Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-27 / 48. szám
XXI. évfolyam. Szatmáp, 1912. november 27. 48. szám. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre — 2 K — f. Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 8 dollár. Egy évre — 8 K — f. Félévre — 4 „ — „ Felelős szerkesztő : VARJAS E Ts I) R K. Laptulajdonos A SZATMÁR- EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány-aajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályiistl hirdet«..k .gysserl kBaléa. I korona----------------- Nyilttér aora 40 fillér. ----------------A lap megjelenik minden szerdán Amíg nem késő. Régi átka a magyar katolicizmusnak, hogy nem tud előrelátó lenni. Dolgozik, alkot, de alkotásainak ma rád and ósága iról, helyes gyümölcsöztetéséről sohasem tud idejekorán gondoskodni A nagy küzdelmek, a kemény erőpróbák mindig felkészületlenül találják. Valahogy úgy van, mint a török hadsereg. Ennek is volt modern fegyverzete. Nag3Tszámu képzett legénysége, sok elsőrendű erődítménye. Mégis egyik csatát a másik után vesztette el. Mert hadi készülédései- ben nem volt előrelátó, nem volt tekintettel ellenfeleire s ezeknek speciális harczászatára. Mi is rendelkezünk nagy vagyonnal, nagy tömegekkel és nagy szellemi és erkölcsi tőkékkel, mégis egyre tért vesztünk. A sok energia niellett mindig hiányzik nálunk egy szükséges valami, ami nélkül a sok energia kárba vész amit pedig könnyű lett volna megszerezni s amit ellenfeleinek meg is szereztek. Nem tudunk előrelátók lenni. Mi csak a csataldzsai vonalon szedjük össze magunkat, miután már jól elpáholtak bennünket s birtokainknak jórésze az ellenség kezébe került. Az egyházpolitikai törvények ellen akkor állottunk sorompóba, amikor azok már a főrendiház asztalán feküdtek. A katholicismus parlamenti képviseletéről csak post festa kezdünk immel ámmalgondoskodni. A szociáldemokrácziának előbb hatalmába kellett keritenie a főváros utczáit s megmételyeznie a vidéki városok és falvak munkásságát, inig nekünk a keresztényszociális szervezkedés szükségessége eszünkbe jutott. Arról nem is jó szólani, hogy a modern szellemi és gazdasági harezok öreg ágyújával, a sajtóval hogyan jártunk. A múlt héten Budapesten lezajlott községi választások egy másik, nagyon végzetes körufményu mulasztásra terelik rdá a figyelmünket, Nálunk alig gondol valaki is arra, hogy a megyei és városi törvény- hatóságokban gondoskodni kellene a katolikus elvek és érdekek képviseletéről. Mi ennek fontosságát nem akarjuk belátni. Pedig ha más nem, meggyőzhetne erről bennünket a mi ellenfeleink eljárása. Kinek ne tönt volna fel, hogy micsoda mohósággal vetik magukat a törvényhatósági tagsági helyekre a szabadkőművesek és zsidók, nemcsak Budapesten, hanem mindenütt az országban ? Több heti agitácziót, egy vagyont kitevő pénzt nem sajnálnak a bizottsági tagságért. Tudják ők nagyon jól, hogy miért. A helyett, hogy a árosi és megyei tisztviselők választása, a közigazgatási bizottságok, városi és megyei gazdálkodás és egy csomó más kérdés fontosságát élénk színekkel festenők, inkább két konkrét esettel akarjuk katolikusaink intenzivebb érdeklődését a törvény- hatósági képviseletre irányítani. Budapest községtanácsát a demokraták révén Vázsonyi dirigálja. A „főváros koronázatlan királya“ elnevezés nem túlzás róla, hanem a való helyzet hű kifejezője. Az ő akarata érvényesül a főváros életének minden ágazatában. Figyelemreméltó, a mit egy helybeli nem keresztény lapnak nem keresztény czikkezője ir róla: „. . . a demokAnyos Pál éneke. — MAGYAR BÁLINT. — jmmár nem írod iö66é [evedet jfl Reménységnek az Adom czimén. DMár az én dedkem kadádos beteg, már az én dedkem kadádos 6eteg. Immár Riá6a nékem a remény, &s minden telkes, nagy Bizakodások. A tavasz jöttét nem érzem meg én, A tavasz dadát nem fiaddom meg én. Suttogó meleg nyári éjjelen DKár ablakomat nem nyitogatom, Diékem a kaddás immár idegen, Diékem a látás immár szinteden. jtnmár a temető árnyéka vagyok, Sgy sírí dombon hervadó [evét. DKekem a csillag többé nem meséd, DKekem a koddfény többé nem ragyog. Apáczazárdánk nagy jótékonysága. Már évek óta csöndben, föltünés nélkül csodálatos arányú jótékonysággal enyhíti városunk ijesztő nyomorát a helybeli apáeza-zárda. A szegények seregén kivül napról-napra a gyermekek százait látják el meleg étellel az áldott lelkű irgalmas nővérek. Mikor pedig eljön a tél, meleg ruhákba öltöztetik a nyomorúságtól kékre fagyott kis gyermekeket. És teszik ezt a nélkül, hogy bárki is tudna róla. Különösen ez az esztendő ül rémitő válságaival a szegénység görnyedt vállaira. A jó irgalmas nővérek tehát ebben az esztendőben még nagyobb arányú irgalmassággal veszik körül a segítségre oly nagyon rászorult apró gyermekeket. Szinte maguktól vonják meg a szükségeseket, szinte nélkülöznek, csak hogy a szegények megszaporodott serege ne csalódjék a kedves nővérek nagy irgalmasságában. A keresztény felebaráti szeretet e nagy arányú jótékonysága oly kívánatos, hogy csak megilletődéssel szemlélhetjük. S amikor szóvá tesszük, a szegények érdekében tesz- szük : hadd hivjon fel mindannyiunkat ez a követendő példa az utánzásra. Mert ennek a válságosán szomorú esztendőnek nem a mulatozások, de a kérész tény charitas, az áldozatos irgalmasság jegyében kell lefolynia. „A kinek füle van hallásra, hallja meg!“ * * * A nagy vakáczió nyugalmas, békés napjai után újra gyermekzaj veri fel a zárdaudvar csöndjét. Az őszi nap sugár örömmel ragyogja körül a derűs gyermekarezokat. Tizenegy órát csengetnek. Néhány perez után már a porta ajtaja előtt sürög az iskolák népe: nyúlánk feslővirág-arczu képzői növendékek, hamis, jókedvű polgáristák, csi- ripelőszáju elemi iskolások és ártatlanszemü, boldog óvodás apróságok. Hanem azért a zárdaudvar se marad üresen. Azok az elemi iskolás leánykák, akik messziről járnak a zárdába, vagy akiknek szegény szülei napszámban dolgoznak, reggeltől délutáni 4 óráig itt maradnak. Ezek most az udvaron, a templomoldal hűvös árnyékában, hét hosszú asztal körül sürögnek, forognak. A nagyobbak könyvből darálnak, a kisebbek kergeiőznek, néhány szemesebb, meg mulattatja magát: kis óvodásokat vonszolnak a lombos gesztenyefák alá s ott verseltetik, énekeltetik őket. A legtöbb mégis a felügyelő kedves nővért fogja körül. Szegény, alig győzi a kis türelmetlenkedő két kielégíteni : egyiknek harisnyát kezd, másikat horgolni tanitja, közben bíráskodik a játékban megegyezni nem tudók között. Déli barangszóra megváltozik a népéé udvar képe. A játék félbemarad, a könyvet becsukják és mindenki asztalhoz siet. Ott ki-ki előveszi kis csomagját. Csend lesz. A jóétvágyu kicsinyek ebédelnek. A kedves testvér lassan sétálgat fel-alá közöttük, többször megáll egy egy szegényes ruháju leányka előtt s beszélget vele. Fél 1 órakor ismét
