Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-12 / 24. szám

Szatmár, 1912. június 12.

o

semmi szükség nem volt. Az ellenzék belefáradt már a küzdelembe, belátta a parlamenti harcz eredménytelenségét. Békülni, békésen megegyezni akart. Egy-kót hónap alatt törvény lett volna a véderőből. Es Tisza mégis, 'vagy talán épen ezért a leghallatlanabb erőszakhoz nyúlt. Csak azért, hogy a választójogi reformot meghiusitsa s a mostani gyalázatos választási korrupeziót fenntartsa. Mert ez az ő éltető levegője, amelynek posványa ápolja és eltartja őt és csatlósait.

Hát aki a saját nyomorult ekzisztencziájáért képes parlamenti anarkiát teremteni, a nemzeti becsületet sárbatiporni, becsületes hazafiakat csirkefogók módjára az utczára hurczoltatni: az megérett az erkölcsi kivégzésre. Nincs és nem lehet a nemzetnek sürgősebb, múlhatatlanabb feladata, becsületbeli kötelessége, mint ezt a nevét megbecstelenítő, jogtipró és zsarnoki őrjöngésben tobzódó Tiszaklikket irgalmatlanul elsöpörni a magyar közélet porondjáról.

Sajtónk ügye. Múlt számunk vezér- czikke, a melyben a Pázmány-sajtónak s a vele összeforrt Heti Szemlének és Irodalmi Körnek válságos helyzetéről szóltunk, nagy megdöbbenést keltett. Levelek érkeztek hozzánk. Töprengő gyötrelmek szólalták 1 meg a sorokban. Kérdések izgalma özönlött ki a levelekből. A hirtelen jött gyászhir megrenditő voltának első zűrzavaros hatása nyugtalanságot, aggódó, szinte megbénító fájdalmat váltott ki. A sorok közt azonban ott volt a reménykedő — kételkedés. Hogy talán sötéten láttunk. S a válság nem oly félelmetes.

Az érdeklődésnek, a kinos aggódásnak, elsőrendű fegyverünkhöz: a sajtóhoz való ragaszkodásnak, sőt a sajtó megmentése érdekében kifejezett áldozatkészségnek ennyi jele nagy reményt önt belénk, hogy a bejelentett pusztulás elkerülhető lesz, ha az aggodalmakat és tanácsokát csakugyan — áldozatok váltják föl.

gazdag világban: akkor talán még kevésbbé volnának büszkék.

Arra kellene szoknunk, hogy mindig inkább az előnyös vonásokat lássuk meg másokon. Hiszen kiben nincsenek ilyenek! Hogy beszélgetésünk is ezeket emelné ki, a hiányokat pedig takargatná. Csak pár sza vunkkal is igen sok jót tehetünk. Sok áldott szeretet magvait hinthetjük el ebben a nehéz, küzdelmes emberi életben. Ha meggondoljátok, hogy csak egyetlen napon is hány alkalma van az embernek távollevőkről jót vagy rosszat mondani, belátjátok, hogy csak szavai által is mennyi áldott vagy áldatlan dolgot végez mindenikünk naponkint s mekkora felelőséggel teljes hatásköre van az életben a legkisebbikünknek is.

^Fordította: Florence.

A nagykárolyi Szentháromság-kápolna.

— SZ. JORDÁN KÁROLY dr. apát-plebánosnak a kápolna jun. 2-án végzett megáldásakor mondott beszédéből. —

Magyarországnak, édes hazánknak, két kegyetlen ellensége volt a múltban, — a tatárok és pogány töröltök ! <

A tatárok IV. Béla király alatt mint éhes sáskák, úgy lepték el ezt az országot. És miután a magyar hadsereget a Sajónál teljesen tönkretették, hazánkat végképen elpusztították. Oda lett itt minden, amit nemzetünk a hét vezér bejövetele óta ötszáz éven át művelt és alkotott.

Rettenetes volt ez a csapás, de hála Istennek nem volt halálos ! — Hasonlított a

„HETI SZEMLE“

De e remény ellenére is a sajtó mai helyzetét a legválságosabbnak kell mondanunk.

A Pázmány-sajtó minden forgó-tőke nélkül adóssággal indult meg. Fejlesztését, uj gép beállítását már ez lehetetlenné tette. Azonfelül a régebbi évek alatt a Heti Szemle több ezer koronával adósa maradt a sajtónak. A laptulajdonos Irodalmi Körnek —■ nem működvén — vagyona nincs. Ezt a nagy pénzhiányt a sajtó üzemében a sajtó-igazgató eddig magán vagyonából pótolta, állandóan kisegítvén minden kamat nélkül áldozataival a Pázmány-sajtót. Most a helyzet az, hogy a sajtó-igazgató — vissza vonulni akarván a vezetéstől — elvonta ingyenes kőlcsöneit a sajtótól, a mely, ha követelését az Irodalmi Körtől megkapni nem tudja, kénytelen fölszámolni annál is inkább, mert uj beruházásokra, uj betüanyagra és legalább egy uj gépre van szüksége.

Ez most a válságos helyzet szomorú képe.

Belenyugszunk-e, hogy alapítása után két évtizedre sajtónk elpusztuljon ; vagy kötelességünknek tartjuk-e megmentését áldozataink árán : — e kettő fölött rövidesen határoznunk kell.

Az eucharisztikus világkongresszus.

Még ugyan több mint egy negyed év választ el bennünket a bécsi nemzetközi eucharisztikus kongresszustól, de már is erős vonásokban kezd kibontakozni előttünk az a hatalmas perspektíva, mely az Oltáriszent- ségnek ezt a nagyszerű diadalünnepét jellemezni fogja.

Ez ideig 9 bibornok eljövetele van bejelentve, köztük Van Rossum Vilmos re- demptorista atyának megjelenése is, ki a pápa delegátusa lesz és a múlt esztendőben nyerte el a bibornoki méltóságot. Van Rossum hollandi ember, de beszél németül, franciául, olaszul s tud angolul és spanyolul is, tehát a nemzetközi kongresszuson megjelenő idegeneknek jó részével saját anyanyelvükön társaloghat. Mikor a pápa megkérdezte tőle: mi lesz mint bibornoknak programmja, a fáradhatatlanul dolgozó Van Rossum azt felelte :

„Éltem végéig munkálkodni és feláldozni magamat az Egyház szolgálatában.“ A pápai delegátus több theologiai munkát is irt. Nagy intelligenciájú és kiváló pap.

Nagyon tömeges lesz a kongresszuson a püspöki kar részvétele; püspökök jönnek ugyanis Angliából, Belgiumból, Amerikából, Spanyol, Német, Francia és Magyarországdúló viharhoz, hasonlított a mindent letaroló jégesőhöz. — De aztán, mikor kitombolta magát, ime az ég derültebb, a levegő éltetőbb lett s a nemzet nehány évtized alatt összeszedte magát és az Istenbe vetett hit és bizalom forrásából, a keresztény élet forrásából uj erőre kapott.

Hazánk másik ellensége a pogány török volt. Ennek uralma itt a mohácsi ütközet szerencsétlen kimenetelével kezdődött, — és borzasztó még csak el is gondolni, — 150 évig tartott! — Százötven évig tartott a legnagyobb nyomor, a legkegyetlenebb pusztítás. Hiszen a pogány törökök tüzzel-vassal pusztitották ezt az országot! Elrabolták minden kincsünket, meggyalázták, istállóvá változtatták templomainkat, — és rabszijjon fűzve hurczolták el, hogy mint barmot igába fogják, a szegény magyarokat! Messze földön sehol sem volt itt egy viruló fa, melynek árnya a fáradt utasnak enyhet adna! Roppant térségében sehol sincs egy barátságos hajlék, s ha van is, embernek még nyoma sincsen benne ! Buda várában, Mátyás király palotájában pedig a török pasa osztogatja kegyetlen parancsait!

És evvel a pogány török hatalommal szemben sikertelen volt a nemzet minden küzdelme és minden erőfeszítése! Sikertelen volt fiainak minden vitézsége, minden önfeláldozása ! Hanem azért, bár igazán kétségbeejtő volt a helyzet, — a magyarok még sem tudtak ebbe belenyugodni soha, hogy az a nemzet, amelyet Ázsia vad sivatagjaiból az isteni Gondviselés keze vezérelt ide,' amelyet a kereszténység védelmére vitéz bajnokul állított ide, — hogy az a nemzet puszból, elsősorban természetesen Ausztriából, de azonkívül még a keletről is, úgy, hogy ez alkalommal annyi püspök lesz Bécsben, aminő számban az episcopatus legfeljebb zsinatokon szokott összejönni.

Egyelőre 14 különféle nemzet részére 14 templom van kijelölve a gyűlésekre és templomi ünnepélyek megtartására. A fogadalmi templomban Votivkirche és a szale- ziána apáczák Renmveg-i templomában pedig a kongreszus egész tartama alatt állandóan ki lesz imádásra téve az Oltáriszentség.

A nem római ritusu katholikusok (görögök, ruthének, örmények stb) számára az „Am Hof“ téren levő s 9000 embert befogadó templom van átengedve.

Belgiumból 800 résztvevő van bejelentve. Franciaországból már ápril elejéig 5 külön vonat volt jelezve, Irlandból a dublini ifjúsági szövetség jön 100 taggal, Németország ipari kerületeiből munkásküldöttségeket meneszt, melyek jelvényeikkel és zászlókkal vonulnak fel, mint ahogy a kath. nagygyűlések alkalmával szoktak; érkezik 500 bos- nyák, élükön Stadler sarajevói érsekkel; Tirolban pedig azt tervezik, hogy ez alkalommal bemutatnak egy tiroli urnapi körmenetet s e czélból tiroli vadászok és zenekárok jönnek a kongresszusra. Magyarországról az arisztokráczia diszmagyarban és csatlósokkal és lóháton fogja a tervezet szerint az ünnepély fényét emelni, melynek szinpompáját nagyban tarkítja majd az is, hogy a müncheni „Georgritter“-ek, továbbá a máltai és Deutscherr lovagrend is részt vesznek a kongresszuson.

Az osztrák főiskolai hallgatóság szintén kitett magáért s még március elején elhatározta, hogy a kongresszus érdekében felajánlja tevékenységét s az ifjúság tagjai mint vezetők fognak a Bécsbe özönlő rengeteg idegen szolgálatára állani, azonkívül az egyik templomban, hol az Oltáriszentség állandó imádásra lesz kitéve, éjjeli diszőrséget fognak állítani.

Legmegkapóbb része azonban az egész kongresszusnak bizonyára az ünnepélyes nagy körmenet s a külső Burgkapun végbemenő szent mise lesz. E czélból a Burgkapu felső részét annyira kiszélesítik, hogy a közepére az oltár és a szentség részére egy óriási mennyezet lesz felállítható. Egyik oldalon Ő Felsége és udvara, másik oldalon a püspöki kar fognak helyet foglalni. Köröskörül pedig a százezernyi tömeg lesz tanúja e nagyszerű látványnak.

tulás, a halál martaléka legyen! — Nem! ők reméltek még akkor is, amikor már alig volt mit remélni! Ük bíztak a mindenható Istenben, a teljes Szentháromságban, a magyarok Istenében! — Bíztak, amint Istenben bíztak elejétől fogva.

És reményük és bizalmuk nem volt hiába való! Az irgalmas Isten megelégelte a magyarok szenvedését! Segítségükre küldte az európai keresztény fejedelmeket és egyesült erővel nemcsak visszafoglalták Buda várát, hanem 150 évi uralom után kiverték az országból, kiverték innen végkép a pogány törököket!

S e fényes győzelmért az irgalmas Isten nevét dicsőítették a győztes hadvezérek. A keresztény templomokban, egész Európában, Istennek zengett a hálaadó ének. S vele megkönnyebbült a keresztény szív előbbi félelemnek terhétől. — — Hosszú szenvedés után uj életre kelt a magyar nemzet.

És nézzétek, ekkor történt, hogy Károlyi Sándor ezt a kápolnát építette, építette a Szentháromság tiszteletére, építette hálából, hogy az isteni Gondviselés a pogány török uralma alól fölszabadította földünket és a békét is megadta.

Az építés 1703-ban történt. Az alapkő- letételénél jelen volt Károlyi Sándor, jelen volt édes anyja Koburg Judit, hűséges felesége Barkóczi Krisztina, leányai Klára és Borbála, akik a maguk nevét egy-egy téglába vésték és avval a fohásszal tették az oltár előtt jobb felől levő oszlopnak a fundamentumába : Engedje az Isten, hogy ez az épület szolgáljon az Isten nevének dicsőségére, az ő híveinek épülésére és az