Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)

1911-12-13 / 50. szám

Szatmár, 1

gével, dalaival hódított. Sok éven át ó volt a Kölcsey-kör külső életének vezetője, matinéinak rendezője és Ízlésével, tudásával óriási vállalkozásokba is belement a nemes irányú szórakoztatás érdekében.

Gyöngédsége, szeretete testvérei s ezek gyermekei iránt nem ismert határt és barátsága azok iránt, akik azt megérdemelték, olyan nemes, tiszta és önzetlen volt, hogy szinte zavarba ejtette barátait és legsajátosabb vonását képezte egyéniségének.

Igazi s mély fájdalom az, melyet ennek a kemény energiájú, karakteres férfiúnak halálán mindnyájan érzünk.

R. Samu barátunk, mikor Hanzulovics Gerő bácsi, ez a mindenkit ismerő, mindenkivel kedveskedő szatmári papbácsi meghalt, evvel gratulált Orosz Lojzi barátunknak :

— Gratulálok, most már te vagy a legnépszerűbb pap Szatmáron.

Nagyon nevetett szegény Lojzi az ötleten, de mennyire igaz lett, hogy ő a legnépszerűbb pap köztünk! . . .

A temetése mutatta. Az a sok-sok ember, annyi jóbarát Az az őszinte fájó meg- indultság, mely korai sírjába kisérte ezt az erős, komoly, nemesszivü derék tanárt, papot.

Legjobbjaink egyikét.

Áldott emlékét híven őrizzük.

*

Orosz Alajos 1859. junius 20-án született Szatmáron ; miséspappá lett 1881. decz. 31-én. Mint segédlelkész működött Csanálo- son, Beregszászon, Máramarosszigeten és Ungváron. Kolozsvárt mint tanárjelölt elvégezte az egyetemet s 1887 ben, mint tanár működött előbb Szabadkán, majd Zomborban s 1892. óta Szatmáron.

Temetése szinte az egész város impozáns részvéte mellett és a kir. kath. s ref. főgimn., kath. tanítóképző, kereskedelmi iskola növendékeinek és tanárainak jelenlétében ment végbe vasárnap d. u. 2 órakor. Á temetési szertartást a kebelbeli papság s a növendékpapok segédletével a gyászháznál Boromisza Tibor dr. megyés püspök végezte, mig a temetőben Ratkovszky Pál t. kanonok, főigazgató, a ki a sírnál minden szemből könnyet fakasztó, megindult beszéddel búcsúztatta el a megboldogultat.

Haláláláról külün gyászjelentést adott ki az egyházmegyei középponti papság, a kir. kath. főgimnázium tanárkara és a család.

A papság gyászjelentése a következő :

„A szatmári középponti papság mélyen megszomorodott szívvel jelenti, hogy nagyra- becsült és szeretett paptársa Orosz Alajos Szatmár-egy házmegyei áldozópap, a kir. kath. főgimnázium tanára, életének 53., áldozópapságának 30., nagyérdemű tanári működésének 25. évében, miután a szentségekben buzgón részesült, rövid betegség után f. hó 8 án hajnali 1 órakor az Urban csendesen elhunyt. A boldogultnak temetése f. hó 10-én délután 2 órakor lesz, lelkének üdvösségéért a szentmisét f. hó 11-én délelőtt 8 órakor mutatjuk be'a Mindenhatónak a székesegyházban. Szatmár-Németi, 1911. deczember 8. Maria, matei gratiae, mater misericordiae, Filii servum scipe 1 Re- quiescat in sancta pace I“

Városi közgyűlés.

Szatmár város törvényhatósága hétfőn, f. hó 11 -én tartotta decemberi közgyűlését Csaba Adorján főispán elnöklete alatt. A közgyűlés azzal a szokatlan aktussal kezdődött, hogy a főispán boldog újévet kívánt a törvényhatóság tagjainak; mintha olyan békítő simogtató tendenciája lett volna ennek az előzékenységnek ! Következett a polgármester havi jelentése, melynek két pontja érdemel figyelmet: az adóhivatali épület előnyös vállalatba adása s a zeneiskolának városi kezelésbe vétele. A jelentést tudomásul vette a közgyűlés.

Dr. Weisz Sándor terjesztett elő ezután három interpellációt. Az elsőben a Szatmár— erdődi h. é. vasútnak azt a szabálytalanságát tette szóvá, hogy a városon keresztül futó vonalain nem alkalmazza a füst korlátozására szerződésileg vállalt füstemésztőt és szikrafogót. A polgármester a szerződéses kötelezettségek

„HETI SZEMLE“

szigorú végrehajtását Ígérte. A második interpelláció tárgya az a visázás helyzet volt, amelybe a szinügyi bizottság Kőrösmezei Antal lemondása miatt jutott. A szabályrendelet szerint ugyanis a városi főjegyző hivatalból elnöke a szinügyi bizottságnak. A kérdést a polgármester javaslatára úgy oldotta meg a közgyűlés, hogy a szabályrendelet módosításáig Kőrösmezei maradjon meg a szinügyi bizottság elnökének. A harmadik interpelláció a különféle bizottságok megalakítása ellen irányul. Miután a bizottságokat a közgyűlés választja, a polgármester egyszerűen elhárított magáról minden felelősséget.

A közgyűlés főtárgyát képező jövő évi költségvetést, mivel technikai okokból ezideig nem volt kinyomtatható, a dec. 21-iki rendkívüli közgyűlésre tűzték ki.

Az evangélikus egyháznak megszavazott évi 1200 korona segélyt a belügyminiszter jóváhagyta. A szatmárhegyi végrehajtói állásra Dobray Kálmánt választották meg.

Novák Lajos városi főszámvevőt 40 évi szolgálat után nyugdíjazta a közgyűlés. A különböző bizottságok tagjait újra megválasz tották, részben a szükséges kiegészítéseket megtették. A közigazgatási bizottság tagjai lettek: dr. Farkas Antal, Jeney György, dr. Kelemen Samu, dr. Keresztszeghy Lajos, Pethő György és dr. Tanódy Márton.

Még Oláh Miklós utbiztos és Hegyi Kázmér erdővéd özvegyeinek nyugdiját állapították meg s ezután véget ért a közgyűlés.

Egt 1

[ró Naplója

írja: Harsányi Kálmán.

november 12.

Gödöllőre voltunk hivatalosak. Nem mehettünk mind a ketten, csak én magam; de még ez sem csappantotta meg a kedvemet annyira, mint máskor, oly szívesen megyek oda, az én csupa-lélek művészeim közé.

Nagy Sándor volt az első, a kivel érintkezést kerestem közülök, tavaly szeptemberben. Csodálatos rajzait, fantasztikus vonal-poémáit már régen szerettem. A téli kiállítás grafikai terme is első sorban ő miatta vonzott mindig. Elragadott rajzainak tömör, mély, költői szövege, mely azonban szavakra mégis lefordíthatatlan. Az utóbbi években, a mikor lassan-lassan szakítani kezdtem azzal a teljesen elvonult életmóddal, a melynek nagy előnyei mellett oly nagy hátrányai is vannak: — sokszor vágytam a megismerésére. Úgy éreztem, hogy bármily messzire térjünk is el egymástól a kifejezésben: —- kell kettőnkben valami kevés közösnek is lennie. Valami igen kevésnek, de igen értékesnek. Tavaly, — visszaemlékezve egy öt hat esztendővel ezelőtt kiállított tusrajzára: nehány sornyi levél kíséretében elküldtem neki a valamiképp arra a vonal-költeményre emlékeztető tárgyú „Homo és Homunkulusz“ című kis (mindenektől félreértett, tehát ügyetlenül megírt) dialógusomat, meg „Páter Benedek“-et, legújabb könyvemet. Kedves, szíves hangú, egyenes, magyar lélekre valló levél volt rá a válasz. Újság voltam neki, nem ismert. „Bizonyos koron túl elveszti az ember szellemi mágnespatkójának a vonzó erejét. Annyi apró szeget szedet föl vele az ember csupa mulatságból, hogy utóbb elveszti az erejét súlyosabb dolgok iránt, s aztán e miatt csak úgy elsiklik neveken és címeken, a melyeket pedig a szem fölkínált az agynak.“ De az ismeretséget — látatlanban — már megkötöttük. „Ha az én sercegő lúd- tollam vonalsínei eltaláltak Önhöz, milyen jó volt, mert lám, most ezeken a síneken könnyű szerrel jutottak hozzánk írásai.“ Levele végén pedig kedves meghívó sorok.

Jól esett ez a szíves hang, melylyel vajmi ritkán kényeztettek azok, a kiket — nagy elvétve, s mindig hosszú habozás után — merészkedtem ismeretlenül fölkt. roztam, hogy meglátogatom.

Egy kedves véletlen tette else sunkat még érdekesebbé. Éppen azokba pókban került hozzánk — München felé a., zóban — Polányi Géza, sógorom, a ki diplomás ügyvéd korában, bő jövedelmet hajtó, de undorral firkált ügyiratai között ébredt arra, hogy többet ér gyermekkori álma, mint ez a nagy bőség és jólét, s nem az a célja életének, hogy ebben dúskáljon, hanem hogy amazt valósítsa meg. Így lett jómódú, de mindig fanyar kedvű ügyvédből — sovány erszényű, de mindig vidám Kunstmaler-Akademiker. Most már három esztendeje az és iszonyodva gondol vissza egyszerű kis műtermében perzsaszőnye- ges ügyvédi irodájára. Ott Münchenben ismerkedett meg Sidló Ferenccel, a szobrászszal, a ki már előbb egész leikével a gödöllői festőkhöz csatlakozott. Minden esetre meg kellett látogatnia, s noszogatott, hogy menjek vele én is, ő bizonyos benne, hogy első látásra rokonszenvezni fogunk. Némi húzódozás után ráállot- tam. Nehezen szánom rá magamat minden uj ismeretségkötésre. A csömöri úti kerámiai intézetben kerestük föl, a hová naponkint bejárt akkoriban, kis kétaraszos figurákkal kísérletezni. Mezőkövesdi matyók voltak ezek a kis figurák. Jól esett rájuk ismernem, hiszen közöttük születtem, matyó emlőt szíttam, matyó szavakra gügyögtem vissza először.

Igaza volt Gézának; már első látásra igen „nekem való“ embernek találtam Sidló Ferit. Harmonikus, derült látású és mégis komoly művészlelke kiül az arczára, sugárzik a tekintetéből, átérzik a szavain s megkövül alkotásaiban. Azzal fogadott, hogy Nagy Sándor már sokat beszélt neki rólam, vár és megígérte neki, hogy megismertet majd bennünket egymással. A délutánt nála, az estét nálunk töltöttük, s meg kellett Ígérnem, hogy másnap kimegyek Gödöllőre. Annak örült a legjobban, mekkorát fog nézni Nagy Sándor, ha ő visz el hozzá, s ő ismerteti meg azzal, a kit neki általa kellett volna megismernie.

Másnap ki is mentünk Gödöllőre, Gézával. Először Sidló Ferihez. Műtermében láttam, mennyire vonzza a monumentális. A monumentálisra való törekvést két okból is megbecsülöm mindenkiben. Először azért, mert magam is felé hajlom, másodszor azért, mert a ma már pepecseléssé lett művészet holnapjának tartom. Hitem, hogy a következő évtizedekben az emberi kultúra minden megnyilatkozásában monumentális alkotások fognak teremni. Ott, a műtermében győződtem meg róla, hogy azok a kis matyó figurák csupán sokoldalúságát bizonyítják, de nem a lelke legmélyéből fakadó művészi törekvéseit fejezik ki. Ennek minden kifejezése monumentális arányokat ölt nála. Min- denekfölött egy óriásnak tervezett csoport, mely — anyagi eszközök hijján — még csak vázlatban van meg. Főalakja maga az Isten. Az apaanya Isten; roppant férfi-arányokkal, de hatalmasan duzzadó női emlőkkel. Én ezt a munkát érzem élete főművének. Figyelemmel is fogom kisérni fejlődésének minden mozzanatáhan, de hogy márványból kifaragottan meglátom-e valaha: — azt már nem tudom.

Értesítés. Mély tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy hosszú évek gyakorlatára és tapasztalatára támaszkodva kiváló Ízléssel végez üzletem mindennemű szobafestő és mázoló munkát. Miért is a nagyérdemű közönség további becses pártfogását kérve vagyok kiváló tisztelettel: Daróczy József, szobafestő, Bercsényi-utcza 37. szám