Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-09-20 / 38. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 6 K 1. \ Negyedévre — 1 K 50 f. Félévre — 3 . — , 'j Egyes szára Ara 10 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 2 dollár. Kialvő tüzek, in. Szatmár, 1911. szept. 19. (-}-) Kassandra jóslatainak a pusztuló város égő üszkei között hittek csak A mikor már fölépithetetlen rommá lett minden. Valami halálos szomorúság önt el bennünket, mikor látjuk, hogy a jelen milyen nemtörődömséggel nézi a közel múlt leggyönyörűbb alkotásának lassú sorvadását. Az egyházmegyei katholikus lapról beszélünk, a „/Jeti Szemlé“-röl. Akkor indult ez meg, a mikor még hire sem volt a mai vad gyűlölettel támadó újság-seregnek. Még akkor — ha nem is keresztény-szellemű — de legalább nem kérész ellenes volt a magyar sajtó. A toll haramiái még nem kezdték meg a revolverezést. A falvak, városok népét még nem mételyezte meg a sok krajczáros újság. Az összes egyházmegyék közt talán a szatmári püspökség katholikussága van legjobban szétszórva. Öt vármegye területén kis, apró foltocskákra szakad szét a katholi- kusság; körülveszi mindenütt a felekezetek tömege; vezető szerepe úgyszólván sehol sincs; elenyésző volta miatt a gyöngeség kábulásában él; szava nincs ; sok helyütt 50—60 filialisban működik egy lelkipásztor ; vannak helyek, ahol soha, ahol csak hónapok múltával fordul meg papja; támogatást, erő- siést nem kaphat; az alkalmazkodás, az emberi tekintet lehámlaszt róla minden katholikus öntudatot. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZHEGYEI IRODALMI KÖR. Ez volna a helyzet rendes körülmények közt, békében. De most háború van. Kegyetlen csapások hullanak ránk. Ott is, a hol nagy tömegekben él a színtiszta katholikusság, ott is nehéz a pillanatra sem szűnő támadások miatt a helyzet. Hát még a mi körülményeink közt! A modern élet szószéke a sajtó. Ez a rostrum föl is van állítva városok, falvak, tanyák házaiban. Mindenüvé eljutott, mindenütt hallgatóságot szerzett magának az ellenség. És csak ő beszél. Mindennap. Támad, gyaláz, hazugságaival összesároz, kitép minden ragaszkodást az Egyház iránt, közömbössé tesz, majd a hívőket ellenségekké változtatja. Tudjuk ezt jól, érezzük e förgeteges vihar rettentő pusztítását. Vetéseinkbe az „ellenséges ember“ konkolya hull és megöli a tiszta búzát. A „Heti Szemle“ alapitói erre a szétszórt katholikusságra gondoltak. Erősítői akartak lenni ezzel alappal. Legalább heten- kint egyszer ébresztgetni kívánták az elhagyatott katholikusság öntudatát; megépiteni a mi templomunkat; tömöríteni, egységessé tenni ez óriási területen szétforgácsolt ka- tholikusságot. Azóta húsz esztendő telt el. És e két évtized hóditóan diadalmas útja volt — az edenséges sajtónak. Nincsen olyan elhagyatott puszta, egyedülálló tanya, a hol szava ne hangoznék. És pedig mindennap. Mi pedig elmaradtunk. Megdöbbentően A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány-gajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona*----------------- Nyilttér aora 40 filler. -----------------A. lap megjelenik minden szerdán. rettenetes a helyzetünk. És mégis, a vakság fekete átkában, fatalistikus belenyugvással várjuk, míg minden összeomlik körülöttünk, elvész a hit, meglazul az erkölcs, az ellenségtől megmételyezett lelkek elfordulnak tőlünk, elvesznek számunkra és a katholi- cizmusra nézve terméketlen Sahara lesz ez az egész országrész. Nem tettünk sajtónk érdekében semmit. A szigorú kötelességet sem. Annyira nem, hogy ezrekkel adósak a „Heti Szemle,, úgynevezett előfizetői. Még válságba sodorták ezt a lapot, a mely az előfizetők lelkiismeretlensége miatt — nem lévén semmi alapja — a nyomdával szemben óriási adósságok terhével küzd. A helyett, hogy nőtt volna, Ínséges nyomoouságot kapott küzdelmei béréül. Nem tud — mint kellene — nagyobb terjedelemben megjelenni. Hiszen előfizetési dija a régi, holott a munkabérek emelkedése miatt előállítási költsége kétszeres a régihez képest. Senki, a ki hirdetője, terjesztője volt volna az egyházmegye területén. Senki, aki legalább értesítést küldene valami jelentősebb eseményről. Munkatársainak nagyobb része világi ^ember, nem is az egyházmegye területén él. Idegenek harczol- nak és lelkesednek — a mi érdekeinkért. — Húsz esztendő alatt napilappá kellett volna fejlődnie! Az ország legkatbolikusabb vidékén: Dunántúl, a hol hasonlíthatatlanul jobb helyzetben van hitvallásra, lelkiiletre nézve a katholikusság, egymásután uj, erősebb orgánumai születnek meg a katholikus sajtónak. Harsányt Kálmánnak. — MAGYAR BÁLINT. — Hadd verődjék hát tüzes parolája Acél kezednek és acél kezemnek! . . . De nem; előbb egy másik paroláról, Mely el nem csattant, hadd emlékezem meg. Tudod, amelyről írtál, hogy közöttünk Vannak aczélos karú nagy legények, Akik egymáshoz idegenek, bénák, Akik egymásnak nem is köszönnének. Mintha egymástól elénekelhetnék A hirt s a névnek fényét, dicsőségét; Mintha egymástól féltenék az érzést, A lángszikrákat, a zsenik beszédjét! . . . Előbb ezeknek soha el nem csattant Bus paroláját meggyászolom . . . Mégsem ! Vannak közöttünk, kivel kezet fogni, Édes Barátom, én sem tudnék, én sem. Pedig mi voltam? Mi vagyok? Mi lennék? Srökőkutat a szivemből az égig Én is csináltam! Haj, egyszerre sok volt! Úgy érzem, mind-mind kilocsoltam vérit. Tudod, akkor volt, mikor uj tűsekben Hitem fölszentelt apostola lettem. Olvastad égve lángoló krédómat, Melyet fényizzó tüzszavakba szedtem ? Még egyszer újra nem csap oly magasra, Tudom, jaj érzem, lelkem tüzes árja, De azért mégis, mégis drága nékem Aszott kezemnek gyönge parolája. Azért én mégsem nyúlnék a kezekhez, Melyek nem szentek s nem lesznek ereklyék, Mivel ha Írtak, nem rólatok Írtak: Örökszép, Isten, hit- és hazafenség! De hogyha csábit égi ölelése A Te karodnak, baráti karodnak : Imádságomtól fölkelek, elébed Röpülök s forrón, százszor átkarollak. így ! . . . Hadd verődjék tüzes parolája Acél kezednek és acél kezemnek, Melyet előbb még összecsukva tartott, Lelkem, mely néma bus dalokba’ zengett. Kezedbe most én becsapok, nagy ember, Én aki érzem : nagy csak egyszer voltam, Vagyis csak lettem volna, de mikorra Naggyá születtem, — Istenért meghaltam. Kezedbe most én becsapok ... S ha újra Szökőkút lesz a szivemből: nagy árja Téged ragad föl, legelőbb is Téged, Hazámnak első, . . . első poétája!! Lapunk mai száma 10 oldal.
