Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-14 / 33. szám
2 HETI SZEMLE ínánypártiságr. A legfőbb méltóságok, a legzsirosabb állások megteltek súlytalan politikai hajótöröttekkel; mig ugyanakkor száraz kenyéren, a rangsorok legalján senyvednek fénygs tehetségek, érdemes munkások, csak azért, mert van lelkiismeretük, van jellemük és van meggyőződésük. Hát még a néppel, a becsületes magyar néppel mit csinált a Tisza- uralom ! Az a nép, melynek becsületességéről legendák szólnak, amelynek önérzete és szavatartása példa- szóvá lett, — az a nép kezd vásári portékává sülyedni. Jegyző, szolga- biró szabadon rendelkezik vele, pálinkáért, egy pár forintért eldobja legszentebb meggyőződését. Elvárulását, hitványságát, megvásároltsá- gát már nem is szégyenli. Minek vesztegessünk sok szót ? Ezt a magyar népet két évvel ezelőtt meg- vehette Bécs 30 millió koronáért. A csendőröknek adott dupla lé- nungot Tiszapénznek nevezték el. Sokkal átkosabb, következményeiben végzetesebb az a szellem, amely 40 esztendő óta őrli, bomlasztja és aljasitja a magyar jellemet. Ez a Tiszaszellem. Az általános választójogot mindent gyógyitó panaceának mondják sokan. Ez ugyan nem valószinü; de ha csak némileg is hozzájárulna az átkos Tisza-szellem kiirtásához, úgy habozás nélkül sürgetni és követelni kell azt mindenkinek. Sem a szocziálista, sem a nemzeiiségi képviselők nem jelentenek akkora veszedelmet, olyan pusztitó mérget a magyar nemzetre, mint a jellemből, becsületből kivetk őztető Tiszaszellem. is megmaradtak, nyomot hagytak a kis miniszterek lelkében. Akárhányszor történt, megkapó esetekről tudok beszámolni, hogy egy-egy volt kis miniszter — ember sorban, messze vidékről jött városunkba, látogatásra, vagy ügyeinek elvégzésére. És felkereste a templomot a kora reggeli órákban, mert tudta, hogy jó Danyi bácsinkat ott találja. Meglepte őt. Egyszer csak elébe állott a mise könyvvel — és mínisztrált. Újra és újra átélte azt a boldog időt, mikor ő még kis miniszter volt. És mindketten átélték. * Danyi bácoí- ak a riinisztrálás meg- kedveltetésére, .^egbecsültetésére ér főleg eszményében és jelentőségében való teljes átérzésére — meg volt a maga módszere. Sőt fokozata. A legkisebbeket korán szemléletre, megfigyelésre és ezzel vágyódásra vezette. Az a kis fiú már zsenge korában, mint valami távoli időben homályosan fénylő csillagot látta az időt, mikor ő is majd minisz- trálni fog. És ezt a vágyat azok a gyermekek nem csak önlelkükben hordozták. Ott a családokban is tudtak e vágyódásról, arról a sóvárgásról, a mi a gyermek lelkét az oltár felé viszi . . . Aztán következett a gyakorlat ideje. Mikor a jelölt egyes, már jártas ministránssal valójában az oltárhoz juthatott . . . Itt már szárnypróbálgatások is következtek. Egyik-másik ügyesebb, tanulékonyabb gyermek a jobb oldalra került. Végre elérkezett a felszabadulás napja. Valóságos kis ünnepség, élénkebb nap — a gyermekvilágban. Sok szem tekintett a fel- szabadulást kiérdemlő gyermek mozdulataira, És e szemek közt ott voltak sokszor a szülők szemei is. Az édes anyának könnyben Nemzetiségi izgatás — a pápa ellen. Nálunk Magyarországon, a nem magyar ajkúak „brutális elnyomatásának“ a földjén ilyet is lehet ám csinálni: nemzetiségi izgatást a pápa ellen. A sokat emlegetett magyar sovinizmus kicsúfolására Magyarországon szabadon megjelenő magyargyaiázó újságok közül az egyik most megint X. Pius pápát támadja, természetesen a hajdudorogi püspökség felállítása miatt. Határtalan vakmerőséggel nem kevesebbet mer Írni a keresztény világ fejéről, mint hogy X. Pius pápa az oláhok ellen „bűnt követett el.“ A czikk tendenciáját mutatja a czime is: Vim vi repel- lere licet, vagyis erőszakra szabad erőszakkal felelni. A pápa és az apostoli király által felállított magyar püspökség tehát „erőszak" az oláhság ellen. Mindjárt ki is tanítják a népet, milyen módon feleljenek az erőszakra erőszakkal: ne bocsássák be a magyar papot a községbe. Hát persze, ezt az otromba tanácsot majd nagyon fognak sietni megfogadni a görög katholikus hívek, akik oláh újságról nem is hallottuk, mondjuk Makón, Nagykárolyban, Szatmáron, vagy a Székelyföldön! Eltekintve azonban ettől a tökéletlenségtől, még ez sem büntetőtörvénykönyvbe ütköző izgatás, tekintetes királyi ügyészség ! Szélj ©gy zetek. Politikai zsurokat tartanak a munkapárti képviselők beszámolók helyett. Néhány tizenhárompróbás mungó zártkörű társaságában összejönnek valamelyik vendéglőben S ott esznek, isznak, elfecsegnek, mint az ilyen zsuros összejöveteleken szokás s azután mennek haza. Az újságok meg beszámolnak, hogy ime a nemzet, a közvélemény helyesli Tisza István rögeszméjét, a házszabálytiprást, meg a képviselők brutalizálását. A dolog pedig úgy áll, hogy a munkapárti képviselők, élükön Tisza Istvánnal, érzik a kozmaszagot. Nem igen merik a bőrüket a nemzet elé vinni. Csak „megbízható“ környezetben, zárt ajtók mögött, elbújva súgják meg, amit a népnek, a választóknak, a kerület összes polgárainak kellene szemtől-szembe elmonda- niok. Az újság, a papír sokat elbír, az nem szól a képviselő urak ellen, nem dobálja meg őket, sem felelősségre nem vonja, hanem ringó szemei. A sokszor hithideg apának merev tekintete is ellágyult. S ki tudja, nem e a lelkében még megragadt hit tüzének fellob- banása volt-e az ilyen megolvadás. A próbát sikerrel kiállott gyermek aztán felszabadító levelet kapott. Valóságos „c‘zéhlevél.u Szép képekkel, gyönyörű Írással és megható szöveggel. Sajnálom, hogy szó- szerint nem közölhetem ezt a szöveget. Terem nincs reá. Pedig megérdemelné. De ’iszen száz, és száz ilyen levél forog ma is közkézon. És hinnem kell, hogy sokan igen kedves emlékképen őrzik. * Mesteri munka, pedagógiai érzékre vall az is, a mint a mi jó Danyi bácsink a mi- nisztrálásért járó esetleges jutalmakat, egyszóval a jutalom-kérdését is megoldotta. Sokat szeretnék és sokat tudnék is Írni e kérdésben. Nagy kitérés volna, azért csak éppen érintenem lehet. Hát hiszen valljuk be, hogy a gyermeket bizony legtöbbször jutalommal lehet és kell valamire rávezetni és valamitől, elvonni, illetőleg büntetés kilátásba helyezésével megmenteni. A gyermek érzéki életet élvén, érzéki hatásokra legfogékonyabb e korban. Azért bizony a minisztrálásoknál is, mint mondani szokás — vár a gyermek valamit. Képet, olvasót, érmet — és ez a legfógósabb kérdés : pénzt is. Tapasztalatból mondhatom, hogy a pénz után való várásra — a legtöbb helyen, városban és községekben csaknem rászoktatják a gyermekeket. Itt tűnt ki a mi jó Danyi bácsinknak tapintata, érzéke és egész eljárása páratlanul. Az ő kis hadseregében külön-külön és esetről-esetre senkinek fizetés nem járt. Ha ellenkezés nélkül viszi az el nem hangzott dikcziókat szerteszét. Elviszi oda is, fölfelé, ahol érdeklődve kémlelik, vájjon a magyar nemzet tényleg helyesli-e azt a politikai őrültséget, amit Tiszáék junius 4-én és azután a „nemzet nevében“ elkövettek. És mert az újságok, a megolajozott és megmérgezett tollak egyre azt Írják, hogy az országban csendes, minden csöndes, hogy a választók helyeslik a kormány politikáját, odafent, odaát jóleső megnyugvással dörzsölik kezeiket s eg3T lépéssel megint tovább mennek a magyar nemzet gúzsbakötésében. — Ezek a zsurok hü jellemzői a szabadelvű, most munkapárti politikai rendszernek, amelynek támasza és talpköve mindenkor a kétszinüség és szemfényvesztés volt. * Lukács László már eleve is, még mielőtt a síppal-dobbal reklamirozott beszámolóját megtartotta volna, erősen hirdeti a békét. Tehát harcz lesz. Arra a békeajánlatra, amelyet Lukács tett vagy tenni fog, nem lehet az ellenzéknek más felelete, mint a legkérlelhetetlenebb harcz folytatása. Mert értsük meg a helyzetet. Az ellenzék vezérei egyértelműen kijelentették, hogy a júniusi merényleteknek megtorlása, a törvénytelen törvényalkotásoknak reparácziója nélkül nem lesz béke. Főleg pedig nem lehet béke addig, mig Lukács, meg Tisza jelenlegi pizicziójában van. És ilyen előzmények után előáll Lukács s a legártatlanabb képpel azt mondja, hogy •ő őszintén akarja, sőt reméli a békét, — azonban rezoluczióról vagy reparáczióról szó se legyen, mert a júniusi borzalmak törvényes utón és módon folytak le. 0 akarja a békét, — azonban nem mond le sem ő, sem Tisza, mert a kormány tagjainak megválasztása a korona kizárólagos joga és mert ő, Lukács akarja a választójogi javaslatot a „parlamentben képviselni“. O akarja a békét, — azonban nem engeni, hogy neki, a győztesnek az ellenzék diktálja a feltételeket. 0 egyebekben méltányos akar lenni az ellenzékkel szemben és a beterjesztendő választó- jogi törvényjavaslatban a legradikálisabb ellenzéki kívánságokat is kész honorálni. — íme, egy csupa „azonban“-nal és„különben“- nel meglékelt békeszeretet. Hogy Lukácsnak ez a békeszeretete mennyire nem őszinte, elárulja az a fenyegetése, hogy ő, ha nem lesz ____________Szatmár, 1912. angugztus 14._ va laki szolgálatért kapott valamit, azt a közös kasszába kellett tennie. De lelkiismeretesen. De konkrétan ki nem jelölt, de magától folyó ellenőrzés mellett. És minő szigorú ellenőrzés mellett. Hiszen a gyermekek egymást a legszigorúbban ellenőrzik. A kasszába azonkívül befolyt az az összeg is, a melyet az év végével a központi papság önkényt juttatott — a minisztereknek. Itt aztán Danyi bácsi maga volt legtöbbször és kevés kivétellel minden misés papnál a beszedő. (Kell e mondanom, miért ?) Az igy begyült pénzt az ő kis hadseregére fordította. Igazságosan a legpontosabb feljegyzések és megfigyelések alapján. Különösen tekintettel — a szegényebb gyermekekre. Akkor még sok volt a szegény. A titkos, igazi szegény, különösen. Oh, Danyi bácsi nagyon tisztában volt az ő kis minisz- tránsainak családi viszonyaival. Ezekkel a minisztráns garasokkal, sokszor forintokkal, de sok szülőnek szemeiből törölte ki a re- -ménytelenségnek könnyeit. Sok gyermeknek csizmát, ruhát, könyveket szerzett. Sok családban valóságos áldásként hullottak le azok a krajczárokból összeverődött kisebb, nagyobb összegek.• S ha megbetegedett egy-egy kis minisztráns gyerek, sokszor a város legvégére, alacsony konyhákba ellátogatott az öreg, még későbbi korában is. És volt krajczárja — az orvosságra. Volt vigasztaló szava a család szomorúságára. Sok volt a gyermek? — Isten áldás. Százezrei vannak, a kinek gyermekei vannak. A gyermek tőke. — Szegények vagyunk! Ohó, van tehenünk ? Kenyér a tehén, melyből mindennap esznek, mégis — egész. — Már az orvos is lemondott . . .