Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-15 / 7. szám
4 „HETI SZEMLE Szutmár, 1 ‘.) 11. februárius 15, hizlalással foglalkozván, a drágaságot lesz hivatva enyhíteni. Majd elfogadta a közgyűlés a polgár- mester azt az előterjesztését, hogy a korlátlan italmérési engedélyeknek 60-ról 80-ra leendő felemelése érdekében a pénzügyigazgatóságot átiratban megkeresse. Heves Béla lett egy évre ismét a színház igazgatója, mert a közgyűlés a szinügyi bizottság határozata szerint döntött, lezárva ezúttal egy régen vajúdó ügynek az aktáit. A tisztviselők fizetés rendezése tárgyában a közgyűlés magáévá tette a szakbizottság javaslatát s igy máij a végleges fizetésrendezés előtt is megszűnik az az anomália, hogy a tisztviselők a minisztérium késedelme miatt, mely e kérdés rendezésével még mindég késik, adósságot legyenek kénytelenek csinálni. Szívesen vettük, hogy Vajay Károly, kir. tanácsos, polgármester végre is magáévá tette tiszviselői ügyét, mert az ő jóakarata mellőzhetetlen volt a dolog szerencsés elintézéséhez. A közgyűlés Bartha Kálmán gazdasági tanácsos azt az indítványát, hogy a határozat felebbezésre való tekintet nélkül végrehajtható, elfogadta dokumentálva ezzel azt, hogy tisztviselőinek, kiktől a becsületes munkát elvárja, a tisztességes megélhetést biztositó fizetés folyósítását sem óhajtja elodázni. A Halmi-féle Arpád-utczai háznak 90 ezer koronáért való megvételét a közgyűlés elhatározta, s ugyancsak utasította a gazdasági tanácsost, hogy a Németiben felállítandó polgári iskola czéljaira a felajánlott telkek közül a legalkalmasabbat válaszsza ki s a szerződést a közgyűlésnek mutassa be jóváhagyás végett. Majd a „Zöldfa“ szálloda helyén építendő bérpalota vállalatba adása nyert elintézést. Vajay Károly és Bartha Kálmán különvéleményével szemben a közgyűlés Heinrich Viktor felszólalása után a középitési bizottság azt a javaslatát fogadta el, hogy Weseelovsz/cy Testvérek- helybeli vállalkozóknak adja ki vállalatba a bérház felépítését 842275 koronáért. És nagyon helyesen határozott a közgyűlés akkor, amikor egy idegen czéggel szemben helyi embernek ad elsőb- séget, mert Weszelovszky Testvérek már eddig is megmutatták nagy arányú építkezéseikkel, hogy a bizalomra rászolgálnak. Nem osztjuk azt az aggodalmat, hogy Weszelovszkyéknak ellenőrző mérnököt kell tartani, mert a pesti czég sem személyesen gyakorolja az ellenőrzést, a mi elvégre nem is csoda, másrészt pedig Weszelovszkyék ellenőrző mérnöke Tatorján István helybeli igen előnyösen ismert építész lesz, a ki az ellenőrzést nem csak papíron, de tényleg is gyakorolni fogja. A közgyűlést néhány kisebb ügy elintézése után Csaba Adorján főispán d. u. 5 órakor bezárta. Titkos egyezmények. Régóta érezzük, hogy inkább „alkotmányosdi-játék“, mint alkotmányos élet a mi parlamentarismusunk. Szemfényvesztés folyik ott, szembekötősdi, de nem törvényhozás. Már egyszer kipattant valami ebből, mikor kiderült, hogy egy törvényjavaslatot nem lehetett beterjeszteni, mert nem járult előzetesen hozzá a korona, yan ilyen tételes törvénye a magyar jognak ? És az alkotmány őrei, a miniszterek játszanak át ilyen fontos jogokat a korona kezére. Pedig a legátlátszóbb berendezésű a mi alkotmányunk: a jogforrás a nemzet s a jogot gyakorolja a parlament két háza s a megkoronázott király. A korona joga a szentesítés, igy lehet esak törvénynyé, amit a két ház annak elfogad. Az utolsó szó a koronáé, de nem az első. — Most ismét beláthatunk ama örvénybe, amelybe a hatalmon levők kétszinü viselkedése sodorta alkotmányunkat. Az derült ki a Lukács ügy sötét bonyodalmaiból, hogy a miniszterek a nemzet, az országgyűlés tudta nélkül, sőt ennek háta mögött titkos egyezményeket kötnek fontos, életbevágó kérdésekről, döntenek országos ügyek fölött s e titkos egyez- ményü döntések törvényerővel hatnak, kötik a minisztériumot, az országgyűlést, a nemzetet. Hisz ez rejtett absolutismus. Hol van igy a nemzet önrendelkezési joga? Andrássynak bizony volt oka a gravaminalis politikát gúnyosan lekicsinylőket aggódó félelemmel figyelmeztetni: „ Én, aki e parlamentbe láttam katonákat bevonulni — sohasem felejtem el — látom, hogy közjogi érzékenységre nagy szükség van. Oly súlyos viszonyok között van az ország, jövőnk annyira bizonytalan, annjdra ismeretlen, hogy vétkezik az, aki nem védi meg az ország alkotmányát.“ n = NAPI TÉMÁK, = u u ÖRÖK PROBLÉMÁK u írja: HARSÁNYI KÁLMÁN. NAPI TÉMÁK, ÖRÖK PROBLÉMÁK. — Az örök problémák mindig modernek, mindig elevenek, agyat-termékenyítők, eleventszülők, el- múlhatatlanok. A napi témák mindig rövid életűek, hamar fonnyadok, s könnyen félrevezetik a felszínesen szemlélődő elmét. Minden tisza- virág-mivoltuk mellett is becses dokumentumok azonban, úgy tartalmukat mint fölvetődésük módját, valamint különböző megítélésüket tekintve. Kutatójukra, értelmezőjükre nézve annál becsesebbek, mennél keményebb páncél mögött rejtőzik bennük valamely örök probléma E kisebb-nagyobb cikkekből álló sorozat célja : kapcsolatba hozni a napi témákat az örök problémákkal. Az előbbinek talmi becsét megnövelni az örök problémák kipróbált aranyával, s az utóbbinak nemes drágaköveit tetszetősebb formára csiszolni az aktuális élet forgó-berregő, durva kőkorongjain. Lehet, hogy egyikük-má- sikuk olykor valóságos essayvé fog dagadni, máskor meg aforizmává zsugorodik össze. Olykor maga a papírra vetett elmélkedés, máskor meg a már leszűrt gondolatok pár sornyi eredménye leszen, még csak nem is sejtetve, hogy aktuális vonatkozása van, hogy megtörtént, folyamatban levő dolgok, eleven kérdőjelek fölött való tűnődések szülötte. SZÉKELY BERTALAN. — Olyan banális, olyan megszokott, olyan szinte kivétel nélkül való a mi valóban nagy embereink sorsa, hogy se meg nem ríkat, se meg nem mosolyogtat többé észrevétlen tengődésük, ezer gáncsosko- dással nehezebbé tett útjuk s a haláluk utáni, szinte rögtönös, dicső feltámadás. Már ennek ebben az országban így kell lennie, így szoktuk meg. Úgy ragaszkodunk hozzá, mint valami megszentelt hagyományhoz. Kapta-igazságokat nincs miért elmondani, s ha most az egész nemzet egyhangúan kiált hozsánnát Székely Bertalannak, a legnagyohb magyar festő-láng- észnek, a legtitánibb alkotó erőnek, a legmélyebben gondolkozó művészet-teoretikusnak: — ez magától értetődően nem jelent egyebet, mint hogy ezt a nagy embert egész életén keresztül a legkisebb, legfakóbb, legmulandóbb nevek után emlegették, hogy robot-tanárkodás nélkül alig tudott volna megélni; hogy lángeszének egyik legelső felismerője, báró Eötvös József csak nagynehezen, hosszú húzavonák után többszöri haladék-kérésekkel tudta előteremteni a „nemzet megvásárolta“ képének szinte borravalószámba menő honoráriumát, mint ezt a művészhez intézett levelei bizonyítják; hogy nem egy alkotására rá kellett fizetnie; hogy rendkívüli sokoldalúsága mellett is éppen akkor skatulyázták be a „történelmi festők“ csoportjába, amikor a történelmi festészet egykori tekintélyének már befellegzett, amikor az egyértelmű volt a maradiak, a tehetetlenek közé való sorolással, sib. stb. Félrelökték, de kizsákmányolták. Tanultak tőle, de fitymálták. Egyik ajándékot a másik után fogadták el tőle, de megalázták a forma- ságos köszönetképen odavetett aprópénzzel. És ez az ember még is itt maradt és szórta tovább a kincseit közönyöseknek, irigyeknek, csúfolódóknak, borravalóért, ingyen, ráfizetéssel! Székely Bertalan egygyel több bizonyságom nekem, hogy a valóságos lángész mindig nagy ember is egyúttal. A mi apró kis titánkáink orrolva futnak el innen és meg sem állnak Párisig, ha mértéken túl nem becsültük első szárnypróbálgatásaikat. A nagy emberek, a Székely Bertalanok, a nemzeti kultúra harcosai őrhelyükön fognak maradni mindenkor. Tűrő megadással fognak mosolyogni és parancsolatként vezeti őket a közhelylyé lett szomorú igazság, nogjr méltó elismerést minálunk csak a meghalással lehet kiérdemelni, ez a nemzet hódoló babér- koszorút csak kihűlt homlokokra tud tenni, — azt is csak akkor, mikor előzetesen már egy tucat nagydobos mű-lángész lázas érvényesülési vágytól lüktető halántékán kipróbálta. „KÉSŐ!“ — „Késő!“ ... ez a legszomorúbb fölkiáltás a világon. Tősgyökeres magyar indulatszó, bár nyelvtanaink nem említik ilyennek. A JAPÁNOK KIÁLLÍTÁSA. — Kelet-Ázsia lehelletszerüen finom művészetét vártuk, exoti- kus remekeivel, megbecsülhetetlen kincseivel, Utamaro, Hokusai, Yusei, Chikudo eredeti alkotásaival, s ami elibénk tárult: csupa-csupa szépséges, drága tucatholmi, mely egyedül a mi közönségünk szemében új, eredeti és elsőrendű. Természetes, hogy e vásári művészet is művészet, s a maga egészében elég jó képét nyújtja ! annak az alig nehány motívummal dolgozó ötletes könnyűségnek, mely dekorativ dolgokban és műiparban úgyszólván egyedül az ő sajátjuk, hanem azért senki se higyje, hogy Japánnak, piac - teremtésen kívül egyéb célja lett volna Budapesttel. Amit valamely kiforrottabb művészettel bíró nemzet vásárra enged, szóval bevételi forrásnak tekint, az sohasem lehet remekmű. Leg- föllebb olyan esetekben, amikor nem ismerik föl megbecsülhetetlen mivoltát, mint ahogy a franciák sem ismerték fel Millet „L’angelus“-ának becsét, mely potom nyolcszáz frankért vándorolt idegenbe, hogy harminc esztendő múlva hatszázezerért kerüljön vissza Párisba. Különben régi tapasztalat, hogy sem kínai, sem japán remekműhöz nem jut Jobbé idegen. Furfang nélkül legalább nem. Ők maguk ráeszmélésük óta a legbuzgóbb gyűjtői és megbecsülői. Mink bezzeg nem becsüljük meg a magunkéit. Munkácsy Mihály, Madarász Viktor legszebb vásznai Amerikában vannak; többi művészeink idegenbe kallódott műveinek se szeri, se száma; versenyistállós, kártya-matador főuraink idegenben árvereztetik el milliókra becsült gyűjteményeiket; Ferenczy István, a magyar szobrászat egyik úttörője, lelkének mélységes keserűségében darabokra törve vitte magával a másvilágra Euridikét, legszebb alkotását. És ami egyszer elkerül tőlünk, azt mi többé nem tudjuk visszaszerezni. Az 1903. év Rákóczi- láza, mely annyi külsőséggel, annyi ünnepséggel, annyi színjátszó fogással mímelte a lelkesedést, még csak meg sem kísérelte Mányoky Ádámnaka XVIII. század mézes-mázos Boucher- Greuze modorában festett, de mégis valameny- nyinél külömb Rákóczi-arcképét visszavásárolni, mely mind e mai napig a szász taschenburgi kastély gyűjteményét díszíti. A kiállításon egyébiránt minden eladó s valószínű, hogy minden el is kél. Legalább az eddigi eredmények úgy mutatják. Még épségben függ rajtuk az árat jelző cédula, de cso- dálnivaló volna, ha éppen itt Budapesten nem akadna gazdája annak a két-három gyöngy- házas-csontos-berakásos-lakkos-aranyos-parádés Aki igazán finom, kényelmes, elegáns és tartós honi gyártmányú lábbelit akap vásárolni, Szatmár, Deák-tér az forduljon bizalommal m (Keresztes András-féle ház), M aki dúsan felszerelt ezipö-raktárában csakis valódi finom bőrből a már is világhírű hazai gyárakban készült czipö- ket és csizmákat nagyon is verseny- képes árakban hozza forgalomba és üzletéből minden olosóbbrendü készítményt, a szokásos bőr-és talputánzatokat teljesen kiküszöbölte, s akinek árui csinosság dolgában is párját ritkítják. Kívánatra mérték után bármilyen ki- vitelü czipök és csizmák is készülnek.
