Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-08 / 10. szám
XX. évfolyam. Szatmár, 1911. márczius 8. 10. szám. HETI SZEMLE poCTtikai és társadalmi hetilap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 6 K - f. j Negyedévre — 1 K 50 f. Félévre — 3 „ — „ Egyes szára ára 10 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona. Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 2 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos: A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány-sajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona.---------------- Nyllttór sora 40 fillér. ---------------V lap megjelenik minden szerdán. Katholikus palotát Szatmárra, Ungvárra! AAddig is más vágányra ! A katholikus palotáról, annak szükségességéről, felállításának módozatáról egy szép, magas színvonalú eszmecsere fejlődött ki e lap hasábjain. Minden hozzászóló egy egy értékes uj gondolatot hozott s ime a tartalmas vitának a végeredménye negativ, mert hiányzik az a bizonyos három kellék : a pénz, pénz, pénz, amely nélkül sem háborút nem lehet kezdeni, sem katholikus palotát épiteni. Ellenségeink azért erősek, mert ők nem szűkölködnek az anyagi javakban. Ott a gondolatot tett követi. Van áldozatkész mae- cénásuk, van tettre kész vezérkaruk és a munkától nem irtózó, fegyelmezett hadseregük, katonáik. Ez magyarázza meg sikerüket. Mi sokan vagyunk, de mint az elposványosodott, elterülő folyó : gyengék, erőtlenek. Nálunk a nagyratörő, szép eredményekkel kecsegtető tervekből hiányzik az a fizikai erő, amely a szétterülő folyót medrébe Irinyi Tamás dr. emlékezete, Irta: Bodnár Gáspár. Nem tudok belenyugodni, hogy Tamás barátom nemes alakjáról azzal a néhány, valójában intenziven markáns, de mégis a megdöbbenés első perczeiben rajzolt vonásokkal búcsúzzunk el; amely vonások a minap e lapok hasábján már megjelentek. ’Iszen több volt ő nekünk és mindenkinek, a kié ő volt — mintsem ne lehetne, ne kellene az ő gazdagon megáldott és kiforrott egyéniségét más oldalról, az eredő forrásoktól mindig szélesedő, izmosodó folyamatában talán újra meglelni, megérteni, és emlékezetünkbe vésni jól. Igaz, hogy nem könnyű feladat: az ő tipikusan eredeti lélektani rajzát megalkotni. Úgy érzem, mintha e perezekben is — mikor soraimat szántom — az ő szelleme köröttem lebbenne. Kemény, rászólós hangja nekem beszélne :-— Semmi ellágyulás. Semmi gyászbeszéd. Semmi sujtás! Tartózkodom is tőlük. Mert úgy is van! Ha az iró a leirt életnek alakját, tartalmát tulközelről vagy túl messziről nézi. .. könnyen elvesztheti az igazságot, az őszinteséget is. Ha pedig a vonásokat az ellágyulás, a hizelgés ecsetével festi, vagy pedig késével, rideg valóságnak bonczoló késével, vésőjével faragja: a hűség ellen vétkezik. Mig ha sikerül eltalálnia azt a közép utat, a hol a fény és árny (emberségünk köszorithatná, csak akkor volna alkalmas a modern gépek, gyárak hajtására; hiányzik az a meleg, amely a felszínre hozott érczből a drága szinaranyat kiolvaszthatná és értékessé tehetné. Ez a hiányzó, tényező az anyagi tőke, a pénz, a vagyon. De azért nem szabad kétségbe esnünk. A pénz még nem minden. Ellenértékével, a munkával, fáradságot nem ismerő kitartással, erőink megfeszítésével némileg pótolni lehet. Azért ha most, vagy a közel jövőben nem is lehet egy monumentális kultúrpalotát épiteni Szatmárra, Ungvárra, mert nincs hozzá kő, tégla stb. anyag, de azt a szellemi tartalmat, amely a kultúrpalotát lenne hivatva letölteni, nem szabad egy pillanatig sem burokjában hagyni, vagy parlagon he tetni. Álljunk itt meg egy kissé. A kultúrpalota,mint azt a tervezők intenczióiból látom, nemcsak Szatmár és Ungvár város közönségének volna a mivelődési helye, hanem az egész egyházmegye e két központhoz eső részeié is. Természetes e két vidék szálakkal a központi kultúrpalotához volna csatolva. zös vonása) egymást kiegészítik, az eszményi felfogás, a reális megértéssel a természetesség karjain találkozik: alakja őszinte, igaz leszen. * * * A megszólalásig hiven áll elöltem a szép barna fiatal ifjú, a mikor velem együtt a papnevelőbe belép. Fölényes, csaknem daczos magatartása a legelső időkben bizonyos távolságban, elszigeteltségben tartja őt a társaitól. Nem sokáig ! Az ősi magyar gentri-család fia fölényes önérzetével egyszersmint elhozta magyar szivének közlékenységét és visszatart- hatlan derűjét. A debreczeni iskolából jött. A szabad természet, a falusi levegő és verőfény gyermeke volt. Nem csoda, ha kissé megütődött a zárt falak közt. A változott miljő, a tanítási rendszer szokatlansága bizony nem kicsinylendő erőkifejtés közepébe állítja őt. De nem esik ki elhatározásából. Ambicziójával hozott a papi pályára józan, magyar érzelmet, meleg kedélyt. És ami ritkaság : vas akaratot. És a mi különösen jellemezte már ifjú korában: az ős humort, a felfelfakadó életderüt; a mi olykorolykor komorságra hajló egyéniségét rendesen akkor aranyozta be, mikor erre az élettőkéjére legnagyobb szüksége volt. Ezekkel a becses életajándékokkal ő nem is lehetett más, mint jó barát. Velünk összeforrni tudó és akaró testvér. S ha ezen életközösség utján olykor ki is villant az ő egyéniségéből a születési föA vidék összes katholikus mozgalmait a kultúrpalotában székelő, öszpontositott szellemi vezetőség indítaná, vezetné, éltetné és irányítaná. Csak úgy képzelhetek el egy eleven, erős, az élettől lüktető katholikus mozgalmat. Óhajtandó volna tehát, hogy azok a lelkes férfiak, akik a katholikus palota eszméjét fölvetették, mig ez diszitené és emelné Szatmár város szépségét: eme nagyhorderejű akcziójukat áttolnák egy másik sínpárra, és e központokban — bevonva a vidéki erőket is — egy olyan szellemi vezérkart, egyesületet hoznának létre, mely a katholikus mozgalmak éltető lelke volna. Kevés város dicsekedhetik oly értékes szellemi tőkével és oly becses erőkkel, mint Szatmár. Ha eme erőket egy csomóba kötik és a katholikus ügyek intenzivebb szolgálatába állítják — az egész vonalon az igaz, keresztény ügynek kell győzedelmeskedni. Szükséges ma, hogy a tudósainkat ki- szólitsuk szobáikból. Á tudást közkincsesé kell tenni, mert ha mi alszunk, vagy vonakodunk, akkor megteszik azt helyettünk ellenségeink, ami ügyünk kárára. Mily nagyszerű volna az, ha Szatmár város katholikus tudományos férfiiai és mindazok, akik részt lénynek erősebb megérzése és megéreztetése ; vagy felsőbbségónek villogása: mi „polgári“ ifjak szivével fogtuk meg büszkeségét, a humornak és satirának derűjével és fegyverével emeltük le az ősi magaslatok ragyogása avagy fellegei közül. így vált ő közöttünk rövid pár esztendő alatt igazi családtaggá, sőt mindenütt főfaktorrá vált, ahol a közszellemnek, közér- zósnek, az önzetlen együtt-barátkozásnak, a tisztes vigságnak és jókedvnek megnyilvánulásáról volt szó. A vendégszerető, a patriarchalis, családias érzelmeket ápoló magyar házi-gazdának, mindenesnek tipikus példánya. A ki a maga kamaráját őszinte magyar testvériességgel osztja meg a családtagok közt. S a ki kendőzés nélkül részaratást kért barátainak, társainak is szeredásaiból. De aki mégis el nem birja hagyni egy-egy jelentős szempillantással, hogy hát — Az enyém se volt alábbvaló. Ez az eredeti, ez az ősi vonása kisérte őt egész életpályáján. A koporsóig. Az ősi sírboltig. * * * * Fiatalon végzi a theologiát. S mert tudatában van annak, hogy az első erőpróba nem hagyta cserben ambiczióját... a küzdelmet, a magasabbra való törekvést lelkében hordozza. Úgy látszik, tisztában van azzal, hogy születési előnyét, összeköttetéseit csak személyi értékének és tartalmának súlyával veheti e pályának is emelkedettebb pozi- czióira. Tehát nem azokhoz a magyarokhoz tartozott, a kik ott ülnek tétlenül a gentri világ romjain és keseregnek azon, ami volt, Lapunk mai száma 12 oldal.
