Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-04-30 / 18. szám
XXII. évfolyam. Szatmár, 1913. április 30. 18. szám. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. L*> .. > ' * * ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K - í. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , j Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Fázmány-sajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri kdzlése f korona----------------- Nyllttér sora 40 filler. ----------------A. lap megjelenik minden szerdán J ubileum. Szatmár, 1913. ápr. 29. Krisztus egyháza jubilál. A kétezeresztendős katholicismus ünnepet ül: a diadal és béke ünnepét. Három hosszú századon át küzdött a szeretet és szenvedés a vad, pogány, izzó gyűlölettel. Három század sok küzdelme, önmegtagadása, szent, véres martyromsága aezélozta törhetetlenné a krisztusi energiákat s bebizonyította, hogy Krisztus, a szeretet vallásának isteni alapitója velünk van a világ végezetéig; bebizonyította, hogy a kereszt hívei a kereszt jelével minden küzdelemben csak győztesek maradhatnak. Megrázóan imponáló, istenien fönséges idők voltak azok: a katakombák Egyházának napjai. A fekete, földalatti folyosókról hős hym- nusok hangja zendül meg lelkűnkben most is, ezerhatszáz esztendő múltán és mi, a huszadik század ezerféle áramlatában élők, alázatos szívvel, hivő lélekkel megyünk vissza hitet, mindent átfogó szeretetet tanulni és erőt meríteni a katakombák mar- tyrvérrel megszentelt világába. Szomjuhozó szükségünk van ezekre, mert a mi mindent tudó századunktól nem kaphatjuk meg, ám nélkülük meg nem élhetünk... A kereszt világnézetének ma talán erősehb, izzóbb, hatalmasabb küzdelméhez az isteni erőt Krisztus s a történelmi erőt a szenvedő Egyház háromszázados kora adja meg. — A katakombák keresztényei! ... El volt előlük zárva a napfény. Mennyi egyszerűség, tisztaság, a léleknek mennyi eddig soha nem érzett energiája, inennyi őszinte, a meggyőződés fönséges erejéből fakadó hit és minő isteni szeretet, a milyen eddig sohasem élt a szivekben! A katakombák sötét, elzárt, mystikus világa a föld alatt, fönt pedig a ragyogó római kék égről a régi, romlott pogány kultúra cirkuszaira, császári, palotáira, fényes kerljeire és az istenek elhanyagolt templomaira fényözönben világit a napsugár. Bevilágít a vad szenvedélyek tomboló erkölcstelenségébe, a hol a kultúra csak csillogó máz, a lélek igazi kultúrája, a szív benső tartalma, a szeretet hiányzik ... Az építkezésnek ma is csodálatot keltő, emléke, a Colosseum zsúfolásig van emberekkel, tündöklő gazdagság, káprázatos színek, de a szemekben semmi szépsége a léleknek, semmi szeretet, csak lázasan lihegő szenvedély és gyűlölet. Micsoda éles kontraszt: a porondon az imádkozó, halálba induló keresztények, szent megnyugvás, alázatos erő kifejezése és pirosra festi a porondot a vértanuk vére — este pedi£ a Krisztust hívők teste élő fáklyaként világit a vesztét érző pogány császárság vad tivornyáin. És ezrek, százezrek halnak vértanúhalált. — És mégis győznünk kellett. JöttNagy Konstantin császár, jött a milviusi győzelem. És a hazugság megsemmisült élet-halálharczra kelő gyűlöletével, lélektelen, hazug fél- kulturájával együtt. Győzött a kereszt s a krisztusi kultúra megindult békés, hóditó utjain. A vérrel megszentelt talajból kinőtt az igazi, a lelkeket isteni szeretettel átfogó keresztény kultúrának fehér virágos, áldást hozó fája. És ez a kultúra örökké él, fejlődik, uj ágakat hajt és ma már a Konstantin-j ubileum. i. Ezerhatszáz évvel ezelőtt történt. Mindenki emlékezett még Diocletian négy edic- tumára; a Colosseum earcereiben alig né- multak még el a fenevadak ; a czirkuszok porondja, a Forum kövei, a bakó pallosai piroslottak még a keresztények vérétől. Krisztus remegő nyája az éj, leple alatt sietett még a katakombákba, Ágnes és Sebestyén pálmával ékesített friss sírjaihoz; még mindnyájan a vértanuságra készültek. A római társadalom kérlelhetetlen gyűlölete és megvetése halálukat követelte még; akkor hangzott el a keresztényeknek eddig csak a katakombák sötét folyosóin hallott köszöntése: Pax vobis! Béke veletek 1 Elhangzott nyilvánosan, az imperator ajkairól, a milánói rendelet alakjában f313.) Ez a rendelet meglepetést hozott a világra. És ez a meglepetés a századok folyamán el nem tűnt. Sok történettudós zavarral áll e tény előtt. Itt hiányzik egy lánczszem az események szövevényéből ; a történelmi evolucionálizmus képtelen kimagyarázni ezt az óriási lépést Diocletiantól Constantinig. Ha a világtörténelmet csupán földi tényezők irányítják; ha emberi erők összetevésének eredménye a korok fejlődése, akkor a milánói rendelet megoldhatatlan rejtély fog maradni. A nyugat nagy része pogány volt, és annyi szívóssággal és kétségbeeséssel akarta menteni hagyományait, hogy a keresztény császárok minden pártolása mellett is a sas és kereszt közötti tusa százados volt. Ha természetes folyásukat követik vala az események, akkor a kereszt elismeréséig még századoknak kellett volna eltelni. De mi nem állunk megütközéssel az esemény előtt; mi tudjuk, hogy van erő ezen a világon kiviil is, amely néha, amikor nagy terveinek megfelel, hatalmas kézzel nyúl bele a történelembe s egymástól távoleső lánczszemeket köt össze. így volt itt is. Gondokba volt merülve Konstantin. Hivei kevesen voltak; pedig a mérkőzés ideje közelgett. Maxentius elhatározta, hogy leveri császár-társait s egyedül uralkodik. Tehette. Kiváló tisztjei, diadalt látott, nagy nagy hadserege volt. Ekkor történt, hogy égy napon Konstantin csodálatos jelet látott az égen. A nap már hanyatlott s izzó korongja fölött látható volt a kereszt. Körötte irás: „E jelben győzzél!“ Konstantin egy keveset habozott, de aztán megtette: ledobatta a labarumokról a sasokat, a koszorútól övezett S. P. Q. R. helyébe Krisztus monogrammját tette fel; igy indult meg Maxentius ellen. A többit tudjuk. Az összecsapás Róma falai alatt történt meg a Saxa Rqbra és a milviusi hid között. A kereszt győzött, Konstantin diadallal vonult be Rómába s vele egy uj kor hajnala. Ez volt a kereszt első nyilvános diadala. Diadalokat aratott már máskor is : az elsőt a föltámadás reggelén, a másodikat pedig, amikor a római társadalom korhadt tör zséből a hősi erények virágait fakasztotta; amikor az önző, érzékies világban férfiakat, leányokat nevelt, akik magasabb eszméikért életüket áldozták. De ezek a triumphusok a nagyvilág előtt ismeretlenek voltak, s ha magukkal ragadták a nemeslelktieket, nem tudták megrázni a hitványán gondolkozókat. De most a kereszt csatában győzött. A gyalázat e jele tisztességre tett szert, elhagyta a rejtett gyülekezőhelyek szegény oltárait s fényes bazilikán: ormán kívánt magának helyet. Immár szabad volt a megfeszített Krisztust imádni. A zsoltárok, hálaadó hymnusok trinmphusban zengtek a szentegyházak csarnokaiban, amelyek fényben, gazdagságban versenyre keltek a pogány Róma nagyszerű porticusaival. A kereszt ettől a naptól megindult diadalutjára. A római birodalmat immár menteni nem lehetett. Monumentumainak aranyát széthordták a hatalmassá lett barbárok, márványát leszedte az elkorcsosult utód hitvány kapzsisága, köveit kikezdte az idő. Ez volt a korhadt imperium képe. De e romokon ragyogva emelkedett mind magasabbra a kereszt, sugarait elküldte az egész világra s a menthetetlen törmelékekből egy uj szellemi bizodalmát keltett életre. A kereszt meghódította a barbárokat Lapunk mai száma 10 oldal.
