Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)

1913-08-27 / 35. szám

Szatrnár, 1913 augusztus 27.-HETI SZEMLE“

3

így adva meg a nemzeti ünnepnek valódi fényét és legfőbb díszét. Ez volt szent István ünnepének egyházi megünneplése, mely magasztos érzéseket ültetett a magyar keresztények leikébe. Csakis Egyházunknak köszönhető, hogy az államalkotó, apostoli király ünnepére nem borult a hétköznapiság prózája és sivárság teljes közönye, mert hisz a magyar sajtó, ahol szerét teheti, „István király“-t ir (ha Oroszországról szól Pétervá- rat) mert jól esik neki a „Szent“ jelző el- sikkasztása. De ez még hagyján! Odáig jutottunk 1913. esztendő Szent István napján, hogy Magyarország miniszterelnöke gróf Tisza István a lángész, a jog embere mutatott példát az ünneprontásra. A nemzet ünnepelt, ő pedig politikai vagy nem tudom milyen szennyesét lemosni elment a vívóterembe, megvívott ellenfelével s úgy gondolom, egész természetesnek tartja ezt, — bár máskor is tiltott cselekmény — Szent István ünnepén. Szégyen, gyalázat, hogy a nemzeti ünnep bepiszkolására éppen az ország miniszterelnöke adott példát.

Sz. István király napja Szatmáron.

Sz. István a magyar állam és királyság megalapítója, kinek ünnepét az ország méltán ünnepli, meg hagyományos fénnyel és kegyelettel. Ünnepli nemcsak belső szükségből, hanem mert a századokon át meg-megujuló törvények ezt határozottan elrendelik és szentesitik; — sőt a legújabb miniszteri rendeletek is határozottan eltiltják azt, ami itt Szatmáron ország-világ szégyenére történt, hogy mikor egy egész nemzet hódol első szent királya dicső emlékének, és ünnepi díszben áll, akkor itt, Szatmáron vásárt tar tanak. Szatmáron, amely pedig köszönhet valamit sz. Istvánnak és feleségének Gizella királynénak, kik megalapítói voltak. — Szatmáron, ahova sz. Istvánkor a vidékről a bucsusok százai zarándokolnak el, és itt nem ünneplőket, nem kegyeletet találnak, hanem kufárokat, vásári piaci népet, kegyeletsértést. És nincs senki, aki ostort ragadjon és szétüssön közöttük! Hol van a város polgármestere, főkapitánya, tanácsa ? Oh Önök

Ünneprontás,

szépen nevelik ezt a zsidóktól inficiált, nemzetiség lakta vidéket 1

De álljanak itt a sz. István király ünnepének megölésére vonatkozó főbb törvények és ministeri rendeletek.

Sz. László decretumainak első könyve, 38. fejezet. „De sanctarum veneratione festivitatum" (A szent ünnepek megéléséről.)

„Istae verő festivitates servandae sunt per annum ; Nativitas Domini, . . . sancti regis Stephani,. .. (Esztendőn által pedig ezeket az ünnepeket kell megülni: Nagykaráoson napját... Szent István király napját . . .)

Második András király decretuma :

„Articulus I. De solemnitate sancti regis Ste- jthani annuatim celebranda.“ — „Statuimus, ut annua- tim in festő sancti regis, nisi arduo negotio ingruente vei inflrmitate fuerimus prohibit!, Albae toneamur solemniare.“

„§. 1. Et si nos interessé non poterimus, palatínus procul dubio ibi érit pro nobis, et vice nostra causas audiet. Et omnes servientes, qui voluerint, libere illic conveniant.“ (1. Czikkely. Szent István király ünnepéről. — Rendeljük, hogy a szent király ünnepét évenkint, ha csak valami nagy nehéz ügyek gondja vagy betegségünk meg nem akadályoz minket, Fehérváron tartozunk megülni. — 1. §. És ha mi ott nem lehetnénk, a nádorispán kétség nélkül ott leszen helyettünk és a mi képünkben minden ember ügyét meghallgatja; és.az egész nemesség, aki akar szabadon gyűlhessen oda,)

NB. Ezen decretuma II. Andrásnak az úgynevezett aranybulla.

1891. évi XIII. t.-cz. „1. §, Vasárnapokon, valamint szent István király napján, mint nemzeti ünnepen, a magyar szent korona országainak területén az ipari munkának szünetelnie kell. — Kivételt képez az üzleti helyiségek és berendezések tisztántartásához és helyreállításához szükséges munka.“

Szent István napján sem országos, sem heti vásár nem tartható, móg akkor sem, ha Szent István napja vasárnapra esik. 1906. évi 62.667. számú keresk. ministeri rendelet.

Búcsúk alkalmával vasárnapokon és Szent-István napjan a „bucsu-czikk“ köréhez nem tartozó s a közönséges szükséglet fedezésére szolgáló czikkek árusítása nincsen megengedve, ily czikkekkel sem kirakodni sem azokat vásárszerüleg árusítani nem szabad. 1906. évi 79037, sz. keresk. miniszt rendelet.

Szatmár város törvényhatóságából tervszerűig kiszorítják a katholikusokat, legfeljebb csak a virilisek között vannak még ne- hányan. Reméljük, hogy a törvényhatóság szine előtt felelősségre vonják a város polgármesterét és tanácsát ezért a vakmerő ünneprontásért, hazafiatlanságért és nemzeti kegyeletsértésért! Sőt nem annyira katholi- kus, hanem nemzeti ügyről és a törvények meg'artásáról lévén szó, talán az egész törvényhatóság felháborodása fogja elitélni városunk vezetőinek eljárását.

A mi kereskedelmünk.

Irta: id. EGÁN LAJOS.

Az utóbbi időben lefolyt nagy drágasági zenebonában, majdnem sikerült a zavarosban halászni szerető és ahhoz értő uraknak és az ő hűséges hírlapjaiknak, két ellenséges táborba ékelni a falvak termelő és a városok fogyasztó néprétegét.

Ebben a munkában, a két legfontosabb néprétegnek egymás elleni gyűlöletét felébreszteni volt a rejtett feladat, hogy az valahogy észre ne térjen, és a közéjük fölöslegesen beleékelt közvetítő elemet félre ne tolja, mely csak arra jó, hogy ezen néprétegek életét megnehezítve, köztük és rajtuk élős- ködhessen, piaci árut csinálván mindenből, családból, hazából, becsületből, barátságból. Ez pedig a kereskedelem szabadjára engedésének a következménye, a mi nálunk nagy bajnak a kútfeje, mert mi nem voltunk és sajnos ma még részben sem vagyunk kereskedő nép, pedig a világ mai fejlődése a közlekedési eszközök sokasága folytán a tisztességes kereskedelem szerepe a gazdasági élet nagy organizmusában fontos életkérdés lett és éppen ez a fontos orgánum nálunk megromlott és romlottságával a haza legértékesebb néprétegeinek nagy ártalmára van, mert a mi kereskedelmünk nyomja a termelőt, zsarolja a fogyasztót, hamisításával pedig a reális kereskedésnek útját állja. Ez a felesleges közvetítő, ország lakosságának minden rétegét sújtja.Éz okozzaahoniiparésgazdanép sinylődését, ez okozza a élelmiszerek aránytalan drágulását és ^ezzel a városi lakosság keserves helyzetét. És ez a közvetítő faj behálózta már az egész országot, ez hízik és gyarapszik. Ez tanítja az élelmiszerek, a bor és pálinka hamisítását, mely hosszas elnézés mellett megvagyonosodásának alapját képezi a közegészség rovására. Ez a panamák feltalálója, ez a társadalomban felismerhető el- gyöngülés nagy mestere, a sajtó nagyrészének pénzelő ura, kinek intésére támad vagy agyonhallgat azért, hogy a zavarosban való balászásra karbantartsa a talajt.

Liberálizmus az ő jelszavuk. Nem csuda, hiszen ez főleg arra jó, hogy ők eddig kifejtett sáfárkodásukra megtarthassák a szerencsétlen órában kiadott előjogokat. Hiszen látjuk, hogy a legkörmönfontabb csalásért arán}r- lag csekély büntetés jár, mert a bíró kötve van a liberális törvények rideg szakaszaihoz, melyek a legliberálisabb módon gondoskodnak a könnyű kibuvhatásról.

Ez az osztály tette tönkre a nélkülözhetszony nála lakásába több mesterasszonyokat megbecstelenitett volna, olyan szóval, hogy nincsen több becsületes asszony, csak ő meg az ő testvérje. Erre a feladott mondatra ifj. Kupka Mihályné is a céhbe hivatott és ki is hallgattatott ő is. És ő tagadta, hogy ő soha sem mondta ezeket a szókat; csak csupa irigységből fundálta és hazudta az a segéd. Erre tekintetes céhbiztos ur azt kérdezte ki a mesterektől: volt-é ezen segéd a céhnél többet bijogozva ? Erre több mester felszólalt, hogy volt; házi háborító és pletykás, ami be is bizonyitódott. így tehát a segédnek a mondódott: a városból kifakarodjon, és még oly feltétel mellett, hogy többé egy mester se merjen néki munkát adni és rajta felfogni. Mert amelyik mester munkát ád néki, jegyzőkönyv mellett 5 frt. büntetés mellett meg fog büntettetni. Ifj. Kupka Mihályné asszonynak pedig a mondódott ki, hogy ilyent kikerülje és több segédekkel szóba ne eredjen.

(A céh mint tudakozódó intézet.) Az 1823. esztendei junius 5.-én tartatott céh gyűlése alkalmatosságával olvastatott: Székelyudvarhelyi lakos Darvai József és István — amint Írják — ezen városi jezsuiták templomjához közel ezelőtt mintegy hatvan esztendőkkel lakott kötélverő mester nagyatyjok kondíciója, javai, s azoknak hovaléttekről tudakozódván, ezen céhbe jelen volt mesterek mindnyájan meg- kérdeztetvén arról, hogy ezen városba valami Darvai nevezetű kötélverőnek avagy csak hírét hallották volna is, egy sem mondotta. A céh Írásai is felhányattatván, Darvai nevezetű mester eránt semmi sem találódott.

Hanem az öreg Harangi Mihály mester emlékezik a jezsuiták rezidencziájához közel lakott Kuruczné nevezetű kötélverőnére, akinek ő gyermekkorában kötőfékeket is kötött s azért neki holmi szöszöket adogatott és aki több ideig a férje halála után mesterségét nem folytatván, későbben azt ugyancsak gyakorolta volt. Annak egy Maris nevezetű leánya is, aki mivel az atyja kommunitásbeli ember is volt, akárkihez férjhez menni nem akarván, mint egy harminczesztendős korába ment férjhez — amint hallotta — valami orosz vagy oláh rektorhoz.

(A céh mint tűz oltó-testület.) 1850. évi febr. 11. napján a tekintés nemes tanács rendeletéből a tűzoltásra tett határozata következtébe ezen intézkedések tétettek :

1.) Minden mester köteles magát tűzoltó-műszerrel ellátni, jövőre megtartatván azon rendelet, miszerént senki céh tagjává nem lehet, migazokkal ellátva nem leend. 2.) Minden mesternek kötelességébe tevődik, hogy a vész helyén tűzoltó- eszközökkel ellátva jelenjen meg. Egyébaránt, minthogy ezen céhnek más céhekkel közösen vizipuskája lenne, annak jókarba tartására való felügyelet főcéhmesterre bizatik, ki egyszersmind a kiigazítási költséget is aránylag a céh kasszájából teheti. 3.) Két csáklyának csináltatá- sára a céh költségéből a céhmester tekintetes céhbiztos ur által megbizatik.

(A céh és a pócsi búcsú.) 1861. márczius 12. Ez alkalomkor csakugyan szatmári plé- bánus Páskuj Lajos főtisztelendő ur egy zászlóra, akivel Pócsra az istentiszteletre, azon hiveknek, kik szándékoznak, egy folyamodványt nyújt be, amely folyamodványra 1 frt. ajánltatott.

(A céh a hazafias áldozatok terén) 1848. jul. 16. Ez alkalom alatt előterjeszti kom- misszárius ur az jelenvaló szüklétét országunknak. Segedelemre szüksége van. Ezen indítvány szavazásra bocsájtatván, több szavazatok után adtunk 7 frt. 30 krt váltóba. Az uj céhtörvény dij 25.

(Adakozás az elhunyt gróf Széchenyi István szobrára.) 1861. márc. 12. Tekintetes céhbiz- tos ur közrehozza, hogy gróf Széchenyi István nagy hazánkfia Pesten az Akadémia előtt egy ércoszlopórának felállítására segedelemér egy folyamodványt nyújt. És erre a tisztelt céh kasszánkhoz képest két forintot ajánl.

(Az utolsó céh-határozat, melyben a törvényhozás legfőbb tényezőjének bizonyul.) 1873. január 19. Az ipartörvény egész társulatunk jelenlétében felolvastatott és megvizsgáltatván, helyesnek találtatott. Melyet a Magyar Ipar-Minisztériumhoz fölterjeszteni elhatároztuk.

Ezen ipartörvényt magunk részéről mindnyájan elfogadtuk.

A mi volt kötélgyártó céhkasszánkban pénzünk nincs. De ha pénzünk kerül, azt a saját ipartársulati közös kasszánk javára és naggyátevésére forditandjuk.

Azon alapítványnak, mely temetkezésre ajánlott 10 frt azaz tiz frt, melyet a társulat minden egyén részére határozott, haláláig tartozik (mindenki,) rendes kamatját fizetni ; holta utáD megszűnt mind kamat mind tőke fizetése.