Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-04-30 / 18. szám
4 „HETI SZEMLE Szatmár, 1913. április 30, Hai abban az időben azt irta Hőke, hogy félelmes ez a sáskahad felsorolt rossz tulajdonságai miatt; mit szóljunk most, midőn az utolsó népszámlálás fővárosunkban 220.000 zsidót mutat ki és oly mélyen érezzük az erkölcsi bomlást minden téren, melynek tagadhatatlanul ők a mesterei. Mire képes a hataloméhség, arra klasszikus példával szolgál a Lukács László politikai pályafutása. — Az elvek és szélsőségek egész skáláján végig ment már ez az ember, nem a meggyőződés szavát követve, hanem mindig azt keresve, mindig ahhoz simulva, amitől szerencsecsillagának feltűnését jobban remélhette. Micsoda támadásokat, leleplezéseket és kipellérengezéseket tűrt el legutóbb is, csakhogy az imádott kormányhatalomtól megválni ne kényszerüljön! Aminő vádak hallatára más közönséges halandó sem késedelmet, sem fáradságot nem ismerve a bíróság előtt, a tényállás legrészletesebb feltárásával, a legszélesebb bizonyítás követelésével sietne tisztára mosni besározott becsületét, azért Lukács László csak sokszori nógatásra reagál s akkor is főigyekezete nem a tényállás tisztázására, hanem a bizonyítás meghiúsítására irányul. Es mikor most már, hála a felsőbb bíróság befo- lyásolhatatlanságának, oda fejlődött a Lukácspanama ügye, hogy a bizonyítást többé megakadályozni nem lehet és miután most már bírósági tárgyalás fogja megállapítani, hogy Désy Zoltán igazat mondott, amikor 4800000 korona hűtlen elkezdésével vádolta meg, Lukács nem roskadt össze a szégyen és közundor nyomasztó súlya alatt, nem húzódik a magánélet mindent eltakaró zárkájába, hanem görcsösebben ragaszkodik a hatalomhoz és — a görénytaktikához folyamodik. A görényről azt tanítja a népies természetrajz, hogy kiszemelt áldozatait és fenyegető üldözőit penetráns szagu kipárolgással igyekszik a védekezésben, illetőleg az üldözésben megakadályozni. Lukács László is az ellenzéki képviselők s ellenzéki újságok koholt vagy tényleges szennyesének előhozásá- val akar védekezni. Mintha ő tisztázódnék azzal, ha másokat is besároz. Nagyon téved. — A józan magyar közvélemény utálja és ellöki magától a sáros embereket, akárhányan vannak és akár a miniszterelnöki székben, akár az ellenzék padjain vagy a szerkesztőségekben ülnek. Ennek a közvéleménynek az Ítéletét nem befolyásolja, még csak nem is enyhíti az a körülmény, hogy Lukács gyanúsításai esetleg valóknak bizonyulnak. Éppen ezeken az „ellenzéki“ képviselőkön és újságírókon fogja megmutatni Lukácsnak, meg a munkapártnak, hogy milyen jutalmat érdemelnek a sáros emberek. Azt azonban megint le kell szögeznünk, hogy Lukács László a magyar nemzeti követelmények s az összes alkotmányos szabadságok után most már nem átallja az egész magyar közélet becsületét is szennyes vásári portékává alacsonyitani, csakhogy a maga irháját mentse nem a hazug rágalmaktól, hanem — a bársonyszék elvesztésétől. Ehhez aztán kufár-lel- kület kell! A szatmári Urak Mária -kongregácziója. A katholikus Szatmár hitéletének történetében ritkított betűkkel fogják írni ezután az 1913. április 28-iki dátumot. Ekkor alakult meg az Urak Mária-kongregácziója. Hogy mi a Mária-kongregáczió, azt e lap olvasói tudják. Éppen ezért czélját, szabályait, törekvéseit nem érintem, csak annyit mondok, hogy aki ezt esetleg meg akarja ismerni, aki a kongregáczio igazi mivoltát akarja megtudni, az ne sajnálja a fáradságot s tegye tanulmánya tárgyává valamelyik kongreganista nagy emberünk életrajzát s meg fogja kapni kérdésére a feleletet. Régi vágyak teljesültek be, régi_ remények jutottak tető alá a megalakulással. Éreztük hiányát egy iskolának, melynek hivatása öntudatos jellemeket, gerinczes férfiakat nevelni az intelligenczia körében. Ez az iskola már megvan, április 28-án megalakult. Még hozzáteszem, hogy nemcsak hogy megalakult, hanem életerős is. A talajba bocsátott gyökér ép, erős, táplálkozni és táplálni tudó, életre hivatott. Nélkülözi a pusztulás minden csiráját, de rendelkezik az élet legfőbb eszközével: a krisztusi kegyelemmel. Első ténykedése a hó első vasárnapján rendezett közös szent áldozás volt. Városunk katholikus intelligencziájának szine- java ott térdelt az Ur oltára előtt. Gyönyörű kezdet. Története mélyen belenyomul a múltba. Évek óta folytak a kísérletek megalakítását illetőleg, de eredményteleuül. Minden egyfes kísérlet egy-egy ásónyomás volt a műveletlen földbe, a tövises talajba. A szántás nehezen ment. Városunknak színtelenné vált katholikus intelligencziája hidegen, érzéketlenül viselkedett a gondolat iránt. Előítéletekkel kellett küzdeni, sokszor egyenes rosszakaratot kellett összetörni, semmivé tenni, hogy csak egy lépéssel is előbbre vigyük az eszme diadalát. Az igaz, hogy e lépés néha féllépés sem volt, de hatás nélkül, nyom nélkül az sem maradt. Háromszori kísérlet után 1912. deczember 20 án megindult az utolsó, az eredményre vezető kísérlet is. Ez időtől fogva — tehát majdnem egy félévig, — minden héten gyűlést tartanak. Az alapitó tagok minden ilyen gyűlésen jelen vannak s egymást biztatják az eredmény mihamarábbi elérésével. A jó gyümölcs lassan érik — mondja a közmondás — s igy is van. Minél jobban, minél intenzivebben éri a nap heve, annál biztosabb az életrevalósága is. Legerősebben érte az éltető nap tüze kongre- gácziónkat a husvét előtti lelkigyakorlaton. Az itten elhangzott beszédek után a szkeptikusabbak arczán is kigyult a mosoly s remény, bizalom ült ki a homlokukra s hinni kezdtek a jövőben. Lelkesebben s fokozottabb örömmel dolgoztak ezután a megalakulás nehézségeinek letörésén. Vállvetve, egymást megértvén munkálkodtak a jellemnevelés klaszikus iskolájának megalapozásán s ennek lett az eredménye, hogy a lelkigyakorlatok utáni első ülésen már közel húszán voltak jelen. Ilyen élőzmények után írtak fel a Jézustársaságiak tartományfőnökéhez a megalakulás engedélyéért. Az engedély megjött s nemsokára utána megérkezett Rómából a rendfőnöktől az • 1913. április 22-iki kelettel ellátott felállitási és bekebelezési okirat is. Az engedély és a diploma birtokában április 28-án este a 6 órai heti gyűlésen tartotta meg a most már formálisan is meglevő kong- regáczió régi kongreganista tagjainak fogadalom újítását, kik azután átvették a kongregá- czió ideiglenes vezetését. Ez az ideiglenes vezetés az alapitó tagok tagavató ünnepélyéig fog tartani. Ezzel egyidejűleg fog megtörténni a magisztrátus törvényes választása és a kongre- gáczió szervezése is. A bekebelezési okirat felolvasása után u jelenlevő püspök Ő méltósága biztató, lelkesítő szavai kíséretében adta főpásztori áldását a kicsi, de lelkes a hitét bátran megvalló Mária csapat férfias vállalkozására. A főpásztori szózat veleje a kongreganis- táknak kegyelmi élete. Van állati életünk, ez a test élete. Van szellemi, értelmi életünk, ez a lélek, az intelligentia élete. És van azon felül transcendentalis, természetfölötti életünk s ez a kegyelem élete. Mi az ? Mikor Isten nem közönséges módon működik lelkűnkben, a hit világával, a kegyelem erejével, energiájával befolyásolja, irányítja életünket, működésűnket. E kegyelmi életre válalkoznak az Urak, az intelligentia : isteni intelligentiára, isteni energiára, isteni életre. S lévén szűz Mária a kegyelmek anyja, a legjobb helyen keresik a szatmári urak a kegyelmi életet: a malasztokkal teljes szűz Anyánál, S vállalkozásukat mennyire komolyan, menynyire férfiasán veszik, kézzel fogható bizonyságuk erre megkezdett közös áldozásuk minden hónap első vasárnapján. Csak aztán arra kérem az urakat, ne feledjék a szent- irás intelmét : „Non in cómmotione Deus.“ Isten nem az izgalmas életet, hanem a békésen munkálkodó életet szereti : ez az ő kedves otthona. Önök is Uraim ! a mivel a szivök tele, kegyelmi életükkel befolyásolják első sorban az embereket, teremtsék meg városunkban a kegyelmi életet. Ily szellemben haladt tovább a a főpásztori szózat. Ez tehát a szatmári Urak Mária-kongregácziója megalapozásának rövid története. A kezdeményezés munkájában felmerült nehézségeket legyőzve kivívta czélját. Igazi úttörő munka volt, mert e kongregáczio nem kolónia, nem fiókintézmény, hanem teljesen különálló alapokra fektetett önálló Mária gyülekezet, mely — reméljük — sokkal intenzivebben fogja éreztetni hatását mind magában, mind környezetében és az egész egyházmegyénkben. És ez a reményünk nem is alaptalan. Az olyan intézmény, mely megalakulása körül nemcsak helyi nehézségekkel, hanem az egész országban szerte uralkodó nézettel szemben is képes volt megalakulni, az e momentumban nyújtja biztosítékát a jövőjét illetőleg. Szivünk együtt dobog az alapítókkal. Osztozunk örömükben. Es azt hisszük, hogy ez érzésben velünk tart minden igazi katholi- kus magyar. Amig ilyen nemesen gondolkodó, tettrekész urak lesznek köztünk, addig nem félthetjük a magyar katholiczismust. Aki csak valaha is érezte az úttörő munka után a czél betetőzésének, az eredmény elérésének gyönyörködtető, felemelő érzését, az megfogja érteni az alapitó tagoknak örömét a megalakítás standard munkája után. Lelkesen és nagy jövőjében bízva üdvözöljük a szatmári Urak Mária kongregáczióját zászlójuk, a fehér zászló első meglobogtatása alkalmával. Szatmáron is lesznek ezentúl urak, akik nem elégednek meg az utolsó sorral, előre lépnek „nem a második sorba, hanem előre a rajvonalba.“ Befejezésül reméljük a szatmári intelli- gentiától, hogy a főpásztori legmagasabb helybenhagyás után most már nyugodtan jelentkezhetnek az Urak kongregációjába úgy a városból, mint a vidékről, és pedig Bóta Érnő jezsuita atyánál, mint elnöknél, bármely nap, bármely órában. (Püspöki Konviktusban Szir- may-utcza 1. szám.) Ke. Jegyzetek. „A dévai balta“ czimen a „Szamos“ április 24 iki száma azzal az esettel kapcsolatban, hogy Déván hat oláh legény baltákkal támadt reá a földmives-iskolai tanulókra, kemény, de megérdemelt leckéztetésben részesíti az oláh intelligencziát, elsősorban a román papságot, mint amelynek lázitása eredményezi a magyargyülöletnek ilyen brutális kitöréseit Déván és Szatmármegyében egyaránt. Magunk is ismételten reárautattunk már arra a hazafiatlan és lelkiismeretlen aknamunkára, amellyel az oláhság vezetői az egyházi és világi törvények lábbaltiprásával a magyar államnak, a magyar nyelvnek s a magyar kultúrának ádáz gyűlöletét oltják a jobb sorsra érdemes román népbe. Magyar állampolgárságuk s a magyar államtól élvezett temérdek szellemi és anyagi jótétemény a magyar haza lelkes szeretetét, legelsőbben a magyar nyelv terjesztését tenné kötelességükké ; keresztény vallásuk pedig a nép szenvedélyeinek elfojtását, a kultúra terjesztését s a tekintély, a törvény és az állami intézmények tiszteletét követelné tőlük. Ehelyett ők a magyar nyelvet s általában a magyar nemzetet a román nép halálos ellenségének kiáltják ki; amelyeknek szerintük egyedül a magyarság létezése állja az útját s amelyeknek megvalósításához minden egyes elpusztult magyar közelebb juttatja őket. Ennek az intelligencziának az ostorozásában tekintet nélkül annak egyházi vagy világi voltára, egyetértünk a‘Szamossal. Amiért mi mégis felszólalunk, annak oka az a bántó czélzatosság, amellyel az említett czikk egyébként helyes kritikáját a papság és a vallás ellen kiélezi. Azt mondja többek között: „Az eseten nem csodálkozhatunk, mikor itt a szemünk előtt történik, hogy a nép tulvilági üdvösségét munkáló lelkiatyák, — tán azért, hogy híveik egy része hamarább is érje el azt az ígért tulvilági boldogságot, nem átallják csendőrszurony és puskagolyó elé kergetni saját híveiket; nem csodálkozhatunk, mikor a krisztusi szeretetet hirdető lelkipásztorok a szeretetet úgy értelmezik, hogy híveik csupa szeretetből félrevert harangokkal fogadják püspökük kiküldötjét és őt sárral, kővel dobálni, dorongokkal agyonütni is készek. — Üdvözöljük azt a fényes egyházi és világi kultúrát, amelynek ily épületes gyümölcse van; azt a kultúrát, amely egyenesen Rómából származtatja magát stb.“ Az idézett sorok látszólag csak a román papság visszaélései ellen irányulnak, de tényleg az egész klérust, sőt a vallást bántják. A jól-
