Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-11-08 / 45. szám
8 HETI SZEMLE Szatmár, 1911. november 8. a népjóléti munkálatoktól átitatott, erősen keresztény és hazafias tanítóság az a bázis, melyen a jövő társadalmi élet nyugalma áll. Nem túlbecsülés ez. — A társadalom és intézőkörök, a különböző világfelfogások har- czosai eléggé bizonyítják ezt, mikor a tanítóság rokonérzését keresik. Sőt mihelyt a társadalom egy „Moltke“ eszével gondolkozik, magától predesztinálja a tanítóságot arra a nívóra, mejyre azt hivatása és szolgálata emeli. — És mikor lesz ez? — Mikor adja tanujelét ez a társadalom azon felfogásának, mely a magyar tanítót nemcsak erkölcsi elismeréssel, de kézzelfogható anyagi jubbléttel is ajándékozná meg. Sajnos, ma nagyon is csekély megnyilatkozását látjuk ennek a jó akaratnak, mely a tanító munkásságát nemcsak szóbeli elismei éssel, de méltóképen honorálni is tudná. Népünk, bár munkánk hatalmas horderejűnek tudatában van, mégis nem képes azon lélektani alapra helyezkedni, mely a jól végzett munka feltételévé az anyagi gondoktól ment lelkiéletet teszi. A szocziális mozgalmak korában, mikor a megélhetés a mindennapi kenyérért folytatott küzdelem, a nyomor forradalmi kitörésekbe kerget osztályokat, miért nem sietnek az illetékesek megelőzni azon átalakulást, mely a szélsőségek örvényébe ragadhatná a magyar tanítóság nagy részét. Mikor e lap hasábjain felvetett, bennünket tanítókat érdeklő témáról gondolkozom, zilált anyagi helyzetünk kulcsát keresve, ezen okok között sajnos saját magunkkal is találkozom. — Ma, amikor tömegerővel dolgozik az iparos- és kereskedő-munkás ; mikor a szervezett erő zsákutczába kerget kormányokat, mi keseregjük mostoha anyagi állapotunkat, de imponálni nem tudunk. Vannak szervezeteink, melyek hivatva volnának életjelt adni, tevékenységet kifejteni, hozzászólani s a figyelmet ráterelni azon életbevágó kérdéseinkre, melyeknek helyes megoldása a hazai nevelésügy javát szolgálnák. Vannak szervezeteink, melyek élnek-e, nem tudom, de nem lélekzenek, nem akarnak vagy nem tudnak cselekedni. Mikor oly fontos kérdések, minő maga a tanítói fizetés rendezése van felszínen, s mikor különösen dunántúli körök és egyesületek példás szorgalommal tárgyalják e kérdést, akkor itt vagyunk mi, Északkeletnek két vármegye tanítóságát magába záró szat- már-ugocsai tanítóegyesület — agóniában, tétlenül lesve a jó szerencsét. Nem arról van szó, hogy ultra-radikális eszméktől megzavarva, holmi örvény körül forogjunk. De mégis különös, hogy amikor hangoztatjuk és joggal követeljük, hogy tásadalmunk és a hatóságok fizetésünk rendezésével kötelességszerüen foglalkozzanak, ugyanakkor egy százakat számláló, két megyére kiterjedő egyesület élő-halott módjára egy parányi kedvet sem mutat arra, hogy saját érdekeit érintő ily fontos ügyekben tenni akarjon valamit. — Miért nem tartatnak meg a gyűlések ? Hol fenekük vagy talál ellenállásra a szatmár—ugocsai tanítóegyesület gyűléseinek megtartása ? — Hogy szatmári kollegáink nem mozognak, ezen utóvógre nem is csodálkozom. Az ő szénájuk annyira amennyire rendbe lett hozva, mikor az állami iskolák felállításakor bold. Mesz- lényi püspök alapot teremtett, melynek jövedelméből az államiakkal egyenlő fizetést kapnak. Mindez azonban nem menti fel az egyesület vezetői állásban levőket azon kartársi szolidaritás alól, mely kölcsönös érdekeink előmozdítását kötelességükké is teszi. Amikor minden népréteget átjár a szocziális élet szele, mikor a kényelmes életért még a jobbmóduak is törtetve haladnak — olykor eszmét — ideált áldozva fel — csak megkövetelheti talán a tanítók gárdája is, hogy a tőle minduntalan követelők tisztes kenyérfalatot biztosítsanak részére ? ? Vagy nem ? — S ha igen, ha van jogunk ehhez, úgy szavunk is van hozzá. Ahány esperesi tanitókör van, annyifelé dolgozunk és nincs szerv, mely ezen értékes erőket concentrálná s e körök szavát összeegyeztetve illetékes helyen fölemelve a tanítóság érdekei mel.lett síkra szállana. — Ez nincsen jól igy. Ügyeink intézése körül kellő -efolyást kívánunk biztosítani. Egyesületeinkben teremtsünk eleven, lüktető életet, mely élet ne glorifikálással, ne az örökös dicshimnuszok zengedezésében merüljön ki. A túl alázatosság, a hizelgés az önérzet megölője. A becsületesen betöltött hivatásnak nincs is szüksége erre; de van joga ezért a megérdemelt elismerést követelni. Csatlakozom a gyűlés összehívásának eszméjéhez, melynek egyik pontjául a fize- téstendezés álitandó be. Szolomájer József. Tanitóválasztás. A nagymadarászi rk. iskolaszék Müller János színfalusi osztálytanítót kántortanitónak választotta meg. A választás megerősítést nyert. Alapkő megáldás. Az Irgalmas Nővérek Szatmáron a polgári leányiskola czéljaira uj, modern épületet emelnek. Az alapkövet folyó hó 4 én reggel 9 órakor helyezték el egyházi szertartások közt. Az alapkövet Pemp Antal prael. kanonok áldotta meg és beszentelte a megkezdett építkezést. Kulturelőadások. A budapesti X. kér. főgimnázium igazgatója, Gaál Mózes a kultuszminisztérium inegbizásából kulturkörutat tesz az országban s a nevezetesebb gócz- pontokon kultur előadásokat tart úgy a felnőtteknek, mint az iskolás gyermekeknek. Ungváron a múlt héten tartott előadásokat ; nov. 8-án pedig Beregszászon a vármegye tanítói előtt: „Az iskola testi és lelki egészsége“ — czimen tart előadást, melynek végeztével a következő korkérdések kerülnek megvitatás alá: 1. A tanítóegyesületek munkaprogrammja. 2. Az ifjúsági egyesületek. 3. A megyei tanítói könyvtár. 4. A dalkörök. 5. A „Néptanítók Lapja“. 6. A gyermekvédelem. Gaál Mózes a szülőknek is tart előadást: „Érdeklődjünk a gyermek minden dolga iránt a serdülő korban“ czimen, nov. 9-én pedig gyermekmeséket mond az iskolásoknak. IRODALOM A Szent-István-Társulat pártolótagsági könyvei. 1. A Szent-István-Társulat naptára az 1912. évre szerkesztette Németh Gyula. Ez a naptár a legjobb népies kalendárium s esztendőről-esztendőre tartalmasabb, szórakoztatóbb és értékesebb lesz. Amit különösön nagyra becsülünk ebben a naptárban, az, hogy a lefolyt esztendő feltűnőbb eseményeire a keresztény valláserkölcsi felfogás fényével világit reá. 2. Szentek élete. Vogl Máté után átdolgozott kiadás. IV. rész. — Az előző három éven át jelent meg e munka három folytatólagos kötete, ez a negyedik kötet a befejező részt tartalmazza. Tehát most már megvan a teljes magyar Szentek élete, a magyar családoknak, különösön a népnek a múltban is, most is legkedvesebb olvasmánya. 3. A mi hazánk. A magyar királyság földrajza a magyar nép számára. Irta Öveges Kálmán.. II. rész. — Az uj kis tükör hatodik kötete is mint az előző öt kötet amily élvezetes olvasmányok a nép számára, ép oly hasznosak a lelkészkedő papság és a tanítóság szempontjából, akik az olvasókörök, ifjúsági egyesületek, felnőttek oktatása előadásaira gazdag és teljesen kidolgozott anyagot találnak e könyvekben. 4. A nagy mesterség. Az elemi iskolások házi nevelése. Irta: Szuszai Antal. — Ez a kötet ugyan magában is önálló munka, de a néhány év előtt ugyancsak a pártoló tagilletmények sorában közreadott ugyanily czimű könyvvel, mely az iskolát megelőző házi nevelésre oktat, a gyermeknevelésnek valóságos bibliája. Ez a négy érdemes könyvecske a Szent-István-Társulat ez idei évre adott pártolótagilletménye. Belsőleg értékes, külsőleg szép könyvek s akik kapják, azok csak 2 korona tagdijat fizetnek érte. Igazán érthetetlen, hogy ennek dacára is a pártolótagok száma csak huszonötezer és nem legalább is tizszerennyi. A tanítóság és a lelkészkedő papság szives figyelmébe ajánljuk ezt a cseppet sem örvendetes tényt. A „Magyar Figyelő“ november elsejei számában vezető czikket Kármán Elemér irt. Buday Béla „Szakértők a közigazgatásban“ czimmel irt tanulmányt. Qyalui Farkas a negyed- félszázad debreczeni könyvnyomdáról, Ambrus Zoltán pedig színházaink uj darabjairól ir essay-t. Novellát Farkas Páltól közöl a lap. A „Magyar Figyelő“ előfizetési dija negyed évre 6 K. Kiadóhivatal Budapest, VI., Andrássy-ut 10. sz. .A. botanikus. November 1 jén megjelent szerkesztőségünkben egy ur. — Hurczolkodom, — igy szólt és mutatja gallérjainak skatulyáját. E bizonyságra kénytelenek voltunk hinni,, hogy hurczolkodik. — Csak nem hozzánk ? — kérdeztük rémülten. — Oh nem, — feleli indignálódva a gal- lérskatulyás. Az ódon házakat már végiglaktam ; kész zoológus vagyok. Most a botanikára adtam magam. Egy vadonatúj házba költözöm, — magyarázta örvendező hangon. Csodálkozva néztünk rá. A skatulya galléros aztán felvilágosított. — No igen, a régi házakban csak zoológiái tanulmányokat lehet tenni. Ismerem is a háziállatok összes faját: a svábbogarat, tücsköc, a a falak és ágyrepedések barátságos lakóit, a fürge egeret, a derék patkányt s az éjszakák vérszivóit. Bémulattal néztünk a kiváló zoologus skatulyájára, a melyen épen egy „vérszivót“ pillantottunk meg. Ő pedig folytatta: — De már unom ezt az örökös egyformaságot. Most egy uj házba költözöm. Oh, ez annyira uj, hogy még nem is kész. De már lakni lehet benne. A szobámat — és itt cset- tintett a gyönyörűségtől a gallérskatulyás — még most vakolják, a padlót most gyalulják, az ablakot most üvegezik, az ajtót most festik. Nem értettük gyönyörűségét. — Hát kérem — magyarázza tovább — az valami nagyszerű lesz,mikor majd karácsonyra kihajt az ajtófélfa, mert csak most vágták az erdőn a fáját. És a falak teli lesznek növénynyel, amit penésznek hívnak. És a padló rügyeket hajt, meg remek gombák fognak kinőni belőle. Oh, én imádom a botanikát! A különös természetimádótól csodálattal búcsúztunk el. Milyen okos dolog is, hogy szabad már a félig-kész házakban lakni — hatósági engede- lemmel. Tyúkszemek. A „ Szamos “-ról tudtuk — oh ki ne tudná ! — hogy ő őrzi az összes zsidók összes tyúkszemeit . .. Már úgy van berendezve, hogy ha valahol meglibben egy kaczkiásan kaczér — pa- jesz, szive úgy mozog a gyönyörűségnek miatta, mintha libamájjal traktálnák. És ha valahol nem kalaplevéve szólnak egy Chajemről, olyan nyálkiválasztást visz végbe, mintha pogrom tört volna ki. Szegény, nem tehet róla. De illik is neki ez a bájosan gyöngéd érzékenykedés, és az ártatlanok megvédése ... A „Szamos“ mint a zsidók lovagja! — Oh, van-e ennél megindióbb látvány? Csak hadd legyen hát ő „egy“ lovag! Hanem a „Tanódi és . ..“, azaz a „Szatmár és Vidéke“ ! — Hm! Még egy lovag ? Hát ő sziszeg egy reklámmal dolgozó orvos tyúkszemei miatt, akiből kiüt — nem ám az ethika, hanem — a szatócs ? — Hát miért húzott föl a „Sz. és V.“ olyan czipőt, amelyik szőrit, ha „fajmagyarokról“ van szó ? — Biz’ ez örüleles kin lehet! Nagyon el- hiszszük. Belső munkatársak: HARASZTHY BÉLA dr., MERKER MÁRTON dr. és UHL KÁROLY dr. Nyomatott a Pázmány-sajtóban Szatmáron, Iskola-köz 3. sz.
