Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-06 / 49. szám
ar, 1911. deczember 6. HETI SZEMLE .ozásában, de — három-négy geniálisan rávetett rajzán kívül nem ismerek tőle egyetlen olyan alkotást sem, a melyben a magyar művészet fejlődésére nézve nyereségest látnék. Ellenkezőleg: csupa beteg, kínos, ultrakórságos handabandázást, nyakatekertséget, kompozíció- beli szétmállást, természetellenesen rút formákat hajszoló rajzot, fitogtatott mü-színvakságot szóval az erjedésnek valami olyan folyamatát, a mely még csak nem is emlékeztet a must forrására. Azt újságolta, hogy a székesfőváros megbízásából óriás freskót fest- valamelyik uj iskolaépület nagytermébe. Megdöbbentem. Micsoda pedagógus elmék engedhették meg, hogy zsenge, fejledező gyermeklelkek ilyen perverz, — ál- primitiv, látást rontó blasphemiából érezzék ki először a művészet szent nagyságát. A hajszolt rútból a szépet, a neszesemmifogdmegjól-ból a tartalmast, a szétmállásból az egységet, a képtelenből az igazat, a cinikusból a rémest. Látatlanban beszélek, hiszen még csak most készül a freskó, nem is tudom, melyik iskolában. De ismerem Márffy művészetét, s ha régi pajtásom is, mégis az az érzésem ma, mintha megbódult gyermekorvosok azt határozták volna valami nagygyűlésen, hogy a csecsemőket ezentúl, anyatej helyett camembert sajttal, rothadó vadhússal, indiai fecskefészekkel kell táplálni Én türelemmel és jóakarattal nézek minden tétova művészi próbálkozást. De csak akkor, ha a műterem falain belül folyik. Mihelyt kikerül onnan, már sanda szemmel nézem. Mert többet árthat, mint a mennyit használ. Különösen nálunk, a hol ingatag műértők értékelik a tétova művészek kísérleteit. Mihelyt pedig tapogatódzó művész és bizonytalan müértő a gyermekek megrontására törekszik efféle alkotás odacsempészésével, — utálattal fordulok el tőle. hírek^ Immaculata. Az Isten gondolatai szerint formált ló- ek ő Nincs hasonlatos hozzá senki. Forgatom a krisztusi művészettel megcsiszolt lelkeket: a szentekét. A csillogó lapokról sok verődik vissza Istenből, mint a hogyan a gyémánt csiszolt lapjai szikrázva 'ontják a rájok hulló napsugár fényét. Szétbontják, ragyogtatják s a kápráztató csillogásban szinte izzóbb, tüzesebb, fényiőbb a gyémánt tükrén a nap tüze. így látom az „alter Christus“-okban, szétbontva sok színre, a vakító fényű Örökkévalót : az irgalmas Istent, a jóságost, a megbocsátót, az áldozatot hozót, a nagy sze- relmüt, a könyörületes sziviit. De egy, a legmélyebb hiányzik mindegyiken. A szivárvány hetedik színe. A leg- vakitóbb. Az Isten legigazabb sugara, a mely a mennyet ragyogja be. Ez nincs ezekben a mélyvizű gyémántokban. Minden fényt visszavernek az Istenből a tökéletesség magaslataira jutott szentek, csak egyet nem. A mi a legistenibb vonás : a teljes büntelenséget, a hamvas érintetlenséget. A lelkiség koronáját. És az ő Jelkén ott van. A legcsillogóbb lap: a szeplőtlenség. Bűnben fogantattunk — ő nem. Lilium inter spinas. Immaculata. S ezért az Ur vagyon ő vele. S ezért ő minden malaszttal teljes Áradatában a szennynek, mámorában az érzékiségnek, bűnös diadalaiban a testiségnek az „elveszett paradicsom“ után sóvá rgünk. — Szeplő nélkül fogantatott Szűz ! Kö- "-ögj érettünk, kik hozzád menekszünk 1 Lapunk egyes számai kaphatók a főtözsdében és a Barth- féle kis tőzsdében a Deák-téren. Szeplőtelen fogantatás ünnepén, deczember 8 án a hetybeli székesegyházban a 7 órai nagymise után Seücs János s. lelkész, a 9 órai nagymise után pedig dr. Kovács Gyula teológiai tanár mond szentbeszédet. A sajtó-vasárnapi gyűjtés eredmériye- képen a sn'^eü'-esperesi kerületben 126 kor. 49 fillér gyűlt be. Uj plébános — uj rektor. A megyés püspök Szatmár Németi város törvényhatóságának bemutatása alapján 1912. év január 1-ével kezdődőleg kinevezte Benkö József apátkanonokot szatmári plébánossá; egyben felmentette ugyancsak január 1-től kezdődőleg papneveldéi kormányzói állásától. Utódjául a szeminárium rektori állásába Szabó István pápai prelátus kanonokot nevezte ki a főpásztor. Hittanári vizsgálat. Pécsy Alán, minorita rendi áldozópap, nagybányai főgimn. hittanár múlt hó 29 én a középiskolai hittanári képesítő vizsgálatot szép sikerrel letette. Tagfelvétel a Mária-kongregációk- ban. A jézustársasági atyák vezetése alatt álló ifjúsági Mária-kongregációban december 8-án d. u. 4 órakor lesz az ünnepélyes tagfelvétel s a régi tagok fogadalom megújítása. A szertartást a gyengélkedő püspök helyett Benkö József apátkanonok fogja végezni. A polgárok Mária-kongregációjában Fásztusz Elek ny. főgimn tanár tartja a tagfelvételt ugyancsak deczember 8 án. Adomány. Hehelein Károly praelátus, aranymiséje alkalmából kiváló jótékonyságban részesítette Ungvár városát. Az ungvári szegényházra 200 K. adományt, s a szegények között való kiosztogatásra 500 koronát küldött. Az ungvári képviselő testület hálás elismeréssel fogadta a főpap adományát. Két pápai motu proprio és a lapok. A közel múltban az összes antikatholikus fővárosi lapokban kiszínezett hirek jelentek meg arról, hogy a pápa legközelebb motu propriot fog kiadni, amelyben megtiltja a papi egyéneknek bíróság elé állítását, amivel -- így írták a lapok — a pápa be eavatkozik az államok jogkörébe. Azt Írták továbbá, hogy egy másik motu proprio ban a szentatya meg fogja tiltani, hogy a papok nő- személylyel egy fedél alatt lakjanak. — Az Országos Pázmány Egyesület védőirodája ezekre a tendencziózus híresztelésekre vonatkozólag most rámutat arra, hogy a szent- atyának a „privilégium fori“ ügyében tényleg kiadott motu proprio ja egyáltalában nem avatkozik bele semmiféle állam jogkörébe, aminthogy ilyesmit állítani egyik államnak sem jutott eszébe. A lapok által említett másik motu proprioról pedig illetékes körökben eddig mit sem tudnak, az erről terjesztett híresztelések tehát puszta koholmányok. A városi vagyon leltározása. A városi tanács a városi vagyon leltározása iránt megtette a szükséges intézkedéseket. Az utóbbi években ugyanis a városi vagyon átlagában változás állott be, aminek kifejezésre kell jutnia a vagyonleltárban is. A munkálat négy hónapra van tervezve, aminek befejeztével a számvevőség az egész városi vagyont szabályszerűen számbaveszi. Az Egyházmegyei Irodalmi Kör feltámasztása érdekében indított mozgalom szinte nem várt és meglepően örvendetes hullámokat vet széles körökben. Úgy a papság, mint a világi körökben meleg Sfogadtatásra talált az eszme, mely — most látszik — nem hamvadt el a lelkekben. Csak hamu takarta. Ezt kellett lefújni, eltávolítani. Ennek az eltávolításnak munkája serényen folyik. S a karácsonyi ünnepek után nyomban megtartandó közgyűlés fogja bebizonyítani, hogy milyen meglepő eredménnyel. Közöl- hetnők az Irodalmi Kör elnökségéhez érkezett leveleknek, nyilatkozatoknak, vágyaknak és reményeknek igen tanulságos bizonyítékait. Már most sorolhatnék el a díszes névsort, melyből kitűnik, hugy mily élénk érdeklődéssel és elhatározással sorakoznak úgy az öregebbek, mint a fiatalság az újra kibontott zászló alá. De nem tesszük. — Részint, mert nem akarunk az események elé vágni: részint mert még nem történtek meg teljesen és az egész vonalon az Irodalmi Kör érdekében megindított és vezetett konkrét tárgyalások. Csak éppen arra kérjük most az érdeklődőket, hogy minden ez ügyben való tájékoztatásért, tudnivalóért forduljanak a legnagyobb bizalommal a kör mostani irodájához. (Szatmár, Arany János utcza 17.) Tűz. Vasárnap hajnalban a Bathányi- utczán, Schefteli egy fáskamarájában tűz ütött ki. A fáskamara a benne levő fával együtt teljesen elhamvadt. A tűzoltóság munkájának köszönhető, hogy a veszedelmet sikerült lokalizálni s nagyobb baj nem keletkezett. Halál egy építkezésnél, A városi bérpalota épületéről több méter magas állványról leesett egy Tóth nevű munkás s a fején súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők beszállították a közkorházba, ahol még hétfőn meghalt. A Félix gyógyfürdő hatodik téli évadja. Fontos kérdést oldott meg gyógyfürdőnk akkor, midőn a hévviz fürdők téli használatát bevezette, évek során át a téli gyógyfürdőzés lehetőségét, veszélytelenségét, kitűnő hatékonyságát bebizonyította. Jóval több, mint 1200 beteg használta a téli kúrát jó eredménnyel. Mily áldásos hatást fejt ki gyógyfürdőnk az által, hogy lehetővé teszi a hévviz kúra egész évi alkalmazását. A téli gyógyfürdőzők emelkedő száma, élénk bizonyítékát nyújtja annak, hogy a Félix gyógyfürdő téli berendezései minden tekintetben biztosítják a téli kúra sikerét. — A beteg itt nemcsak gyógyulást, hanem mintegy kedves otthont is talál. Közigazgatási bizottsági gyűlés. Szatmármegye közigazgatási bizottsága deczember havi rended ülését f. hó 7-én tartja meg. Ugyanekkor lesz a fegyelmi választmányi ülés is. Országos állatvásárok vármegyénkben. Deczember 7-én Erdődön 11-én Nagykárolyban; 18 án Fehérgyarmaton; 19-én Hagymásláposon, Krasznabélteken és Áranyos- megyesen ; 25-én Csengerben; 28-án Király- darócon. Halálozások. Kerekes Dániel kárpitos hosszú, kinos szenvedés után Szatmáron meghalt. — A vasúti internátusbán Kovács László és Viest István, egyik a ref., másik a kath. főgimnázium tanulója vörhenyben elhunyt. Vízvezetéki ügyek. Kovács István vízvezetéki igazgató már elfoglalta állását s a hivatali esküt a tanács előtt letette. A vízvezetéki igazgató és Zarka Elemér műszaki tanácsos már tárgyalásba bocsátkozott az első végleges méretű vízvezetéki kút fúrása ügyében egy uj vállalkozóval. Az eddig folytatott fúrás t. i. nem felel meg a kitűzött célnak. A szakértők véleménye alapján tehát a vízvezetéki bizottság és a városi tanács Leféber Ágostont, a Bründl cég alvállalkozóját a munkában meghagyta ugyan, de egyidejűleg egy másik vízvezetéki kút készítésével Lapp Henrik vállalkozót bízta meg. Kinevezés. A király Hajdú Károly rendőralkapitányt kegyelmesen felmentette a jogi előképzettség hiánya alól. A felmentvény következtében Csaba Adorján főispán Hajdú Károlyt kinevezte Szatmár város tb. rendőr- főkapitányává. Követésre méltó példa. Borsodvár- megye törvényhatósági bizottsága legutóbbi közgyűlésén kimondotta, hogy a vármegye területén rendőrileg tilos a 18 éven aluli gyermekeknek a korcsmák és más nyilvános helyek látogatása. Ilyeneknek nemcsak a korcsmában, de még annak közelében, tehát a korcsmaajtóban is tilos szeszes italokat kiszolgáltatni. A tilalom áthágói pénzbírsággal sújthatok. Eddig ez a tilalom csak 14 éven aluli gyermekekre terjedt ki. Borsodmegye az első hatóság, amely -- igen helyesen — a korhatárt felemeli.