Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-24 / 52. szám
mai Gongressus. Budapest, 1911. deez. 24. (N. E. rh.) Az idei szabadkőműves con- essust a román szabadkőművességhez tartozó testvérek Rómában tartották meg szeptember 20 tói - szeptember 23 ig terjedő időben. Ezen a congressuson a kalapácsot Ettore Ferrari, olasz nagymester és Ernesto Náthán tiszteletbeli nagymester vezették. A congressus napirendje a következő volt: I. Miképen hathat a szabadkőművesség közre annak a megakadályozására, hogy valamely törvényét, hatalom befolyását gyakorolhassa a tudatlan osztályokra és a szociális haladás fejlődését gátolja ? II. A közjótékonyság, mint solidáris vállalat, melynek feladata azoknak erkölcsi és anyagi nevelését előmozdítani, akik a jótékonyságot élvezik. III. Miképen alakuljon az általános szabadkőműves szövetségben a tesvérek között a szolidáritás és meddig terjedhet az ? IV. Miképen alakítandók egységessé a felvételi czeremóniák, a szimbólumok, az ismertető jelek, szavak az összes szabadkőmüvesi szövetségben. V. A territoriális jog. Ezek a kérdések ügy vannak megfogalmazva, hogy akik a szabadkőműves tolvajnyelvet nem értik, azok azt sem tudják, hogy miről is volt a congressuson szó. Az első kérdésben foglalt valamely törvényes hatalom alatt a római katholikus egyház értendő. A kérdés egyéb része pedig az államnak az egyházhoz való viszonyát taglalja. Szó volt tehát ennél pontnál a római katholikus egyház és államok közötti viszonyról, a kon- kordátumos politikáról, a népnevelés kérdéséről és általában a keresztény egyházakról. Nem akarom a vitát ismertetni, csupán a határozati javaslatot idézem, mert hiszen a szabadkőműves congressuson kialakult többségi nézetet ez juttatja kifejezésre. A congressus Trincheri Terezio testvér határozati javaslatát fogadta el, mely igy hangzik : „Az egyház nem gyakorolhat befolyást az állami funkcziókra. Épen ezért a szabadkőművesség a felekezetek befolyása ellen nyíltan a felekezetlenség akczióját folytatja a nevelés és a nép gazdasági fejlődése érdekében.“ Ez a kérdés homloktérben állott és a vita folyamán Moses (franczia zsidó) testvér póthatározati javaslatot terjesztett elő, melyet a congressus szintén elfogadott. Ez a póthatározati javaslat igy hangzik: „A szabadkőművesség szociális törvényeket sürget, melyek a proletárok sorsát megjavítván, egyedül alkalmasok az egyházak klerikális befolyása alul a társadalmat elvonni.“ A közjótékonyság szervezése kérdésében Vanuti szenátor határozati javaslata győzött, mely szerint a szabadkőművességnek arra kell törekedni, hogy a jótékonyság állami feladat legyen. Ennél a kérdésnél azt kell figyelemre méltatni, hogy azok a charitativ intézetek, amelyeket szabadkőművesek alapítottak, az állam által tartassanak fenn és az állam leltárszerüleg átvegye a charitativ intézetekbe elhelyezett szabadkőműves testvéreket. Érdekes e téren megfigyelni az elhagyott gyermekek és törvénytelen gyermekek kérdésénél előtérbe nyomuló szabadkőműves törekvéseket. Most például a menhe- lyekbe felvett gyermekek apasági pereit a kincstári jogügyi igazgatóság viszi, de a szabadkőműves testvérek ezt az évi 2000 pert minden áron ki akarják ennek a legális szervnek kezéből ragadni és bámulatos az a mód, amellyel ezt az anyagi czélt elérni törekesznek. Szabadkőmüveséknél — meg kell jegyeznünk — sohasem az ideális czélokért, hanem „HETI SZEMLE“ mindig anyagi javakért küzdenek t~. mázos jelszavak csak aljas törekvéseik eipa.w tolására szolgálnak. Hiszen már a XVIII. század szabadkőművessége az alchimisták köréből került ki, akik nemes fémek előállításában találták a legfőbb titkot, mig a mai szabadkőművesség a sekulárizáczióval, sőt 2000 törvénytelen gyermektartási perrel is megelégednék. Természetesen mindezeket a román szabadkőművességre értem. A szabadkőmüvesi szolidáritás tekintetében a congressus kimondta, hogy e szolidáritás nem terjed ki a magánérdekek támogatására. De a közjó érdekében a szolidáritás megkívánja, hogy egymást kölcsönösen támogassák. Egyébiránt a szabadkőművesek kötelessége testvéreiknek tettel és tanáccsal szolgálni. Ennél tekervényesebb észjárást nem igen lehet találni, mint ahogyan ez a határozat megszövegeztetett. A szadkőmüves szolidáritás tehát nem terjed ki a magánérdekek támogatására. Ez alatt azt kell érteni, hogy a congressus hibáztatja a páholyok amaz elterjedt szokását, hogy kölcsönös váltózsiráló társasággá alakuljanak át. A váltózsiró tehát nem testvéri kötelesség. A tanács és tett, ami pénzbe nem kerül, már a szolidáritás alapján a testvértől követelhető. Érthetetlen azonban a határozat azon része, mely a közjó érdekében kölcsönös támogatást kíván. Nagyon nehéz meghatározni, hogy mi a „közjó,,, mert ez szabadkőműves felfogás szerint a szabadkőművesek magánjavától miben sem különbözik. Ha pedig a közjó anyagi, mint a szabadkőművesek java, akkor a hozott határozat önmagának ellentmondó. A belső ügyek, rituálé, szimbólum, jelvény, ismertető szavak és jelek kérdésében azt határozták, hogy előbb országonkint hajtsák végre az egységesítést, majd azután törekedjenek általános egységesítésre. Ránk nézve legfotosabb kérdés volt a territoriális jog kérdése. Ennek előadására a magyarországi nagypáholy Csukási Jenő dr., budapesti ügyvédet jelölte ki, de helyette Bálint Lajos, az Eötvös páholy főmestere és a Világ cimü lap szerkesztője referált. Bálint Lajos ezt a határozati javaslatot terjesztette elő: “Külföldi állam nagypáholya belföldi polgárt ne vehessen fel. Ellenezték a belgák, franciák, olaszok, portugálok. A congressus azt határozta, hogy „csak a barátságos viszonyban álló nagypáholyok tartoznak respektálni egymás területi jogát.“ Rendkívül fontos határozat. Éontosságát nyomban kifejtem. A magyarországi szabadkőművesek között szakadás szélén álló nagy viszály dúl. A con- servativ irányú Hungária páholy már a nagypáholy köriratára ezt a válaszfeliratot adja: „Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy nem az összes magyar páholyokat hatja át az az egységes gondolat, hogy valláskülönbségre való tekintet nélkül, de a magyar nemzeti irány szem előtt tartásával dolgozzunk az emberiség javára.“ Szalag Károly, ref. főgimnáziumi tanár, radikális testvér pedig a Dél czimü szabadkőműves titkos lapban ezt írja: „Félreismerhetetlenül reactionárius szellő fujdogál már régóta páholyainkban, mely szövetségünk nagy gonddal ápolt zöld vetését a nyílt perfidia és robbantási vágy jégverésével fonyegeti.“ Szóval a háború a conservativ és progressiven radikális testvérek között dühöng. A congressusi határozat pedig megadja az alapot a szétszakadásra és arra, hogy külön zsidó és külön magyar páholyok keletkezzenek. A hamburgi páholy már fel is vett egy aradi profánt, mert a germán és angolszász páholyok a román szabadkőművességgel nincsenek barátságos viszonyban. Felvetem itt az eszmét, hogy nem volna római kau ix.- tósági engedelemiu«-. engedelem minden egyes >-w. esetre kikérendő volna. Azért volna .. járás, mer ha az excommunicátiot kimonuo- pápai bullák hatályon kívül helyeztetnének, ezzel csak a román szabadkőművesség malmára hajtanánk a vizet, mig ha az egyházi felsőbbség az engedélyt esetről esetre adná ki, akkor ezt csak addig tenné, mig az a szabadkőművesség egyházellenes tendenciákat nem szolgál és csak azoknak adatnék, engedély, kikben a hitet már az egyház sem tartja megingathatónak. (Kivihetetlen és fölösleges. Szerk.) Nagyon fontos volna ez azért is mert vannak mérgek, amelyeknek csak méreg lehet ellenszerük. Ilyen méreg a román szabadkőművesség, amelyet csak úgy sikerülne legyűrnünk, ha angol, vagy germán fennhatóság alatt magyar, nemzeti, keresztény nagypáholy alakulna, mely minden nem magyar, idegen testet kebléből kizárna. Van is erre példa. Romániában, Bukarestben a berlini Royal York páholy, melynek élén Vilmos, német császár áll, „Sapientia“ címen a napokban uj páholyt alapított és a felavatásra a nagymestert is a berlini páholy küldte ki, holott Románia voltaképen Messinger Simonék területi fennhatósága alá tartozott volna, ha határozati javaslatuk a congressuson meg nem bukott volna. Ki tudja, hogy Franciaország újabb története miképen alakult volna, ha a zsidószabad- kőmüvesség megfojtására ily utón haladtak volna ! ! H m Egy 1 SÓ ÜAPLÓIi u u írja: Harsányi Kálmán. XI. Sidló Feritől átmentük Nagy Sándorhoz. Kint találtuk az udvaron, kezében öles gerelylyel. Hamarosan átestünk a formaságos örvendezésen, hogy valóban örülhessünk egymásnak. És dobtuk a gerelyt, futottunk, ugrottunk távolra, magasra, mintha nem is a művész érdekelne egymásban, hanem a tornász. Nem ilyennek képzeltem első találkozásunkat, de annál érdekesebbnek találtam. Jól kimelegedtünk, mire eszembe jutott érdeklődni: hol is van hát a műterem. Fölballagtunk. Az első percben el sem hittem, hogy már a műteremben vagyunk. Egyetlen képet sem láttam a falakon. A mi kép az állványokon volt még, az is mind befelé fordítva állott rajta. Hirtelen el sem tudtam képzelni, hol is lesz hát itt a látnivaló. Nagy Sándor csak mosolygott. Nem tűri maga előtt a képeit, rajzait, mert zavarják; — mondta. Különös megokolás, de meg tudom érteni. Azóta azonban más okát is tudom. Nem szereti mutogatni ezeket a nagy lelki megnyilatkozásokat, csak ha érzi, látja, hogy közel férkőzött hozzájuk a szemlélő. Eleinte ímmel-ámmal szedegette elő egyenkint a sok szép vonal-álmot, zúgból, sarokból, fal tövéből, polcról, fiókból, de a hogy érezte, látta, menynyire belemelegedtem a gyönyörűségbe: előkerült minden. Természetesen a felét sem nézhettük végig; ránk sötétedett. Ezekkel a csodálatos vonal-költeményekkel nem lehet csak úgy egy-kettőre végezni. Tömérdek Pártoljuk a hazai ipart! KERES Minden magyar ein- w , bér ,re„t ks.ei..8ége Első Ma[p Autelt Sirlopraliaii SZINERVARALJAN ' Hazai ipar pártolása, csakis hazai termékeket dolgoznak fel. A legkifogástalanabb kivitelben készíti a legkülönbözőbb alakú piramisokat, obeliszkeket, kereszteket, emléktáblákat, sirfedeleket, mezei kereszteket, kápolnákat, mauzóleumokat stb. u MODERN BERENDEZÉSŰ GÉPTEREM A CSISZOLÁS RÉSZÉRE. Szatmar, Attila-*'
