskolája is. Ha vizsgáljuk ezt a magasabb rendű iskolát, azt látjuk, hogy ennek a tárgya az ember. Mindenütt magát keresi az ember. Színházba megy, hogy magát lássa, mert minden ember szenvedéseiben és örömeiben magát látja. A költészet fedezte fel az emberi lélek szépségeit. Ezért igaz a mondás, hogy a költők czivilizállák a világot. Az emberiség vezetői a költők, mert a philosphusokat kevesen értik, a költőket sokan. Az aesthetikai érzetek az általános műveltség alkotó részei. Szónok befejezésében visszatér az általános műveltség egyik részéhez, az aesthetikai érzetekhez, amelyről hangsúlyozza, hogy ezek széppé és kellemessé teszik az életet, még akkor is, ha számos csapással látogat meg minket a Mindenható. Bodnár Gáspárnak „Mikor a király sir“ czimü megható, bájos beszélyét Kovács Ró- zsika adta elő érzéssel, nagy hatással. Kovács Gyula dr. rendezésével „A művészet remekei''-bői vetített képek zárták be az Irodalmi Kör III. estjét. Az adventi cziklus utolsó szabadelőadása dec. 21.-én lesz. Előadó Varjas Endre, kir. kath. főgimn. tanár lesz. (mm. dr.) Csak Jegyietek. Tanulságok. Németországban a Wilhelm Oswald vezérkedése alatt vitézlő monisták háborút indítottak az úgynevezett „porosz államegyház“ ellen, amely nem más mint a luthera- nizmus. Népgyüléseken agitálnak a felekezet- nélküliség mellett és Berlinben sikerült is 4206 lutheránust vallásának elhagyására birni. A lutheránus Berlin vallási közömbösségéről megdöbbentő adatokat kapunk. Berlin városának az elővárosok leszámításával van 1.806,000 lutheránus lelke és 68 lutheránus temploma 86.000 ülőhellyel. Hogy a vasár- naponkint istentiszteletre járók számát megtudják, az összes templomokat megfigyelték. Berlinben 11,000 lutheránus vett részt a vasárnapi istentiszteleten, tehát a lutheránusok O'öőO'Vo-a. Ezek között természetesen sok volt az iskolás gyerek. Megdöbbentő adatok. Ezek a lutheránusok, akik a Los von Rom mozgalom és a Gustav A dolf- Verein agitácziója által állandóan azon dolgoznak, hogy Egyházunktól hiveket ragadjanak el, ily belső demoralizá- cziót árulnak el. Vegyük még hozzá a Jathó- esethez hasonló tényeket. Most a kilépéseket úgy akarják meggátolni, ,’bogy az eddigi 3 és fél márka kilépési adót 100 márkára akarják felemelni. Ezek a kilépések szomorúságot okozhatnak bennünk is, mert mégis csak egy keresztény felekezet vészit lelkeket, akik az aggressziv mohizmus karjai közé vetik magukat. Talán nálunk is megpróbálja majd a mindinkább szervezkedő monizmus és theo- szofizmus a szocziáldemokráciával karöltve, hogy ilyen monstre kilépéseket rendezzen. Nekünk erre el kell készülve lennünk. Csakhogy akkor hiveinket nem a 100 koronás kilépési adóval fogjuk megvédeni, hanem a bensőséges hit és az Egyházhoz való ragaszkodásnak helges, modern, agilis pasztoráció által való ápolása és felébresztése által. Ez különben most is kötelesség lenne a kilépések fenyegető volta nélkül is. Most nincs meg. De meg kell lennie. Tehát tanuljunk agilitást. . . Nem szégyen az ellenfélhez járni iskolába. (K. K. J.) A mit a szabadkőmivesek elhallgatnak. A progresszív, értsd : a szabadkőműves ujságkirálynak, a Világnak születése pillanatától fogva nagyou megfekszi a gyomrát a kath. egyházi vagyon s a gyomorrontás okozta lázában „lázitó számokat“ lát. Látja a püspökségek sok ezer holdjait, ezeknek kataszteri tiszta jövedelmét, no meg azt a sok pénzt, amit a főpapok kanállal mind megesznek. Majd más képet mutat a lázmozi. Sok ezer ember köhög és köhög, beesik a melle, azután megint köhög s végre meghal a tüdővészben. A harmadik képen analfabéták ezrei lázonganak ábéczéért, a negyediken a kivándorlók fenyegetik az egyházi birtokot, mint aki a koldusbotot adta a kezükbe. Nemkülönben ökölbeszorul a tüdővészes és az analfabéta keze is, mert hát mind ennek az egyházi vagyon az oka. így mondja a progresszív ujságkirály, no meg a többi kullogói is utána szokták szajkózni. Progresszivék lázas látomásai azonban nem veszik észre a zsidóság 2.116,279 kát. holdnyi földbirtokát, azután a 2.715,198 holdnyi zsidó bérletet. Még fcevésbbé kutatják annak eredetét, sem azt, hogy a csaknem
