Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-12-03 / 49. szám
Szatmár 1918. deczember 3. HETI SZEMLE 3 a homlokán, mikor az első emberpár a paradicsomban elbukott. Ez kiséri az emberiséget azóta, gazdagot és szegényt egyaránt, 4000 év óta, amelyet olyan szépen képvisel a 4 adventi hét. A belgák egy nagy Írója igy kiált fel: 0 harmat, ó köny, óh üde forrásvíz, belőletek az üdeség fénye reszket, hogy az emberiségen könnyitsetek. A mi magyar nyelvünk a fájdalmat méltán nevezi e szóval, mert könnyel köny- nyit. Akinek sírnia nem lehet, annak a szive kemény, annak a fájdalma végtelen. Az életegészség a nevelésben egy meg becsülhetlen kincs. Milyen szép az egészséges gyermek, a játszi vidámság rajta, s milyen busitó, elszomorító egy beteg gyermek. Az egészséges az élet, az öröm gyermeke, a beteg a fájdalomé. Ámde szülők, félve mondom — az egészség nem csak a látott egészségben áll, hanem a gyermek testének tisztaságában is. Örüljön a gyermek s becsülje meg a test tisztaságát. Ha a test beteg, a lélek is érzi azt. Ha egészséges, a lélek is örül. A kölcsönhatások élete az. De az anyagon kiviil van más valami, amit tudatunkkal fogunk lel. Van más gyönyör és más fajdalom. Mi az az öröm, mikor látjuk tavasszal az ibolyát, mi az, mikor jönnek a fellegek, költöznek a madarak. Az az úgynevezett, nemes az igazi lélek, annak az öröme és fájdalma. A fájdalom, a lelki fájdalom jobban Istenhez vezet, mint a legnagyobb öröm. A lélek fájdalma a legnagyobb, ha annak fájdalma van, akkor a lélek tudja, hogy az szellemi, értelmi, vágyódási, akarati. A kórházakban látott nyomorúságoknál sokkal megrenditőbb a lelki fájdalom, Istenem — szólt szent Ágoston — Istenem, hányszor sírtam e boltivek alatt, mert tudtam, azok könnyitenek. Tanítsuk meg a gyermekeinket a tiszta örömök megbecsülésére s arra, hogy a fájdalmakat a jó Isten adja. Itt a karácsony ideje, legszebb idő a tiszta örömök tanítására. Aranyhidat kell építeni a gyermeki életből az élet valódiságába. A napokban hallottam, hogy egy agg apa meglátogatta fiát és gyönyörködött unokáiban, akik a „Józuska“ adományai közt vidáman játszottak. Egyszer csak oda fordul az agg apához a fia, s igy szól: „Engem, lássa apám, ilyen tiszta örömben nem részesített.“ A tiszta öröm az, amely a fájdalmakat megritkitja. Vannak örömök és fájdalmak, amelyeket nem érdemiünk meg. De ez csak látszólagos. Egy példa mindjárt megvilágitja. Egy édes anya erővel elvitte gyermekét, akinek nagy kelése volt a karján az orvoshoz s az vágást tesz rajta és a leányka meg van mentve. Ekkor az anya odafordul: Oltsa be a lelki fájdalmak ellen is orvos ur. Ezt ön teheti meg asszonyom, lám a fájdalom árán most öröme is van. így tesz a jó Isten is velünk. Az ember akkor boldog, ha a fájdalmat megérti, s az örömet értékeli, fejezi be az előadó egészében és részleteiben tartalmas, élvezetes előadását. Az elért mély hatás tetőpontra hágott, araikor Kovács Rózsika k. a. előadja Bodnár Gáspárnak : „A királyné és a szegény asszony“ czimü, itt szó szerint közöit történetét. Nyugodtság, bájos közvetlenség, mély átérzés jellemezték az előadását. A királyné és a szegény asszony . . . A természet pompájában ragyogott. A tavasz kitárta szépségét. Mintha félt volna, hogy a holnapot már a nyárnak keli átadnia. A királyasszony palotája mellett elterülő erdőben sétálgatott. Szedegette a nyíló virágokat. Hallgatta a madarak dalát. Egyszer csak egy szegény asszonnyal találkozott. Szegény asszonnyal, a ki hulla- dék-galyakat czipelt hátán. A királyné megszólította : — Jó, száraz galyakat szedett, ugy-e? Avval lehet ám jól főzni. A szegény asszonynak sejtelme sincs, ki szólítja meg. Azért egész közvetlenséggel beszél: — Nincs már, hogy kinek főzzek. Egy fiam volt ... — most már nincs. Kender- áztatáskor lesz esztendeje, hogy elhantoltuk. — Hány éves volt szegényke ? — Fiatal volt, mint ez a tavasz la. Ep- peg a katonaságtól jött haza. A király nagyon szerette. Két csillagot adott neki. Úgy, vártam pedig haza a lelkemet. Gondoltam, hogy az a kis jószág, a mit boldogult apja- ura hagyott ránk, csak nem kótyavetélődik el. A jó Isten elvette . . . legyen szent rendeleté. így panaszkodott az asszony. De nem sirt. Csak megbámult arczán látszott, hogy szenved. Hogy szivének mérhetetlen fájdalma van. A királyné fényes aranyat adott a szegény asszonynak — és szép szemeiben gyémánt csillogott. Az aranyat a királyné adta, a könnyet az édes anya hullatta. . . . Evek múltak. Ismét tavasz van. Virág, madárdal hirdeti a természet ébredését . . . A királyné ott sétál újra az erdőben. Hah! de, szép arczárói eltűnt a mosoly. Karcsú termetét fekete ruha födi . . . ! Nem szakaszt virágot ... Nem hallgat madárdalt . . . Csak sóhajt . . . Sóhaját messze viszi a búgó szél. Oda az ősi sírboltba 1 Ott fekszik egyetlen fia, szerelmetes mindene. Országának, népének szép reménysége. A szegény asszony még mindig szedegeti a száraz galyakat. Meggórnyedt alakja elő-előbukkan. Ott állanak szemtől-szemben. A királyné nem szól . . . nem sir. Csak áll . . . áll mint egy szép márványszobor. A szegény asszony remegve nyújtja a királynénak a szép virágcsokrot . . . O sem szól semmit, de semmit . .. Csak szemében csillog a könny. A virágot a szegény asszony adta, a könnyeket az édes anya hullatta. Ebbe a fönséges milieube igen találóan illettek be a dr. Kovács Gyula igazgató mesteri rendezésével vetített képsorozatok Árpádházi szent Erzsébet életét és történetét láttuk elragadóan szép képekben kisérve az igazgató rövid magyarázatával. Az Irodalmi kör II. estje dec. 8-án lesz. Előadó: Rónai István, csanálosi plébános. (mm. dr.) a Jegyzetek. Hát nálunk ? Msgr. Falize, Norvégia és a Spitzbergák apostoli vikáriusa a napokban a brüsszeli Patriote-hez levelet intézett a norvég katbo- likusok helyzetéről. A főpap levelében elmondja, hogy noha az ország lakosságának többsége luteránus, a katholikusoknak mégis jól folyik a sorsuk. Norvégiában ugyanis korlátlan szabadságot élveznek s teljesen ismeretlenek az egyház elleni vad támadások. Á király, a kormány és a nép állandóan barátságos jóindulatot tanusit a katholikusok s intézményeik iránt s igy a felekezeti béke sohasem bontódik meg. Tessék csak idejönni hozzánk, ahol a katholikusok vannak többségéen ! Vájjon lehet-e a magyar katholicizmusról azt Írni, hogy „jól folyik a sorsa.“ Hiszen mindenki piszkálja, rúg rajta, amikor csak teheti. Ez szomorú igazság, de nz is igaz, hogy mindezt — magunknak köszönhetjük. Mintha csak magunk is igy akarnánk I Már pedig: volenti non fit iniuria. Nem kell pap! Ezt természetesen a Népszava kiáltja egyik múlt heti számában, három hasábon. Mert hát a temetési szertartás, „az a hókuszpókusz, amely elhangzik az ő kedveseik koporsója mellett, teljesen hiábavaló“. Azért hát elvtársak, „a papnélküli temetések számát gyarapítani kell. Minden fölvilágosodott munkásembernek arra kell törekednie, hogy kiragadja társait a sötétség hatalma alól“. Mivel pedig „a papi terror odáig megy, hogy a rokonok és szülők révén gátolja meg azt, hogy az elhunyt munkás temetése papi ceremónia nélkül történjék meg, . . . minden eshetőségre készen, az egész országban mindenütt... állítsanak ki az elvtársak“ a következőkép megfogalmazott nyilatkozatot: „Öntudatom teljes tisztaságával kérem, hogy az egyházi cerimónia halálom esetén mel- lőztesék. Fölhatalmazom a magyarországi szo- cziáldemokrata párt titkárságát, hogy rendelkezésemmel ellenkező esetben teljes joggal rendelkezzék a temetés alkalmával.“ A Népszava nagyon szereti hangoztatni, hogy „a vallás magánügy“ ?,! Miért kell akkor három hasábon biztatni az elvtársakat, hogy ne hívjanak papot a temetésükre, miért iratnak alá akkor velük ilyen felhatalmazási nyilatkozatot ?! Ezeket a kérdéseket azonban a félrevezetett, szegény munkásság sem magának, sem a Népszavá-nak föl nem adja. A filiszterek. A mi gyönge látású helyi szabadkőmive- seink — tessék elhinni — a legszürkébb és legjelentéktelenebb filiszterek. Elmaradott emberek. Annyira elmaradottak, hogy még jó valamikor már Sokrates végzett velők. Platon „Gorgias“-ában Kalliklésnek hívták a helyi tanódibandikat. És kérem, azóta is mindig ugyanazt hajtogatják. Amit már jórégecskén Sokrates megczáfolt. Ezeknek a szegény emberkéknek hiányzik a metaphysikai érzékük. Egész szabadgondolkozásuk az eszük krajzleros voltán alapszik. Ők csak praktÍKUS emberek. Az az emberfajta, akiknek szeme előtt csak a haszon, a kereset, az érvényesülés lebeg. Akikkel oly sűrűn találkozik az ember mindennap. — A filiszterek. Akik azt mondják: — Ez a földi élet — minden. Az ember — állat, csak kissé ügyesebb, céltudatosabb. Csak azt tudjuk, amit kézzelfoghatóan tapasztalunk. És még egy pár ilyen alantjáró gondolat. Mert ók a földön akarnak csúszni . . Mint a filiszterek. A kivándorlás. A legszomorubb és egyszersmind a legaktuálisabb téma. Hogy most fokozottabb mértékben aktuális, mint máskor, annak két oka van. Először, hogy nagyobb a kivándorlás, mint máskor; másodszor pedig, hogy tekintélyes német és olasz lapok panaszkodnak, hogy Magyarországról nagy a kivándorlás. Kilenczvenezer ember vándorolt ki nem egészen tiz hónap alatt Magyarországból Amerikába. Ennyiről számol el a washingtoni bevándorlási hivatal, amiből azt kell következtetni, hogy a magyarság vérvesztesége ennél is jóval nagyobb, mert sok kivándorló az Egyesült Államok ellenőrzését kikerülve, Kanadába vagy a déli államokba szökik. Ezeknek a száma legalább harminczezerre tehető. így aztán nem kilenczvenezerrel fogyott tiz hónap alatt a magyarság, hanem százhúszezerrel. Iszonytatóan komor képe ez a magyarság hanyatlásának, amelyet minden rendelkezésünkre álló eszközzel meg kellene akadályoznunk, ha csak nem akarjuk egészen tönkre tenni az országot. Mindenesetre helyes dolog volt a kivándorlás szabályozása és a kivándorlási törvény megalkotása. Ez a törvény a kormány felügyelete alá utalta a kivándorlást, a mi lényegében helyes és üdvös intézkedés. A bökkenő csupán az, hogy a kormány szerződése a Continental- Pool lal jogot ad a kivándorlók szállítására, igy ez a jog, illetőleg szerződés újabb ingerre lázitja a kivándorlási ösztönt. Hiszen nem uj ez a kivágyakozás, de a kivándorlás veszedelmei igen sokban elfojtották a kalandos tervet. Ezelőtt szökni kellett, — amit ugyan most is sokan megcselekszenek — és ehhez nem volt mindenkinek bátorsága. Könnyű a kivándorlás csak azóta lett, amióta a kivándorlásról törvényt alkottak. Tanulság: reformálni kell a törvényt, mert elveszünk.
