Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)

1911-03-08 / 10. szám

Szatmár 1911. mározius 8. HETI SZEMLE 3 jdonságok ' úri divat-czikkekböl 33 T Valódi teveszőr felsőkabátok, gummi eső-köpenyegek, fe- hérneinüek. Selyem- és ezérna-zsebkendő - különlegessé­gek. — Antilop- és gazela-kesztyük, angol nyakkendő, kalap, mellény, sétabat- és kézelő-gombujdonságok, fran- czia illatszerek, finom bőráruk, zsebkések, stb. Sportáruk Ragályinál, Szatmár, Deák-tér 8, (Gillyén-ház). Telefon-sz. 296. munkától való fázás a 20-ik századnak iga­zán alaperénye ugyannyira, hogy még a gondolkozással sem igen kínozzák magukat az emberek. Miért is ? Hiszen elvégzi azt helyettünk az újság, a figyelmes, az előzé­keny újság. Gondosan ügyel az arra, hogy hosszabb lélegzetű, mélyen szántó czikkekkel ne legyen terhűnkre. Minden valamire való eseményt bevezetéssel lát el, kommentárral kisér, amelyben aztán érdeme szerint méltatja, vagy elitéli a szereplőket s a történteket, i^s mi hozzájárulunk. Hogy eközben az az újság azt hiteti el velünk, amit akar, hogy Ítélő­képességünket a zérusra sülyeszti, az mellé­kes. „Czivilizáltságunk“-banészre sem vesszük. Mivel a sajtó kulturtényező, osztja a kul- turtényezők közös sorsát. A sajtó és nagy szolgáltatásai nyomában is panasz, jajszó és reakezió kél. A sajtótörvény reformálása és szigorítása az utolsó évek legsűrűbben han­goztatott követelése. Panaszkodik a sajtóra a tudomány, hogy elvonja a közönséget a ko­moly és mély tartalmú könyvek olvasásától, s az írógárdát is a felületes és kérészéletű hírlapi munkálkodásra kényszeríti. Panasz­kodnak a sajtóra az újságírók, hogy elnyomja egyéniségüket, zsoldos szerepre juttatja őket és ők jobb meggyőződésük, lelkiismeretük ellenére kénytelenek dolgozni a kiadó vagy a szeikesztő nyomása alatt. Panaszkodnak egyesek, testületek, társadalmi osztályok az igazságtalan mellőzés, agyonhallgatás, táma­dás és rágalmazás miatt. Támadják a sajtót az államférfiak, politikusok egyoldalú állás- foglalása, tisztességtelen küzdelme, demagó­giája és megvásárolhatósága miatt. De leg­több joggal és a legfájdalmasabban jajdul fel a sajtó tirannizmusa ellen az egyház, amely­nek hitében és erkölcsében oly mérvű pusz­tításokat végez a mai sajtó, amilyenek ritkán érték szent Péter kétévezredes hajóját. És mind e sok panasz, hozzátehetjük : jogosult panasz mellett is a' sajtó elsőrendű, nagyrahivatott, becsülést és felkarolást ér­demlő kulturtényező. A felsorolt hibák nem a sajtónak hibái, hanem a sajtó urainak és munkásainak bűnei. A sajtó eszméje nemes bőkezűséggel kinálja kivétel nélkül minden­kinek a maga nagy értékeit és arról igazán nem tehet, hogy azokat kufárok, avatatlanok, zsarnokok, hazátlanok; és istentelenek foglal­ják le maguknak és csak az ő bűnös szivük mérgével átitatva közlik e kincseket mások­kal. Hiába, a sötétség fiai okosabbak a vilá­gosság fiainál. Hát okvetlenül festett vizű, mérgezett kutakból kell nekünk oltanunk mindennapi lelki szomjúságunkat? Hála Istennek, nem! Hiszen szabadságunkban áll olvasmányaink megválasztása, módunkbann van a különböző irányú, erkölcsi felfogású képviselők közül a nekünk valót kiválasztani. Ha egy meghitt bizalmas barátnak megválasztásánál óvatosan, körültekintéssel járunk el, kétszeresen helyén­való ez a megfontolás szellemi társaságunk összeállításánál. Mert nemcsak barátjáról, ha­nem olvasmányáról is megismerheted az embert. Én abból a feltevésből indulok ki, hogy e hely/ől hithü katholikns közönséghez szó­lok. És én kimondom, hogy katholikus em­bernek katholikus újságot kell olvasnia. Még ha részrehajló is az az újság,, ha okvetlenül egyoldalúnak kell lennie, ha külön szempon­tok és elvek vezetik is tartalmának összeál­lításában : még akkor is kisebb baj reám nézve, ha ez az irányzatosság hitem, keresz­tény világnézetem, erkölcsöm és eszményeim javára, azok szolgálatában érvényesül, mint hogyha azok lerombolását szolgálja. Pedig ezen jóirányu elfogultság mellett vannak a katholikus sajtónak olyan erősségei, amelyek minden súlyosabb eltévelyedést eleve kizár­nak nála, s amelyek minden komoly gondol­kodású embernek a becsülését és pártfogását érdemlik ki számára. A keresztény alapon álló sajtónak van határozott, van örökérvé­nyű, isteni tekintélyen nyugvó világné­zete : nála épen ezért a lét legfőbb kérdéseit illetőleg tájékozatlanság, habozás és követke­zetlenség elő nem- fordulhat. Van tételes, mindenre kiterjedő erkölcstana, amely a tu­lajdonnak, a családnak, az osztó igazságos­ságnak, a felebaráti szeretetnek, a becsület­nek és tisztességnek a védelmét elsőrendű kötelességévé tesz;, annak megbántását soha meg nem engedi. És van a keresztény sajtónak élő, érzékeny lelkiismerete, van férfias jelleme, mely meggyőződését soha áruba nem bocsájtja, ártatlanokat nem támad, bűnösöket nem véd, mertfelelősségének tudatában mindig lelkiisme­rete szavát követi. Isméllem, katholikus ember­nek katholikus sajtót kell támogatnia. Igaz, hogy ez a sajtó még többé-ke- vésbbó vérszegény. Dehát az említett előnyö­kért bátran elengedhetjük a 20-tói 32-ig vagy pláne 100 ig terjedő oldalszámot. Különben is rajtunk és érdekünkben áll, hogy ez a sajtó megerősödjék. Bizonyára ismeretes az a mondás, hogy ha a nemzetek apostola, sz. Pál a XX. században élne, valószínűleg új­ságíró lenne. Valahányszor ezt ezt az egyéb­ként, igen jellemző mondást hallom, mindig egyik volt tanáromnak, jelenleg a magyar püspöki kar díszének szavai jutnak eszembe. Ő kissé bizarrnak tartotta ezt a fogalmazást, és az eszmét igy fejezte ki: Ha szent Pál a XX században élne, azt a néhány garast, a mit mesterségével, a sátorcsinálással keresett, azt is a kath. sajtónak adná. Ehhez ugyan apostoli lelkűiét kell, amely bennünk, közön­séges halandókban bizony nincs meg. De azt minden nagyobb megerőltetés nélkül megte­hetjük, sőt jól felfogott érdekünkben meg is kell tennünk, hogy azt az összeget, amit úgyis a sajtóra fordítunk, — a katholikus saj­tónak juttassuk. kus, sőt elmegy a maliczia határáig is, de ölni, megsemmisíteni nem akar. Nem is tud. A tettetést utálja. Állásában, hitében, meg­győződésében nem pózol. A természetesség embere. Kérlelhetetlen bíráló, de meggyőzhető. Az érdemet elismeri, sőt kiemeli. Az önma­gáét is ismeri. Fellépése határozott, sőt merész. S ha a vele szembe kerülő gyáván megadja magát, hajlandó fölényével feléje kerülni. De nem leigázni. Ha önmagával szemben bátorságra, lélekjelenlétre, sőt a szellem erejére, kiváló­kép visszapattanó szikráira talál: figyel, hall­gat, megbecsüli ellenfelét. Mint a régi ma­gyar hősök, akik mentői bátrabb, elszántabb, ellenfél állott előttük, annál lovagiasabbak voltak. * * * Bármennyire tartózkodom e lélektani rajzban az érzelmi vonásoktól, lehetetlen, hogy egy-két mozzanatot ne érintsek. Tamás barátomat ismertem tizenhét éves korától. Meglehetősen össze is forrtunk. Iszen mindketten elég korán Szatmárra ke­rültünk. De igazán csak akkor ismertem meg és akkor értettem meg, akkor bontotta ő ki igazán egész egyéniségét, amikor érettségi vizsgálatunk harmadik esztendejének évfor­dulóján mi, iskolatársak* egy magyar faluba, vitéz Dobó falujába összejöttünk. Sziget volt ez a derék magyar község — a szárazon. Mintha kiszakítottuk volna lel­künket egyidőre az emberek, a társadalom, a mindennapi küzdelem köréből. Tamás volt a legfiatalabb köztünk. És mégis ő vitte a patriarcha szerepét. Mintha kinyitotta volna egészen előttünk szivét. Á mely szívben ott hullámzott csöndes rezigná- czióval két leghatalmasabb eleme, érzése a magyar embernek ; a hit és honszerelem érzése. A kath és nemzeti lélek élete. Mind a kettő, egyházi és nemzeti érzés tele borongással, reménynyel és a jövőbe ve­tett bizalommal. Most ezekben az érzésekben szólalt meg benne Pázmány szelleme és a modern Petur bán viharos lelke. De a rezignáczió, a kesergő, a busongó hangulat csak arra való volt, hogy annál ha­talmasabbá tegye a jövőbe vetett reményün­ket. És megbizonyositsa önbizalmunkat és erőnket . . . — Ne féljetek fiuk. A holnap a mienk. El kell jönni a mi időnknek is. Valaki kötekedve lila czingulusára mu­tatott. Akkor közöttünk csak az ő derekát övezte ez a jelvény. — A ti időtök is eljön. Holnap ... Az enyém is tovább megy . .. holnapután. Mind­nyájunknak kiosztottam már lelkemben a magáét És ekkor láttam szemében egy köny- cseppet megrezzenni. Egy csudás sóhajt aj­káról elszállani. Oda szállott e sóhaj, arra rezzent ez a forró sóhaj . . az ősi faluba, Irinybe. Én hi­szek az egyéni érzés hatalmában. Az ő egyé­niségének közepében ott állott, ott várakozott az ősi idők büszke emlékezete és dicsősége. Az ősi Iriny. Az egykoj szép s vig napokat, századokat átélt kúria. Őseinek első szerelme. A magyar föld forró szerelme. Oda fájt a lelke. Egyházias érzelme, hite összeolvadt családjának múltja, jelene és jövendőjének gondolatával. Azt az ősi földet, azt a száza­dos kúriát szerette volna ,kiemelni még egy­szer a történeti időkből. És odaadni a jöven­dőnek. Kezeinek munkája, lelkének ízlése, anyagi erejének hatása már megkezdették a munkát. Mondják, hogy egy gyönyörű para­dicsom-kert képe bontakozik ott, az ős Iriny- ben az apai kúria körül. Ilyen a magyar katholikus pap. Hit és nemzeti érzés borul egymás kebelére, hogy igazán magyar pap lehessen. * * * És ő megtért őseihez. Elébb, mint ő gondolta. Mint mi hittük. Összeomlott a tar­talmas, a küzdelmeken, a becsületes, szívós munka alapján gyökeréből magasan kiemel­kedett élet. A holnap már nem az övé ezen a földön. Az elismerés koszorúit nem a ne­mes főn, hanem a szomorú koporsón láthat­tuk. A babért nem az emberi kéz, hanem a jó Isten keze tűzi homloka köré . . . Mienk-e a holnap? Akik itt maradtunk. Akik megdöbbenve kérdezzük barátunk el­múlásán ; Mi az élet ? S mikor önmagámnak felvetem e kér­dést. . . lelkemben mintha újra és újra nap- ról-napra zugnának-bugnának az őt sirató harangok. Mintha a szivemet rángatná . . . ott fenn a toronyban az a harangszó ... A harangszó . . . A múlandóság. Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczi-utcza 16. „ MOKKA “ keverék czégem különlegessége. 1 klgr. 4-40 korona. Villany erővel pörkölve.

Next

/
Thumbnails
Contents