Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-28 / 9. szám

Szatmár, í 912. februárius 28. 9 Magyar Bálint: Franczia Költők műfordítások. Ára 1 korona. A jövedelem az Egyházm. Sajtőalapé. megrendelhető a Pázmány-sajtóban Szatmáron. Pályázati hirdetések egyszeri közlésének dija 5 K Segélyegyesületi közgyűlés­A szatmári róm. kath. egyházmegyei néptanítók segélyegyesülete folyó évi rendes közgyűlését február hó 21-én, délután 4 óra­kor tartotta a rk. plébánia nagytermében BenJcö József apátkanonok elnöklete alatt, aki ez al­kalommal is az egyesület védnökét: megyés püspök ur 0 méltóságát képviselte. A közgyűlésen jelenvoltak : Hehelein Károly prelátus kanonok, a segélyegyesület­nek igazgatója, Szabó István prelátus kano­nok, alapitó tagok és a segélyegyesületnek helybeli rendes tagjai; a vidéki tagok közül megjelentek : Csernus József Nagykárolyból és Jakner Endre Beregszászból. I. Elnöklő apátkanonok tudomására hozza a tagoknak, hogy az egyesület védnöke megyés püspök ur O méltósága 1912. január 24-én kelt 262. számú átiratával őt bízta meg ez alkalommal is az évi közgyűlés összehívásával és vezetésével; üdvözli a meg­jelent tagokat, a közgyűlést megnyitja. II. Elnök a tárgysorozat felolvastatása után megállapítja a határozatképes számot, mire a tárgyalás a sorrend szerint megkez­detett. III. A jegyzőkönyv hitelesítésére föl­kérettek : Bodnár Alajos és Hoffmann József helybeli rendes tagok. IV. Olvastatott a feliilvizsgáló-bizottság és igazgató-választmány jelentése az 1911. évi pénztári állapotról, valamint az egyesü­leti vagyon 1911. évi állásáról A bevétel volt 8886 K 79 f; a kiadás 5884 K 89 f; egyenleg mint pénztári marad­vány 3001 K 90 f. A segélyegyesület alapvagyonának jö­vedelme volt 3143 K 71 f; költsége 3084 K 89 f; a jövedelmi maradék tehát 58 K 82 f. A tartalékalap állása volt 1910. decem­ber 31-én 1394 K 27 f; jövedelme az 1911. évi kamatból 54 K 20 f; összesen 1448 K 47 f. Kiadása volt 154 K 20 f; ezen alap állása tehát 1294 K 27 f. Az alapvagyon az előző évben volt 49098 K 81 f; tagsági dijakból befolyt 210 K; Szabó István prelátus kanonok alapítvá­nyából 200 K; a részvények névértékének emelkedése 970 K. Az alapvagyon állása tehát 50478 K 81 f. A segélydijasoknak kifizetett összeg 2917 K 88 f; a neveltési pótlékok összege 100 K ; az összes segélyezés 3017 K 88 f. A közgyűlés a felülvizsgáló-bizottság és igazgató-választmány jelentéséből, valamint az előterjesztett számadás és csatolt mellék­leteiből tudomást szerzett arról, hogy az 1911. év folyamán eszközölt bevételek és kiadások igazolva lettek és a számadási ki­vonaton kitüntetett egyenlegek, valamint az alapvagyon és tartalékalap kimutatása egye­zik azon összegekkel, melyeket az 1912. év január hó 10-én megtartott felülvizsgálat megállapított; s mivel a kölcsönökre vonat­kozó okiratok és értékpapírok, valamint az egyesület tulajdonát képező értékpapírok rendben és teljes épségükben találtattak, a közgyűlés pénztáros, felülvizsgáló-bizottság és igazgató-választmánynak az 1911. évről a szokásos felmentvényt megadta és Juhász József pénztárosnak az egyesületi pénztár és vagyon gondos kezeléséért elismerését nyil­vánította. V. A felülvizsgáló-bizottság és igazgató­választmány jelentése alapján a közgyűlés a számadás II. rovatában kitüntetett 58 K 82 „HETI SZEMLE“ f jövedelmi maradékból 34 K 88 fillért, mint fel nem vett segélydijat letétbe helyez s a fennmaradó 23 K 94 fillért, mint az 1911. év jövedelmi maradékát átviszi az 1912. év bevétel javára. VI. Tudomásul veszi a közgyűlés, hogy a számadás IV. rovatában a 4. tétel alatt a takarékpénztári részvények értéke 570 koro­nával, a népbanki részvények értéke 400 koronával magasabb összegben vétetett fel a múlt évinél, mivel az egyesület birtokában volt 3 db. takarékpénztári régi részvény 900 K névértékű uj részvénnyel lett kicserélve, az 5 db. népbank régi részvénynek névértéke pedig szintén az újabb kibocsátású részvények névértékére lett felemelve. Ezek alapján megállapítja a közgyűlés, hogy az alapvagyon az 1911. év folyamán a 210 K tagdíj és 200 K alapítvánnyal 410 koronával, a részvények névértékének emel­kedése folytán 970 koronával s igy összesen 1380 koronával emelkedett. VII. Az igazgató-választmány tudomás­vétel céljából beterjeszti az 1912. évre meg­állapított költségelőirányzatot. A remélhető bevétel: 3455 K 94 f. Ezzel szemben a költségeket a teljes segélydijak és neveltetési pótlékok kiutalásával az igaz­gató választmány a következőkép állapította meg: 1. Segélydijakra ................... 2875 K 2. Neveltetési pótlékokra . . 100 K 3. A pénztáros tiszteletdija . 200 K 4. Irodai és postaköltség . . 5 K 5. Tagdíj tőkésítés .... 240 K 6. Egyenleg, mint remélhető jövedelmi maradék . 35 K 94 f Összesen 3455 K 94 f VIII. Az alapszabály 36. §-a alapján évről-évre választandó felülvizsgáló-bizottságot a közgyűlés a következőkép alakította meg: A bizottság elnöke Szabó István prelá­tus kanonok, alapitó tag ; tagjai; Hoffmann József és Plank Antal rendes tagok. IX. Hehelein Károly prelátus kanonok, segélyegyesületi igazgató a jelenvoltak nevé­ben köszönetét mond a közgyűlést vezető apát-kanonok ur Ő nagyságának a segély­egyesület iránt érzett meleg érdeklődéséért. Végül az elnök fejezte ki köszönetét a megjelent alapitó tagok és vidékről jött ren­des tagoknak s a közgyűlést befejezettnek nyilvánította. Nemzetközi keresztény nevelésügyi kongresszus. Ferencz Ferdinánd trónörökös védősége alatt szeptember 9 —11. napjain tarják meg Bécsben az első nemzetközi ke­resztény nevelésügyi kongresszust, amelyen Ausztria, Németország, Magyarország, Svájc, Francziaország, Spanyolország, Olaszország, Anglia, Belgium, Hollandia és a katholikus misszió-területek tanügyi férfiai vesznek részt. A kongresszuson magyar részről is számosán résztvesznek és a magyar szakosztályban Ember Károly lovag, az országos katholikus tanügyi tanács, világi elnöke tart előadást. Miniszteri kiküldetés A vallás- és közoktatásügyi miniszter Ratkovszki Pál kir. főigazgatót a szilágysomlyói róm. kath. gim­názium tanulmányi ügyeink megvizsgálására kiküldötte. Kinevezések. A kultuszminiszter Jenser Mihály nagykárolyi, Schöber Emil, Fechtel János dr., Krompaszky Béla szatmári kath. főgimn. tanárokat a VII. fizetési osztály 3-ik fokozatába léptette elő. — A szatmári fa­ipariskola tantestületében pedig: Kótai Pált a VII. fizetési osztályba, Balogh Miklóst a IV, fizetési osztályba főművezetővé, Nagy Istvánt pedig a XI. fizetési osztályba segéd- művezetővé nevezte ki a miniszter. Lemondás. A beregmegyei kir. tan­felügyelőséghez tollnokká kinevezett Danie- lovics Zoltán dr. ezen állásáról lemondott. Tanulmányúton. A v. és. k. miniszter Bihari Ferencz munkácsi áll. főgimn. tanárnak az áll. internátus igazgatójának márczius hóra, tanulmányi segély engedélyezése mel­lett, szabadságot adott, hogy ez idő alatt a németországi internátusok szervezetét és igazgatását tanulmányozza. (mm. dr.) Az elmúlt színházi hét moz­galmasnak, változatosnak mondható. Két darab premierjében volt részünk, láttunk operettet, énekes életképet, népszínművet. Tristán Bernardnak bemutatott vígjátékén „A kis kávéház“-on egészen rajta van a francia iró humorának minden ize és gyöngéd zamata. Szinte mechanikus helyzetekből pattog ki a humor, ami pontos, biztos rendezést követelt. Ezt nem tudta a rendező az előadásnak meg­adni. A párisi kávéház távolról sem olyan, mint amilyennek a szinpadon láttuk. A nősze­replők ahelyett, hogy szerepüket komolyan megjátszották volna, állandóan Alberten (Szőke) nevettek. A főszerepben diszkrét, meleg művészi alakítást lehetett volna produkálni, amit nem kaptunk meg teljesen, bár Szőke egy néhány túlzásától eltekintve jó szereptudással, nagy igyekezettel játszott. A legmegfelelőbben alakított a kávés, aki komolyan és értelemmel szerepelt. Dalnoki Lajos „A pesti gyerek“ cimü énekes életképe nem sok élvezetet nyújtott annak a kis közönségnek, amely megnézte. A darabot a szegedi Dugonics társaság pályadijra érdemesítette, ő tudja miért, mi azt ne kutassuk. Minden irodalmi vonatkozás nélkül való munka, unalmas s igazán nem érdemes arra, hogy a szereplők törekvéses alakításukkal, énekszámaik­kal, hallgató nótával, egészséges komikummal megmentsék. Bállá Mariska, Balázs, Szőke, Szalóki, Fehér kiváló alakításukkal valameny- nyien úgy látszik ezt a célt szolgálták. Pedig igazán kár a fáradságért. Vasárnap adták Tóth Ede „A falu rossza“ cimü népszínművét. Minő jóleső látvány a nép és tőrülmetszett alakjai a szinpadon szokásaik­kal, gondolkozásmódjukkal, erényeikkel és fél- szegségeikkel, egészséges humorral. A népszín­műi alakok első megjelenésüktől fogva hatottak és fognak is hatni mindig, ha élethü vonások­ban állítják elénk. Ezt a hatást elérte teljes mértékben „A falu rossza“ pompás vasárnapi előadása is. A heti műsor: Szerdán „A postásfiu és a húga“ Komái B. fölléptével. Csütörtökön „A milliárdos kisasszony“ Komái Berta fölléptével. Pénteken és szombaton „Judit“. IRODALOM Beszédek a kath. egyetemről. A XI. katholikus nagygyűlés Mihályi! Ákos dr. egyetemi tanár javaslatára elhatározta, hogy a katholikus egyetem tárgyában már hozott nagygyülési határozatokat megújítja s a püs­pöki kart oly bizottság kiküldésére kéri, mely a katholikus egyetemre tett alapítványokat összegyűjti s az egyetem megvalósításának kérdésével foglalkozik Az Országos Katholi­kus Szövetség e határozat alapján összegyűj­tötte Mihályiénak erre vonatkozó előadásait és cikkeit s azokat a katholikus Közlöny külön számaként kiadta. Az Élet vasárnapi száma a szokott előkelő tartalommal és illusztrácziókkal jelent meg. Főbb ezikkei: Három szó. Társadalmunk válsága. Medve és a sárkány, Tóth Zsiga. — Egy darab őstermészet műkiadásban. A pénz. (Költemény.) Gyökössy E. — Roppant nagy szerelem. (Regény.) Kanizsay F. — Egy kedves meleg otthon. P. Ábrahám E. — A hazug Tápai. Sz. Szigethy V. — Panu. (Re- regény.) Aho—Kara. — A gunyvacsora. Radványi Kálmán. — Előfizetése fél évre 10 K (Damjanich u. 50.) A „Vasárnapi Újság“ február 25-i száma érdekes képeket közöl a szatmármegyei nagy árvízről és a színházak újdonságairól, Szemere György regénye, Kazár Emil novellája. Jansen Borge regénye, Alexander Bernát szín­házi czikke, Velics páter czikke a fémmetszés­ről stb. magas színvonalú olvasnivalót kínálnak. — A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyed­évre öt kor. (Budapest, IV., Egyetem utcza 4. ISKOLA

Next

/
Thumbnails
Contents