Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-17 / 16. szám

Szatmár 1912. április 17. HETI SZEMLE“ 8 PAPI KALAPOK fehérnemüek, tavaszi divat újdonságok. Húsvéti ajándéktárgyak. Húsvéti illatszerek, locsolók, tojások, nyuszikák, friss gummi labdák Ragályi Kálmánnál Szatmár-Németi, Deák-tér. Telefon 296. .A zionizmusról. Irta : 1D. EGÁN LAJOS. Egy zsidó iró Dr. Pasmanik Dániel, leg­újabban megjelent munkájában, Izrael lelkét festvén le, végig halad a zsidóság történetén, a nép lelkének változatain. A zsidófaj és a különféle osztályokra szétszakadt zsidó nép- lélek mai állapotát ismerteti meg és tanul­mányának eredményeként kimutatja: hogy a zsidóságnak van egy része, melynek lelke, vallásának alapján, csak egy vágygyal, egy reménnyel van betöltve, a jeruzsálemi temp­lom körül való csoportosulás eszményével, mert az ő vallásának szószerinti tétele sze­rint, csak ott lakhattik az ő Jehovája. Az ottani újra telepedés volna a zsidó- lélek fölemelkedésének egyetlen útja, ott volna az egyenjogúságnak, az emancipáció­nak törvényes és természetes alapja, ha ott a zsidóság mint külön független nép, tagjává válnék az emberiség népcsaládjának. Dr. Pasmanik szerint a zsidóságnak egy része ennek a czélnak elérésére már nem alkalmas, az nem is óhajtja nem is tá­mogatja ennek a czélnak elérését, mert az már olyanná vált, mint a babiloni fogságban visszamaradt rész, mely a fogság alatt va­gyont, házat, földet szerzett, vallását megta­gadta és ott maradt, vallástalan erkölcstelen bontóelemnek, előidézvén egy hatalmas or­szág szétziillését. A másik, régi vallás és szokásaiban megcsontosodott rész, mely ősi szokás szerint mindég Jeruzsálem felé néz, már nagyon is óhajtja régi vágyának betel jesülését, mert Pasmanik szerint „ezek is megunták az örökös kalmár életet. Ők zsidók akarnak maradni; — ők nemzeti érzésüket maguk akarják otthon gyakorolni és fejlesz­teni és nincs kedvük azt áruba bocsátani más nép egyenrangusitásával. Ez a része a zsidóságnak Dr. Pasmanik szerint nem kívánja idegen népek által aján­dékozott vallási autonómiát, ő zsidó autonómiát óhajt elérni az ő saját otthonában. És ennek a vágynak eléréséhez Dr. Pasmanik szerint már nagyon is bekövetke­zett a végső idő, mert ott, ahol az ország kultúrája emelkedik, a zsidóság az ő speciális nyelvét elfólej i; nyelvben szobásaiban bele­olvad az őt környező népbe és akkor már alkalmatlanná válik a nagy terv kivitelére, a Zsidóország megalakítására Jeruzsálemben, melyre évezredes érzés, a szentirás, a talmud, az imádságok, minden de minden oda czé- loznak. Ott majd a fejlődésben elmaradt vallás kicsiszolódik és nem fog a racionalizmus pusztításának kitéve elbukni. Érdekes és tanulságos e zsidó Írónak nyilatkozata a zsidó reformáczióról, mely sze­rinte olyan zsinagógába vezet, mely levet­kőzteti a zsidó nemzeti érzést. Belső értéket nélkülöző modern intézmény az, mely némely külsőségek fönntartása mellett üres és unal­mas és azért kevéssé látogatott hely. Igazi hazugságnak fészke az, melyben kevés kivé­tellel a kialakuló vallástalanság alacsonnyá vált racionalizmusa a meghagyott vallási for­máknak csak a terheit- érzi már és a mely véget ér a zsidóság letagadásával és szives elhagyásával; egy darabig kínozván ott ma­gukat azzal, hogy a zsidó szokásokat elpa­lástolják. Nagy változást mutat a tudós doktor szerint a zsidóság lélektana, mely a zsidóélet egyes mozzanataiban manapság észlelhető. Lálszik bizonyos elégedetlenség, nyugtalan­ság, mely valami nagy mozgalom, nagy el­határozás előpostája. Az elvált részek az egyesülés kísérletében fáradoznak. Mások még jobban begubózzék magukat és vissza kívánkoznak a legrégibb helyre, hogy erre képesek lesznek-e, az a jövőt titka, de hogy közelednek a válaszúihoz, az mindenből ki­tetszik. Csak két ut van, vagy az újjáalakulás a régi helyen, vagy a kimúlás, mert az ide­gen népfajok között a talajt, melyen megáll- | hatnának, elveszítették, miután az ő életük nem a törvényszerű haladás ösvényén moz­gott, sem a természetes visszaesés formájában csúszott le, hanem a szeszélyes ugrások összefüggés nélküli tétovázása. Igazi impresz- szionista élet, melyben nincs harmónia, nin­csenek nagy gondolatok; csupa kapkodás, nyugtalanság, gyors átmenetek, idegen tala­jon való kényelmetlen vegetálás. Mintha átok nyomna el mindent, amihez nyúlnak, kicsinyességben, állhatlanságban czélnélküliségben, keserűen érzik lelkűk üres­ségét, ideálok, nemes örömök nélküli tengő- déiöket. Szeszély és véletlenség a megtört lélek alapvonása, nem az alkotó, hanem a feltolakodott ember romboló skepticizumsa vezérli, a minden dogmától eltávolodott par- venü lélektana ez, mely csak a jelen elvesz­tését félti. A hitehagyott nem tud örök érté­ket teremteni, csak rombolni tud, amint egy Marx, aki a romboló proletároknak -egy tal- mudot irt. Egy egész könyvet töltött meg Dr. Pas­manik hasonló gondolatokkal, melyekre még alkalmilag rátérek. u Nulla dies sine linea. A nemzeti munkapártnak és kormányának egyetlen tőkéje van, amelyből immár kél esztendeje tengeti dics­telen életét és ez: vak szerencséje. Csakhogy ez­zel a tőkéjével úgy, vagy még őrnagyabban van a munkapárt, mint a szegény Törlesztéses Bank volt a magáéval. Elúszott már ez is. Azt a bi­zonyos bankot a börzén, a munkapárti kormányt pedig Bécsben üldözi a balszerencse. „Hihetetlen pech-“jük volt mindkettőjüknek. A bank már a felszámolásnál tart. Khuenék még próbálkoznak amolyan pinceváltókkal és hamis mérlegekkel. Be ha . a balszerencse az utóbbi időben tapasz­talt hűséggel ragaszkodik hozzájuk, akkor végre nekik is fel kell számolniok, illetőleg velük fog a nemzet leszámolni. Mintha a kettős monarchiá­nak minden recsegő, eresztéke a Khuen kormány lehető legteljesebb csuffátételét célozná. Ott volt az az átkozott rezolüció! Khuen előbb szemkáp­ráztató diszmagyar ruhának, majd vértanúi ko­szorúnak szánta, és lett belőle bohócsipka meg kaudiumi iga. Jött azután a királyi audenczia misztikus legendája felséges környékről, lemon­dásról stb. a „vitám et sangvinem“ pozsonyi dallamára. És íme, kisül, hogy mese, hozzá még otrombáid tapintatlan mese a Khuen egész drámai alkotása, mivelhogy a királyi szózat már napokkal az audiencia előtt készen volt és Khuen jól ismerte azt. A napokban érte Kuené- kat a legmegalázóbb pech. Sok és nagy szégye­nük eltakarására fügefalevélnek Auffenberg had- ügyminister fejét kérték. Auffenberg kétségtele­nül nagyot vétett a magyar nemzeti érdekek ellen; megérdemli tehát a lefejeztetését. Másfelől megmaradását a hadügy miniszterségben sem di­nasztikus, sem monarchikus érdek nem követeli. Hiszen hozzá hasonló generálist tucatszámra ta­lálhatnak nemcsak a monarchiában, hanem akár Szerbiában is. Es még sem ejtik el Aüffenber- get, nem könyörülnek meg a Khuen kormányon, hanem ezt a békát is —; a jó ég tudná, már hányadikat — lenyeletik velük. Hát mi, őszin­tén mondjuk, sajnáljuk a kormányt. Ekkora szívtelenséget még ez a kormány sem érdemelt. Csak legalább megértené végre Tisza István is, hogy milyen hálára számíthat bécsben a „föltöl­teni a „gondolkozás nélküli“ kormánypártiság! U. i. Lapzárta után vesszük a hirt, hogy amit fent csupán idő kérdésének gondoltunk, az már is bekövetkezett: a Khuen-kormány megbu­kott. Az utolsó békát tehát már nem bírták le­nyelni. Ami — vasas■ nemet generálisról lévén sió — nem is csoda. A katholikus népszövetség közgyűlése. {mm. dr.) A Kath. Népszövetség szat­mári szervezetei f. é. április 14-én d. u. 4 órakor tartották meg a Cecilben együttes közgyűlésüket, amely örökre felejthetetlen lesz mindazok előtt, akik abban résztvettek. Impozáns ünnep volt ez, amelyhez hasonlót keveset láttunk. A hit és hazaszeretet egye­sült ünnepét éltük át; vallásos és hazafias fölbuzdulás; lelkesedés és fény, ez a hangulat uralkodik rajtunk. „Isten áldd meg a magyart“ elhangzása után megjelent a sok száznyi minden rendű és rangú magyar katholikusok tömege előtt Bodnár Gáspár tanár s föl-föl zugó éljenzés közt elmondotta beszédét, egy remek szónoki művet, amely az ő ajkairól hallva elbájolt és gyújtott is egyszersmind. Szép m°gyar- ságával a szív mélyébe markolt s amikor a katholikusok jogos kívánságait hangoztatva kijelentette, hogyha eddigelé Európában és hazánkban a keresztény vallás nem létezett volna, a mai társadalom szomorú állapota tenné szükségessé annak behozatalát s a mikor e kijelentést megokolta, leírhatatlan a hatás, amelyet keltett. Reflektál a mi ellenségeink ama vád­jára, akik el szeretnék hitetni a közönséggel, hogy a népszövetségi szónokok nem tehetnek mást, mint dörögni a társadalom rosszasága ellen. Nekünk jajgatni kell, szánandó a mi sorsunk, nincs menekvés,, húzzák a halál­harangot. Pedig a dolognak az ellenkezője áll. Mi nem haltunk meg, ezt bátran és nyíltan hirdetjiik. A beteg, a halott körül csendben szoktak lenni, körülöttünk zaj van. Minket nem sajnálnak, minket irigyelnek. Van vérünk, szivünk. Hitéletünk erős, szilárd. Mi nem rejtőzünk el. Mi kiállunk a porondra és bátran valljuk, hogy katholikusok vagyunk. Ellenségeink azért szöknek oly nagy árkokat, mert talpra állottunk, lélegzőnk és védeke­zünk, mert akarunk. Azt mondják, hogy a sok izmust azért találták ki, hogy a .hitetlenség különböző utakon juthasson az intelligenczia szivéhez. Pedig ezek az izmusok mind egyek; mind egy eszmét, godolatot, mozgást szolgál. Mi tisztában vagyunk, ha valaki azt mondja, én szabadgondolkozó, materialista, galileista stb. vagyok, erről nem lehet mon­dani „mi tudósok“, ezek papagályok, majmok, utánozzák a nagy oroszlánokat. Rámutat ellenségeink ama erejére, amely egyesülésükben rejlik. Azok sorakoznak, jel­szavakkal dolgoznak. Eszméikkel elárasztják, a vidéket. Nemcsak békákat lehet nyelni, ' hanem eszme békákat, úgymond, emezektől az ész fuvódik föl, amazoktól a gyomor. Ilyen eszme, hogy az állami iskola bol­dogítja a világot, ahonnan a vallás kiküszö­bölendő. Aki felekezeti hitvallásos iskolák eltörlését czélozza, az a haza, a magyarság ellen tör, ez a válaszunk, ez beigazolódott. Addig vagyunk magyarok, amig keresztények. A Pesti Hírlap április 5. számából olvassa egy franczia katonának szüleihez intézett levelét, amelyben keservesen panaszkodik, hogy a bitófát annak köszönheti, mert az iskolában arra tanították, nincs Isten, nihes vallás, nincs tekintély. A bitófa alatt nem szoktak ám hazudni. Egy másik e§zme, hogy a keresztény­ség átok, nyűg (Nietsche), mert az emberi erőket, képességeket, értéket beosztja. Az csak természetes, hogy az ember ereje, ké­pessége, értéke szerint osztja be az emberi életet, amely csak igy harmonikus. Meggyőző érvekkel magyarázza a sztrájk; filozófiáját, tragédiáját. Szól a feminizmusról. A nő hivatása: feleség és anya. Sajnos, a mai sajtó fehér rabszolgává tette a nőt. Egyet súg meg a szónok a mi ellenségeinknek-, ne vádolják a népgyüléseket antiszemitizmussal, annak a gyára ott van a radikális újság- szerkesztők körében, akik minduntalan a christianismus ellen foglalnak állást.

Next

/
Thumbnails
Contents