Heti Szemle, 1912. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-13 / 11. szám
4 HETI SZEMLE“ Szatmár, 1912. márczius 13. poézisnak tartja s szentül meg van győződve róla, hogy a mindenség nagyszerűségeibe mélyebben lát be általa. Szeretném bebizonyítani, hogy fordítva van a dolog s a mindenség mindenkor veszít emberi észszel alig fölérhető nagy- szerűségeiből, mikor józan megérteni akarás helyett ilyen A = A-s pecséttel hitelesített fölhatalmazással szabadítjuk rá a képzeletünket. Krístálylyal, fagömbbel igen egyszerű volna a bizonyítás, de a nyargaló fantáziát nem ilyesmivel kell víssszatéríteni. Szembe kell vágtatni vele, jól fegyelmezett paripán. Elemezzük hát a túlsó végletet, az A = A legfantasztikusabb alkalmazásának valamelyikét. A ki bármily két valóságos valamit egymással egyenlőnek tud tartani, az játszva képzeli el, mikor a csillagos égre föltekint, hogy odafönn a napok milliói körül járhat még egy, még tíz, száz, ezer, talán millió olyan bolygó is, mint a mi földünk, a hol ugyanolyan élet folyik, mint itt, ugyanolyan növény- és állatvilággal, ugyanolyan emberekkel mint mi. Azok az égitestek is hasonló módon vetődhettek ki, azok is átestek a sűrűsödés és hűlés megfelelő fokozatain, azoknak is hasonló hő és fényforrásuk van, ott is működik a nehézségi erő, stb. stb. — Szóval elképzelhetetlen (a mint mondani szokták) hogy a bátran föltehető több ezer millió bolygó közül egyetlen egy se akadhatna, mely ugyanolyannak fejlődött volna ki, mint a miénk. Tetszetős játéka a képzeletnek; megkapó és nagyszerű. Csak maga a mindenség látszik még nagyszerűbbnek, mikor a képzeletnek e korcs nagyszerűsködését eltiltom tőle. Mert éppen a soha meg nem ismétlődhetés, a valóságos, teljes egyenlőségnek bizonyítható képtelensége nyújtják végtelenségét, részleteinek határtalanul variálható változatait az emberi agy képzeletén túl. Minden, a mi valóság: él, tehát változik. Változásaira az okoknak töméntelen sokasága hat, melyek valamennyiének egy más ilyen ok-tömeggel való egyenlősége szintén elképzelhetetlen, mivel a valóságban maguk a ható okok is elevenek, tehát változók. De tegyük föl a föltehetetlent, gondoljuk el, hogy mégis csak van a mindenségben egy a mi földünkével egyenlő égitest, a melyen ugyanolyan élet folyik, mint a miénken. Ahhoz, hogy ezt elképzelhessük, föl kell tennünk a ható okok milliárdjainak azonosságát, vagy azonos eredőit. Tegyük föl, hogy van ilyen Antichthone valahol, valamelyik naprendszerben. És most vizsgáljuk meg e két test életének egyetlen részletét; ez egyetlen részlet egyetlen főbb okát, ez egyetlen főbb ok legközvetlenebb, kézzelfogható következéseit. Egyszerűség okából nem okoskodom arról a bonyolult valamiről, a mit emberi nyelven életnek, javított emberi nyelven szerves életnek nevezünk. Megmaradok az életnek kevésbbé bonyolult fvagy kevésbbé bonyolultnak látszó) formájánál: az anorganikus dolgok életénél. A földkéreg életét veszem szemügyre, mely föltétele, alapja, kisérő társa, együttjárója, sőt sok részletében következménye is a szerves életnek, szóval elválaszthatatlan oksági kapcsolatban van vele. Hangozzék tehát a föltételünk így: a Föld és az elképzelt Antichthone szerves életének alapföltételei ma, ebben a pillanatban ugyanazok. És hangozzék a kérdésünk igy: lehetséges-e, hogy e föltételezett egyenlőség, ha csak múló időre is fönnmaradjon ? Melyek e lehetőség föltételei? Az összes geológiai ható-erők teljes azonossága. Gondoljunk el csak egyet a legfőbbekből. Múlhatatlanul szükséges volna például, hogy a földünkkel ebben a pillanatban teljesen egyenlőnek föltételezett Antichthone hővesztesége teljességgel ugyanaz legyen az ő légkörét körülvevő világűrrel szemben, mint a Földé a bennünket körülfogó űr javára, mert ez a legfőbb geológiai ható erő. Ez gyűrette ki a hővel térfogatot is vesztő Földnek már megszilárdult kérgéből a Himaláját, ez gyűr és repeszt, tömörít és mállaszt, sülyeszt és emel most is. Szóval ez a hőkiegyenlítődés a földkéreg változásainak egyik legfőbb oka. Föl kell tehát tennem (ez már kényszerült folytatása a játékföltevésnek) hogy az Antichthonere ílyképen ható hőkülönbség azonos a miénkkel. Ez a föltétel viszont belekényszerít bennünket az Antichthone egész naprendszerének a mi naprendszerünkkel teljességgel azonos (mindenkor azonosan változó) hőviszonyainak föltevésébe. Hogy ezek a hőviszonyok a mi naprendszerünk hőviszonyaival azonosan változnak (vagyis, hogy az egyenlőség állandó legyen) föl kell tennünk a tömegmegoszlás azonosságát is; az azonos Napot, az azonos naptávolságot, az azonos meteorrajokat, térben, időben, anyagban, mozgási sebességben. És ha mindezt fölteszem, föl kell tennem még a szomszédos naprendszerek azonosságát is itt és ott, mert hiszen azok is múlhatatlanul beleavatkoznak a mi világunk energiájának minden lehető formájába. Szóval el kell jutnom a teljes abszurdumig. És el kell jutnom oda, bármily más ható erőt veszek is alapul. Ezer kötetet tölthetnék meg az egyetlen ilyen föltevésből következő kényszerült föltevésekkel, a melyeknek ha csak a legkisebbje is eltér a betű szerint vett egyenlőségtől, már nem képzelhetek el az emberrel azonos teremtményt a mindenségben. Az egyenlőség fogalma csupán föltevések között lehetséges föltevés. És gondolkozásunknak számtalan más ilyen föltevése is van, melyek — bár az emberi szellem legdicsőbb űttörései fűződnek hozzá — a valósággal szemben legfeljebb tapogató csápoknak ítélhetők. Az említettem két nyelven való gondolkozás megtanít bennünket e fogalmak és szavak óvatosabb használatára, az ember teremtette mindenség és a valóságos mindenség különválasztására s uj fogalmak keresésére, melyek e két nyelv között tátongó szakadékokat áthidalják, vagy jövőbeli áthidalásához útmutatóul szolgálhatnak. * * Az uj könyvemről írt másik cikket — Palágyi Lajos bírálatát — egész terjedelmében ideírom : „Harsányi Kálmán nemcsak mint költő, hanem mint elmélkedő iró is ritka jelenség. Széleskörű, mondhatnók egyetemes olvasottság, eredeti látás, határozott önállóság, hozzá az európai látkörön kívül hatalmas magyar érzés és erőteljes magyar prózai stilus: őt legmarkánsabb egyéniségeink sorába emelik. Csak sajnálatos, hogy napjainkban ily értékes és tartalmas egyéniség nem tud eléggé érvényesülni. Néhány év előtt ugyan országos figyelmet keltett költészetével, de azóta érthetetlen okokból háttérbe szorult, a minek jele „Napi témák, örök problémák“ cimü legújabb prózai kötete is, mely saját kiadásában csekély számú példányban jelent meg s melyhez a nagyközönség hozzá sem férhet. Sajnálatosnak mondjuk Harsányi Kálmán háttérbe vonulását, de nem ő reá, hanem közönségünkre nézve. A magány éveit Harsányi kétségkívül tanulmányozásnak szentelte és szenteli, a minek bizonysága e könyv. Az ő egyénisége kialakulására csak előnyösen hatott ez az időszak; fejlődött és nőtt s ki tudja, még hová fog emelkedni. S a keserűség érzete, a mely kedvezőtlen viszonyok között a legjobbak lelkén is elhatalmasodik, alig itt-ott érezhető könyvén, annál több jel vall arra, hogy egyénisége győzedelmesen bontakozik ki a mostoha irodalmi állapotokból s egyre nagyobb erővel tör maradandó értékek teremtése felé. A mennyit kifelé vesztett, annyit nyert ő belül s csak ez az út az, a melyen elsőrendű sikerek teremnek. Ezen az úton — a tanulmány és elmélyedés útján — az uj könyv csak egy állomás, — nem is kíván több lenni. Oly kisebb-nagyobb megfigyelések, bírálatok, eszmék és ötletek gazdag gyűjteménye ez, a minőket emberiségről, nemzetről, tudományról s művészetről alkot magának az író, s a melyek azt mutatják, hogy előttünk egy eredeti szellem világfelfogásának kialakulása megy végbe. Néha csak aforizmák, vagy széljegyzetek alakjában, máskor poétikus látományok módjára, de akárhányszor már mélyreható jellemzések és fejtegetések alakjában tör elő ez a vílágfelfogás. S minden törekvése a tárgyilagosság és összhang felé irányul. Ebbéli hajlamát leghívebben fejezi ki „Egy beskatulyázott ember monológja“ cimü cikke, mely kétségtelenül a szerző önvallomása. Hatásosan emeli ki az igazságot szerető lélek olthatatlan vágyát, hogy a szellemi élet minden nyilvánu- lása iránt egyaránt méltányos legyen és semmi egyoldalúságnak vagy elfogultságnak áldozatul ne essék. Hisz minden szellemi irány oly tünet, mely egyént és kort jellemez és ha beteges tünet is, akkor is természetszerűen jött létre s mint az emberiség valamely aberrációja tart számot tárgyilagos megítélésre. Ebben a törekvésben a művelődéstörténeti iskola hatására is ismerünk. Csakhogy ez a gondolkodásmód — ha végső következményeit levonjuk — benső ellentmondásokba sodorja a szellemet. Ha például ilynemű objektivitással vizsgálunk egy vakbuzgó egyént vagy kort, méltányolnunk kell benne a fanatizmus erejét, érthetőnek s a maga viszonyai közt szükségszerűnek kell azt tartanunk. De ugyanakkor ugyancsak méltányolnunk kell azt a toleráns felfogású, magasabb látkörü egyént is, a ki a vakbuzgóság ellen küzdve, annak áldozatul esett. Már pedig lehet-e nekünk, midőn éppen az előítéletek fölé emelkedünk, méltányolnunk azt a vakbuzgóságot, a mely a mi saját felfogásunkat eltapossa? S nem kell-e felháborodnunk a türelmetlenség vakmerőségén s lelkünk teljes fanatizmusával küzdenünk a mi magasabb látkörünk létjogáért? Mentői objektivebbek vagyunk, annál erősebb ellent - állást kell kifejtenünk azok ellen, a kik az Pártoljuk a hazai ipart! Minden magyar ember szent kötelessége a liazai ipar pártolása. KEPES SÁNDOR csakis hazai termékeket dolgoznak fel. A legkifogástalanabb kivitelben készíti a legkülönbözőbb alakú pyramisokat, obeliszkeket, kereszteket, emléktáblákat, sirfedeleket, mezei kereszteket, kápolnákat, mauzóleumokat stb. n MODERN BERENDEZÉSŰ GÉPTEREM A CSISZOLÁS RÉSZÉRE. Fiók-Üzlet: Szatmár, Attila-u. 4.
