Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-30 / 44. szám
4 HETI SZEMLE Szatmár, 1912. október 30. rekszünk, akkor a fenálló tekintély érthetlen integritása ellen törünk. Nem. A mult s a jelen megczáfolja ezt. A XX-ik század a jog kiterjesztésben nem fejlődhetik visszafelé. — Aki a kardot forgatni tudja, annak kezébe való a kard. Sajnos, az uj rendszabályok mindenkinek biztosítanak jogot és beavatkozást az iskola beléletébe, csak azok maradtak jog nélkül, kiket igen nagy mértékben megilletne az. A kath. tanügyi tanács egyoldalúságba esett, amikor kikerülte figyelmét annak a tábornak készsége és megbízhatósága, mely tábor minden energiáját a kath. tanügy oltárán áldozza fel. Ne értessem félre. A radikális eszmék gyűrűjétől egy világ választ el. Hiszen a kath. tanítóság a most folyó kenyérharczban is viselkedett úgy, hogy méltó arra a bizalomra, mely a vallás erkölcsi nevelés letéte- ményezését tekinti benne Minden harcznak taktikai jellemvonása: felhasználni, ami erőt ad és kikerülni, ami az erőket szétforgácsolná. A vallás erkölcsi nevelés pedig v^n olyan kincs, melynek megőrzése és biztosítása mindnyájunk támogatását és vállvetett mun-' káját érdemli ki. Ha én a „Jövőnk“ eddig megjelent két számából a kér. szociális tanítóság érzelmeit a mondottakban szűröm le, nem téveszthettem czélt, mert a mindennapi élet harczában más meggyőződésre nem is juthatunk. — Az óriási ür, mely állami kartársaink dotátióját a mienktől elválasztja, csak elkeseredéssel tölthet el, mert egyenlő képzettség és ugyanoly munka mellett ez igazságtalanság magyarázatát csak a hitvallásos iskolák lebecsülésében találhatom. Az igazságtalan anyagi és erkölcsi elbírálás ellen megindított harczában köszöntőm temperamentumos „Jövőnk“-et. Ezen érzelmektől áthatva várjuk 1912. nov. 12-ét, mely napon, hiszem, — hogy a szatmári egyházmegye tanitóikara is bekapcsolja magát és részt kíván a munkatervből, melynek megvalósítását a kér. szocziális szakosztály programmúl kitűzte. Szolomájer József. Választójog, a szekularizáczió, meg a szabadkőművesség. A szabadkőművesek hallgatnak a júniusi nagy parlamenti vihar óta. Hallgatva húzódnak csendes odvaikba, mióta a választójog nagy kérdését kormány- baksisórt gyászosan cserben hagyták. Úgy Játszott, addig nem is mozognak, mig ez a kérdés el nem dől. Tévedés. A választójogért még csattog a harcz, ám a szabadkőműveseknél máris az élet nesze mozdul. Nagyon érdekes, nagyon körmönfont és nagyon katholikusok bőrére menő játékról van szó. Tehát — ha a híradás igaz — Lukács keze ki nem maradhat belőle. Miről van szó ? A választójogról. És a szekularizáczióról. — Hogy kerül össze a kettő ? Igen egyszerűen. Lukácsnak, sejthetjük, nagyon kellemetlen a választójogos agitáczió. Még kellemetlenebb az ellenzék egysége. Legkellemetlenebb a munkásság és nép határozott állásfoglalása az ellenzék mellett. Mit tesz ilyenkor a korrekt politikus? Korrekt politikus ilyenkor lemond és átengedi a helyét olyan embernek, aki rendet tud teremteni. Mit tesz ilyenkor Lukács ? Lukács ilyenkor megállapítja mi a baj. A baj pedig: 1- ször, a napirenden levő választójog ; 2- szor, az ellenzék összetartása ; 3- szor. a munkásság állásfoglalása. Ha a bajok megszűnnek, ő miniszter- elnök maradhat. Mi tehát a teendő ? A teendő: 1- ször, a választójog levétele a napirendről ; 2- szor, az ellenzék felrobbantása; 3 szór, a munkásság összeveszitése. Mindezeket pedig meghozza az áldott jó szekularizáczió. Ha ezt sikerül a társadalomba dobni', akkor mellékes lesz a választójog, az ellenzék összevész, a munkásság frontot csinál. • Ehhez kell a szabadkőművesség. A hir szerint ugyanis, Lukács tárgyalt, nehány szabadkőműves vezetőemberrel. Állítólag megegyezett velük, hogy a szabadkőműves páholyok tárgyalást és agi- tációt kezdenének a szekularizáczió érdekében. Ha aztán egyszer kigyul a harcz az egyház vagyonának elrablása körül, akkor Magyarországon minden telfordul, csak egy valami marad szilárd: a miniszterelnök bársonyszéke. Szinte képtelennek tetszik a hir, de szabadkőművesekről lévén szó, semmi sem lehetetlen. Mindenesetre pokoli körinönfont- ság kell ennek a tervnek a kieszeléséhez. Mindenesetre feneketlen gyalázatosság kell a végrehajtásához. Gondoljuk meg: a szabad- kőművesek éveken át agitáltak a választójo- jogért. Mikor kenyértörésre került a sor, biztosan nem ingyen Lukács mellé álltak, kit a választójog fanatikus ellensége, Tisza dirigál. Most ezt az árulást forralják fel a forráspontig. Miután a népjogokat eladták, most mérgezett gyilokkal hátba szúrják. Kell-e ennél szebb jellemzés a szabadkőművesekről? Váuosi üzemek. Az ipari üzemek községesitése már annyira halad, hogy egyik városunk a moz- gőfényképszinházakat is házi kezelésbe akayja venni. A Magyar Városok Statisztikai Évkönyve a városok ily irányú életéről bő és értékes adatokat közöl. A Statisztikai Évkönyv ide vágó adataiból megtudjuk, hogy városaink közüzemei közt legnagyobb számban vannak a vágóhidak, a csatornázási és vízvezetéki művek. Sok magyar városban a község tart üzemben villamoslelepet, téglagyárat, kő- és kavicsbányát, fogadót és közfürdőt. Nehány város a légszeszgyárat és a jéggyárat házilag kezeli. És akadnak végül városok, melyek vásárcsarnokot, nyomdát, közraktárt, lisztmalmot, fűrésztelepet, hűtőtelepet, erdőt tartanak saját üzemben. Az egyes városok között első helyen áll Budapest, melynek vízvezetéke a 42 mii lió kor. befektetési költséget 3'6 millió K- val kamatoztatta, a csatornahálózata 23'3 millió K-ba került és 396 ezer K-t jövedelmezett. 10 millió K értékű vágóhidai 13 millió K-t jövedelmeztek, a 11 és fél millió értékű vásárcsarnokok 574 ezer K-t stb. Pozsony várus üzemei 5'mlllló K-ba kerültek és 8 és fél millió K becsértéket képviselnek, Pécs város üzemeinek értéke 1.900.000 K-val, Győr város üzemeinek a befektetési költsége 3 és fél millió K-val, a becsértékük 4 7 millió K-val, a szegedi városi üzemek értéke 3 és fél millió K-val van a statisztikában feltüntetve. Már ez a néhány adat is tanúsítja, hogy a magyar községi üzemek jelentékeny értékeket képviselnek, a magyar városok mint ipari munkaadók és ipari termelők fontos szerepet visznek. Mindazonáltal számos adat szól a mellett, hogy a községi iparűzés sokszor nem bizonyult gazdaságosnak. Kecskemét városa például 10 üzemet sezel házilag és ezek közül 6 dolgozik deficittel: az 1 és félmilió K értékű villamos üzím deficitje 37 ezer korona. Megfelelő jövedelne a városnak csak a vágóhíd és a zálogház után van. Nagyvárad villamos üzeme csak 2 százalékot hoz, az P3 millió értékű űzmü 49 ezer koronát jövedelmez. Az 1.7*0.000 K-ba került vizinü 10 ezer K-át, Terresvár városának a villamos vasút 2'65 miiló kor. kölség után 41.231 koronát hoz és aig kedvezőbb az arány a villamos világítás üzemében. Kolozsvárnak a 3 millió K-ba került üzemek 48,203 K-t jövedelmeznek. Szmtes villamostelepe 1 százaléknál kevesebbet kamatozott és hasonlóan sovány a tiszta bwétel az esztergomi, a sze- pesbéiai, a nagybcskereki, a nagyenyedi stb. villamostelepeken. Igaz ezzel ssmben, hogy a községi üzemeknél a gazdaagosság nem döntő szempont, továbbá, hog’a fönti adatokból nem lehet végső következtetseket levonni, mert ismerni kell egyéb körű lop nyékét is, például, hogy az illető üzem megváltásánál esetleg milyen terhes szerződéseitől kellett megszabadulni, hogy a város talál olcsón juttatja a villamos áramot, a tglát, a kavicsot stb. a lakosságnak és az lartelepeknek s csak emiatt nem húz üzemébt nagyobb kamatot stb. Városaink hlturális viszonyaira érdekes világosságot etnek a következő adatok: Vágóhíd má majdnem valamennyi városban van. Vásrcsarnok csak 12 az egész országban és ezek közül 7 esik Budapestre. Az élelmiszerek megvizsgálását hazánkban 19 vegyészeti intézet végzi, de ezek közül Budapestre 11 és Kassára 2, a többi 136 városra mindössze 6 esik. Közúti vasút csak 15 magyar városban van. Csatornamüvet tizenegy városban terveznek és nyolezban már építik. Vízvezetéke 48 városunknak van, öt város tervez ilyent és 75 rendezett tanácsú városunknak nincs vízvezetéke. Légszeszszel 27 városban világítanak és 8 légszeszgyár van városi kezelésben. Villamos világítás 1908 ban már 78 magyar városban volt; ezóta már 14 városban létesítettek villamos világositást. Rettenetes terhek. Annyit fizetünk az ármádiáért, hogy maholnap már nem lesz mit őriznie a hadseregnek. Olyanok vagyunk, mint az a bolond gazda, akinek többe került a kerítése, mint a háza. Az 1904. évben 391 korona rendkívüli hitelt szavazott meg a delegáció a tüzérség uj fölszerelésére. Ezután következett az annexió költsége 350 millió erejéig. Az 1910. évben történt a Schönaich— Héderváry—Aehrenthal—Bienerth-féle megállapodás, amely a hadseregre nézve 100 'millió egyszeri kiadást és 100 millió rendes évi emelkedést helyezett kilátásba, 5 évre fölosztva 1915-ig, vagyis ez újabb 600 millió a haditengerészet szaporítására és Dread- noughtok építésére pedig 312 millió koronát, szintén 5 évre szabott részletekben. Most azonban előállott a hadügyminiszter és követeli 125 millió uj hitelt (három évre) a haditengerészet czéljára, amit a delegáczió megszavazott. Tessék ezt összeadni s hozzávenni még a további 125 milliót, a mit a hadügyminiszter (három év utánra) bejelentett a hadsereg számára, továbbá azokat a száz milliókat, a melyekről Montecucoli beszélt az osztrák delegácziókban s a melyek 1914. után négy uj Dreadnought építésére kellenének. Tessék hozzászámitani ehhez azokat a költségeket, a melyeket ezek a fejlesztések a rendes évi szükséglet szaporításában vonnak maguk után, tessék kiszámítani a fölemelt ujonczlétszám ellátásának fokozott szükségletét és végül tessék kiszámítani, hogy a fölemelt kvóta mellett mindezek a katonai kiadások és költségek mennyire terhelik Magyarországot. Oly summa jön ki, melytől meg kell borzadnunk. Semmire sincs pénz, a mire kellene. Az állam és a kormány nem teljesiti polgáraival szemben a legelemibb kötelességeit. A nemzeti termelést nem fokozzuk. A nemzeti munkát nem oltalmazzuk. A kisiparos, kisgazda, kiskereskedő s munkás, a szegény hivatalnok elvérzenek ezen terhek súlya alatt. Miért? Azért, hogy nagyhatalom legyen az osztrák magyar monarchia! Magyarországtól azonban benn és künn megtagadnak minden jogot. Nekünk csak fizetni van jogunk ! HÍREK Halottak napjára. Megváltva a világ! a váltó szent kereszt Az Atya jobbjáról dicsőség fényt terjeszt: Ráragyog az ég minden szent csillaga, Mert a kereszten ül az öröm is maga; Fehér sugár galamb ül a kereszttetön, Ezüst szárnyát halkan csüggesztve reszketön . . . Örömtől reszket ő, reszketve rázza itt Megszentelő harmat hullató szárnyait. Nem fér az égbe tán, nem fér a sok öröm : Leszáll mint egy galamb hétszinü fénykörön; Amerre száll nyomán, mint prizma fényszalag Mennybéli szivárvány színei látszanak . . . Talán e hétszinü szivárvány képiben A hét ajándék van lefestve itt híven ? Talán e szalagon azért bocsáttaték ; Hogy minket is vigyen az égbe rajta még! A legjobb szent anya Szentlelke száldos itt, S vigasztaló keggyel fegyverzi harezosit . . . Küzdés az élet, és ctutára kész legyen A küzdő szentegyház tábora szüntelen. Legyőzi, — halva bár — mindazt, mi útban áll, Elvégre odajut, hol élet a halál! Merker Márton dr.
