Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)

1913-08-13 / 33. szám

nikájuk volt. És ez tette őket úrrá még a szilaj, harczias és győztes germán népek fölött is. Magas technikájuknak köszönik a rómaiak azt, hogy nem csak a középkorban, hanem még ma is befolyásolják a mi szellemi életünket. Miért fejlettebbek, hatalmasabbak, gazdagabbak, és miért van nagyobb kultúrájuk a nyugati államoknak, mert fejlettebb, nagyobb a technikájuk.

Nem lenne érdektelen, ha a történetiró a technika szempontjából irná meg a népek történetét. Mennyire eltörpülne a politika és diplo- máczia, mennyivel kisebbek lennének fejedelmek és vezérek, ha a történetiró az egész emberiség technikájának fejlődését, kialakulását és eredményeit venné szemügyre. Mennyivel helyesebben értenők meg az idők járását, a különböző alakulásokat és fejlődéseket, az események összefüggését. Mennyi nevet törölhetnénk le a festett égboltról és mennyi uj csillag tűnne fel, a melyekről eddig senki sem emlékezett meg.

A technikát nem méltatjuk arra a figyelemre, a melyet ez megérdemelne. Még a kul- turnépek sem tudják kellően méltányolni, hogy a technika elsőrangú kulturtényező, sokkal nagyobb tiszteletben részesítenek más müveit pályákat, a közre hasznosabbnak, fontosabbnak tartják — például a katonatisztét, az ügyvédét a bíróét — mint a technikusét. Egy jó gépnek a feltalálója, melyet a külföld is tőlünk kénytelen beszerezni, egy tudományos készüléknek kitalálója és konstruktora használ annyit hazájának, mint egy diplomata, mégis a diplomata nevét az egész ország emlegetni fogja, a technikusé pedig széles körök előtt örök időkre ismeretlen marad.

Ha csak egy kicsit széttekintünk a mindennapi életben : a szekér, a gép, a telephon, a táviró, a ház, az étel, a bútor, a ruházat, a hy- gienia, technika, a technikának köszöni létrejöttét, vagy legalább is valami vonatkozásban van vele.

Adjatok egy népnek nagy, erős, fejlett, hatalmas technikát, és nagy költőket és nagy gondolkozókat adtatok neki, azoknak hatása meg fog látszani a népen, és az ország fejlődésén is. A legnagyobb mérnök a kultúrának legnagyobb barátja és elsőrangú tényezője.

Amely népnek nincs technikája, nincs is annak kultúrája. Az afrikainak nincs technikája, csak nagyon primitiv eszközei. Az ő idejét és összes tehetségeit az életfentartás foglalja le. Ha neki kultúrát akarunk adni, megmutatjuk neki az ekét, papirost, megtanítjuk az Írásra. Fegyvert adunk neki, szállítási eszközöket, ruházatot, lakást, táplálékot, gyógyszert, ipari eszközöket, röviden technikát, és ismét csak technikát. Es miután igy szellemét felszabadítottuk a lenyűgöző és idői rabló munkától, könnyebben foghatunk hozzá eszének és szivének kiműveléséhez.

Ami a technikának szerepe a kezdődő és fejlődő kultúránál, ugyanaz a szerepe van a bevégzettnél is.

A technika egy népnek olyan szellemi és anyagi java, amely után a saját nagysága és jóléte, anyagi és szellemi kultúrája érdekében két kézzel kell kapnia.

Nálunk hiányzik ez.

Egy német a következő nagyjelentőségű és rendkívül tanulságos és érdekes nyilatkozatot teszi. Németország a természettől nem gazdag ország. Földjének kincsei nem elegendők annyi millió lakos eltartására. Ha mégis gazdag és hatalmas ez a nép, ez ezért van, mert évek hosszú sora múlt el, amelyekben tpbb pénz jött be hozzánk, mint a mennyi kiment. Mit adott Németország cserébe a beözönlő pénzért. „Mérnökeinek eszét.“ Mi csak tehnikusaink in- telligencziáját értékesítettük. A többletbevétel az iparból és kereskedelemből származott; minda- kettő technikusaink müve és érdeme.

Adjatok Magyarországnak is technikusokat, és pénzt, hatalmat, nagyságot, gazdaságot adtok neki.

_Szatmár, 1913. augusztus 13.___________

Tíz é

v a pápai trónon. F. hó 4 én

múlt tiz éve, hogy a bibornokok kollégiuma pápává választotta Sarto József velencei pátriárkát, aki X. Pius néven kormányozza a kath. egyházat. Emlékezzünk csak vissza arra a boldog napra, 1903. aug. 4-ére, amidőn a Vatikán erkélyén megjelent Macchi bíboros s messze csengő hangon adta tud„HETI SZEMLE“

tára az ájtatos csendben várakozó tízezreknek : „Van már pápánk 1 főmagassága és főtisztelendő Sarto József, aki X. Piusnak vallotta magát.“ A tömeg felismerve az isteni gondviselés csodálatos közremunkálkodását, elképzelhetetlen diadalujjongásban ismételte tízszer, százszor, végeszakadatlanul: Evviva Papa Pio X! Éljen X. Pius pápa ! így lett a velenczeiek szeretett pátriárkájából szent Péter utóda, Krisztus helytartója. Tiz éves pápasága alatt a harczból kijutott, ő azonban állt rendületlenül, s az egyház belső életének reformálására fordította minden tehetsé gét. Prófétai lelke beletekintett a jövő har- czaiba s ezek ellen a leghatalmasabb fegyvert abban látta, ha a lelkeket minél közelebb vezeti Krisztushoz. Az intenciója szerinti nagy restaurációs napjainkban kezd is valóra válni, a földkerekség kath. templomainak áldoztató korlátjai előtt naponkint mindig többen és többen térdelnek, kicsinyek, felnőttek és elaggottak egyaránt, kik a jubileum alkalmából bizonyára azért is imádkoznak, aki apostoli szózatával őket Krisztushoz közelebb hozta. A testben gyöngülő, de a lélekben erős jubiláns pápáért a mi lelkesült imánk is belekapcsolódik a milliók ajkán felcsendülő magasztos himnuszba: „Tartsd meg Isten szent Atyánkat, Krisztusnak helytartóját.“

Ä férfiak bikszádi zarándoklata.

Ha a feltételek megvannak, a legnagyobb, a legnehezebb tettek kivitele is köny- nyüvé válik.

Ez volt a gondolatunk valahányszor a férfiak bikszádi zarándoklatáról irtunk és hallottunk.

A szatmári férfiak e tettet igazán nagynak mondhatják. Nagynak mert sok és sokszor akadályozó nehézségeket, az emberek közönyét kellett legyőzni, sok gátot kellett ledönteni, mig az eszme, a gondolat a megvalósulás stádiumába léphetett.

Legfontosabb feltétele egy zarándoklatnak az, hogy anyaga, embere legyen. Az első pillanatra, ez a feltétel nem látszik nehéznek, akadályokba ütközőnek. Hiszen egy harminczhéiezer lakost számláló városban csak akad egy pár ember, aki zarándokoljon ! Igen ám, csakhogy nem szabad elfeledni, hogy Szatmáron vagyunk, no meg, hogy a huszadik században élünk ! Ma zarándokolni? Ugyan ? 1

Bizony akármelyikünkkel megtörtént, hogy egyik-másik egyént megnyerni akarván az eszmének, szóvá tette a bikszádi zarándoklatot, és fenhéjázó s egyben lekicsinylő mosoly kiséretében adták tudtára, hogy nem jó helyen kopogtatott. De pillantsunk csak a hátunk mögé a múltba. Mi volt még csak nem is olyan régen ? Úgy 10—15 évvel ezelőtt a csak véletlenül is elejtett, de nem blaszfémiával kapcsolatos Jézus, Isten, vagy Mária szó, egyenesen kikaczagtatta a naiv, vigyázatlan beszélgetőt. Egy-egy vallásügyi ténykedésről talán még beszélni sem lehetett komolyabb veszély nélkül.

Hanem ez régen volt. Azóta nagyot fordult a világ sorja Szatmáron is. Valami intézmény alakult, amelyik nem elégszik meg a puszta szóval, sopánkodással. Ennek több kell 1 Vágya többet óhajt! Ennek tettek kellenek 1

Ez az intézmény az Urak Mária-kon- gregácziója.

Hogy egyik-másik olvasónk (nem mondom meg, hogy milyen) megismerje a kon- gregáczió mivoltát, elárulok valamit. A katonaság vallástalansága közismert dolog. — Legalább is, a legújabb időkig az volt. Nos, ami kongregácziónkban szép számmal képviselteti magát ennek a vallástalannak hitt katonaságnak tisztikara. „Én a Szűzanyának is és nemcsak a királynak vagyok katonája,“ szokták mondogatni a kongreganista tisztek, s mikor ezt mondják, csakúgy csillog a szemük, olyan büszke a tekintetük. Érzik, hogy ezt nem mindenki mondhatja magáról.

Kongregácziónk alig egy éves és máris a tettek mezején érleltette gyümölcsét. Lépése erős, szilárd, vállalkozását siker koronázta. Az ő kezdeményezése, munkája volt a I

3

férfiak bikszádi zarándoklata is. Karöltve dolgozott az Iparosok Mária-kongregácziójá- val s ez tette lehetővé azt, hogy augusztus

3-án 120—130 hitében edzett, erős, gerin- czes katholikus férfi állott a bikszádi kegyelemhely felé vezető Mária lobogó alá.

Az indulást félöt órai szentmise előzte meg, amelyen megáldozott a zarándokcsapat. Utána gyönyörű hajnalban folytonos harangzúgás között megindult a csoport. Elől az Iparosok, hátul az Urak kongregácziójának tagjai, közben három pap ünnepi ornátus- ban. Valamennyinek mellén ott fénylett a nemzetiszinü szallagra erősített s a zarándoklat emlékére kiosztott Mária érem.

Szokatlan látvány volt ez annak a kevés, koránkelő embernek, akik e reggelen azokon az utczákon jártak, amelyeken a zarándokcsapat elhaladt. Ennyi férfi egy tömegben s egy fehér zászló alatt 1 Vájjon mit jelent ez 1

Hat órától tiz óráig vitte csapatunkat a vonat. A férfiak ezt az időt is zarándoklatukhoz méltóan töltötték el: imádkoztak és énekeltek az utón az egyes kocsikban.

Festői szép vidéken ment a vonat Bik- szád felé. Már elég messziről lehetett látni az egyik hegyen levő kolostort s a kicsi templomot. Embereink egymásnak mutogatták. A kis mozdony is mintha vigabban fü- työrészetí volna a hegyi kanyarokban. Hiszen csupa vidám, lelkividám utasokkal telt kocsikat húzott. Annyi lelkiöröm, annyi igazi életvidámság ritkán ült ki azokon az arczo- kon, mint a bikszádi állomásra való megérkezéskor. Itt mindenki örült, mindenki mozgott. Nem ártott ennek az örömnek az az egy óráig tartó s a hegyre felvivő út sem, melyet az állomástól a szent Bazil rendházig kellett megtenniük. De volt még valami olvasni való ezeken az arczokon. Titkolt kíváncsiság, a siker utáni vágy, remény volt ez a valami.

A kolostor kapujában Zubricky Tivadar rendfőnök fogadta a zarándokokat.

Itt is zúgtak a harangok. A csapat a templomba vonult s a kicsi templomot egészen megtöltötték. Páter Bóta Ernő S. J. a zarándoklat vezetője mondott itt szentmisét, s ezt megelőzően szent beszédet. Beszédének tárgya a zarándoklatok fontossága volt. Rámutatott a magyar nemzet jellegzetes jellemvonására : a Mária szeretetre. Erről tanúskodik ezeréves történetünk is. Első királyunk szent István egyenesen fel is ajánlotta országunkat Máriának. Az Ő országa ez, Ő vigyáz reá 1 Rámutatott történetünk kimagasló nagyjaira, akik mind-mind büszkén vallották magukat Mária gyermekeinek, Mária katonáinak. Nem közönséges séta, hanem az egész szatmári kath. közönség legnagyobb lelki megnyilvánulása ez a szeretve tisztelt Szüzanya iránt. Ez a fáradság nem marad jutalom nélkül.

Szentmise után — egyik-másik zarándokló ezen áldozott meg — a rendházban közös ebéd volt. Itt több toaszt hangzott el, amelyek közül csupán a rendfőnök által mondottat említem meg. A zarándoklat és spe- cialiter ennek a zarándoklatnak nagy jelentőségét méltatta. — Az igaz szavak szinte belemarkoltak a jelenvoltak leikébe s valamennyien átérezték e napnak s e két kongregáció kifejtett munkásságának jelentőségét. Ez a tevékenység a jövőre nézve fontos. Ez nem lesz a pusztában elhangzott szó, fáról lesodort levél, melynek semmi nyoma nem marad. Ennek a most megkezdett zarándoklatnak állandósulni kell és állandósulni fog is! Ez által hozzuk majd a neki megfelelő magaslatra a vallásos eszményeinket, nem momentán, de állandó érzelmek állandó eredője gyanánt.

A kegyelemkép megcsókolása, valamint még a délutáni vecsernye után a zarándokcsapat hazafelé vette útját.

Az a vágy, remény, titkolt kíváncsiság már nem honolt arczukon. A beteljesedett remény, a kielégített vágy s a megszűnt kíváncsiság szülte örvendő mosoly váltotta fel azt. Vágyuk, hogy zarándoklatuk sikerüljön : beteljesedett.

Másnap, hétfőn reggel félhét órakor a Kálvária templomban hálaadó szentmise fejezte be a hitvalló, bátor férficsoportnak oly