Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-04-16 / 16. szám
gyóntatószék, iskola fogjanak össze ennek a vallási konglomerátumnak tisztázására. Éz azonban még nem elegendő. Ki kellene adni egy röpiratot, mely röviden világosítsa fel a hiveket a katholikus Egyház házasságjogi felfogásáról, adjon nekik útmutatást arra vonatkozólag, hogy mi a kötelességük akkor, ha vegyes házasságot szándékoznak kötni. És ezt a röpiratot ezer és százezer példányban kellene terjeszteni az ország egész területén. A modern , pasztorácziónak preventívnek kell lennie. Es agilisnak. Ha a társadalom kezd elhidegülni Krisztus iránt és nem találja magát otthon az ő templomaiban, hát ki kell vinnünk Őt a családba, az utczákra. Hogy az ember akkor is szembe találja magát Vele, amikor nem is sejti már többé ezt a találkozást és menekülni igyekszik Előle . . . Adakozzunk a Sajtóalapra! Városi közgyűlés. A szokott unalom uralkodott a hétfői, ápril 14-i városi közgyűlésen. Csak nehány felszólalás és epés közbeszólás kölcsönzött némi élénkséget és változatosságot az egymás után rendben következő javaslatok, jelentések stb. hosszú sorának. A gyűlést a távollevő Csaba Adorján főispán helyett Dr. Vajay Károly kir. tanácsos, polgár- mester nyitotta meg. Dr. Papp Zoltán ismertette a polgármesteri jelentést, s ennek kapcsán jelezte, hogy a belügyminisztérium a rendőrség tovább fejlesztésére 16.000 korona államsegélyt folyósított. Minthogy ezen összeg egészében nem lesz a rendőrség fejlesztésének czéljaira fordítva, tekintettel arra, hogy városunkban a csendőrség szolgálatot teljesít, és a fennmaradó fölösleg elszámolandó lesz, a városi tanács a szervező bizottság feladatává tette a részletes tervezet előterjesztését. — A jelentésnek a vízvezeték és csatornázásról szóló része szerint az általános csatornázás és vízvezetéki hálózat építésének most már legfeljebb pénzügyi akadályai lehetnek, mert műszaki akadályok most már nincsenek. — Az Ecsediláp-lecsapoló és Szamos balparti ármentesitő társulat által tervezett medencze és gát létesítése ellen a város közönsége tiltakozott. — A fősorozásról szóló jelentés szerint a 438 állitásköteles közül beso- roztatott 72, visszahelyeztetett 177, fegyverképtelennek találtatott 72, töröltetett 4, felülvizsgálatra küldetett 5, távol maradt 102 és ismeretlen volt 20. — A Magyar Államvasutak helybeli állomásának a kibővitése rövid idő múlva lehetőleg megkezdődik és egyúttal gépjavító műhely is fel fog állíttatni. — A polgári fiúiskola építési munkálatai annyira előrehaladtak, hogy az épület tető alá jutott és az idei év őszén megnyitható lesz. A városi tanács kérelemmel fordult a közoktatásügyi minisztériumhoz, hogy az iskola berendezési költségeit vállalja a közoktatásügyi tárcza terhére. — A városi tanács intézkedett, hogy az összes városi hivatalokban a hivatalos órák ápril 1-től okt. 1-ig reggel 7 órától délután 1 óráig tartassanak. — A Balkán államokkal kötött vám és kereskedelmi szerződés elleni felirat tárgyában Szatmárvár- megye átiratát a közgyűlés tudomásul vette azzal, hogy a Balkán államokkal kötött vám és kereskedelmi szerződések módosítását a termelők és fogyasztók érdekében egyaránt óhajtja. — Az állami tisztviselők és egyéb állami alkalmazottak nyugdijára vonatkozó törvény életbeléptetése folytan szükségessé vált városi tisztviselők és szolgák nyugdíjazásáról szóló sza bályrendelet elkészült s azt a közgyűlés ez év január l.-el kezdődő hatálylyal életbeléptetni határozta el. — A Deák-téren épített ideiglenes szennyvizlevezető csatorna kibővitése elrendeltetett. — Az általános házbéradó behozatala ellen a városi tanács kifogást terjesztett fel a pénzügyminisztériumhoz. — A Bercsényi utcza 20. számú telekből a Verbőczi-utcza rendezése folytán megmaradt részt a város Fekete János es nejének adta el 15.000 koronárt. — A közgyűlés elhatározta a járdák kiszélesítését az Atilla utczai és Posta utczai járdákra nézve, a többire azonban még mindig csak Ígérte. — Több jelentéktelen ügy letárgyalása és javaslat elfogadása után a közgyűlés 5 órakor véget ért. t Dr. Lessenyey Ferencz. 1841—1913. Szerény, tevékeny és jótékony életnek fonalát szakította el a halál, midőn Lessenyey prelátust e hó 10-én hajnali 2 órakor a földön élők sorából kiszólitotta. Szerény maga a község is, az ungmegyei Őrdarma, amelyben 1841. nov. 23-án született. Bár tehetsége és szorgalma is kitűnt a legtöbb tanulótársé fölött, mindazáltal a diák Lessenyey olyan pályát választott magának, amely külső fényt nem igér és az ünnepeltetéshez egyáltalán nem ut. Ő mint egyszerű pap kívánt az Urnák szolgálni. Mint újonnan fölszentelt misés pap Szatmár Németiben kezdte meg nyilvános működését 1866-ban. Páskuj Lajos plébánosnak volt a káplánja. Biró László akkori püspöknek feltűnt az ifjú káplán tehetsége és a lelkipásztorkodásban kifejtett buzgólkodása. 1867-ben felküldte őt Bécsbe az Augustineumba, hogy itt magát a theologiai tudományágakban magasabb fokban kiképezze. Mikor a jezsuiták a szatmári papnevelde vezetésétől ! 868 ban megváltak, Biró püspök hazarendelte a sublimista Lessenyeyt és a papnevelőnek tanulmányi felügyelőjévé nevezte ki. Egy évre reá megkapta a prefektus az erkölcstan és lelkipásztorkodás- tan katedráját. Ez a fontos munkakör megfelelt a fiatal doktor tehetségének és ambicziójának. Ezen állással oly munkásságra nyert teret, amelyről a külső világ nem sokat tud, de amelyben a tanár, az egyházmegye és névsze- rint a papság javára mélyreható tevékenységet fejthetett ki. Ez egészen megfelelt az ő külsőséget mindvégig kerülő jellemének. Az elköltözött éppen ezen katedra kitartó és méltó betöltésére szentelte férfiúi munkásságának javarészét, tevékenységének tüzét. 1869- től kezdve 32 éven át nevelte a szatmári szeminárium papnövendékeit arra, hogy, mint az Ur szőlőjének művelői, okosan, buzgón, az evangéliumi és egyházi elvekhez hűen állják meg helyüket a lelkipásztorkodásban. Biró László, Schlauch Lőrincz és Meszlényi Gyula püspökök szemlélték azt a nagy eredményt, amelyet Lessenyey, mint theologiai tanár, több mint 6 lusztrumos törhetetlen energiával tanítványai által a hitbeli és erkölcsi életben egyházmegye- szerte czélozott és elért. Ezen tevékenység értéke nő, ha meggondoljuk, hogy a theologiai tanári fizetés a maga állandóan szerény keretével, mint anyagi motívum, őt nem lelkesítette, mert nem is lelkesíthette. Magasabb szempont, a paptanári lélekhez nagyon illő indító ok hajtotta őt lankadatlan buzgóságu és mindenkor szigorúan kötelességet betöltő tanításra. Az Ur lelke üzente meg az ő szolgáinak : „Az értelmesek tündökleni fognak, mint az égboltozat fénye ; és akik igazságra oktatnak sokakat, mint a csillagok örökön örökké.“ (Dán. 12. 3.) Ezen isteni, tehát csalhatatlan ígéretben bízva dolgozott, mig izmait feszülni érezte. De majdnem három és fél tizedes, mindig egyirányú munka az erős szervezetet is megviseli. Amint a tanár Lessenyey úgy érezte, hogy ereje lankadásra hajlik, nyugalomba készült. Mig a szintén szerény keretű nyugdíj gondolatával foglalkozott, történt, hogy az egyik kanonoki stallum megüresedett, mikor Keszler Ferencz prelátus-kanonok meghalt. Meszlényi püspök a maga részéről azzal honorálta a hosz- szas tanári működést, hogy Lessenyeyt kineveztette kanonokká és a theologiai tanárságtól fölmentette 1901-ben. így alkalom nyílt arra, hogy aki évtizedeken át sokaknak az elméjével világított, ugyanaz a segítségre szorult emberiséggel szivjóságának melegét is éreztesse. A kanonoki stallumban eltöltött 12 év nála, bár nem kizárólag, de tul- nyomólag az anyagi jótékonyságnak ideje volt. Mint tizenegy éven át egyházmegyei főtanfelügyelő, továbbá mint mindenkor pap, a templomoknak és a kath. tanintézeteknek szükségleteit figyelte meg és tőle telhetőleg iparkodott ki is elégíteni. Legnagyobb fokban a szatmári zárda tanintézetei élvezték az elköltöződnek bőkezű jóságát. A telket, amelyen a kath. polgári leányiskolának uj épülete áll, a zárda az ő pénzéből vásárolta meg. Hogy a polgári iskolai tanítóképző intézet fejlesztésére az említett uj épületben 4 tantermet biztosítson, ezen czélra a zárda vezetőségének kezeihez tízezer koronát tett le. A püspöki körlevelekben közölt adatok szerint az 1911. évégéig: templomi czélokra adott 29880 koronát iskolai „ „ 41377 „ vegyes „ „ 30750 Összesen 102000 koronát. Ezen összeghez járul a múlt évi jótékonyság, mely 5409 koronát tesz ki és a végrendeletben hagyományozott 16000 korona. Mivel igy a följegyzett összegek 120000 koronánál többre rúgnak, megállapítható, hogy a kegyes szivü főpap a saját jövedelméből évente átlag 10000 koronánál többet fordított a mások javára kanonokságának 12 esztendeje alatt. Nagy szivet zárt magába a koporsó, melyet a temetés napján, folyó hó 12-én a Deáktéri kanonoki lakás ^udvarán Boromisza Tibor dr. püspök beszentelt. Szerény, tevékeny és áldásos lélek lakott abban a porhüvelyben, melyet Pemp Antal prelátus teljes asszisztencziával a temetőbe kisért. Az erények fénye a rejtekből is előtör. Az elhunytnak lelki nagysága előtt hajolt meg az az igen nagy számú közönség, mely a gyászmise alatt a templomot betötte és amely a szent mise végeztével a halottat a sírig elkísérte. Feltűnően nagy számmal a tanuló iffjuság jelent meg a temetésen, külső elismeréséül annak, hogy a megboldogult, mint egyházmegyei főtanfelügyelő, első sorban az iskoláért élt és a legtöbb áldozatot az iskolák javára hozta. Mint a tanügy bőkezű mecénásának tiszteletére az összes kath. tanintézetek tanári karán és ifjúságán kívül eljöttek a temetésre a ref. főgimnáziumnak tanárai és növendékei, a ref. tanitónőképző intézet tanárnői és tanítónő- jelöltjei, valamint a felső kereskedelmi iskola tanerői és tanulói is. Véletlennek tartsuk-e azt, hogy a jóságos apostoli főjegyzőnek éppen olyan napon ment végbe 12 évi időkülömbséggel a temetése, mint amilyen napon történt 1901 ben kanonoki installációja : ápr. 12-én? Jól esik lelkűnknek az a gondolat, hogy a jó Isten az elhunytnál a földi stallumot égi trónussal cserélte föl. De mert erről bizonyosak nem vagyok, imádkozzunk érte főleg mi, akiket kifogyhatatlan jósága hálára kötelezett ! A herczegprimás a sajtóról. Diy Csernoch János herczegprimás már főpásztor beköszöntő körlevelében hangsúlyozta, mily fontosnak tartja a katholikus ájtatossági és társadalmi egyesületek működését. Ezek keltették föl — úgymond — Magyarországon a katholikus öntudatot s ezek fogják azt a jövőben is ébren tartani. Szükséges azért, hogy azokat minden plébánia területén megalakítsuk s a hiveket minél nagyobb számban a tagjaik sorába vonzzuk. A plébánosnak nem szabad nyugodnia, mig minden egyes hive valamely katholikus egyesületnek a tagja nem lesz. A hivek nincsenek is kellőleg tájékoztatva a teendőkről, mert nagyon sok ügyünket nem is közölhetjük velük a templomban, mert arra egyedül alkalmas helyek a katholikus egyesületek. Katholikus sajtónk — fájdalom — még nincs úgy elterjedve, hogy az a katholikus népet irányíthatná, sőt ez a sajtó szintén csak az egyesület révén terjeszthető. Különösen súlyt fektetek — úgymond — arra, hogy a katholikus sajtó az egyesületek utján elterjesztessék s a katholikus néplapok kolportázs utján hozzáférhetőkké tétessenek. A lelkészek kis utánjárással minden községben találnak olyan megbízható katholikus férfiút, aki a kolportálást vállalja, mert ez a munka jövedelmet is hajt. A nagyobb plébániák lelkészei a katholikus lapok kiadóhivatalaitól könnyen megtudhatják, hányán járatnak a plébánia területén valamely lapot, ha azt otthon megállapítani nem tudják. A buzgó lelkipásztor nem fog akadályokat ismerni, ha híveinek lelkiüdvéről van szó. .Jól kell tudnia, hogy hivei között csak úgy működhetik eredményesen, ha azoknak lelkiállapotát ismeri. Ennek az ismeretnek a megszerzése pedig csak úgy lehetséges, ha kikutatja, hogy a hivei mit olvasnak. Az olvasmányok szelleme a híveknek is szelleme.
