Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-04-23 / 17. szám
4 HETI SZEMLE Szatmár, 1913. április 28. anyagi küzdelmeket vivő sajtó igazgatója teszi ma a felhívást, s nem azért teszi, hogy biztosítsa a részvényesek pénzét, — hisz egyesek kezében összesen 2100 korona értékű részvény van, — hanem teszi az az igazgató, ki tudja, hogy a Pázmány-sajtó életképes, hogy annak értékes vagyona van s teszi azért, hogy . a sajtó ügye hosszú évtizedekre biztosítva legyen ! A Pázmány-sajtó alapszabályai a feloszlásra vonatkozólag a következőleg intézkednek : 52. §. Az összes alaptőke visszafizetése után a Sajtótársaságnak, mint ilyennek vagyona, a sajtó és összes felszerelése a Szatmár-egy- házmegye tulajdonává válik. 53. §. A sajtót, ennek a Szatmár-egyházmegye tulajdonába jutása után, a szatmár- egyházmegyei Irodalmi kör vezeti és kezeli az egyházmegyei hatóság ellenőrzése mellett. 54. §. Az Irodalmi kör tartozik az egyházmegyei hatóságnak elszámolni. Nézetem szerint a teendő a sajtó biztosítására jelenleg a következő volna: Mondja ki a Pázmány-sajtó közgyűlése, hogy a megváltozott körülményekre való tekintettel, bár a terhek kifizetve nincsenek, de a befektetett tőke vagyonban biztosítva van, elvben elhatározza a feloszlást. Az indítvány felett vita indul mag. Többeknek hozzászólása után a Pázmány-sajtó közgyűlése a következő határozatot hozza: A Pázmány-sajtó közgyűlése óhajtja a feloszlást s ennek keresztül vitelére a részvényesek s a részvények képviselésére jogosultak közül 4 tagú bizottságot küld ki s ezeket teljhatalommal ruházza fel. A határozat meghozatala után nyomban megválasztja a közgyűlés a bizottság tagjait és pedig Ettinger Jánost, dr. Kovács Gyulát, Lovász Győzőt és Ratkovszki Pált. Végül elnök kéri a küzgyülést, hogy vegye tudomásul azon elhatározását, hogy 1913. évi junius 30-án túl sem az igazgatást, sem az elnökséget nem fogja elfogadni. Befejezésül Szabó István prelátus kanonok köszönte meg Ratkovszki Pál sajtóigazgató fáradhatatlan, nemesen önzetlen munkáját. Most már bizó reményekkel nézünk a jövő elé. Visszaélés a mi türelmünkkel. Temérdek boszuságot okoz minden újságolvasó embernek, mikor a kis Montenegró paczkázá- sát olvassa az egyesült európai hatalmakkal szemben. Néhány ezer kecskepásztor, élén az idegen uralkodók könyöradományaiból tengődő királlyal, vakmerőén szembeszáll a nagyhatalmakkal, fittyet hány intéseikre, fenyegetéseikre és makacskodásával immár hetek óta az európai háború rémét idézi a népek milliói fölé. Hasonlóan boszantó játékot üz velünk, a mi türelmünkkel egy pár szatmármegyei oláh lelkész. Semmibe veszik a pápa és király együttes intézkedését, megcsufolják főpásztoruk körlevelét, neveletlen gyerkőezök módjára sárral dobálják meg annak helyettesét. És teszik mindezt azért, mert az uj püspökség felállításával elvesztette az oláh nemzetiségi izgatás néhány száz kiszemelt áldozatát, mert ezután már nem erőszakolhatják reá szinmagyar községekre az oláhnyelvü hitoktatást és mert az oláh bankoknak 15-20-al kevesebb hivatalból való ágensük lesz a szatmármegyei falvakban. Micsoda megcsúfolása a magyar állam tekintélyének és nemzeti jellegének, hogy féktelen izgatást folytathat a törvény, az egyházi és világi fensőbbség ellen, az állam nyelve ellen néhány önmagáról megfeledkezett pap akkor, amikor egyszerűen a magyarság védelmére történik egy égetően szükséges intézkedés, amikor 15—20 község népét mentik ki abból a helyzetből, hogy a liturgia orvé alatt továbbra is oláhositsák és a magyarság ellen lázitsák őket. A magyar nemzetnek évszázadokon keresztül tűrnie kellett, hogy magyar ajkú fiai között valóságos lélek- halászafot folytattak a magyarság ellenségei; most pedig, mikor ezt a tilosban halászást nem akarjuk tovább tűrni, akkor ők nemzeti sérelmekről, elnyomásról panaszkodnak, toporzékol- nak és inzultálnak. — Hogy a montenegrói esettel való hasonlatosság még szembeszökőbb legyen: amint Nikita király a provokált és meg- csufolt nagyhatalmaktól huzza a czivillistáját, azonképen a bujtogató oláh papok a gyűlölt és vérig boszantott magyar államtól s a magyar egyházi javadalmasoktól kapják kongruájukat. S ezekkel a kitartott renitenskedőkkel nem tud — vagy talán nem akar — elbánni az állam- hatalom. Azaz mintha már próbálna cselekedni. Becsukatott már két kolompost. De az Istenért, ne elégedjenek meg a félrendszabályokkal ! Sújtsanak le * az államhatalom legsúlyosabb pörölyével a föbünösö/cre. Montenegróról mindenki tudja, hogy nem a maga erejére Támaszkodva száll szembe Európával; Oroszországból biztatják és ugratják a kecskepásztorok királyát s a hatalmak együttes tüntetésének akkor lenne foganatja, ha az ultimátumot nem Cetinjében, hanem Szentpéterváron adnák át. — A mi kis nikitáink se maguktól berzenkednek. Fölülről irányitják és támogatják az ő mozgalmukat. Sakkfigurák ők, akiket láthatatlan kezek húzogatnak. Nem Részegén, Szamosdobon és Kis- majtényban, hanem Nagyváradon és Gyulafehérváron lépjen fel és járjon el drákói szigorral a kormány. Akkor, de csakis akkor, vége szakad a lázitásnak s a mi túlontúl sok boszan- kodásunknak. A divatos pénzszerzés. Irta: icl. EGÁN LAJOS. A művészet és irodalom berkében új irányt, uj alakulatokat, uj fajokat látunk feltűnni. Nem a tartalom nemessége, tanulságosan mulattató volta annak irányzata, hanem a fél- művelt, vagy a nemes irányttévesztett emberek érzékcsiklandozásával elért pénzszerzés fokozása. Megalakult a halhatatlanok kölcsönös biztositó szövetkezete, melynek legkomolyabb feladata, hogy a fajbeli sajtó megfizetett segítségével lemossák, még a pocsolyából kimászott középszerűségről is a rátapadt piszkot, és agyonhallgassák annak kedvéért a nemzeti fajból kiemelkedő értékes tehetséget, vagy a jobb üzlet kedvéért hozzá kössék azokat az uj üzletirány hamis anyagból összetákolt divatos diadal szekeréhez, melyen a selejtes terményeket fuvarozzák világszerte. Az igazi czél a hamisított anyagnak értékesítése. Az érzékiségnek, a zofizmáknak letörése ez az erkölcs és a szépérzék szentélyébe a lopás szándékával. Egy hires német orvos tanár egy nagy ünnepély alkalmával, a zsúfolva telt aulában azt mondta, hogy az uj irodalmi, művészeti és tudományos irányzat a legártalmasabb méreg anyagot oltja be hallatlan vakmerőséggel az egészséges néplé- lekbe. Nekünk külön nincs okunk szégyenkezni a fölött, hogy ez a méreganyag a mi területünkön elterjedt, hiszen az előhaladott nyugoti népek között is föllépett ez a kór, bár ott nem tehet annyi kárt mint nálunk, és ott már kifelé is áll a belopózott irány kocsirudja. Ha a tudós német tanár valami kóranyag behatásáról nyilvánosan mer beszélni a tudósok szentélyének csarnokában, talán nekünk is szabad ilyen gondolattal bíbelődni. Mi tagadás benne, tudva azt, hogy ismerünk fojtó gázt, mely embert öl. ismerünk olyat, mely elaltat, olyant mely az ideget zsongitja, ismerünk földgázt, mely szinte félelmes erővel tör ki a földnyilásából. az emberek egy részének viselkedését újabb munkálkodásának irányát látva, arra a gondolatra ébredünk, hogy földünk valami titkos zugában támadt egy repedés, melyből olyan gáz tör ki, melynek belélegzésétől, a hajlandósággal terhelt emberek egy részének idegzete megváltozik, elveszti az egészséges irányzat harmóniáját. Megbolondul a művészeik egy része azt gondolván, hogy ők a jövő művé szét jósai, a jövő művészet előre vetett árnyékai, az uj^iskola feltalálói, akiket az egészséges józan ember megsajnál, azt gondolván : hogy azzal a kimondhatatlan bizárság- gal, önmagukat csalják meg. Pedig nem úgy van; a jelentéktelen munkának dicséretét elzengik, síppal dobbal hirdetik talán a nyereségen osztozkodó rokonleik ü újságok és ezzel a közönséget teszik bolonddá. Divatot csinálnak a művészet szélhámosai az Ízléstelen tákolmányból, nézőközönségük jóhiszeműségén spekulálnak. Végül maguk is kika- czagják a buta vevőt, akiiépre ment és csengő pénzt adott az ő undoritó, a harmonikus lélekkel szemben határozottan visszataszító tákolmányukért. Elszomorító, hogy akadnak még naiv emberek, akik a betűvetés hazugságaival támogatott közönséges szélhámosságnak felülnek és pénzt adnak érte. A modern poéták csingi-lingi prütty-el végződő verselőinek tüdejét talán mégis megcsapta az a bolonditó földgáz, hogy olyan érthetetlen zagyvalékot bocsátanak közzé, melyben a maguk nagyságáról előszeretettel pengetik a rekedt lantot ? Csalódunk ! Ezek is jó pénzért szállítják a rossz anyagot, annak a hetifüzetnek, melynek haszonnal járó kiadóköltségét a naiv közönség fizeti meg a füzetek megvásárlásával. A mozik már a falu népére is spekuláló uj pénzcsináló vállalatok, melyek jó kezekben, hasznos kultúrintézmények lehetnének. Pedig azok a veszedelmes filmek vígan és bántatlanul szedik ki a nép zsebéből a garasokat azért, hogy a mozi lepedőn a lehető legundokabb dolgokat mutassák be a népnek. Szerelmi drámák, üldözések, gyilkosságok, minden rosznak dicsőitése csak arra alkalmas, hogy a naiv néző lelkét megmételyezzék, azzal az egy szándékkal, hogy pénzt szerezzenek. A pénzszerzés a lelkiismeretet egy csöppet sem bántja, hogy a szerzésnek ez a módja igen sok kárt okoz. Szóval, a pénzszerzés vágya és annak divatos munkája használatba vette a gyorssajtógépet, a vásznat, ecsetet és festéket, a múzsák rekedt hárfáját, a mozifilmet, hogy a kis és nagyobb fajtájú emberek zsebéből kiesalja a pénzt. A divatos üzleti szellem már nemcsak tejet, vajat, ételt, italt, vasúti részvényeket hamisít, de hamisít már mindent, ha talál elég buta embert, aki ezért fölsegiti az üzleti szellem lovagjait a gazdag báróságig. A választási bíráskodásról szóló törvény a képviselőház most kezdődő ülésszakának legfontosabb programmpontja. Nagy, kíváncsisággal, forró vágyakozással, de nem sok reménységgel tekintünk eme készülő törvényjavaslat elé. A már letárgyalt választó- jogi törvény pagyon is indokolttá teszi azt az aggodalmat, hogy a Tiszaház ezt az életbevágó kérdést is a pártpolitikai önzés Prok- rusztesz ágyába szorítja és azt nem a nemzeti akarat szabad megnyilkozásának biztosítására, hanem ellenkezőleg, annak elfojtására fogja felhasználni. Pedig ebben van most már utolsó reménysége mindazoknak, akik torkig vannak a panamás, csendőrszuronyos és alkoholgőzös választási botrányokkal és akika nemzet érdekeit szolgáló, a nemzet vágyaihoz alkalmazkodó, nem pedig Bécsből irányított s a husosfazékért élő politikának a hívei. Erre nézve a megalkotott uj választási törvény, mint tudjuk, semmi biztosítékot nem nyújt. A választók függetlensége meg van csorbítva, a választási elnökök basáskodásának tág teret biztosított Tisza. A presszió, az erőszakoskodás és a hatósági komiszkodás ezután is meg lesz. Talán erősebben, mint eddig írolt. A vesztegetésekről azonban eddig még nem döntöttek. Az érvényben levő törvény a kúria bíráskodásáról hiányosnak, egyoldalúnak és tehetetlennek bizonyult Hiszen csak a legutóbbi választásra kell rámutatnunk, hogy fenti állításunk igazsága napnál világosabban beigazolódjék. A kormány harmincz milliót meghaladó összeget költött el vesztegetésekre, temérdek petíció érkezett be a kúriához, igen sok esetben a legfőbb bíróság állapította meg a nagymérvű vesztegetést és birságra meg elzárásra ítélt egy csomó választót, még sem semmisített meg egyetlen mandátumot sem. Aki csak némileg is ismeri a mi képviselő- választásainkat, az nagyon jól tudja, hogy a választókat semmi sem feszélyezi a Judás- pénzek elfogadásában, a képviselőjelölteketsem a törvény tartja vissza azoknak osztogatásától, hanem egyedül a választási pénzek hiánya. Már pedig amig a mostani, vagy a maihoz hasonló állapot fennáll, addig nem az elvek és programok harcza a képviselőválasztás,
