Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-16 / 42. szám

több kell. Mert az nem dolgozhatik sem utczai reklámmal, sem pénzt hajtó apró hirdetésekkel, sem kétes és bizonytalan, de jól fizető, érdek- csoportok szolgálatában.

És mi mégis csak perselylyel koldulgatunk. Mintha alamizsnáról volna szó és nem köteles adóról. Fillérekről és nem százezrekről.

Micsoda fogalma van ennek a közömbös, önzőén nemtörődöm magyar katholikusságnak nagy kötelességeiről sajtójával szemben, a melyet rég meg kellett volna teremtenie akár erejét felülmúló áldozatokkal is?

Ezért a félő reménytelenség bennünk. Október 20-a nem lesz-e uj fiaskó? Pedig e sajtóvasarnapi gyüjlés kétfelé oszlik : nemcsak az országos, de a mi egyházmegyei sajtóalapunkra is történik.

Félünk attól a koldusperselytől...

2

Háború a Balkánon. A jegyzékváltások és trónbeszédek sima szavait ágyuk döreje és fegyverek ropogása váltotta fel. Már áll a harcz a montenegrói határon és lehetséges, hogy rövid idő alatt az egész Balkánt egymásra törő emberseregek iszonyatos harczi riadalma tölti be. ügy látszik, hogy a kis Balkán-államok régóta és szívósan készültek a háborúra. Legalább erre vall az a körülmény, hogy néhány év óta óriási erőfeszítéseket tettek, hogy hadseregeiket minél modernebbekké tegyék. Ami pedig Törökországot illeti, hát az ő katonáinak ki tünősége nem szenved kétséget. Sokkal fegyelmezettebbek, mint sokan gondolják és erősek, önfeláldozók, fanatikusak. Mindez a közel jövő kilátásait csak még borzalmasabbá teszi; mert el lehetünk rá készülve, hogy a háborút mindenik részről a legnagyobb energiával fogják folytatni. Hát hol vannak a nagyhatalmak ? Csak nem akarják ölhetett kézzel nézni ennek a rettenetes színjátéknak a megkezdését? Erezniök kell a borzasztó felelősséget, amely reájuk hárul. Mert a balkáni összecsapások olyan bonyadalmaknak lehetnek okozói, amelyek világháborúba kergetik a népeket. Valami vészes titokzatosság

ezt az Olvasót a lomjai közt hagyja. Ilyen az emlékezet! Ember feled legkönnyebben. *

Hát megkeresi édes anyja Olvasóját. Összecsókolgatja, bóbisgatja,áztán zsebébe téve a püspökhöz indul.

Mily csattanós jelenet lesz az a perez, mikor neki a püspök Olvasót ajándékoz, megmutathatja:

—íme nekem van ám Olvasóm!

Esmásra nem gondolt. A világfi, a kemény katona, hogy is gondolt volna másra.

Ott áll már a püspök előtt. Egy magas, hatalmas termetű főpásztor előtt. Mintha csak Antoniusz alakja bontakoznék ki előtte az apostolnak lángleikével. Tiszta, magas homlokát, mintha kissé beárnyékolná a fő- pásztoé gondja; de mélységes szemeiben, férfiúi tekintetében egyszerre megleli a méltóságot. a bátorságot, a szeretetet is a bizalom mosolyai közt. S hogy megszólal hangja, szinte muzsika száll feléje. Hivólag, édes bizalommal.

Szó szó után jő. Katona-életről, csatákról, békéről. Egyszer csak észre sem veszik, ott tartanak a múltban. Mikor a magyar vitézek ajkán Jézus neve hangzik. Mikor a magyar lobogókon Máriának szelíd képe mosolygott. Észre sem veszi a mi korunk vitéze, mikor a püspök eléje tesz egy ősi szent Olvasót.

— Ez az Olvasó nagyon régi. Hires hős kardjának piarkolatáról való. Hü adataim vannak róla. O fiam, a régi vitézek hivők voltak. Ma is sok-sok vallásos tisztet ismerek.

— Én is az vagyok, mondotta tisztünk önérzettel. Vallásos anyának fia.

„HETI SZEMLE“

üli meg az egész diplomácziát. Csak azt tudjuk, ami történik, mert az szemmellátható, de a jövő, még a közel jövő is áthatlan ködbe van burkolva és úgy látszik, mintha a jelen és jövő összefüggésének szálai kisiklottak volna a diplomáczia kezéből. A balkán háború réme minket minden európai államnál közvetlenebbül érdekel. Mert hiszen ha Európa nem is avatkozik bele a Balkán népeinek küzdelmeibe, de feltétlenül az osztrák-magyar monarchia feladata lesz előbb-u’óbb a rendcsinálás. De igen nagy kérdés, hogy Európa akkor is semlegesen fog-e viselkedni. Mert nincs kizárva, hogy majd a rend végleges létrejötte előtt a többi nagyhatalmak is szerepet kérnek maguknak és akkor következik be igazán a világhelyzetnek irtóztató felborulása. Itt is tehát a mi helyzetünk a legkényesebb és legnehezebb.

Ü

Kitől óvakodjunk?

A népjóléti intézmények mindég először Németországban vétetnek gyakorlatba.

A nagy birodalom eszes és bátor uralkodója mindig az első, aki kormányától megköveteli, hogy ebben az irányban haladéktalanul lépjen a törvényhozás elé, ha a nép szenvedéseinek enyhítésére tehet valamit.

A nagy knkoricza üzlet föltámadása alkalmával jutott eszünkbe, hogy a tőzsdejáték is először Németországban lett erősen megrendszabályozva.

Mikor ez megtörtént, a nemzetközi sajtónak egy része tüzet okádott és azt jövendölte, hogy Németország ezen intézkedése folytán egyenesen enyészet elé vonul.

Ennek ellentéte következett be és a jó példát féiig meddig követve más országok, sőt a szomszédos Ausztria kormánya, enyhébb alakban bár, saját tőzsdéjét szintén megrend- szabályozta.

Élső sorban törvényes intézkedésekkel megnehezítette azt, hogy avatatlan elemek belesodortassanak a játékba. Mi azonban még mindig nem érkeztünk odáig, hogy a termény tőzsdének nyilvánvaló káros hatásával szemben a védekezés terére lépjünk.

Csak óvni tudjuk azt, aki hallgat a jó szóra, azért folytonos figyelmeztetésünk köteÉs a tiszt ur e szavakat nem pózolva ejtette ki. Az igazság és őszinteség szólaltatták meg

— Áz én blúzom alatt is vallásos szív dobog.

Többet nem szólhatott. A püspök felemelte hatalmas karjait, mellére vonta a fiatal tisztet, ajkán az áldás szavait suttogta.

— Édes fiam a hit még nem ártott senkinek. A katonaélet szép, de nehéz. Épen azért van szüksége a katonának Istenre, jobban, — mint bárkinek.

Aztán következett a jelenet, amit előre megjósoltak. Bevezette a tisztet püspökünk az ő kis múzeumába.

És sorra kerültek a szent képek, a régi kegyeletes tárgyak, a szent Olvasók. Szinte olvadt az örömtől a főpásztor, hogy az ő látogatója annyi kegyelettel, oly tiszta örömmel, érdeklődéssel kiséri gyűjteményeit.

Következik a bucsuzás. És a megjósolt jutalom.

— Édes fiam, szólt a püspök. Az a kard a testét védelmezi. Ki tudja, nincsen-e, vagy nem lesz-e szüksége, hogy valami tárgy a lelkét is megvédje. Fogadja jó lélekkel tőlem ezt a szent Olvasót.

E pillanatban a mi fiatal tisztünk szelíd, mosolygó arczczal veszi elő blúza alól az édes anyja Olvasóját.

— Nekem már van olvasóm. Jó édes anyám öröksége

A püspök szinte összerezzent őrömében. Az a nagy ember, az a hatalmas alak megdöbbent az örömtől. Csak nézett, nézett, szeme pilláján könnye reszketett.

— Édes anyja olvasója! A legdrágább

Szatmár, 1912. október 16.

lességgé válik és állandóan hangoztassuk, mily óriási hazugság rejlik a szirén hangokban, melyek az avatatlan emberben a könnyű meggazdagodás vágyát, a játékszenvedély démonát felébreszteni igyekeznek. Hiszen a mai rossz viszonyok között könnyű dolog elhitetni valakivel azt, hogy vagyoni koczká- zat nélkül, nyereségre tehetünk szert.

Miután az állam, érthetetlen okoknál fogva ezen ügyletek megszorítása ellen mit- sem tesz, mi folytonosan hangoztatni fogjuk olvasóinknak azt az igazságot, hogy a tőzsdén a beavatatlan csak bolondja egy szédelgő kompániának, aki folytonosan kiveti hálóját olyanokra, akiktől lehet zsákmányt remélni. Ezek a paraziták, akik a társadalom kifosztásából élve fényes lakást, üzleti helyiséget, fogatot, szeretőt tartanak, közveszélyes börze svindlerek, kiknek sokasága fővárosunkat a külföld előtt is hírhedtté teszik.

A bíróság elé került pörök tarkasága illusztrálja a kárvallottak és kárt okozók faji származását is. Utóbbiak fényesen berendezett üzletek, vasalt nadrágos embereik és hírlapi segédeszközök közreműködésével végzik társadalmunkban a pusztító munkát.

Ha ezeknek megfékezésére vállalkozna egy miniszter, az igazán megérdemelné a Szt.-István rendet. Addig mig ilyen nem akad, mi ostorozni fogjuk a hunezutságot és óvatosságra intjük a közönséget, mert ez mélyen érzett kötelességünk.

E kettős feladatokból kiindulva, szükséges a közveszélyes szédelgő lényegével és működési módozataival megismerkedni. Az egy divatosan öltözködött, nagy szóbőséggel rendelkező egyén, aki kiszemelt áldozatához hozzáférkőzik minden áron. Báton-ágaa vakmerőségig fokozódik, vagy olyan alázatos, mint egy rabszolga. Ha érdekei úgy kívánják bámulatos szemtelenséget képes kifejteni, a legmagasabb polezon élő egyénekhez is betolakodik és ha kiszemelt áldozata szóba áll vele, haditerve már félig sikerült, mit nagy gyakorlattal kezelt ravasz fondorlatokkal, szemenszedett hazudozásokkal, hamis bizonyítványokkal, mondva csinált újság hírekkel, a tőzsdén nyer elérhető nyereség bizo- hetésével, fölébreszti a hiszékeny emberben a hirtelen meggazdagodás vágyát.

Csodálatos az, hogy sok esetben igen előkelő állású, nagy tudományu, sok élettapasztalattal biró, minden rangú és rendű emberek között találtak áldozatokat.

Zola mondja egy helyen • „hogy a kifogástalan, válogatott, előkelő öltözék a börzeereklye, ami a gyermekre, a katonára maradhat.

És kezébe veszi, a püspök azt az ereklyét. Megcsókolja. És nézi, nézi hosszasan, forgatja és felszisszen.

— Édes fiam ! Műremek ez ! Gyönyörű régiség. Százados példány. Nagy ritkaság. Gyöngy, melyet a tengerből csak ritkán halásznak. Az idők tengeréből.

A tiszt látta a püspökön a szent vágyódást, szinte remegést, a mivel sóvár tekintete odaszegződött az Olvasóhoz. Úgy meg volt hatva, úgy, oly erősen szuggerálta a püspök lénye, hogy szinte önfeledten mondta ki a szót:

— Én ezt a püspökünknek ajándékozom.

— De fiam, döbbent meg a főpásztor. Édes fiam, mit teszen ? Hiszen ön imádkozik e szent Olvasón.

Mint a bűnbánó gyermek, úgy hajtotta meg a fejét ez a kemény katona.

— Régen, nagyon régen nem imádkoztam. Nem is volt a kezemben. Véletlen jutott eszembe, nem is lehet elmondanom, hogyan.

— Csak mondja bátran, fiam.

— És én csak nehezen találtam meg lomjaim közt. Azért gondolom, jobb helyen lesz itt. Már is veszedelem fenyegette. Tartok tőle, hogy egyszer eltűnik.

A püspök most előveszi a maga olvasóját.

— Fogadja tehát cserébe — az enyémet. És adja Isten, hogy ezen keresztül jusson el édes anyja emlékéhez, hitéhez és imádságához mindannyiszor, valahányszor attól messze távozik. És ha valamikor az életben önnek szüksége leszen az édes jó mamájának szent Olvasójára, — itt lesz. Megtalálhatja. Öné