Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-03 / 27. szám

o

HETI SZEMLE

A felnőttek congresratióját és oltár- egyesületét ! Falvakban és városokban. Minden intézményünknek szinte drágagyöngye ez a kettő.

És a magvetés munkájában az egész egyházmegye napszámosa akar lenni az Irodalmi Kör.

Agilitását újjászületésének pár hónapja alatt már megmutatta. Az ősztől kezdve pedig még szélesebb körű programmot akar megvalósítani. Készül nagyszabású esték rendezésére a városokban, apologeták- kal, tanárokkal, szónokokkal vonul ki a nagy eszmék bajvivó porondjára. Tanitani, fölvilágosítani, socia- lis szervezkedésre késztetni kiván a falvakban. Ha idejében hozzáfordulnak a kora ősz elejéig az egyházmegye bármely részéről, ott lesz a meghívásra ez a jelentős szerve a mi megujhodni akaró életünknek.

Ne maradjon ugar sehol! Legyen bevetve a legsoványabb föld is!

r

Es nemsokára mindenütt arató kasza pendül, aranykalászos rendek suhognak.

Nincs béke. Az alkotmányrombolók, a törvénytiprók, az erőszakoskodók most békét akarnának. Most, hogy a bérencek lelkiismeretlenségével végrehajtották a bécsi parancsot s igy meghosszabbították a császár kegyelméből való életüket, most egyszerre eszükbe jut, hogy az erőszakoskodás áldatlan állapot és hogy a csendőrszuronyos törvénycsinálást nem lehet állandósítani. Gyalázatosságaikra most már a feledés fátyolét szeretnék ráborítani s a meg- csufolt, jogaitól erőszakosan megfosztott nemzetet a nyári szünet tikkasztó hősége alatt letargiába sülyeszteni. De csalódni fognak. Az alkotmányunkon ejtett sebek sokkal mélyebbek, semhogy az idő begyógyíthatná azokat. A törvényhozáson, a nemzet vezérein elkövetett durva erőszakosságok sokkal vérlázitóbbak, semhogy a felemelt öklök lehanyatlanának, mielőtt sújtottak volna. S végül Tiszának, Lukácsnak s a mögöttük álló pártnak bűnei oly nagyok, hogy azokat csak akkor és csak azon az áron bogyülósek még fokoznak. Nemcsak az ország főbb helyein, Innsbruck, Brixen, Bosen, Me- rán városokban, hanem a legfélreesőbb falvakban is gondot fordítanak a hívek kellő előkészítésére. A kongresszusra külön vonatok és más csoportok százával jelentkeztek.

Az eucharisztikus ünnepi körmeneten, melyet szeptember 15-én, vasárnap fognak megtartani, a tiroliak nagy csapatban vesznek részt. Az első csapat fogja vinni a Tirolban őrzött és szentségi vonatkozású emlékeket, a másodikban lesz az ország száz és száz katholikus egyesülete és kongregációja, a harmadikban haladnak a lövészszázadok festői egyenruhában, zenével és zászlóval, végül a negyedik az 1809-ik évből azt a rohamzászlóaljat fogja ábrázolni, mely az u. n. linzi óriás kereszt elővitele mellett bátran és győzelmesen támadt az ellenségre. Az eredeti keresztet az Iselhegyen emelt kápolnában őrzik; ezt magát nem viszik Bécsbe, mert a tiroliak kimondották, hogy ez a kereszt a kápolnát elhagyni nem fogja soha, de részt fcg venni a menetben a keresztnek hü utánzata. Hogy a tiroliaK lelkesedéséről fogalmunk legyen, megemlítünk annyit, hogy pl. Brixenből már bejelentett egyik különvonat 350, a másik, mely lövészeket fog vinni, 500 utast szállít a kongresszusra.

A külföld közül Magyarország részvétele ígérkezik impozánsnak. Bécs közel esik hozzánk s most alkalmunk nyílik a szomszéd állam fővárosában az egész világ előtt bemutatni a független magyar nemzed áhita- tos buzgóságát.

csáthatja meg a nemzet, ha a bűnösök a bukottak, a kipellengérezettek és megvetettek sorába kerülnek. A legsúlyosabb hiba, egyenes öngyikosság volna a nemzettől, ha kibékülne azokkal, akik szentségtörő kézzel nyúltak legdrágább javaihoz. Tiszáékkal egyezkedni, őket a hatalom birtokában hagyni annyi volna, mint szentesíteni a törvényszegések, a jogfosztások hosszú sorozatát. A magyar nemzet ezt nem fogja megtenni. A magyar nemzet nem fog megbékülni Tiszáék tirannizmusával. Jogos haragját nem fogja csillapítani sem az idő, sem a hivatalos protekció, sem a judáspénz. Ez a harag él és forr a szivek mélyén s nem fog gyengülni, csak egyre jobban felháborodni, mig csak el nem érkezik a leszámolás órája. És akkor jaj a jograblóknak, a bérenceknek, akik feladták nemzetüknek minden jogát, akik szégyenletes gyávasággal hunyászkodtak meg a legsúlyosabb bécsi megaláztatások előtt, de egyszerre magyar vért ivó, alkotmányt marcangoló tigrisek lettek, amikor a nemzet kívánságairól volt szó. Készüljünk a leszámolás órájára. Mert annak rettenetesnek, irgalmatlannak kell lennie. Világosítsunk fel mindenkit a parlamenti szörnyűségekről, élesszük mindenkiben a felháborodást és megtorlást nemzeti javaink sírásói ellen, kogy hazánk minden fia azt tartsa legfőbb vágyának; legszentebb kötelességének : leszámolni a Tisza Lukács-huszárokkal!

Szatmár követe.

Kelemen Samu uTat érte polgártársai, hitsorsosai és elvbarátai között valószínűleg elsőként az a dicsőség, hogy magyar állam- polgársága, izraelita hite és 48-as pártállása dacára a bécsi klerikálisok és antiszemiták hivatalos lapja, a Reichspost külön cikkben emlékezik meg róla és nem győzi eléggé magasztalni Szatmáron elhangzott beszámolóját.

Bármennyire igyekszik is Szatmár követe azóta beszámoló beszédét magyarázni és úgy feltüntetni, mintha az az egyesült ellenzék álláspontjával ellenkező nem volna, azt hisszük, hogy a fentebb említett megemlékezés mindennél ékesebb bizonyiték arra, hogy Kelemen Samu ur igenis szembehelyezkedett az egyesült ellenzékkel és igenis Lukács Lászlónak — nem akarjuk mondani : Lukács László előtt önmagának — akart szolgálatot tenni, mikor mint egyetlen pártütő szót emelt az obstrukció ellen és ezzel igazolni kívánta Tisza István jogtalan erőszakosságát.

Az a körülmény, hogy az obstrukciót valaki nem helyesli, nem igazolhatja Kelemen Samu álláspontját, mert hiszen azért, hogy valamit nem helyeslünk, még nem lehet elitélni mást, ha ugyanazt cselekszi. A Justh-párt obstrukciója indokolt volt, mert hiszen a választói reformért történt, melyet a kormány és pártja Ígéreteik dacára is vonakodtak megvalósítani.

Az ellenzék többi pártjai nem helyeztek ily súlyt a választói reformra, nem is voltak annak terjedelme tekintetében önmaguk közt sem megállapodva s ezért nem harcolhattak érette az obstrukció fegyverével, de érthetőnek és jogosnak találták a Justh- párt küzdelmét, amelynek első és fő-prog- rammja a választói reform volt.

Ha tehát a nem Justh-párti ellenzék, dacára annak, hogy nem vett részt benne, nem talált kifogásolni valót a Justh-párt obstrukciójában, Kelemen Samu egyenesen elveivel jön ellentétbe, mikor az obstrukció ellen szót emel, amelynek konzekvenciáit még akkor lett volna kötelessége levonni, amikor még bizonytalan volt, hogy Lukács nem Justhék- kal fog e kormányt alakítani, nem pedig most, mikor a Justh pártnak az összes kilátásai a hatalomra jutásra elenyésztek.

Méltán háborodnak tehát fel a szatmári igazi 48 ások, hogy követjük most a harc küszöbén hagyja cserben azt a zászlót, melyre annak idején személyesen felesküdött. Tudvalevőleg, mikor Kelemen nr a 67-es szabadelvű pártból átlépett a 48-as pártba, az uj elvtársak egy része nem igen bízott meg benne s ezért ünnepélyes és nagyobb garancia kedvéért annak rendje és módja szerint

Szatmár, 1912. julius 3.

feleskették a 48 as zászlóra, ügy látszik azonban, az előrelátó követ ur ez alkalommal a la Munkács fogta a kabátja gombját és igy nem tartja magára a zászló iránti hűséget kötelezőnek.

Kelemen Samu-Pál urnák ez a fordulása sajátságosán akkor történt, mikor az egyesült ellenzék a választói reform dolgában megegyezett és a Justh-párt programm- ját és taktikáját magáévá tette, Lukács Lászlónak pedig szint kellett vallani, hogy a választói reform híveként az ellenzékkel, vagy annak ellenségeként Tiszával tart-e. Lukács Tisza mellett döntött és Kelemen Lukács mellé állott.

Miután a vérbeli és radikális szabadkőműves szerint mindennek a papok és a klerikálisok az okai, (mert hiszen eleget olvassuk, hogy a tüdővész elterjedése és az analfabéták nagy száma erre az okra vezet- te'ik vissza), Kelemen Samu is (a feketék hátán) akar dicsőséggel bemászni a kormány táborába, úgy állitván fel a dolgot, mintha az egyesült ellenzék és annak választói reformja a klerikalizmus ügyét vitte volna előbbre és a szegény magyar liberalizmus megmentését is Lukács Lászlótól várhatni. Kelemen Samu volt az, aki az ellenzék megegyezése után a leghevesebben fakadt ki a választói reform ellen, amely szerinte tönkre teszi a zsidóság befolyását.

Ezzel tehát klasszikus bizonyítékát szolgáltatja Kelemen Samu azon értekezés helyességének, mely Jászi Oszkár tollából a Huszadik Század legutóbbi számában megjelent.

Jászi Oszkár junker zsidó koalíciónak nevezi a ma Tisza István és Lukács László körül csoportosult sereget és többek között igy ir róla: „Túlzás nélkül lehet mondani, hogy^i zsidó uzsora — és ennek képviselőit nem a falvak korcsmáiban kell keresni, hanem főleg és elsősorban a nagy és előkelő budapesti bankokban — hatalma még soha sem volt az országban ilyen teljes s a Tisza István legfanatikusabb hívei nemcsak a vármegyei dzsentri tönkrement elemeiben, hanem a kitüntetésekre és nemességre áhítozó zsidóságban keresendők.“

Kíváncsian várjuk, hogy Szatmár város független polgársága körében ' az Önérdek, vagy az elvhüség és a meggyőződés érzülete fogé diadalmaskodni? Kelemen Samu és a kormány mellé állanak-e, vagy pedig párt- hiveik táborához sorakoznak ?

Dr. Nemestóthi Szabó Albert.

Nem államosítják a városi rendőrséget. Mostanában gyakran hangzóit fel a kívánság, hogy a vidéki rendőrségek rendezetlen állapotán csak az államosítás, segít. Nem a városok egynémelyike foglalt állást az államosítás mellett, de maguk a rendőrségek vezetői és tisztikarai is sürgették az államosítást. A rendőrtisztviselők az államosítástól nemcsak érdekeik hathatósabb védelmét várták, hanem azt remélték, hogy a vidéki rendőrségek nívója is emelkedni fog az államosítás által. A városok pedig azért kívánták az államosítást, mert a városok terhét nagyban könnyítené, ha olyan hatalmas tételt törülhetnének a költségvetésükből, amelyet a városoknak az állam részére teljesített teendőkért kell viselniük. Egy magas állású, vezetőállásban levő rendőrtisztviselő, aki teljesem ismeri a belügyminisztériumban most folyó ama munkálatokat, amelyeknek a vidéki rendőrségek rendezése a czélja, úgy nyilatkozott, hogy a vidéki rendőrségek államosítására még nagyon hosszú ideig kell várni. Elmondta, hogy a belügyminiszter most az államosítás nélkül a vidéki rendőrségek egységesítésére, egységes szervezetű országos nyomozó testület szervezésére, egységes rendőri jog, általános egységes szervezet megalkotására és a személyzet szaporítására helyezi a súlyt, de az államosítás, mely rendkívül nagy előtanulmányt igényel és rengeteg munkát ad, tiz-tizenöt év múlva követ- kezhetik be csupán. A belügyminiszter a rendészeti kiadásokat magasabb államsegéllyel gondolja megtéríteni a városoknak. Az újjászervezés és egys égesítés munkáját a bel-