Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-11-08 / 45. szám
„HETI SZEMLE 5 Szatmár, 1911. november 8. az ördögi sajtó istentipró, vad káromlásaitól — és óhajtja a kristályos forrás gyöngyöző eseppjeit, az „élet vizét“, sóvárogja a bibliás igazságokat, az Ur félelmének hirdetését, a mely minden bölcseség kezdete. És ezért magától elvon, nélkülözésekkel megtakarít száz koronát, hogy fölajánlja az egyházmegyei sajtóalapnak. Az Orsz. Tanitó- Bank egy drb százkoronás névértékű részvényét ajánlja a sajtóalapnak. Szólhatunk szebben, meggyőzőbben, mint a hogyan e tett beszél ? Simon Antal tiszaujlaki kántortanitó és Ember Péter pedig 5—5 K-t küldöttek a sajtóalapnak. . . . Tanító lakások, kápláni szobák tüzes Örömet kigyujtó hangulatát hozta közénk ez a hét. ♦ Az Egyházmegyei Katii. Sajtóalapra étidig fölajánlott összeg . 1630 K 17 f Beggiilt összeg .... 410 K — / IV. Október 18. Mikor két világfölfogás hadat visel egymás ellsfn : — a fölvonult gondolat-seregekben folyton folyik a válogatás; a magasabb rangba sorozás, lefokozás, a hitványak spártai megtizedelése, a győzők megkoszorúzása, az elesettek eltakarítása. A gondolat-katonák ez összecsapásaiban nem a véletlen rostál és emel, hanem a folytonos erőpróba. A párbajok e hosszú sorában az erők külömbözősége öl, nem az eltévedt golyó. Gladiátorok ölremenése ez, hol nemes bírókban, ravaszkodások, gáncsvetések nélkül kell földre- teperni az ellenfelet. A két vezér lesi a küzdelem végét és saját gladiátorának könyörgő pillantására is lefelé fordított hüvelykkel felel, ha legyűrte a másik. Néha eldöntetlen marad a küzdelem. Olyankor két egyenlő erő pattant vissza egymásról. Ezek azután nem is mérkőznek tovább; belátják, hogy egymást soha le nem győzhetik, hát vagy szétválnak s többé sohasem kerülnek szembe, vagy kezet fognak, elismerik, megértik egymást és együtt mennek becsülő megértéssel a béke munkáihoz: — szántani, vetni, aratni. így folyik ez az egész emberiségben az egymást fölváltó korszakok szembeszállásakor és így folyik külömböző világfelfogású emberek között is. De míg az egymásra következő korszakok zászlóvivőinek összerobbanásakor az „igazság“ nevében folyik kölcsönösen az irtóháború ; két mélyebben gondolkozó ellentétes felfogású magányos ember között csak a szubjektív igazságok erőpróbáinak nevében. S ha mégis az „igazságot“ keresik: ott fogják elsősorban -megsejteni, a hol egyéni meggyőződéseik találkoznak. * Palágyi Lajossal majdnem minden dologról ellenkező véleményen vagyunk. Ha olykorolykor meg is esik, hogy egyezünk valamiben: vizsgálat után mindig kiderül, hogy merőben ellenkező úton jutottunk ugyanazon eredményre. Beszélgetéseink tulajdonképpen barátságkötésünk első napja óta folyó szüntelen vita. Ezer téma, s két szembenálló világfelfogás. Hogy az ő számára mit jelent ez a végnélküli mosolygó háborúság, csak sejtem; de egész bizonyosan kincset ér nekem. Éppen azért, mert olyan igen ellentétes felfogás áll szemben az enyémmel. Általa ismerem meg gondolat-gladiátoraimat, általa jutok gyöngeségük vagy erejük világosabb tudatára, általa tizedelem meg és vértezem föl őket. A végképp meddőnek bizonyult vitákat bizonyos idő múlva lezárjuk. Ma zártunk le egyet — két esztendei föl-fölbukkanás után — egyszersmindenkorra. * Október 19. Tegnap jelent meg e napló első közleménye a szatmári Heti Szemlében; nem a nagy nyilvánosság előtt, de mégis nyilvánosan. Tulajdonképpen csak barátaimnak szántam, s kötetekké gyarapodottan sem fogom a könyvpiacra vetni. Boltban nincs ilyesminek helye; de jó helye lesz majd egy-egy barátom, jóemberem könyvespolcán, a hová — első vaskos kötete — hat megbecsült könyvem mellé majd hetedikül kívánkozik. Azért a nyilvánosság így is megvan. Hogy mennyire érzem, bizonysága az a sok törlés, mely az első két közleményre való kéziratomban ugyancsak megkínozhatta a szedőket. Háromszor, négyszer is nekirontottam, keményen rostálva, ocsu-irtó szándékkal. Ez az a bizonyos „harmadik meghamisítás“, a melyet bevezetésemben említettem. Élmények mellőzése, nevek kerülgetése, a kiabáló én hangjának letompítása, — szóval az a folytonos meggondolásra intő tudat, hogy ezek a ceruzával odavetett intim följegyzések holnap már nyomtatott sorokká válnak. Ezt a tudatot meg kell szokni. Mindig „hamisítani“, de sohasem az őszinteség rovására. Maradjon így is napló. Minden szó igaz legyen benne, de ne kerüljön bele minden igaz szó. A ki maradottakat legfeljebb én „hamisíthatom“ vissza a magam példányában. Különös könyv. Örömmel írom és kétségtelenül engem érdekel a legjobban, hogy mivé fejlődik. * Olvastam a lap rólam szóló kis cikkét is. Helytelenítem, de értem. Túlzott érzések lírai kitörése ez. Célja lett volna azt megvilágítani, a kinek neve a cikk fölé íródott, de csupán a cikkíró érzését világította meg. A lírának öröktől fogva ilyen a természete. Csak az érti másként, a ki félreérti. * A magasztalás nem értékmegállapitás, csak egy egészen egyéni önkényességgel megállapított pretium affectionis kikiáltása. Meggyőzhet, de pusztán szuggesztív erejével, nem igazságával. Az igazságot érvek támogatják, nem rajongó jelzők. * Október 21. Mostanában sokat foglalkoztam egy névtelen, még csak a fiókjának dolgozó írónő drámáival. Érdemes volt, mert kétségtelen tehetség. És mégsem hiszem, hogy valaha is annyira vigye, a mennyire érzéseivel és gondolataival vihetné. Képtelen babona állja útját; az, hogy az írónak a közönség szája íze szerint kell beszélnie. Ő maga mondta ki, ma. És ebben a felsóhajtásában benne volt a magyarázata minden fogyatékosságnak, ellenmondásnak következetlenségnek, félbenmaradtságnak, zsákutcába tévedésnek, ellapulásnak és tehetetlenségnek, a mi csak kirí e különös keverékeiből az értékesnek és a silánynak. „Istenem, hiszen ha az ember azt írhatná meg, a mit gondol, a mit érez!“ Ez a minden áron érvényesülni vágyók fölsóhajtása, nem az alkotni akaróké. Az alkotni akarók mit sem törődnek a közönség ízlésével, sőt határozottan meg is vetik. A pusztán érvényesülni akarók félő gonddal szimatolják ki, s ha megtalálták, vagy megtalálni vélték, a lehető legnagyobb önmegtagadással szolgálják ki, a maguk érdekében. A közönség ízléséhez való alkalmazkodás lehet önkénytelen is, de többnyire tudatos. Ha önkénytelen, akkor tucat-ízlést jelent, a mely mögött még olyan nagy sikerek mellett is csak közepes tehetség lappanghat; ha tudatos, akkor kölcsönvett álarc, mely tapsot arat, ha teljes csalódásba ringat, füttyöt és megvetést, ha csak egy pillanatra is félrecsúszik, s kiderül, hogy maskara. Ilyen értelemben három nagy csoportra oszlik a művész-fajta. Olyanokra, a kik csupán érvényesülni szeretnének, olyanokra, a kik alkotni és érvényesülni akarnak és olyanokra, a kiket tisztán az alkotás vágya vezérel. Ez a három csoport úgy viszonylik egymáshoz, mint a vásáros, a tisztességes munkás és a bölcs. Mindig érvényesül mind a három, de másként. Az első pusztán a tömeg szemében, s mindig múló időre ; dicsősége addig tart, mig portékáiról le nem kopik az aranyfüst. A második csoport érvényesülése a legteljesebb és a legtermészetesebb; érvényesül a tömeg, a választottak és az önmagaszemében, mindenkiében. A harmadik csak a magáéban. De az örök erkölcsi rend mégis ennek biztosítja a legtöbbet. Az utókor bűnbánó hódolatát. * Az én írónőm különösen büszke volt egyik főalakjára, a kinek cinikus mivoltát sikerült tökéletesen ábrázolnia. Lehűtöttem kissé, mikor mosolyogva mondtam, hogy éppen ez a tökéletesen sikerült cinizmus teszi igen kétségessé az alak művészi értékét. A tömeges jelenségek ábrázolása nem művészi feladat; elvégzi akárki, mert szüntelenül szeme előtt van. Budapesten ma a cinikus ember típusa a legközönségesebb típus. Minden második ember az, minden második újságcikk, minden második novella, politikai beszéd, pohárköszöntő, minden második budapesti szellemesség az. Jóformán már csak a kivételek olyan erősek, hogy pillanatra sem esnek e járványos lelkibetegség-szülte cinikus hangnembe. A cinizmus szót természetesen nem ókori jelentésében értem; mai értelmében amannak mély komolysága soha sincsen meg. A mai cinizmus az áltató és maga-áltató gyávák fütyö- részése. Minden tekintélyt lekicsinylő bátorságot fitogtat, de velejében csak szemtelen pök- hendiskedés. * Látogatóban voltunk valahol és kék rózsát kaptunk ajándékba. Mikor kiemelték a vázából, kék maradt utána a víz. Vittük hazafelé. El csak nem dobhattuk. Virág volt, rózsa és nem tehetett róla szegény, hogy kékre gyötörték valami anilin-lével. Szerencsére találkoztunk útközben valakivel, a ki boldogan szorította a szivére, mikor fölajánlottuk neki. Nem voltunk hát igazságtalanok azzal a szegény kis rút rózsával szemben, de az otthonunkkal szemben sem, a melynek tiszta, igaz illatát vette volna el az a kékre mesterkélt La France. A lelkész és tanító uraknak készséggel küldünk lapunkból mutatványszámokat terjesztés és előfizetők szerzése czéljából. Ha minden községből csak egy uj előfizetőnk jelentkezik, lapunkat terjedelemben jelentékenyen megnövelhetjük. Hogy a kellő lappéldányokat elküldhessük, kérjük, szíveskedjenek a kiadóhivatalnak jelezni a kiosztásra kérendő példányok számát. Terjeszszük a mi sa jtónkat! Egt Író Naplója
