Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-10-01 / 40. szám
HETI SZEMLE Szatmír, 1913. október 1. irat: „Ä2 első szociáldemokrata.“ Az ügyész indítványára perbe fogták. Á törvényszék pedig egy hónapi fogságra ítélte. Áz ítélet indokolása azt mondja, hogy a vádlottat büntetlen előélete miatt büntették ilyen enyhén. Enyhítő körülménynek tudták be azt is, hogy „a vádlott nem volt tettének aljassága tudatában.“ A hatalmas német népnek becsületére válik a nemzetfentartó szent eszmények védelme, amint nekünk ugyancsak szégyenünkre az a bárgyú tehetetlenség, mellyel egy sereg ripők komiszkodását eltűrjük. Balthazar. Vannak nevek, a melyeket viselőjük úgy tud híressé tenni, hogy templomokat gyújtogat, mint valamikor Herostrates. A czi- mül irt név is igy lett híressé s egyúttal fogalommá is. Politikai handa-bandázásnál akaratlanul is erre a névre gondolunk. Felekezeti har- czoknál meg kizáróan ennek a névnek viselője szokott lenni az a bizonyos főkolompos. Egy kicsit, vagy talán nagyon is, kiábrándult már belőle felekezete, s igy riogató hangja visszhangtalanul hal el, csak ő nem akarja ezt elhinni, a mikor önteltségében még mindig felekezete szócsövének gondolja magát. Legutóbb az uj gkath. püspökség székhelyének megállapításába kotnyeleskedett bele s kijelentette, hogy nyílt provokálásnak tekinti, ha Debreczenre még csak gondolni is mernek. Mintha bizony valaki törődnék Baltha- zár kijelentésével! Hiszen már saját hitfelei is lemosolyogják az ő szörnyű nagy provo- káltságát és jót mulatnak azon, hogy az ő Balthazárjuk egészen kibérelte Debreczent, a hol 16 ezer katholikus is lakik Balthazá- ron kívül. Hallgassuk meg ! Bizonyára nem ismeretlen a Szociális Missziótársulat és annak nagy munkája, amit buzgó tagjai a lélekmentés terén kifejtenek. Nehéz fáradozással és teljes önfeláldozással tudják megvalósítani kitűzött czéljukat: megmenteni a bukástól a gyönge lelkeket, vagy visszaterelni czéljukhoz a már eltévedt nőket s megtisztítani azokat a sok szennytől. Nagy munkájukat siker követi ugyan, de egyúttal nagyon sok veszély is fenyegeti. A pártfogónő nem lehet mindig 80—100 pártfogolt- jával és bizony sok esetben lerombolja a fáradságos munka eredményét egy titkos találka, egy éjjeji csatangolás, stb. Egy lelkes nővér ennek is hathatós ellenszerét találta meg egy jó könyv alakjában, a melyet olvashatnak a pártfogoltak. Azonban ennek megvalósításához sok könyv kell, amikből a „Pártfogoltak Forgó Könyvtára“ alakulna. Részesítse pártfogásában ezen eszmét a a kath. társadalom és segítse elő ezen nagy- fontosságú dolog megvalósítását. A „Pártfogoltak Forgó Könyvtáráéba mindenféle könyv és folyóirat megfelelő. Lehet tankönyv, tudományos értekezés, régi naptár, sőt még régi kézirat is. 50 drb könyvet adományozó alapitó tag lesz, mig kevesebbet adakozó tag. Hordjuk össze jó szívvel azokat a könyveket, miket már talán kiselejteznénk, mert feleslegesek s nem tudjuk elhelyezni azokat, küldjük el bérmentve Balázs Benedikta szo- szociális missziótársulati nővér czimére: Budapest, I., Krisztina-körut 125. sz. Prohászka Ottokár végre eljutott a kiváltságos nagyok státiójá- hoz. Megkapta az apró kicsinyességnek, a szemforgató farizeusságnak flagellumait. Ősi sorsa, tragikus öröksége ez a klasz- szikus nagyoknak. Hajsza és üldözés, rágalom és durvaság, megkövezés és tövis járt ki Homerostól kezdve mindenkinek, a ki a maga korának törpe Gulliverein túlnőtt. Ez már hozzátartozik itt a földön minden nagysághoz. Sőt ez egyedül a nagyság privilégiuma. Ha eddig kételkedhetett valaki a székesfehérvári püspök geniejében, ama perfid és fölháboritó röpirat után, a melyet németül irt meg a Felix Tátrai álnév zárt sisakja mögött rejtőző „lovag,“ most már a kiválóság fájdalmas stigmáival is fölruházott Prohászka klasszikus értéke minden vitán fölül áll. Mert észrevettük ebből a szerencsétlen röpiratból azokat a lényeges vonásokat, a miknek absztrahálásával Felix Tátrai előtt nem más Prohászka, mint a tévedések ge- nieje, a ki philosophiával reformálja és aesthetikával teszi élvezetessé az evangéliumot. E negatívum nyomán pedig elénk áll az a fölszentelt pap, az a szentéletü püspök, a kit Prohászka Ottokárnak hívnak. Elméje és szive, a melyből az a láng csapott ki, a melytől megpirkadt a katholikus renaissance Magyarországon. És minden értéke, aranya, őskeresztény hite, a lelkekért önmagát fölemésztő tüze, bámulatos theologiai tudása, keresztény philosophiája. — Igazán mást köszönhetünk annak az ostobán összeirt röpiratnak, mint a mit vele szerzője akart. A vidéki hírlapok közös megállapodása. A magyar újságkiadók országos szövetségének nagygyűlése kimondotta, hogy ezután a vidéki lapokban minden magánér- dekü közleményt, elszámolásokat, felülfizeté- seket, jelenvoltak névsorát, adományokat, gyűlési híradásokat, iskolai beiratási stb. értesítéseket, sportklubok, vivő akadémiák híradásait, mozgó-szinházak, képtárlatok reklámjait, bankok közléseit csakis mint fizetett közleményeket adják ki. E határozat kötelező lévén, értesítjük olvasóinkat, hogy a kötelezően megállapított díjazás nélkül ezentúl semmiféle magánérdekü, vagy reklám hirt nem közlünk. Az őszi haldoklás ködében, fonnyadt levetek zizzenésében — tavasza s énekkel az ajkán — rózsákat szed az Egyház és fűzi illatos füzérbe. Kinek szive érti me% ezt az örök tavaszról, az őszi halálthozó elmulásbau is örök életet ígérő virágokról mondott éneket, a mely a rózsafüzér pergő szemeiből hangzik ki? Itt lenn sárguló levelek énekelnek. Itt lenn örök halálnak tetszik, a miről a haldokló ősz beszél. Itt lenn a mercatorok pénzváltó asztalai körül arasznyinak tetszik az élet. Itt lenn hitvány kívánságokban gyűl ki a vágy: élni a pillanatokat, élni a pillanatnyi életet, a kérész- gyönyörűségeket. De ott fönn, a hol az októberi rózsák nyitnak, ott az „örök halmok“ magaslatain kitárt karú lelkek néznek a halálon túl, sóvárogva vágynak az örök élet nagyszerűségei után és idézik a Mestert, a ki szárnyalva jön, vérve- rejtékes arczát, tövises fejét, kereszttől föltépett, szegekkel átvert sebeit odaégeti a kitárt karú, telkekbe. Ezek a stigmaiizált lelkek tudnak aztán rózsákat szedni az őszben is. Megértik a földi, arasznyi lét czélját s örvendező örömmel faragják ki magukon a fájdalmas rózsafüzér titokzatos Krisztusát. A kinek keresztutja a föltámadáson át a dicsőség országába visz. Es vele csak azok mehetnek oda, a kik olyanok, mint ő — alter Christusok. — Micsoda szépségek és mélységek csendülnek ki a rózsafüzér pergő szemeiből! * * * Az októberi rózsafüzér-ájtatosság a székes-templomban egész hónapon át, mindennap d. u. 5 órakor kezdődik. Az imádásra kitett Oltáriszentség előtt a rózsafüzért és litániát végzik a hivek és Szentséggel adott áldás fejezi be az ájtatosságot. Az egyházmegye ünnepe. Szeptember 30-án, kedden volt Boromisza Tibor dr. megyéspüspök püspökké szentelésének évfordulója, a mely alkatomból a székestemplomban d. e. 9 órakor ünnepélyes szentmisét mondott teljes segédlettel Benkő József apátkanonok-plébános. A szentmisén résztvett a clerus, nagyszámú hivőközönség, valamint a fi- és nőképző növendékei tanáraik vezetése alatt. Főpásztorunkat az emlékezetes évfor- forduló alkalmából minden oldalról bensőséges üdvözletekkel keresték föl. A király nevenapja. Okt. 4-én lesz Ő Felsége nevenapja, amelyet a polgári és a katonai hatóság a hagyományos kegyelettel ünnepel meg. Az iskolákban szünetelnek az előadások, a templomokban istentiszteleteket tartanak. A székes-templomban reggel 9 órakor lesz az ünnepélyes hálaadó mise. Nemzeti múltúnk leg- szomorubb emlékű, fekete napján a nemzeti gyász szent emlékezéssel keresi föl az aradi tizenhárom sírját, hogy megöntözze az emlékezés könnyeivel és behintse a kigyuladó hazaszeretet érzésének virágaival. Városunkban e napon kegyeletes emlékezéssel gyászmisén vesznek részt hót-' főn d. e. 9 órakor a kir. kath. főgimn. növendékei a Kálvárián. Az Oltáregyesüiet október havi szentségi mádása vasárnap, okt. 5-én lesz a zárdatemplomban. Reggel 6 órakor szentségkitétel, 8 órakor Hámon Róbert p. kam., irodaigazgató szentmisét mond, a mely alatt közös szentáldozás. D u. 5 órakor szentbeszédet mond Varjas Endre egyházm. oltáregyes, igazgató, utána litániát végez szentségbeté- tellel Láng Antal dr. theol. tanár. Itt tudatjuk az oltáregyesületi tagokkal, hogy gyónásukat szombaton 4—5 óra között elvégezhetik a Kálvária-templomban. Népszövetségi gyűlés A kath. nép- szövetség október hó 5 én, vasárnap délután 6 órakor a Cecil-egylet házában nagy-gyülést fog tartani, melyre a szövetség tagjait s az őrdeklődő közönséget tisztelettel meghívja az elnökség. Férfiak közös szent áldozása, a szatmári Urak és Polgárok Mária-kongregá- cziója október havi közös szent áldozásukat 5-én, vasárnap a Kálvária templomban tartandó 7 órai szentmisén fogják végezni. Emlékeztető. A szatmári kath. legény- egylet, amint azt múlt számunkban közöltük, október 5 én tartja szüreti mulatságát az Iparos Otthon dísztermében. A közkedvelt mulatság iránt igen nagy érdeklődés mutatkozik a közönség körében és úgy az inteligen- czia, mint az iparos osztály szép számú megjelenése remélhető. A mulatságot megelőzőleg vasárnap a délutáni órákban sétakocsi- zást rendeznek a város utczáin a magyar nemzeti ruhás csőszleányok és csőszök. Este 7 óra után lampiónos menetben, zeneszóval vonulnak az ünnepély összes szereplői az egylet helyiségéből az Iparos Otthonba. Egynegyed kilencz órakor kezdődik a tulajdonké- peni szüreti mulatság felvonulással, a hegyi törvények kihirdetésével és szüreteléssel, amelyet a csőszleányok és csőszök különtáncza, majd általános táncz követ. A belépti dij sze- mélyenkint 1 kor. 60 fillér, család-jegy 4 korona. Uj kamarás. A hivatalos lap szept. 28 iki száma közli, hogy a király járdánházai és berenczei Kovács Miklós homoki földbirtokosnak a kamarási méltóságot díjmentesen adományozta. Az ügyvédi kamarából. A szatmárnémeti ügyvédi kamara ezennel közhírré teszi, hogy dr. Biró József ügyvédet Erdőd székhellyel az ügyvédek névjegyzékébe bejegyezte. Dr. Nagy József nagykárolyi lakos ügyvédjelöltet dr. Vetzák Ede nagykárolyi ügyvéd, Visy László ügyvédjelöltet dr. Harcsár Géza szatmári ügyvéd, Dr. Gál Ernő ügyvédjelöltet dr. Kelemen Samu, Pinkóczy László ügyvédjelöltet dr. Schőnpflug Jenő, dr. Markovics Samu ügyvédjelöltet dr. Biró Elemér, dr. Krausz Jenő ügyvédjelöltet dr. Princz Aladár, Tibii János ügyvédjelöltet dr. Barbul Illés Károly, dr. Vajthó Lajos ügyvédjelöltet dr. Böszörményi Emil szatmári laOktóber 6. HÍREK