Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-11-22 / 47. szám
4 HETI SZEMLE Szatmár. 1911. november 22. egész társadalmakat behálózó érdekszövetség; emez szervezeténél, amaz faji tulajdonságánál fogva. A katolikus autonómiát azonban nem féltjük tSliik ; ellenkezőleg hatalmas fegyvert látunk az autonómiai szervezetben ellenük. Az ugyan elég szomorú, sőt megdöbbentő, amit a fenti sorok előadnak a szabadkőmivesek szerepéről a protestáns autonom ügyekben. De a katolikusok helyzete e tekintetben kedvezőbb A katolikus autonómia kereteit megszabja és korlátozza egyházunk hierarchikus szervezete. A katolikus papság, amelynek döntő, legalább is irányitó befolyása fentartandó az autonómiában, hála Istennek, izolálva van a szabadkőművességtől. Ezen eszközök felhasználásával a katolikus egyház mindenkor megbiusilhatja a szabadkőmivesség esetleges térfoglalását. Mert bármennyire sötétben dolgozzanak is a hárompontos és kaftános lovagok, ilyen hóditó operácziójuk ma már nem maradhatna titokban. Azért csak jöjjön el . minél előbb az autonómia országa! m ü Egy Iró I APLÓIá H d írja: Harsányt Kálmán. VI. november 6. Emberismerettel kérkedni a legnagyobb tudatlanság jele. Vagy a leghiúbb elbizakodottságé. Mert minden emberi feladatnak ez a legnehezebbje. Könnyű megoldásával csak korlátolt értelem hivalkodhatik, vagy a legnagyobb fokú hiúság, mely sejti, hogy méltán büszkélkedhetnék vele. És a dicsekvésnek mégis ezt a fajtáját hallja úton-útfelen leggyakrabban az ember. Mily könnyű megismerni egy könyvet, rajzot, képet, szobrot, épületet, zeneművet ahhoz a végtelenül bonyolult valamihez képest, a mit embernek, egyénnek nevezünk — és mégis milyen hiányos, milyen tökéletlen, milyen szegényes, sivár és fonák beszámolót hallunk még a legegyszerűbb rajzról is, ha kérdőre vonunk valakit, a ki tegnap hosszan elnézegette. Építészeti műemlékeink között aligha van egyszerűbb a kassai Mihály-kápolnánál, de vallassuk ki rendre mindazokat, a kik látták, rögtön kiviláglik, milyen nehéz ezt a mit sem leplező, legkevésbbé sem bonyolult, mindig ugyanannak mutatkozó kőalkotmányt megismerni. Hol van e mozdulatlan kövek kimért rendjétől csak a legegyszerűbb ember lelke is! Képzeljük el azt a kis kassai kápolnát elevennek, léleknek. Képzeljük el, hogy faragott kövei, kockatömbjei folytonos mozgásban csereberélődnek a pillanat sugallatára és e szakadatlan formaváltozásban úgy vált színt minden porcikája egy-egy átsuhanó hangulatra, mint a kaméleon. Folytonos színjáték, folytonos formaváltozás — és ehhez még szakadatlan mállás, poriás, uj kőtömbök beilleszkedése, növekvés, gyarapodás, magasba- nyúlás, szétterpeszkedés, össze-összeroppanás, bomlás, zsugorodás, szabályos rithmus, elnyújtott tempó, lázas mozgalom, — folytonos, szüntelen levés: élet. Ez az egyszerű ember lelke. A felsőbbrendűé a dóm; oltárral, képekkel, szobrokkal, homályos fülkékkel-zúgokkal, kórussal, orgonával, a nap minden pillanatában másként beözönlő sugárkévéktől minden pillanatban más és más színekben ragyogó festett ablakaival, szószékével, mennyezetének ezer árnyalatú homályaival, tárt és csukott kapuival, kígyóval birkózó kő-szörnyetegeivel, szentjeivel. A kassai dóm teljes megismerése igen kiváló szellemű embernek is belekerülne vagy egy félesztendei munkájába. Úgy, ahogy van, mozdulatlanul. De elevenítsem meg — lélek gyanánt — mint az imént a kápolnát: megismerése szinte lehetetlen feladattá válik. Pedig mi az a dóm a legnagyobbszabású mikrokozmosz-lelkek gazdagságához képest. Azokról, a kik fölényes gőggel hánytor- gatják nagy emberismeretüket: csupán egy dolog bizonyos; az, hogy minden szemükbe szökő rikító vonással beérik, s igaz képnek látják a fölszín karikatúráját. Természetes, hogy lépten-nyomon csalódnak, egyremásra éri őket a meglepetés s belerőkönyödnek jól ismert embereik „szüntelen következetlenségeibe“. Pedig éppen a következetlenség kérdése a legbiztosabb próbakő. Nincs következetlen lélek, s a melyik meglep bennünket egyik-másik cselekedetével, csupán azt bizonyítja, hogy nem ismertük, csak ismerni véltük. Minden cselekedetünk logikusan következik lelkünk akkori állapotából, mint a hogy a harmatkicsapódás, eső, szélvihar, dér, fagy, szivárvány, verőfényes égbolt, szárazság is logikusan következik a levegő egyensúlyának megbomlásából, helyreállásából, párateltségéből, vagy telítetlenségéből. Ha derült égből villám csapna le — az sem lehetne más, mint törvényszerű következménye az elektromos feszültségnek. Sohasem vagyunk következetlenek, mert nem lehetünk azok, bármennyire tele legyünk is ellenmondásokkal. Emberi szemmel nézve még a természet is ellene mond önmagának akárhányszor, de következetlennek még emberi szemmel sem láthatjuk sohasem, mihelyt az okok teljes láncolatát fölkutattuk. A ki csak nehány kísérletet tett is, másokkal, vagy önmagával: észre kellett vennie egy végtelenül fontos tényt, mely a lélekkuta- tásnak különben is bonyolult munkáját még bonyolultabbá teszi: — azt, hogy más-más emberrel szemben ugyanazon a napon, ugyanabban az órában mindannyian másnak mutatkozunk. Más a viselkedésünk, más a gondolatközlési módszerünk, mások a témáink, más a hangunk, a tekintetünk, a frazeológiánk, a szóbőségünk, a figyelmünk: •— mások vagyunk, mindenestül. Vannak barátaink, ismerőseink, a kik évek hosszú során át sohasem láthattak meg bennünk olyan lelkitulajdonságokat, a melyeket egy másvalakivel szemben talán egyetlen találkozásunkkor sem sikerült visszafojtanunk. Bármily őszinték, nyíltak, egyenesek legyünk is — lelkünk orgonájának egyik-másik változata ezzel vagy azzal az emberrel szemben nem juthat szóhoz soha. Hogy mi akadályozza meg, azt, majd a lelkek mágneses elhajlásának tana, vagy az egymásba ható lelki tulajdonságok kémiája fogja meghatározni valamikor a huszon- egynehányadik században. Ma még csak a tényt tudjuk s az okokat sejtjük; a folyamatról magáról tiszta képet alkotni nem tudunk. Minden ember minden emberrel szemben másnak mutatkozik ; teljesen csak azzal szemben, a ki valamennyi „másnak mutatkozását“ végigvizsgálja. Az emberismeret ennél a vizsgálatnál kezdődik. Minden elméleti okoskodásnál világosabb, meggyőzőbb példa a legnagyobb szabású emberek valamelyike, mondjuk: Goethe. Tegyük föl, hogy van a világon egy olyan rendkívül intelligens ember, a ki Goethének egyetlen sorát sem ismeri még. Öt fogom a kísérletre, mint legalkalmasabbat, kiválasztani. Kezébe adom Goethének Steinnéhoz írott leveleit és megkérem, hogy a leglelkiismeretesebb gonddal jegyezzen föl mindent, a miből Goethe lelkének egy-egy vonására lehet következtetni. Mikor végzett ezzel a három vaskos kötettel, elébe teszem a Schillerhez irt levelek két kötetét: végezzen velük ugyanúgy. Végül megtoldom még három kötettel: a Zelter-féle levélváltással. Mi fog a kísérleti médium jegyzeteiből kitűnni ? Hogy három igen különböző, csak alapvonásaiban megegyező Goethe volt? Ez képtelenség. De hogy három hangneme volt e három emberhez, az minden bizonynyal ki fog világlani azokból a jegyzetekből. Mindenikhez szólt egy-egy olyan hangon, a melyet a többi sohasem hallott tőle. A legkisebb embernél is észrevehetők e hangbeli külömbségek, de természetes, hogy nem láthatók oly világos határozottsággal, mint e klasszikus példában. Goethét teljesen megismerni rendkívül nehéz, de nem lehetetlen, hiszen óriás okmánytárunk van hozzá. Köny- nyebbnek látszik, de sokkal nehezebb, csaknem lehetetlen : legegyszerűbb lelkű ismerőseink valamelyével teljesen tisztába jönnünk. Okmánytár nincs hozzá, s személyes tapasztalatunk csupán arra a hangnemre vonatkozhatik, a melyet velünk szemben használ. Intuícióval természetesen kiegészíthető a nyert egyoldalú kép, — de igazat-látó, valóságot-megérző intuíciója csak a genienek van. Genie azonban sokkal kevesebb van a világon, mint azt az erre a címre titkon sóvárgók gondolják. Ha a természet tisztán a fehér hollót rendelte volna táplálékokul, akkor sem félteném a kipusztulástól azt a ritka madarat. Olykor évtizedekig nem esnék bántódása még csak egy fiókának sem. Soltész Imre. (-|-) Azok a régi, nehéz templomi szövetek remekbe készült mesterművek. Csodás szépségek vannak rajtok. A súlyos biokát mintha poéta müve volna. Ihlet szőtto különös finomságú selyem- szálakból, a melyek a színek dúsgazdag skálájában pompáznak. Aztán összevegyül a villogó selyemmel a csillogó arany. Mintha szobrász ült volna a szövőszékhez, vagy Cellini keze dolgozott volna a damaszton : vert aranyból reliefek, torsok, alakok kifaragva lépnek elő a legszebb fém vértjében a gyönyörű pompájú selyemalapból. Azok a régi, nehéz templomi szövetek bizony remekbe készült mesterművek. Azért jut ez eszünkbe, mert Kálmánd aranymisé8 plébánosa is mintha ilyen szépséges szövéssel fonná, színezné remekbe az ő ó'etének brokátját. A halk, fehérselyem alapról nehéz villogása aranyként csillan meg müvészlelkének főthemája: az áldozatosság. Most megint beleszőtt brokát-selymébe egy aranydarabot. 10.000 koronát tett le hétfőn az alapítványi pénztárban később meghatározandó czéllal alapítványként. És eszünkbe jut még az Apocalypsis elragadtatásainak pár élő lapja is, a mely ragyogó színekkel rajzolja az üdvözülteket csodás aranyszövésü köntöseikben. A köntös aranyszövése: — az élet jó- cselekedetei. Bizony, bizony remekbe készült mes- termü lesz az a mennyei templom örök ruhája is, amit művész életének szövőszékén ez a fehérhaju, aranyszivii plébános sző. Püspökünk itthon. Boromisza Tibordr. megyéspüspök a katholikus nagygyűlésről csütörtökön érkezett székvárosába. Az őszi változó időjárás következtében azonban meghűlt, úgy, hogy az orvos komoly rendelkezésére a nap egy részét is ágyban kell töltenie és e miatt holnap, csütörtökön orvosi intézkedésre nem vehet részt a nagykárolyi tanítói kör 25 éves jubiláris ünnepségein. Harsányi Kálmán Sxatmáron. Kiváló munkatársunk, a geniális iró és költő, Harsányi Kálmán, vasárnap és hétfőn látogatásokat tévén, városunkban időzött. Gyermeki kegyelete különös megilletődéssel kereste föl a zárdát, a hova édes anyja apró gyermeksége idején iskolába járt. Az illustris vendéget e kegyeletes látogatásakor a zárda kedves ünnepléssel ünnepelte. Kitüntetett plébános. Ő Felsége a király llosvay Lajos viski róm. kath. plébánosnak buzgó és érdemes működése elismeréséül a koronás arany érdemkeresztet adományozta.
