Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-04-09 / 15. szám
4 A szövetkezetek. A mult héten a magyar szövetkezeti mozgalmak két legjelentősebb tényezője adott életjelt magáról. Két napon át folytak a tanácskozások, gyűlések, melyek égyrészét, az Országos Központi Hitelszövetkezetek, másrészét pedig a fogyasztási szövetkezetek legnagyobb központja, a Hangya hívta egybe, első sorban is abból a czélból, bogy a szövetkezetek múlt évi munkásságáról a nyilvánosság előtt számot adjon. Á gyűlések alkalmával nyilvánosságra jutó adatok egy újabb fényes tanúbizonyságát adták annak, hogy közgazda- sági életűnk mezején a szövetkezetek olyan kivételes helyzetet foglalnak el ma már úgy az anyagi, mint az erkölcsi erőbirás szempontjából, hogy arra — kölönösen a mai nap — büszke lehet mindenki, aki bármily csekély munkát szentelt a magyar szövetkezeti élet fejlesztése érdekében. A tapasztalat minden elfogulatlan embert meggyőzhet arról, hogy a szövetkezeteket megalkotni már az eddig elért eredmények miatt is érdemes volt, de még inkább érdemes azok számát szaporítani s a meglevőket fejleszteni, mert hiszen azok az okok, amik itt Magyarországon a szövetkezeteket életre hívták, még máig is meg vannak s azokat véglegesen eltüntetni csak évtizedes szívós, kitartó munka árán lehet. A nemzet életerejét szipolyozó uzsora ma is megvan minden formájában. Ez ellen még a drákói törvény is csak gyönge segítség, az uzsora ellen a legjobb védelem az ország népének önállóságra, öntudatos gondolkodásra, kereskedelmi tudásra való nevelése. Oda kell törekednünk, hogy még a legalsóbb néposztályok is fel tudják ismerni az uzsorát bármily burkolt formában. A szövetkezetek minél nagyobb számban való elszaporodásával elérhetjük ezt. Ä restauráció munkája. Irta : ORGANIZÁTOR. „Egy a ti Mesterotek, Krisztus.“ VI. Restauráció és az ifjúság. Egy pár szót az elemi iskolákról is. Ebben a kérdésben is egy bizonyosságot látunk magunk előtt: azt, hogy a katholikus iskolák mindinkább tért veszítenek. Tanítóinknak kevés kivétellel az a törekvése, hogy az állam szolgálatába kerüljenek, amely össze van kötve a nyugodtabb anyagi léttel. Itt is kell valamire gondolnunk s nekem szemembe ötlik az a helyzet, melybe a mi latin szertartásit egyházmegyénk az uj görög szertartásu egyházmegye létesítésével jutott. A mi egyházmegyénk és az uj egyházmegye között nincsenek differenciák, értve ez alatt az iskolai tanítás nyelvét. Vannak vármegyénkben is oly községek, melyekben úgy a római, mint a görög katholikus iskolák vannak külön-külön. Vájjon nem lenne-e praktikus dolog most, a nyelvi diffe- rencziák teljes elsimulásával ezeket az egy községben levő két ritusu elemi iskolákat „katholikus“ jelleg alatt egyesíteni? Talán első pillanatban bizarrnak látszik a dolog, de ha az egyesítés következményeivel foglalkozunk, akkor kedvező eredményekre jutunk. A két egyesitett iskola közül annak a telkét és épületét, amely kisebb volt a másikénál, eladhatnák s az összeget a nagyobb iskolaépület kibővítésére, szabályszerűbbé tételére, berendezésére fordítanák. A tanítók egyesittetnének, az államsegély szintén s a községben levő két szegény iskola helyett lenne egy megfelelőbb, az igényeket mindinkább kielégítőbb katholikus iskola, amely azután fölöslegessé tenné az állami iskola felállítását. Nem vagyok tanügyi ember, de ameny- nyire ismerem a körülményeket, elmondhatom, hogy mindez nem ütközne annyi akadályba, mint az először látszik. De hadd térjek át egy másik még ész- revételezendőbb dologra, ami már inkább a középiskolai ifjúság ügye. Ez pedig;nem más, mint a szexuális kérdés. Az ifjúság nevelői részéről a legnagyobb félelmet látjuk a kérdés megpenditésével szemben. Félünk belekapni ebbe a témába s keresztény nézőpontból, prüdéria nélkül, barátként, megértő szívvel tárni fel az ifjúság előtt ezt a kérdést. Pedig ez a pont az, ahol az ébredő katholi- czizmusnak a legnagyobb harczokat kell megvívnia. Itt veszítjük el lelkeinket s ez a veszteség durvítja meg a lelkeket a vallás iránt, alacsonyitja le a tiszta szerelmet, beszennyezi és tűrhetetlenné teszi a család helyzetét s produkál kiélt embereket. Nem elég az, hogy ennek a kérdésnek szószéken való tárgyalásától félnek papjaink, hanem még a hittanári kathedrák is kerülik a nyílt har- czot a túltengő s már-már mindent elborító szexualismus ellen. Hiszen most már emberek, férfi és nő egymásban szinte csupán a szexualitás alanyait és tárgyait látja s hogy az alanyhoz és a tárgyhoz az ige, a tett hozzá ne járuljon, attól csupán társadalmi farizeuskodó konvencziók és nem őszinte vallásethikai érzés tartja vissza a modern embert. Túl optimisták az embereink. Nemrég a Mária Kongregáczió, ez a P. Bangha által szerkesztett ügyes kis folyóirat kiadta Tem- mingnek a szexuális élet és a férfivilág czimü kitűnő munkáját, melyre vonatkozólag az, aki e munkát elolvasta, igazat ad nekem abban, mindent a katholikum nézőpontjából tárgyal. No és ezt a munkát egyik nem egyházmegyénkben szerzetes gimnáziumunk igazgatója visszaküldötte azzal a megjegyzéssel, hogy nem meri felsőbb osztályos tanulóinak kezébe adni. Mintha annak a fiúnak már III. IV-ed gimnázista korában nem lenne meglehetős ferdén és romlott irányban kialakult fogalma a szexuális életről ! Ne bizzunk mindent a gyóntatószékre! Az ott töltött rövid idő, pláne azon inainknál, akik évenként négyszer járulnak csak hozzá, sok esetben csak futó nyomokat hagy a szexuális élet világából folytonosan jövő impressziókkal szemben. Azután vegyük tekintetbe még azt a szomorú tényt, hogy ifjúságunk legnagyobb része kerüli az olyan gyóntatót, aki a penitenczia feladásán kívül igyekszik a gyónó leikével beszélni.. . Nézetem szerint az ifjúság sexuális életének irányítását preventive meg kell már kezdeni III. vagy IV-ed - gimnazista korban. Ha ez ekkor nem történik meg, akkor az alapozás már más irányú lesz, pedig ez az a terület, akkor tabula rasát később nem igen lehet csinálni. Én úgy képzelem el a dolgot, hogy a felsőbb osztályú ifjúságnál ebben a kérdésben indirekt módon kell nevelni. A családi élet érintetlenségének és a szerelem tisztaságának gondolatát kell beplántálni a fiatal fejlődő lelkekbe. Talán különös dolog ilyet kívánni coelebs papoktól, de ép abban találom nyitját a nevelő hatásnak, hogy az a családi élet örömeiről lemondott pap önmegtagadás árán is a családi élet tiszta, ideális szerelméről beszél. Egy példát is hozok fel. Aki olvasta Bougaud Emil Kerereszténység és korunk czimű munkáját, az meggyőződhetett róla hogy a mesteri tollú apologéta első kötetében mily gyönyörűen definiálja a tiszta szerelmet, a család fogalmát coelebs létére. Tessék ezt a részt a mi ifjúságunkkal elolvastatni s lesz hatása. Egyszer Imre-kollégista koromban Glatt- felder püspökkel, akkor még egyetemi tanárral folytatott beszélgetésemben azt találtam neki mondani, hogy a mi jogászkorunkban, amikor ideálisan és borzasztóan szerelmesek vagyunk valakibe, akkor vannak a legtisztább gondolataink. Glattfelder nevetett, de azt mondotta nekem, hogy igazam van. És azután ami a fő : ne csak az érettségiig kisérjük el ifjúságunkat. Egyik bajunk az, hogy az érettségizett ifjúság fölkerülve az egyetemre nem tudja, hogy hova menjen mily egyesületek körébe. Akadtak már kongreganisták is, akik tájékozatlanságukban, engedve a nagyhangú frázisok ugra- Tatásainak, Budapesten a Galilei-körbe iratkoztak be. A legjobb, amit ifjúságunknak a legnyugodtabban, de amellett a leghangsu- lyozattabban ajánlani lehet, a budapesti Egyetemi Kongregáczió. Jelenleg 250 tagja van = ____„HETI SZEMLE“ ____ s a kongregácziók Horánszky utczai szép palotájában kényelmes otthona van. Kolóniái vannak a selmeczbányai bányász és erdész akadémián, a nagyváradi jogakadémián, kassai jogi és gazdasági akadémián, egri jogakadémián, debreczeni jogi és gazdasági akadémián (az urak kolóniájának keretében), a pozsonyi jogakadémián és a pécsi jogakadé- mián. Ezek a kolóniák fókuszai az uj katholikus magyar intelligencziának az ő 5—6 tagjukkal is és higyjük el, ember fölötti munkát, a rögtörés munkáját végzik. Támogassuk azáltal, hogy ajánljuk az ifjúságnak. Régi panasz az különben, hogy a középiskolai kongregácziókból az egyetemre kerülő ifjúságnak, csak nagyon csekély százaléka jelentkezik az Egyetemi Kongregációba. Ha csupán ezt a rideg tényt néznénk, kétségbe kellene esnünk a kongregációk működésének eredményessége fölött. De a hiba másutt van. A leérettségizett ifjú nem kap senkitől sem buzdító szót, útbaigazítást arra, hogy keresse föl az egyetemen a kongreganisták melengető otthonát. így aztán azokban a nagy viharokban, melyeknek érettségi után van kitéve a fiatalember, elvész a kereszténységre nézve. Ha látnák illetékes tényezőink azt az eredményt, melyet az Egyetemi Kongregációnak csak a selmeczbányai kolóniája produkált abban a tradicionálisan lump és erkölcsteleh bányász és erdészifju- ságban, sokkal több támogatásban részesítené a magyar katholikus társadalom az Egyetemi Kongregációt és annak kolóniáit. Mert igaz, meg kell mondanunk, hogy vannak ugyan főiskoláinkon katholikus jellegű klubok, amelyekre úgy néz föl sok jámbor ember, mint amely intézmények az uj katholikus generácziót meghozzák. A klub- bok vezetőségében meg van ugyan a jóakarat ily irányban, de mit tegyünk, ha a tagoknak sokszor jórésze abban látja csupán kifejezve az ő kereszténységét hogy — antiszemita. Antiszemita tüntetésekre bármikor kapható, de komoly hitéleti katholikus életre nem. Pedig az utóbbi kell nekünk. ______ , Szatmar, 191 ff április 9._ Má r ennek is örülnünk kell! Azon tünetek sorában, amelyet a kir. táblának a Désy-Lukács perben hozott ismeretes döntése nyomán mutatkoztak, nem az a legérdekesebb, hogy Lukács László örül a bizonyítás elrendelésének. Elvégre csak nincs talán irni-olvasni tudó ember Magyarországon a szanatóriumokon kívül, aki Lukácsnak ezt a félhivatalosan annyira hangoztatott örömét őszintének tartaná. Sokkal frissebb emlékezetben vannak még azok a szégyenletes mesterkedések, amelyeket a nagy „Protektor“ a törvényszéki tárgyaláson, a főrendiházban, a sajtójában s legutóbb az ügyészi felterjesztésben minden áron ki akart bújni a bizonyítás elől. Lukácsnak mostani „örvendezése“ semmi egyéb, mint a sötétben szepegő gyermeknek félelmet palástoló lármázása, Sokkal érdekesebb, közállapotainkra jellemzőbb az ellenzéki sajtónak őszinte öröme. Hasábos czikkekben dicsőítik a királyi táblát, amiért — kötelesséfjét teljesítette. Ódáig jutottunk, hogy dicsőítenünk és ünnepelnünk kell a fölesküdt bíróságot, ha az hü marad az igazsághoz, ha nem enged a hatalom nyomásának s nem hajlandó kicsavarni a törvényparagrafusok nyakát. Szomorú dolog ez nagyon. Annyit jelent, hogy nemsokára ritka kivételként kell megbecsülnünk azt a politikust, aki nem lop, azt a hivatalnokot, aki elvégzi a dolgát, azt a munkást, aki nem gyilkol. Maholnap Diogenes lámpájával fogjuk keresni a becsületes embereket és — szobrot állítunk nekik. Sőt félni lehet, hogy nem is olyan sok dolguk lesz a — szobrászoknak. MINDENNEMŰ ELEMI ISKOLAI NYOMTAT* VÁNYOK ÉS TANSZEREK KAPHATÓK A PÁZMÁNY-SAJTÓ KÖNYVNYOMDÁBAN SZATMÁRNÉMETIBEN, ISKOLAKÖZ 3. SZ.
