Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-31 / 31. szám
Szatmir, 1912. julius 31. Pályásat! hirdetések egyszeri közlésének dija S K Tankönyveink érdekében, a lapok híradása szerint ismét intézkedéseket, reformokat akarnak létesíteni a közoktatásügyi minisztériumban. A tankönyv kérdés valóságosan állandó kérdése a mi iskola-ügyünknek. Tanférfiak és szülők egyaránt érzik, hogy itt valaminek történni kell. Valami féket kell vetni a tankönyv gyártás rettenetes lázának. Annak az üzletnek, a mely kárára van nem csak magának az iskolának, de régi idő óta nagy áldozatokra, túlköltekezésekre, kizsákmányol- hatásra kényszeríti a szülőket is. Történtek és mindig történnek is feljelentések, rendeletek, rendeletek után röpültek az iskolai hatóságokhoz. A tankönyvek engedélyezését szigorúbb feltételekhez is kötötték. Es ime most újra ott tartunk, hogy magában a tanügyi kormányzatban elérkezettnek látják az időt, hogy a gomba módra szaporodó és évről-óvre gyártott tankönyvek ellenében — radikális kúrát alkalmazzanak. így van-e? Ez a szándéka-e a minisztériumnak, közvetlen forrásból nem tudjuk, de a lapok többször hirt adtak róla. A baj ott van, hogy szinte vérébe ment a tanároknak, tanítók egy részének az a gondolatvilága, hogy jó tankönyv csak az lehet, amit ők maguk Írnak. A maga egyéni módszerét összetéveszti az általános és adott methodikai utakkal és módokkal. A maga egyéniségét akarja beleszoritani a tankönyvbe is. Pedig az a tankönyv, ha egyébként megfelel a tankönyv átlagos föltételeinek, áz'Ülető tanár, vagy tanító kezében, kezelésében éppen olyan szolgálatot tehet, mint egy uj, talán jobb, legtöbb esetben — rosszabb. A tankönyv nem minden. A tankönyv nagy szolgálatot tehet, tesz is. De nem sza- szabad uralkodnia vagy főleg zsarnokoskodnia a tanításon, a tanítón, még a gyermeken sem. A tankönyvet még ha oly jó is. pótolni kiegészíteni, elevenné lenni a tanár, a tanító methodikai művészete, eljárása. Nem jegyzetekkel, pótlásokkal, hanem feldolgozással, együttes átéléssel és assimiláltatásával. Azért igen jó utón halad a minisztérium felfogása a tankönyvek engedélyezését illetőleg, mikor alapúi már azt a kérdést vetteti fel a tankönyvek megbirálásánál : Szükség van-e reá? És jobb-e, barázdát vá- góbb-e a tankönyv-irodalomban, mint a már közkézen forgó tankönyvek. Természetesen itt is lesznek, e kérdésnél vissza-visszatérhetnek a visszaélések, az egyéni nézeteken alapuló ítélkezések, felfogások. De mégis bizonyos tekintetekben egyes tankönyvekről kialakult közvéleménynyel kell számot vetni és nemcsak azon sablonos feltevésekkel, vájjon, mint tankönyv megüti-e a mértéket? A népiskolai tankönyyek dolgában igen igea sokat tehetnének a tanitó-egyesnletek. De erről talán majd külön szólok. Pedagógus. WalekésRajz angol és franczia különleges- 8égü czipészek, hol saját ké- 8zitményü kész czipők is kaphatók bármilyen kivitelben. Szatmár, Széclienyi-u. 7. (Bölönyi-féle ház.) „HETI SZEMLE“ Hangay Sándor versei. Szeretem az antológiákat, mert olvasásuk közben elvonulnak előttem szépen sorjában emberek, akiknek sziveverését kirez- dülni hallom a ritmusos sorok közül. Az egyik büszke- daczos szivet mutat, a másik érzelgős- lágy lelket tár elénk, a harmadik strófáiból a szerelemnek emésztő-ereje és tüzes melege csap ki. Ahány vers, annyi szív, annyi ember. Korszakok gondolat és lelki világát, örömét, buját-baját kilehet érezni az antológiák összerótt költeményeiből. Egy-egy iránynak legjava kerül egy födél alá az antológiák lapjain. Valamikor nagyon divatos volt az antológiák kiadása, majd hosszabb szünet köszöntött be, hogy azután napjainkban újra feléjük forduljon a kiadók, a szerkesztők figyelme. Az antológiáknak nagy hivatásuk van, mert ezekben konzerválódnak a nagy irodalmi kertnek legszebb virágai. Lehet, eljön az idő, amikor kisebb költőinkből nem fog ismerni többet az irodalom, mint azt a pár költeményt, amit az antológiák szerkesztői kiválogattak. Fontos szerep jut a szerkesztőnek, hogy igazán jól válassza meg azt a verset, amit gyűjteményébe föl akar venni. Eszünkbe jutottak ezek a gondolatok, amikor kezünkbe vettük Hangay Sándor legújabb verses kötetét, a Szemirámisz csodakertjét. Hangay is a konzerváló szerkesztő munkájára válalkozott, amidőn eddigi versköteteinek legjavát fűzte össze csokorba. Kétszeresen érdekes épen ezért előttem ez a kötet. Először a szerző személyéért magáért, akit szeretek mint embert és mint poétát: másodszor mert megláthatom azt, hogy melyik versét tartotta Hangay érdemesnek arra, hogy egy ilyen válogatott gyűjteményben helyet találjon. Előveszem a könyvét, lapozgatok benne s olvasni kezdem a strófákat egyiket a másik után, s lassanként a versek zümmögő zenéje belelopja magát a lelkembe s kialakul előttem, mintha ércből volna kiöntve, az embernek, a költőnek alakja egyaránt. Ismertem ezeknek a daloknak jórészét, részint régebbi köteteiből, részint még a lapoknak hasábjairól, de igy egymásután még nem olvastam soha őket. Látom, hogy indul el útjára, hogy forrong a lelke, izzik a benseje és halad azután biztos lépésekkel előre a maga vágott ösvényen. Nem néz sem jobbra, sem balra, hanem nydegyenesen tart utján előre. Amit ad, az a sajátja, tulajdona: szive, vére csordul keresztül a strófák zenés sorain s tömörül azután dallá, s ékesen zengő borongó énekké. A küzdő ember kel életre soraiból, aki harcol fáradhatatlanul s ha néha mégis meg- rogyan a térde a munkában, megpihen. Uj erőt ment igazából s kettőzött kitartással halad előre. A küzdő, az előretörő Magyar- országnak fiatal harczosa Hangay Sándor, akinél hivebb katonája a magyar kultúrának alig van ma. Bizik a jövőben, nyugodtan várja a nagy tisztitó tüzet s ihletett szemeivel látja már, hogy : Az Alföld televényén .................................................... ., .....................................................uj eszmék fakadtak, Élősdiét lerázza itt a humus S nem ád kényért bitangoló uraknak. Érzéke, meleg érző szive van az emberek szenvedése, nyomora iránt. Hiszen küzdenie kellett jómagának is a mindennapi kenyérért s pedig nem egyszer volt az a kenyér száraz és kemény, amit az élet nyújtott neki durván összerótt asztaláról. Nagy czimbalom a város s rajta durván A nyomor csontos keze cziteráz. Igaz, a nyomor a szegény emberek hóhéra megkinozta őt is s ajkát keserű szavakra nyitatta, de azért bátorsága előbbre hajtotta utján s harsány hangon kiáltja oda: Asszonyom, édes, nézz az uradra S légy büszke reá, hogy küzdeni tud. Minden bajában, bujában, örömében ott áll az asszony, a selymes hajú, a bársony karú, aki csókjainak forró parazsával örömet fakaszt a fáradt harczos ajkára s eloszlatja kicsiny kezének gyöngéd simításával a legmélyebb ránczokat is a homlokról s karjainak lágy és meleg ölelésével elűzi a lélekre rászállott gondterhelt felhőket. Az előretörő harc a magyarságért, a hitvesi szeretet, ezek alkotják Hangay költészetét. Társul szegődött e kettőhöz legújabban az apai szeretet is. Kis fiát, akit nászéjszakájának sejtelmes perczeiben csókolt az életre, akiben az ő küzdő, lobogó vére uj életre zsendült föl, akire örökségül nem hagyhat mást, mint az ő harczias lelkét és fáradt szivét. Ez az ő boldogságának telje, a kis vitéz, aki talán megéri azt, amiről az apa még csak álmodni tudott. Hiába tör reá az élet, lába erős gyökeret vert a talajba, s két biztos oszlop áll mellette a küzdelemben: az asszony és a gyermek. Ha kifáradt a harczolásban, az élet nagy csatájában, nem kell mást csinálnia, csak bemosolyogni azokba a szemekbe, az asszonyéba és a kis fiáéba, s eloszlik mint gonosz álom minden rossz és reákaczag a menyország. Asszonyáról csak szépet, csak jót tud mondani. Akihez minden rime fut s akinél felüdül fáradt szive a csókok fürdőjében. Szivének gazdag virágos kertjében min- dea rózsaszál az asszonyé. Ez Hangay Sándor költészete és ez a sajátja. Nem hódítja el lelkét, nyugatnak esztelen imádása. Érzi, hogy a költőnek nem idegen tájakon kell kereskednie, hanem itthon kell föllelni költészetének forrását a honi talajban. Keleti nép vagyunk, nekünk nem a nap nyugtában kell gyönyörködnünk, hanem napkelet vértől pirosló hajnalában. Nem Nyugat tüzeit nézem szolga módon, Ragyogóbb lángot vet nekem a Kelet. Kelet, a hajnalnak, az életnek, a melegnek forrása. Maradjunk csak mi itthon, napkeleten s ne menjünk idegenbe, önmagunkat kell adnunk, csak igy lehet igazán szép, és eredeti irodalmunk. A lekaszált szénának bóditó illata járja keresztül munkáinkat, de természetesen azért távol legyen tőlónk a pósáskodás. Hangay Sándor jó utón van. Saját szemeivel látja az életet, amit minden sora igazol neki. Ne is térjen le soha erről az útról. Költeményeinek válogatott gyűjteménye igazolja, hogy önkritikája növekedett, valamint verselő forma érzéke is. Az ifjúkor túlzásain hamar szinte gyerek fővel túltette magát s kinőtt magasan kortársai közül, Pár szót kell még a külső kiállításról mondanunk. A szép, famentes papirosra nyomott kötetet Kner Izidor adta ki Gyomán, Betűi szépek, kerekek, olvashatók s a versek elhelyezése is ügyes kezekre vall. A Kner nyomda megállja helyét bármely fővárosi nyomda vállalattal szemben. A könyvdiszek és a czimlap Geiger Richárd munkája. Szép dolgok, de nem illeszkednek be a versek modern hangulatába. Sokkal jobban szerettük volna, ha a Tichyek illusztrálták volna ezt a könyvét is Hangaynak. A kötethez bevezető tanulmányt Dr. Pintér Jenő, a kiváló irodalom történet iró irta. Meleg, őszinte sorok. A könyv ára három korona. Dr. Barna János. jízlet áthelyezés. Győry Károly üveg és porczellán üzletét Deák-tér 9. sz. alá, saját házába helyezte át. Telefon - szám 232. ISKOLA IRODALOM
