Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-10-22 / 43. szám
HETI SZEMLE Szatmár, 1913. október 22. A vitkai plébánia területén Gergelyiben 218, Jándon 103, Szamosszegen 147, Vásá- rosnaményban 557 latin-görög van templom nélkül. A Szamos Tiszahát községekben tehát körülbelül 8500 kath. lélek van templom nélkül. De itt csupán azokat a községeket soroltam fel, melyekben a katholikusok száma már meghaladja a százat. Hozzá még egy-kót község kivételével csupán szatmármegijei községeket számítottam össze. Nem fog megczá- folni engem senki, ha azt állítom, hogy ezek a lelkek semmiféle lelki gondozásban nem részesülnek. Meglátogatja-e ezeket a diaspo- rában élő hittestvéreket valamikor is a plébánosuk ? A protestánsok óriási erkölcsi és anyagi áldozatokat hoznak a belmissió érdekében, mely fogalom alatt katholikus vidékeken levő híveik gyámolitását értik. Egyre-másra gyü- léseznek, adakoznak, uj hitközségeket szerveznek, uj templomokat építenek. Á skót presbitériánusok évenként milliókat költenek missió czélra, estélyeket rendeznek. Minálunk igaz, az Oltáregyesületek szép működést fejtenek ki, de figyelmök eddig inkább a belső felszerelésre irányult s nem gondoltak arra még, hogy szegény felszerelésű templomok még mindég összegyüjthetik híveiket, de ahol még templom sincs, ott híveink közprédáját teszik a többi felekezeteknek. Pár dolog jut az eszembe. Ott van a gazdag felsőbányái templom nagy alapítványával. Azt mondja története, hogy 48-ban, ha jól emlékszem, Klapka egész ezredét fölszerelte fegyverrel, ruházattal. Vájjon ez a nagy alapitványu templom nem szánná-e szegény hittestvéreinket? Hát a szinérváraljai? Olvastam, hogy Nagyváradon 100,000 korona költséggel fogják felállítani Szent László király szobrát ugyanakkor, amidőn például Debreczen katholikus- ságának égető szüksége lenne a második római katholikus templomra. — Elgondolom, hogy a felállítandó szobor száz év múlva már körülbelül tönkre fog menni. Ebből a 100.000 koronából csak 10.000 koronás költség_2_____ _____________ ve téssel tiz katholikus község kicsiny templomát lehetne felállítani ennek az idegen vallásu vidéknek. Mit jelentene ez a 10 kápolna! Egy fél vármegyének haladását katholikus szempontból. Szükségtemplomok kellenek itt is, nemcsak a fővárosban. Nem agyor.cziczomázott, esetleg ízléstelenséggel tultömött templomokra van szükség, hanem a kereszténység gyermekkorának egyszerű istenhá/aira. Ezek az építendő kápolnák elsősorban arra legyenek alkalmasak, hogy 50—60 lelket befogadjanak, legyenek a legegyszerűbben, a katakombák egyszerűségével felszerelve a legszükségesebbekkel. Legyen meg a négy fal most egyelőre, majd ha szaporodik a későbbi generáczió s iesz benne buzgóság, majd hozzá építi az a tornyot, vesz bele harangot s felöltözteti takaros egyszerűséggel mindazáltal a művészeti követelményeknek megfelelően azt a templomot. Mostanában sokszor úgy vagyunk, hogy egy templomba, melynek külső-belső falairól csak úgy hull a vakolat s amelyben minden kopott és viseltes, valaki csak úgy ötletsze- rüeu vesz egy pár uj zászlót . . . Szomorúan komikus ez a dolog . . . Nem elég azonban a kápolnaépités. Ezeknek az elhagyatott lelkeknek rendszeres pasztoráció kell. Ingyen imakönyvet kellene szétosztani közöttük, melyben katholikus kö telességeik fel lesznek sorolva. Elgondolom, hogy katholikus családainkban hány ima és énekeskönyv hever használatlanul. Ha ezeket öszeszednők s egyelőre gyorsabb lelki segélyül kiosztanók e között a szegén}’ nép között, már én ezt is eredménynek tekinteném............ Nézzük, hogyan dolgozik a Gusztáv Adolf Verein a lutheránizmus terjesztésén 1 Azokra a területekre fiatal, áldozatos erők kellenek, akik bírják a munkát s nem res- telik majd felkeresni a falukban szétszórt híveket. Annyi bizonyos, hogy nem csak ennek a szomorú helyzetben levő egyházmegyének, hanem az egész ország katholikusságának több gondot kell fordítania az idegen vallásu vidékeken levő katholikusok gondozására. Hisz ha ennek a vidéknek a katholikussága meg akar maradni abban az állapotban, melyben van, akkor megérdemli, hogy elpusztuljon., Koncedálotn, hogy ezen a vidéken élő papságunk visszavonult életet él s egyáltalán nem igyekszik egyéniségét, képzettségét érvényesíteni egyházuk ügyében. Meggyőződésem az, hogy katholikus urainkat, egész in- telligencziánkat meg lehetne mozdítani a föntebb vázolt ezél érdekében, csak lennének olyanok, akik akarnak is hozzájuk férni. Ilye- ténképen egy-két újonnan felállítandó plébánia kapna kegyurat, vagy legalább hozzájárulást a fentartáshoz. Nem csupán egyházi főhatóságunk figyelmét akarjuk a föntebbiekre felhívni, hanem az Oltáregyesületekét, Kongregácziókét is. Ne hagyják azt a pár ezer hittestvért megkisebbedni hitében, fordítsák testvéri gondosságukat feléjük. Nem tudom, nem lesz-e úgy ezzel a felhívással is, mint tavasszal megkezdett beszélgetéseinkkel a restauráczió munkájáról. Beszélgettünk, fölmerült sok terv, a vége az lett, hogy elcsendesedett minden. Legalább az az eredménye lett volna meg, hogy az esperesek elrendelték volna például az az istentiszteletek sorrendjének kifüggesztését a templomok ajtajára. Még ennyi csekélység sem történt. Pedig világi részről történt a kérés. . . . Most is világi részről jő a kérés : Testvérek, egyháziak, világiak, fordítsátok a lel- ketek melegitő gondosságát a Szamos és Tiszahát katholikussága felé .......... .. .. Mert a Szamos fölött szomorú ká- rogással nagy csapatokban szállnak a varjak a hideg őszi szél átfujja gúnyánkat úgy, hogy belefázik a lelkünk.......... Ledől i a büszke bástya ... de az oltár, Mely veszélyben forgott, él .. . áll az alázat!.. 19. Napkelte. Napkelte . . . Fényes arany hulladoz, A vihar titán halk aranyeső. Fák sndarán, a lomb lehelletén Valami bájos, szívig repeső Lágy zümmögés: a béke zaja kél. Elült a szél, a vihar, az orkán, Az élet álma változik újjá, Mintha égiek angyalkara fújná A béke szavát földi zajok múltán. Elült a szél, a vihar, az orkán. Az élet baja, száz zaja, gondja Most oly kevéske, oly igénytelen, Mi a sötétben nagy volt, végtelen . . . Eltűnt az árnyék, a bajok árnya, A bú oly kevés, igy önmagába ? Most napkelte van. Arany hulladoz, A vihar után halk aranyeső Fák sudárán, a lombok életén Valami bájos szívig repeső Lágy zümmögés: a béke zaja kél ... 20. Interludium. Éjjel a sötét, vad vihar előtt, Beteg hívatta az ifjú papot S ez a hivatás mentette meg őt. Ott lenne már a tört kövek között, A vár roncsain, némán hangtalan, Mint a hárfa, mely száz fele törött. Nem szólana már, mint ahogy a húr, Amely elszakadt... mint az ige, mely A kőrobajnak tengerébe fül . . . Óh szent hivatás! ki emlegeti Nagy csodáidat ? . . . Véded a papot, Amikor kezet csókolnak neki. (Mert ha kezére csók hull csendesen, Mélyen szivébe sajog valami, Eszébe jutván, hogy érdemtelen !) Óh szent hivatás, megvédelmezed A papot, mikor áld, felold, pedig Maga — úgy érzi — sokkal vétkesebb. Véded, amikor feljebb ültetik — A jegyespárhoz — a nagy lakomán És eszébe jut: nincs fehér ruhám ! . . . Óh szent hivatás, édes mindenünk! . . Áldott, ki által áldásod leszáll, Ki sürget, mikor ballagva megyünk! . . . 21. Boldog a férfi ... „Minden elmúlott: Mosolyok, könnyek, Fényes koronám, tövis koronám . . . Akit neveltem, Erzsiké, meghalt: Azt álmodám . . . Káplánom künn az éjben temetett S úgy látszott: ő a pap és a halott. Ajka nem moccant, hangja nem hangzott. Sápadt színe volt. • A kis kolostor föld alatt pihent, Benne a hideg halál volt az úr; A vár romokban és kettészakadt Minden hárfahur . . . A vár jele tán földi erőmnek, A hárfa jele emberi szómnak . . . Lehullt a várfal ... A törött hárfa Utolsót szólalt ..." A viharos éjt követő reggel, Tavaszán tiszta kivirradásnak, Így zavart össze valót és álmot A legendás pap .. . , Nem lesz több álma . . . Színtelen ajka Kifáradt, szava éppen hogy remeg . . . Bánatos álma — utolsó álma : Elvégeztetett. — Elvégeztett . . . Az éjji álom, A sötét angyal, már hív, marasztal. A piros hajnal, a másik angyal Már csak vigasztal. Ott jönnek sorba’: Mechlildis, Aida, S a többi; első helyen a káplán .... Valami súgta: jöjjenek — ágyú Dörgölt a vártán. A káplán könnyű, fehér karingben . . . így hozta minden reggel a Titkot Aki hatalmas, Szerető, Áldott, Aki van és volt; — Aki az Élet, az Üt, Igazság És az Eledel az úton végig, Akinek árnya nincsen és fénye Örökké fénylik . . . A jó apácák — a szent virágok — Fehér kezüket imára csukva
