Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-04-23 / 17. szám
hanem korrupció, s a közerkölesök megfertőzése, egyúttal nemzeti aspirációink sírja. Azért kettőzött energiával kell küzdenie az ellenzéknek, hogy vagy megbuktassa vagy legalább ebb'en a kérdésben a becsület és köztisztesség méltánylására kényszerítse a kormányt. Szatmár 1913. április 23. Urak kongregációja Nagykárolyban. Arczunk kigyul s szivünk megtelik erős égi hittel, meleg szeretettel hazánk Nagyasszonya iránt. S mig a történet lapjait forgatom, megnyílik előttünk a múltak mohlepte, rozsdás kapuja s látjuk megújulni újra a letűnt időket. Látjuk a hosszú, nehéz küzdelmek végtelen sorát, a jogtalan erőszak kegyetlen uralmát, a nemzet ősjogainak, nemes törekvéseink lábbal való tiprását, a behegedni nem tudó sebek vérzéseit s önkénytelenül kérdjük: Lehet-e jövője egy ennyi szenvedéstől porba sújtott népnek ? Lehet-e még életerő abban, kinek szivét-lelkét tépdesik szüntelen'?! Már-már a reménytelenség sötét fel- lege nehezedik reánk, mikor a távol ködéből egyszerre csak egy kis csapatot látunk előtűnni — mintha bucsujárók lennének — e halkan, majd mind erősebben hangzik felém ez az ősi ének : „Boldogasszony Anyánk, régi jó Patrónánk.“ Hallgattam némán e csodás hangokat s érzem, mint furakodnak szivünkbe s mint hatják át egész lényünket. „Nyisd meg az egeket .sok kiáltásunkra, Anyai palástod fordítsd oltalmunkra.* Mennyi hit, mennyi bizalom, mennyi szeretet minden betűjében! . . . Megértem, tisztán látom már a valót. íme e régi énekben, itt van a nemzet életerejének bizonysága, reményeinek teljessége, jövendő boldogságának alapja 1 Örömkönnyekkel telik meg szemünk, mert érezzük, hogy a mi a múltak viharjaiban megőrizte nemzetünket: a boldogsá- gos Szűz Anya pártfogásába vetett erős bizalom, — örök záloga kell hogy legyen a jövőnek. Amig ez a régi ének nem vész el a magyar ajkakról — addig nem vész el e nemzet sem. Amig a boldogságos Szűz Anya tiszteletével párosult honszerelem élteti a magyart, addig földi hatalom nem vesz rajta erőt. Örök példa erre : ezeréves múltúnk. Nagy virágos kert az, telve sok virággal, a boldogságos Szűz Anyának tisztelőivel. Magyar ifjak, magyar lányok, magyar nők, férfiak tépik e virágokat, kötik csokorba és élvezik annak éltető illatát. Szűz Mária virágait kötötték csokorba vasárnap április 20-án a nagy károlyiak, az ő tisztelői, amidőn kebelökben formaszerint is megalakult az urak kongregációja. Április hava nemcsak a természet rügyfakadásával, hanem Nagykárolyra vonatkoztatva termé- szetfőlötti uj élet ébredésével is meglepett bennünket. Az erős katholikus hitélet, buz- góság, férfias elhatározás eredményezte, hogy magukhoz hivták dr. Vass Józsefet a pesti Szent-Imre kollégium igazgatóját, hires egyházi szónokot háromnapos konferencia-beszédekre, hogy ezzel kapcsolatban az ő útmutatásai után hitéletük egyik legörvende- tesebb eseményéül megalakították a kougre- gácziót. S minő kimondhatatlan hatást értek el az ő beszédei. A plébániai templom mindig megtelt az intelligencziával, akik nem győztek eleget beszélni dr. Vass világos, mélyen szántó fejtegetéseiről. A konferenciákat szent gyónás, vasárnap reggel közös szent áldozás fejezte be, amelyen 50—60-an vettek részt az urak közül. Ezt követte a kath. legényegylet I. em. dísztermében az Urak kongregációja nagykárolyi kolóniájának formális megalakulása. Csupa szív, csupa lelkesedés, megelégedés az alakuláson. Az alakuló gyűlést dr. Vass József nyitja meg és vezeti. Mintegy 18 tag jelentkezett, ez a kolónia most már formaszerint is megalakult. Előzetes megállapodás szerint ment végbe a az egyházi praeses és ideiglenes magistrates „HETI SZEMLE“ megválasztása. Egyházi praeses : Szentiványi Béla lanár, piarista segédlelkész. A magistratus igy alakult: I. assistens (egy állami főtisztviselő), titkár (vármegyei agilis férfi), pénztáros (pénzügyi tisztviselő). Az örvendetes eseménynél jelenvoltak, képviseltette magát a debreczeni kolónia 3, az alakulásban levő szatmári 4 taggal. Mindez buzdításul szolgált a megalakult uj kolóniának, amit ott örömmel hangsúlyoztak. Megállapodás történt a gyűlések idejére és helyére nézve. A kongreganisták összejövetelüket minden hó 1. és 3. csütörtökjén a kath. legényegylet kistermében tartják. Majd az alakuló gyűlésből a budapesti urak kong- regácziója magistratusához küldendő üdvözlő feliratot fogadják el és ki-ki a saját nevealá- irásával ellátott közös iratban kéri az uj kolónia megalakulásának tudomásul vételét. Dr. Vass József szavai zárják be a gyűlést. A konferenczia vezető gondolatára utal, amely ez volt: nekünk katholikusoknak ebből a szégyenlétes helyzetből ki kell vergődnünk; mi a mai kultúrában nem vagyunk kialakult egyéniségek, szolga sorban vagyunk a kultúrában. Elfogadunk mindent, mert nem vagyunk kikristályosodva belülről. Az urak kongregácziójának czélja — úgymond — befelé konczentrálni mindent intellektuális, érzelmi, erkölcsi téren. Egy nagy katharsison kell keresztül menni. A kongregáczió első sorban a kételkedők társulata, amint Carte- sius mondta. Elzárom a lelkembe mindazt, amit szeretek, aztán kételkedni kezdünk, próbáljuk vizsgálni és róla meggyőződni. Nem kell a nehézségekhez tapadni, hanem előadni a társulatban, hogy felelhessenek rá. Keresni keli a választ. Ha hivatásosan működik az egyesület, akkor lesznek kulturegyé- niségek. Kéri az urakat, hogy bizakodjanak az egyesülésben, támogassák egymást. Kívánja a tartalmat, mert enélkül nincs czélja. Az egyházat nem lehet lerontani, mert tartalma van. Köszöni az uraknak, hogy lelkűket kinyitották, amelyben annyi jóra, szépre, erkölcsösre való hajlandóság van. Amikor ilyet lát, mint itt, megvigasztalódik az országban annyi hullafolt meglátása után, mert ezek a jelek a katholicismus éltető erejét mutatják. Nem adott buzdítást, jelenti ki a szónok, hanem ő nyert buzdítást a nagykárolyiaktól. Isten áldását kérve a kolónia működésére búcsúzik el a károlyiaktól. (mm. dr.) A restauráció munkája. Irta: ORGANIZÁTOR. „Egy a ti Mesterotek, Krisztus.“ IX. Befejezem cziksorozatomat. Talán kelleténél hosszabb ideig vettem igénybe a lap olvasóinak figyelmét. Talán sok oly dolgot mondtam el e hasábokon, melyek sokunk előtt ismeretesek, talán sikerült reá irányítanom a figyelmet elhanyagolt, pusztuló területekre. Dudek János valamikor czikksorozatot irt a katholikus munkaprogrammról, melyben többek között azt mondotta, hogy ak- czióinkban azért nem boldogulunk, mert még kialakult munkaprogrammunk sincs. Milyen nagy igazság ez, ha különösen egyházmegyénkre alkalmazzuk. Akcziók megindításának princzipiuma tehát az, hogy munkás, dolgozó kezek találkozzanak bizonyos idősorokban egymással, papság és mi világiak, dolgozni akarók együtt. Beszéljük meg tudnivalóinkat, de azután ne oly eredménnyel vigyük azokat véghez, mint ahogyan e lap hasábjain el szoktak hangzani nagyszerű tervek, nagy óhajtások, de ezek nem fogják meg a lelkét azoknak akikhez irányították őket. Én azt mondom, hogy csupán tizenöt összefogó papi és világi kézre lenne szükségünk s meg tudnók változtatni ezeknek a vidékeknek az arczulatát. Tizenöt férfi kézre, amely hisz rendületlenül, képzett feje van, személyi speciális ambícióinak félretolásával, a baksis réménye nélkül önzetlenül képes dolgozni, de akiket azután az sem tart vissza, ha vannak, akik minden uj akciót görbe 5 szemmel néznek, féltékenyen visszahúzódnak s naiv kifogásokkal még a dolgozni tudók kedvét is tönkreteszik. Emberek jöjjenek, akik még akkor is dolgoznak, amidőn nem támogatja őket senki. És vájjon nem lenne ebben az egyházmegyében tizenöt ilyen összefogó kéz ? Es nem lennének akcióinkra megfelelő eszközök ? Sajtóakcziókat akartok ? Hát csak Írjatok egy levelezőlapot a központba s százával kapjátok ingyen a röpiratokat, melyeket csupán szét kell osztanotok. Az intelligencziát akarjátok Krisztushoz vinni? Csupán egy felkérő levél kell s országos nevű szónokok jönnek le városotokba. Még a vasúti költséget sem kell fizetni, csupán ellátást adnotok. A közönség, intelligen- czia és nép csak úgy tódul templomainkba, miként például legutóbb Nagykárolyban Vass József dr. konferencziái alatt. Ha szociális akciót akartok, ott van a Népszövetség. És igy tovább. Alig kell kinyújtanunk a kezünket, mindennünen segítséget kapunk munkánkhoz. Hát nem fogjuk igénybe venni? Egyházmegyénkben is meg kell már indítanunk egyszer az erőteljes tervszerű ak- cziókat. Tudom, vannak már munkások reá, csak szétszórtan munkálkodásuk nem egységes és igy eredménynélküli. És e hasábokról hangsúlyozom, vannak már vidékeinken világi férfiak is, akiknek lelkében ezek az akcziók resonancziára találnak. Le kell tennünk egyszer már arról a tehetetlen elvről, hogy mindent csupán csak hivatalos faktorok megindításától várunk. Ezeket akartam én elmondani. Lehetne erről a kérdésről még sokat, nagyon sokat beszélni. Én azonban inkább tetteket szeretnék involválni és pedig a magam pesszimista várakozásában minél előbb. Végül köszönetét kell mondanom a szerkesztő urnák, hogy a lap hasábjait szives volt megnyitni az én soraim előtt. Jegyzetek. Élet — érték nélkül. A múlt héten két budapesti ifjú akart öngyilkos lenni. Medináit vettek be s az egyik, Koronghy Lippich Dénes, el is aludt tőle örökre, a másik, Hajnik Pál dr. több napi vergődés után magához jött annyira, hogy vallott is. Vallomásából közlünk egyet-mást: „Nagykorú vagyok ; háromszázezer koronát örököltem. Ez az én vagyonom; ezzel azt tehetek, amit akarok. Én úgy gondolkozom, hogy addig, amig pénzem van, nem dolgozom. Ráérek majd aztán, ha elfogyott . . .“ Azután: „Hat éven keresztül minden éjszaka lumpoltam. De minden éjszaka kivétel nélkül lumpoltam; mindig ittam. Ezt is meguntam. Nincs többé örömöm; unatkozom ; ezért, ha most fel is gyógyulok, megismétlem, amit tettem, de legközelebb nem 15 grammot fogok bevenni, hanem 40-et. Attól aztán majd jól elalszom.“ Hát szívesen elhisszük, hogy aki hat évig minden nap lumpol és iszik, de nem dolgozik semmit: annak nem lehet öröme. S valóban, a nemzetnek, az emberiségnek semmi szüksége nincs az ilyen alakokra, akik éppen oly értéktelenek, mint az életük. Édes jó Istenem ! Mennyi jót, nemest, szépet, magasztosát tehetne pedig egy képzett széplelkü ember, akinek nem hogy a kenyérért kellene harczolnia, hanem bőséges jövedelméből akár áldozhatna is! Hány üres hely van a közéletben, amely gazdát találhatna a 300 ezer korona vagyonú s hivatalt vállalni nem akaró képzett emberekben! — Milyen nagy értékké alakulhatna egy-egy olyan élet, amelyet nem nyűgöz le a kenyérért való küzdelem! És annak a fiatal urnák nem kell a munka, vagyis az élet! Csak lumpol és iszik hat éven át, minden éjjel — a 40 gramm medinálig. Ha vége lesz, nem veszi észid senki, nem sajnálja senki . . . Még a kávS házas, vagy a fizető pinezér sem, mert a Hajnik Pálok nem vesznek ki. Ha gonoszul elpusztul az egyik, bizonyosan jön a helyébe más. *
