Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-11 / 50. szám

Jj.

Szatinár, 1912. december 11._______________________„HETI SZEMLE* ___ _____ 3

Bí

rta Islván helybeli ref. főgimn. tanárok, Telkes Sándor beregszászi, Tamáskovich János ungvári főgimn. és Konda László ungvári főreáliskolai tanárok, Barna János dr., Jankovits János igazgató, dr. Kende György, Nagy József, Gruber Márton, Juhász József ig. tanító, szép számmal a hölgyközönség, az érdeklődő szülők és tanuló ifjúságunk.

Az ifjúsági énekkar elénekli a Szózatot és utána Ratkovszki Pál főigazgató, gimn. igazgató fölkéri dr. Boromisza Tibor megyéspüspököt a diszelnökségre. Az igazgató bejelentése szerint Zichy János gróf miniszter személyes megjele- lenését megígérte, ha vis maior nem áll elő. Zichy gróf sajátkezű levélben értesíti az igazgatót, hogy a herczegprimás eskütételénél Bécs ben kell megjelennie. De a helyettesítéséről nem gondoskodott (ezt nem a főigazgató mondta,) s igy a legméltóbb és legilletékesebb a püspök, aki az ünneplés alkalmával az ülést vezesse.

A püspök gyorsírói följegyzéseink szerint a következő tartalmas beszéddel nyitja meg az ülést.

Boromisza Tibor dr. püspök beszéde.

Ünneplésre jöttünk össze. Összehívott ben nünkc-t a szatmári kir. kath. főgimn. igazgatósága, hogy jelen legyünk a gimn. ezen nagy ünnepén. Mikor e díszes, pompás épületbe jöl tünk, szemünket lebilincselte a termek szépsége, kiválósága; mi mégis, t. közönség más indító okból jöttünk ide. Bennünket nem csupán az épület nagysága, fönséges volta hozott ide, hanem egy eszme, amely minden müveit ember lelkében van.

Mi a főgimnáziumban kultúrára beállított intézményt látunk. Kulturális munkára állította be Pázmány, mikor az ő idejében a nevelés mestereire, a jezsuitákra bízta ez intézetet, mert a jezsuiták létkötelezettségének főforrása az oktatás, nevelés, tanítás, és ez a társaság meg van győződve, hogy Isten, vallás és a haza eszmé inek kell megnyilvánulnia nevelő tanításunkban. Hiszem, hogy ez a háromság vezeti ez igazgatót és a tanári kart.

De vájjon jogos-e a huszadik században, annak elején e hármas eszme ? Ennek a hármas eszmének van még nevelő és átalakító hatása? Vájjon olyan eszmék-e ezek, amelyek egy értelmes embert munkára képesíthetnek ?

Ez a hármas eszme az, amely a lelket igazán műveltté teszi, amely a karokat munkára aczélozza, amely a lelket önmegtagadásra képessé teszi.

akik mindig el tudták űzni Dsin homlokáról az árnyakat Azokat az árnyakat, amelyeket mindennél fájóbb volt Lallának látnia. És Lalla érezte, hogy egyedül nem tudná már elűzni azokat áz árnyakat.

Sokszor fájt mégis Lalla szivének ez a gondolat is; és néha mondhatatlanul égette ajkát az a köszönő csók. Mégis mindig uj reménnyel beteg szivében ment Dsin látására és hangja hallására, mert ezek nélkül Lalla nem élhetett.

És énekelt. Mindig egész Like szerelme szerint énekelt a palotabeli hölgyek énekéhez alkalmazkodva néha neki egészen ismeretlen dolgokról szóló énekeket is. Hisz Dsinnek énekelt. Hogy eloszoljék minden árny Dsin homlokáról.

És Dsin élvezte az éneket. Gpndtalan derű ömlék el Dsinen, ha hallgatá a hölgyek őt dicsérő művész énekét.

Egyszer különösen tetszett az ének Dsinnek. Magasan szárnyaló művészi ének Volt ez, amelyet Lalla hangja föl nem érhetett. De azért Lalla is csak énekelt; egész szive szerelme szerint énekelte a számára kijelölt szólamot. Hanem Dsin most, sem hallá a többi szólamtól Lalla énekét. És az ének végén a legmüvészibb énekü hölgyet dicsérvén; néki hódolván, természetszerűen nem gondolt Dsin Lallára. Amikor végre Lalla a király fia kegyére leső hölgyek közül észrevétlen eltűnt, hogy magános szobácskájábán csititgassa beteg és fájó szivét.

És Dsin nem vette észre Lalla távol- létét, mert a palotabeli hölgyek őt igen elszórakoztatták. És másnap sem hivatá Lallát, hogy énekelne, mert a karból nem igen hiányzott Lalla halk, csöndes éneke. Hanem aztán orvost küldött a betegnek mondott

Az önmegtagadás nélkül, önfegyelmezés nélkül nincsen igaz munka! Nem lehet igazi nevelés, nem lehet a lélekre átalakító hatás e hármas eszme nélkül. Aki a létezésnek legfőbb okát, absolut okát tagadja, az nem képes nagyot művelni. Amely lélek Isten fogalma nélkül szü kölködik, a legkiválóbb önző módon berendezkedett ; az lehet lélek, amely mindent a maga eszközévé tesz, az lehet ugy-e lélek, amely magát teszi a létezés okául. Az ilyenek már kijelentették, hogy vannak übermenschek, vagyis olyan kiválóságok, akik nem Istentől való függésben élnek, hanem minden törvény felett állanak 1 A lélek nem lehet Isten nélkül. Ha nem fogadjuk el az Istent, magunkat állítjuk oda a trónjára. Isten eszméjéből a vallás eszméje magától jő.

Nekünk, magyaroknak kell a hazáról beszélnünk. Magyar embernek kell mondani: te magyar, tudd meg, hogy van haza. Honnan van ez ? Ennek a jelenségnek keressük az okát,

micsoda az, hogy az embereknek beszélni kell: szeresd a hazát, szeresd a kozsé ;i életet. Meg van az ok ; azok az emberek, akik Istent kivetik lelkűkből és ezzel a vallást, azok elvetik a hazát is. Ahol nincsen Isten, ott nincsen val lás, és ahol nincsen Isten és vallás, ott nincsen és nem is lehet hasa. Hazáról csak értelmes lénynek lehel fogalma. Az a nagy ész és elme, Pázmány Péter, azért állította föl e kultúrintézményt, hogy ezt a hármas eszmét szolgálja. Ez a hármas eszme vezesse a tanári kart.

Üdvözlések.

Az osztatlan örömöt, tiszteletet, elismerést fejezték azok az üdvözlések, amelyek a város, vármegye, testvérintézetek, hitközségek képvise lőinek ajkairól elhangzottak.

Vajay Károly dr. polgármester szerint egész természetes, hogv a mai nap ünnep az intézet falain kívül is. Örömmel telik meg. úgy mond, az emberi szív, amikor ily fényes hajlék épül. Azoknak fejezi ki köszönetét, akik ezen intézmény létrehozásában nagy érdemeket szereztek u. m. a magyar kormány volt és jelenlegi vezetőjének, Öméltósága a püspök urnák, a tankerületi főigazgató urnák és az intéze'i igazgatónak. Mint az intézet volt növendéke, elismeréssel adózik a hazafias, erkölcsös neve lésnek, amelyben ő is részesült, s kívánja, hogy a díszes palota legyen a vallásos, hazafias kultúrának olyan nagy terjesztője, mint voltak a régi intézet falai és teljesítse századokon át feladatát.

Laliéhoz, mert jó és szelid szivü volt Dsin és sajnálta Lallát, hogy beteg.

És Lalla pedig azért volt olyan jjgen beteg, mert immár többé nem látta Dsint és hangját többé nem hallható. Mert Lalla nem akart többé elmenni oda, ahol láthatta volna Dsint és Dsinnek hangját újra hallhatta volna. Pedig Lallának csak Dsin hangja volt a legszebb zene és Dsin látása nélkül neki a legszebb álomkép is sötét.

így Lalla nem tudta most már elviselni az életet.

Dsin nem jött el Daliához. Dsin nem gondolt arra, hogy Lalla olyan igen beteg. Hanem a pusztai árnyak, akiket Dsin eljövetele előtt hallgatott, eljöttek most és ráborultak -Lalla szivére. S most, hogy Dsint nem hallható, ismét ezeket hallgatá. Igen szomorú és fájó ének volt az, amit most az árnyak hallatlak, daloltak.

— Eljöttünk Lalla, mert csak mi vagyunk, akik a te dalodat értjük, akik dalodra hallgatunk. Csak mi vagyunk Dsin, a te dalodra hallgató Dsin; nincs itt sem szép ség, sem szeretet, sem hűség nincs itt, sem boldogság nincs. Jöjj velünk Lalla; az árnyak honában örökké értik az árnyak egymás énekét.

És egy alkonyi órán, azon amelyen Lalla azelőtt mindig az eljövendő Dsinre várt, Dsinre, akivel eljön majd Lallához a szépség, a tisztaságba gyöngédséges megértő szeretet, az öröm, a boldogság, azon az alkonyi órán megint eljöttek Lallához az árnyak ; eljött közöttük az ezen közben meghalt Omár és azon a legsötétebb éjszin paripán elvitte Lallát az árnyak honába, ahol mindörökké értik az árnyak egymás dalát.Csak Dsin szivéhez nem szól talán még majd ott sem soha többé a Lalla éneke.

Csaba Adorján a vármegye nevében beszél őszinte szavakban. Bátran kijelenti, hogy ő a szabadelvüségnek mindig hive volt addig, mig az ember fejlődésének alapjait megtámadni nem igyekezett. Ezzel az áramlattal szembeszállani mindenkinek kötelessége. Ennek az intézetnek kötelessége olyan ifjúságot bocsátani ki az életbe, amely mindenkor, minden körülmények közt képes szembeszállni. Ha a tanári kart nem ismerte volna, Öméltósága mai beszéde biztosítékot nyújt, hogy abban más szellem, mint vallás és hazaszeretet nem él. Kívánja, hogy az Isten adjon erőt, hogy a tanári kar hasznos és kitűnő ifjúságot, hazaszerető polgárokat neveljen, hogy szembeszállhassanak mindenféle áramlattal.

Benkő József apátkanonok, plébános úgy hiszi, nem is szükséges indokolnia, mert ha valakinek joga van az örömre, úgy a róm. kath. hitközség az. Csarnok áll előttünk, ahol a munka magasztos keretet nyer mindenkor, mert mindenkor vezető lesz az Istenhez. Az egész hitközség nevében és a rája bízott hi vekkel örömét fejezi ki és imádkozik, hogy az intézet legyen mindenkor oly magasztos, hogy valóra váljon a próféta szava: „Az Dr félelme a böl- cseség kezdete.“

Jordan Sándor dr. főrabbi ezekben tolmácsolja üdvözletét: Századokon át állott e jeles intézet, de különösen az utolsó évtizedek alatt a zsidó ifjúság százai és ezrei nyerték kiképzésüket és merítették az erkölcsnek és hazaszeretetnek szent ihletét. Mint a szatmári zsi dóság szerény képviselője, mint a jeles intézet egyik hitoktatója, boldog, hogy itt nyilvánosan tanúságot tehet a díszes gyülekezet előtt, hogy benne úgy az igazgató részéről, mint a tanári kar részéről az elfogulatlan, részre haj latlan igazságszeretet honolt mindenkor. Midőn ma a a diszpalota fölavatása alkalmával hívei nevében mond szivbeli üdvözletét, egyszersmind kéri a mindenható Istent, a tudomány és vallás ősforrását arra, adja meg, hogy a szentháromságon kívül, amelyet a méltóságos püspök ur olyan szépen kifejezett, olyan bölcsen fejtegetett, ezekhez társuljon a tolerantia : a felekezeti béke !

A kassai tankerület megjelent testvérintézetei nevében Schürger Ferencz beregszászi áll. főgimn. igazgató, majd Bakcsy Gergely szatmárnémeti ref. főgimn igazgató, Dunay Sándor; felső keresk. isk. igazgató és Bodnár György kir. tanfelügyelő a kultúrát, a kultúra munkásait köszöntik. Cseh Lajos, nagykárolyi ke- gyesrendi igazgató frappáns beszédét igy fejezi: Kívánom, hogy ez az uj kulturintézet olyan legyen, hogy a sötét Avasban is világosságot teremtsen.

Az ünnep fénypontja volt Dr. Mázy Engelbert főigazgató avató beszéde, amelyet csaknem szószerint közlünk. Históriai fejtegetése, súlyos paedagogiai és didaktikai tanítása, felemelő hatású buzdításai, elismerő szavai olyanok voltak, amelyek sohasem engedik kitörülni az emlékezetből a fényes szereplést, amelyhez mi az iskola hozzászoktunk, de a mi társadalmunk csak most volt szerencsés ezt megtudni. Zugó taps, szűnni nem akaró éljenzés, lelkesedés az előadás nyomán, tisztelő elismerés, hála és öröm száll a főigazgató felé.

Mázy Engelbert dr. beszéde.

Az istentiszteleti cselekedet felavatta az uj épületet a munkára.

A munka megindulhat.

Megindulhatna, ha a munka nem folytatódnék. Mert ez az iskola nem lett uj azzal, hogy uj épületet kapott. Egyáltalán nem volna erős azon ország iskolaügye, amelyről jellemzésképpen elmondhatni: hatalmas épületek, de fiatal, gyenge intézmények. Édes hazánknak van, hála az Istennek, sok régi, a nemzeti múlt nemes hagyományait híven őrző és erős lendületekkel munkálkodó tanintézete; és ezek közé tartozik majdnem 3 százados múltjával a szatmári kir. kath. főgimnázium.

Ezt az iskolát a katholikus egyház adta a nemzetnek. Pázmány alapította a nemzeti művelődés javára és erősségül a katholikus hit védelmére. A történelmi tankönyvekben olvas hatni azt a téves, állítást, hogy a Mátyás királyunk idejében hazánkban olyan virágzó renaissance nagyobb hatás nélkül maradt nemzetünk művelődésére. Pedig hazánkban épugyr mint a külföldön a renaissance szellemében szervezkedett az iskolaügy. A „sapiens e^

r