Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-01-01 / 1. szám
XXII. évfolyam. Szatmáp, 1913. januárius 1. 1. szám. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. 01 4' A. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Bgy évre — S K — f. j Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMELYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Páxmány-siajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetéseit egyszeri közlése I korona----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------A 1st j> megjelenik minden szerdán Évgyűrűk. Szatmár, 1912. decz. 31. (+) A nagy, faóriások is vezetnek naplót. Evről-évre megírják esztendejük történetét és ezek a különös annalisok hűen beszámolnak az elszállt időről. Hogy milyen volt? Kemény, kíméletlen, viharos, vagy békés aranyesztendő-e ? Csodálatos obiectivitással Írják meg, hogy az év áldást hozott-e, vagy szorongatások közt telt el. Följegy- zik, hogy a föld visszaadta-e százszorosán a belévetett magot, vagy zsugorian magának tartotta meg kincseit. Páratlan annalisok ezek a tit- kosirásu följegyzések. Megmondják, hogy termékenyítő esők hulltak a földre, vagy hogy aszú volt a nehéz esztendő, a mikor nem örült az Élet, de aratott a Halál. Minden fa megírja élettörténetét. Följegyzi esztendeinek számát és a ki olvasni tud a kidöntött faóriás bensejében, századokat futhat végig a fa tömör-irásu annalisain. Az évgyűrűk ezek. Nagyszerű stylusu história ez, a mit a gyökerek harcza rajzol meg a fa törzsében. Ha volt táplálék, szélesre nő az évgyűrű; de ha a messze ágazó gyökérzet szikkadt homokba vájta magát, ha perzse- lően égett a felhőtlen nyár forró- tiizii napja s a gyökér hiába kúszott mélyre, ott sein találi nedvet: akkor az évgyűrű szikáran keskeny. És ha az esztendő viharos volt, a szelek elsodorták a korhadó ágakat a fa töve mellől, ha a lehullott lomb nem tudott átváltozni televénynyé és abban az esztendőben hitvány anyagokat dolgozott át a gyökérzet: az az évgyűrű beteg lesz. Lassan-lassan sorvad, korhad és megmérgezi az egész fát. A mikor Sylvester napjának éjféli harangbugása lezár egy esztendőt, nemcsak érceink fáinak, de minden szellemi szervezetnek törzse is egy évgyűrűvel szaporodik. És hiába áltatjuk magunkat, hogy időtálló, vastag, keményen egészséges az az évgyűrű — ha az esztendőn át nem volt miből megépítenie a gyökérzetnek évgyűrűjét, halálos méreg szívódott ábba a szervezetbe. Később, talán tizedek, vagy évszázadok múltán, de egyszer kiderül ez. Szörnyű felelősség rejlik e tagadhatatlan igazságban. A mi esztendeink évgyűrűi vájjon milyenek a mi egyházmegyénk katholicismusának törzsében ? Növesztjük-e duzzadó erejűvé ; adunk e táplálékot a gyökérzetnek, a melyet egészséges, kemény törzsfallá dolgozhat át? Irjuk-e az Élet történetét, vagy a mi esztendeink a sorvadás jegyében szállnak el ? Erő ömlik-é'át belőlünk az évgyűrűkbe, va£y a lemondás satnyasága ? Ez a generatio energiákat termel-e a fának törzsében; a nagy, az eljövő viharokra megedzi-e a tartalom aczélos erejével, hogy kidönthetet- lenül megvívja majd harczát ? Kérdések, súlyos, lélek-remeg- tető, aggságos kérdések ezek. A nagy tetemrehiváson majd felelnünk kell ezekre. A mikor az évgyűrűket méri az örökkévalóság mérlege és számadásra von bennünket — nemcsak a jövendő generatio — de az eljövendő Bíró is. Sylvesterkor kellenek ezek az agyunkban, lelkiismeretünkben kíméletlenül vájkáló gondolatok. A melyeket nem rémeknek kell néznünk, de szent komolyságu igazságoknak. És? — És meg kell feszíteni inainkat. És meg kell verejtékez- tetni homlokunkat. És meg kell mozdítani karunkat, bele kell vinni a jövő esztendő évgyűrűjébe minTÁRCZA Lyra. i. rr Őszi dal. — Paul Verlaine. — Az ősz lankadt Halk siralmat Panaszol; Sír, rí, nyűvi Hegedűit Valahol. Szívszorongva, Mi? a lomha Óra kong, Emlékezem, S könnyes szemem Elborong. S az avarba Úgy elhajt a Förgeteg, Mint sorvatag, Ágról szakadt Levelet. II. Chanson. — Maurice Maeterlinck — S ha egyszer mégis visszatérne, Mit mondjak néki, Szívem ? — Mondd, hogy valaki mindhalálig Pártába’ várta, híven . . . S ha kérdez aztán erről-arról, De engem nem ismer meg? — Minden szavad legyen jó hozzá, Gondold meg: hátha szenved . . . S mit válaszoljak, hogyha kérdi Hol vagy, mi lett belőled ? — Mutasd csak aranykarikámat S ne válaszolj rá többet . . . S ha tudni kívánná, miért oly Kihalt e kis szobácska? — Mutass az elhunyt mécsvilágra S a föltárt ajtószárnyra . . . S ha faggat végső perczeidről, Mit mondjak néki akkor? —- Mondd : boldog voltam, mosolyogtam ... Hogy sírva ne fakadjon ! III. Spleen. — Charles Baudelaire. — Mikor a csüngő égbolt szemfedőt küld Kedvünkre, mit megtört az unalom, S nem kél egy súgár sem a szürkeségből A komor éjnél csüggesztőbb napon : Mikor a föld nyirkos börtönné válik, Hol a Reménység, mint a denevér Vergődve repdes ina-szakadtáig Míg egy dohos kövön véget nem ér; Mikor a hulló, szürke vízcsöpp-szálak Egy roppant tömlőé rácsát tükrözik, S agyunkba, hálót szőni a sugárnak, Egy undorító pókhad költözik,: — Hörgő szavú, megbomlott vészharangok Repedt ércöblót hallom kougani, Mint hogy ha felbődülnének a hantok Üvöltve síró kóbor árnyai, S a lelkem mélyét, — dob s harsona nélkül — Hosszú sor gyászszekér diibörgi át S a tört Reményen a Kétség vitézül Agyamba tűzi sötét zászlaját. Harsányi Kálmán. Lammk mai száma ft olHn.1
