Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-03 / 14. szám
■J • * 1 o „HETI SZEMLE“ Szatmár, 1912. április 3. Tavaszi gyermekjátékok sport áruk, utazási czikkek, bőröndök, kosarak, gyermek- kocsik, kerti bútorok, alkalmi,ajándéktárgyak, össze hajtható gummi fürdő kádak RAGÁLYINÁL, Deák-tér 8. szám. zik, más italt szomjuhoz bennünk a megerősödött lelkiség. Kattoghat körülöttünk a szaporodó gépek búgó moraja, meredez- hetnek sürü erdei a gyárkéményeknek — a fülsiketítő zaj, a feketén kormos füst csak még jobban éleszti a vágyat a mosolygó „örök halmok“ harmóniája után. Artus király lovagjai szaporodnak napról- napra, a kik keresik a szent Grált,. És semmi más nem kell nekik, csak a szent Grál! — Ez a husvétok lelke. Élet, a melyben a lélek lélekzik. Tettek, a melyek örökkévalók. Megújulás, a mely nem ismer határt. Tökéletesedés, amelynek vége nincs. Földámadás, a mely menny- bemenetelre készül. * Nagy, óriás erőket gyűjtöttek össze, a husvétok. És most mozognak, feszülnek, tettek vágyába sűrűdnek ezek az erők. A keresztény szellem nagyszerű revelatiókat mutat. Nagy áradásokban ömlik ki. A keserű sopánko- dások helyett a duzzadó ifjúság tevékenysége dolgozik. A sötét,‘kiábrándult és kétségbeesett korszak megüresitett és aszottá tett mindent. Most az élet esője erre a parlagra hull és nőnek a keresztény szellem foganásában mind nagyobbra a lelkek. Carlyle prophe- tiáinak már eljött a jelene. „A világ újra hősies lesz.“ Sűrűbbek a húsvéti lelkek seregének sorai. Magyarország is ott áll a husvétok lelkének harmatában. Uj szervezetek kovácsolják aczéllá a petyhüdt sziveket. Tömörülő tábor fegyverkezett már föl; mind több kard röppen ki hüvelyéből. Lélekujho- dások ujjongásai hallszanak. Tevékeny élet méhkasos sürgése épit. A templomos lelkek várakat raktak. Nőnek a földből erődítményeink. És a hangunk zengőbb már. Ha- rangszavu, orgonás búgású. Kondul tornyainkban a harang. Zeng templomainkban az orgona: — a katholikus sajtó. Ezen az országrészen is fodrozza már a renaissance szellője a lelkeket. Akarjuk önteni harangunkat. Rakjuk már az öblösszavu orgona sípjait. Itt is hívogatjuk életre a katholikus, sajtót. — És akkor majd él és dolgozik bennünk is — a husvétok lelke. Csak akkor! A censztochaui bünpör. A censz- tochaui bünpör a petrikaui törvényszék ítéletével nem ért véget. Petrikauból ugyanis jelentés érkezett, hogy Maeoh Damaz volt pálos szerzetes, akit unokafivérének meggyilkolása és a censztocbaui Mária kegykép gyémántjainak elrablása miatt a törvényszék 12 évi fegyházra Ítélt, megszökött a fegy- házból két megvesztegetett fegyházőr közreműködésével. Az Országos Pázmány-Egyesület Védőirodája siet felhívni a figyelmet erre a végtelenül nagyfontosságu fordulatra, mert Maeoh Damaznak hivatalos közegek közreműködésével történt szökése, helyesebben megszöktetése a legfényesebb bizonyítéka annak, hogy ebben az egész ügyben az orosz államhatalom a biinszerző - főbünös. Katholikusgyülölet és politika sugalta az orosz belügyi kormánynak azt a szégyenletes szerepet, amellyel a censztocbaui megdöbbentő eseményeket és a bünpert felidézte. Az orosz államhatalom mindenáron és minden eszközzel kompromittálni akarta a világhírű censztochaui katholikus kolostort, hogy aztán a mesterséges utón támasztott botrányokból tőkét kovácsolhasson az általa gyűlölt és üldözött katholikus egyház ellen és a katholikus vallásu lengyel nép ellen. Erre a czélra az orosz belügyi kormány illetéktelenül és hatalmi erőszakkal beleavatkozott a censztochaui pálos kolostor ügyeibe, lehetetlenné tette a kolostor felsőbb" egyházi és püspöki felügyeletét, erőszakosan megszüntette a Rómával való összekköttetést és 1895-ben egyszerűen adminisztratív utón minden cánoni szabály negligálásával Rejmann Özséb személyében egy hiányosau képzett és minden hivatás nélkül, pusztán számításból és oros^ kormányügynökök ösztönzésére a pálosok közé lépett egyént nevezett ki perjellé. Rejmann sajnos iiymódon 1910. júniusáig állt a censztochaui kolostor élén, amelyben mindenben az orosz kormány kedvére járván, tervszerűen meglazította a szerzetesi fegyelmet s a köréje csoportosuló hasonló erkölcsű fiatal rendtagokkal együtt (Maeoh és társaijvalósá- gos bünfészekké tette a jasznagorai kolostort. Amik Rejmann perjelsége alatt ebben a kolostorban történtek, azokról tudtak a.kolostorban sűrűn megforduló és Rejmannékkal mulatozó orosz tisztek és államhivatalnokok, tudott róla az orosz belügyminisztérium, de nem tudott, mert nem tudhatott róla a krakói püspök, még kevésbbé a Vatikán. Hogy Rejmannal mennyire egyetértettek az orosz hatóságok, bizonyitja az, hogy amikor a szigorúan szerzetesi életmódot folytató Przed- ziechky Piusz és több rendtársa nyíltan felszólaltak és Rejman perjelt a szerzetesi fegyelem betartására kérték. Rejmannak csak egy szavába került és az orosz kormány Oroszország belsejébe száműzte P. Piust, a „lázadó rigoristát.“ Rejmann az orosz kormányhatalom számára kitűnő segédeszköznek bizonyult, (De éppen, mert mint volt kormányügynök a petrikaui tárgyaláson koronatanúként az orosz kormányról esetleg igen kellemetlen dolgokat árulhatott volna el, jóval a tárgyalás előtt Amerikába engedték — A mi pászkánkból . . . — A mi szenteltünkből . . . — Tudom, hogy az Ilonkáé, az Emi- kájé is szép jóizü, De a miénkből is. Hát csuda-e, ha ,a magyar asszony büszke — a pászkájára. És a magyar asszony pászkája hires ám ! Akár a vendégszeretete. Emlékszem, oly híven emlékszem a feledhetlen jelenetekre. És itt ... e perezben a tisztnek férfias és tiszta tekintete szinte elborult. Pedig a búcsúzó nyárnak fénye még benné rezgett. Az érkező ősz derűje még csak kacsingatott. De a múlandóság érzete lelkét már az emlékek országában ringatta. — Emlékszem, beszélt aztán mélyen búgó gordonka hangjával, emlékszem jól, s előttem van anyám arcza. ügy mosolygott, akár a pirosra sült formás kalács . . . mind a kettő úgy mosolygott; mikor a templomból haza hozták patyolat fehér kendős kosárban a szenteltet. Apárn vette kezébe először. Kereszttel megjelölte. És megszegte. És ketté vált a szentelt., Könnyű volt, mint a pehely, mint a pihe. És fehér, sima, mint a leesett hó. Akkor édes anyám kérdően, de önérzetes tekintettel nézett apánkra. Apánk pedig felfogta ezt a boldogságos tekintetet. Aztán körülhordozta rajtunk. Mi pedig mindnyájan, mintha egyszerre szakadna ki lelkűnkből a diadal érzete ... de mindnyájan . . . olyan boldogsággal, annyi büszkeséggel kiáltottunk fel: — A mi édes anyánk pászkája! * * * Csaknem átöleltem ezt a kedves, ezt a szeretetreméltó tisztet. A kinek blúza alól ilyen szent, ilyen emelkedett, ilyen családias érzelmek parázsa süt felém. A evikkeres fiatal ember meg csak mosolygott. Olyan előkelőén — mosolygott. — Hanem, ha már igy belemelegedtem az én emlékezetem világába . . . egy inter- mezzót nem hallgathatok el. — Nem is szabad, szóltam elbizakodva. — A szentekhez, a mi édes anyánk pász- kájához azonban csak egy feltétel alatt juthattunk. Utolsó szavainak rezgése elárulta, hogy az én tisztem elérzékenyül. Szinte visszafojtja szemében a könnyeket. Küzd ellágyulásával. A katona vívja párbaját az emberrel, a fiúval. — A feltétel pedig az volt a három fiú számára, hogy a pászka idejéig, a szentelt megérkezéséig ... el kellett végeznünk a húsvéti gyónásunkat. Mind a hármunknak. Ha messze, messzetávol voltunk is a szülei háztól ... ezt meg kellett cselekednünk. El kellett a gyónás végzéséről hoznunk a bizonyítványt. A kis gyónás czédulácskát. Oda raktuk sorba . . . édes anyánk elé. Anyánk pedig, nagy boldogságos érzéssel tette keblébe. És összecsókolt mindhármunkat. A fiatal evikkeres úti társ úgy ugrott fel, mintha tfi szúrta volna meg. — És meggyóntak az urak, csakugyan ? A tiszt ur is? Kérdezte a modern ifjú, mi niszterjelölt ur nem közönséges pózba vágódottam — A tiszt is meggyónt. De meg ám 1 — Hahahah . . . Kezd most már tréfálkozni a fiatal ur . . . Azt a gyónóczédulát könnyű volt megszerezni. Egy pár hatosért kapható. A liszt arcza egyszerre félelmetesen komollyá vált. Szemében szinte szikra gyűlt. Haptákba vágja magát és kemény aczélos hangján felel: — Fiatal ember, jegyezze meg jól. Csalni lehet. Ma talán már az uj erkölcstan szerint szabad is. De tisztességes, becsületes ember nem teszi. A fiú pedig, elzülhetik, messze elbujdosik az anyai szívtől ... de édes anyját nem csalja meg. Ezt nem tudja az ur ? A vonat e pillanatban megállott. A evikkeres fiatal ur érthetlen, racscsoló köszöntéssel — kiszállott. . . . Mikor a vonat újra zakatolni kezdett, az én kedves utitársam, a tiszt, blúza mögül kivett egy kis papiroskát. — Édes anyám, mondja lágyan, szinte búgó fuvolaszerüen — az ón édes anyám, már ott porladozik szülőföldem csendes temetőjében. Az ablakból a távolba mutatott.. egy fehérlő kis városra. De én ma is, deresen, talán hamvas fővel is engedelmes fia maradtam. Elvégzem kötelességemet. Nézze uram, jól esik a bizalom, — a kis czédulát. Itt van! 'Mélységes, siri csend volt a kupéban. Észre sem vettük, hogy vonatunk áll. És e mélységes, mégis beszédes csendben még igy szólott nekem a jó fiú : — Csak egy hiányzik. így husvétkor érzem. Nagyon érzem. Az édes anyánk pászkája. Az ő hófehér pászkája. A mi édes anyánk pászkája.
