Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-08-09 / 32. szám
& POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. 32. szám. XX. évfolyam. Szatmáp, 1911. augusztus 9. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 6 K f. Negyedévre — 1 K 50 f. Félévre — 3 „ — „ Egyes szám ára 10 fillér. Tanítóknak és kézmüiparosolinak egy évre 4 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 2 dollár. Nemzeti követelések a hadseregben, Magyarország hadserege nem lehet más mint magyar. A Hadseregnek vezénylete, szolgálati nyelve, zászlója, czimere csakis magyar lehet. Törvényeink biztosítják nekünk ezt a jogot, és a magyar nemzet jogairól le nem mondhat.söhp. Nem lehet, hogy a parlament a nemzetnek nagy és örök jogait feladja. Lehetetlen, hogy a magyar kép viselő ház a nemzetnek -igazát ne' tudná megvédelmezni. A dinasztiának is be kell látnia, hogy neki kötelessége a nemzet élére állani, a nemzetben rejlő erőt kifejteni, és a nemzeti aspiráeziókat teljesíteni. Az ország többször is egyhangúlag mellé állott azon férfiaknak, a kik nagy és merész harczban a nemzet jogaiért küzdöttek. Az ország véleménye ma sem változott. A munkapárt a választóközönséget tévútra vezette. De nemcsak a nemzet áll meg szilárdan az ő követelései mellett. Andrássy beszédéből tudjuk, hogy a király is hajlandó lett volna nemzeti követeléseinkből sokat teljesíteni, és a bécsi, és a katonai körök is nagyon sokat engedtek régi merevségükből. Azért nemzeti bún volna ma jogainkról lemondva csak áldozatot hozni, mint a munkapárt teszi, mely még a kilenczes bizottság Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptülajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. programját sem akarja megvalósítani. Ha valamikor, most van itt az ideje, hogy annyi küzdelem után, az óriási áldozatok árán végre valamit kicsikarjunk, 1898-ban a legfelsőbb katonai és politikai körökben el volt határozva az ujoncz- létszám emelése és elvoltak határozva egyéb katonai terhek is. De az akkori kormány hallgatott ezzel a kérdéssel, hallgatott a saját legbensőbb hivei előtt is, és ezek a hivek úgy mentek 1901-ben a választó közönség elé, hogy czéljuk az ország közéletének szanálása, czéljuk, hogy a jog, törvény és igazság foganatosíttassák minden téren. Csak természetes, hogy akkor nem engedték, hogy ennek a többségnek minden akarata minden akadály nélkül teljesittessék. De éppen úgy nem engedhetjük, hogy a mai többségnek minden akarata teljesedjék. Világért sem mertek ők a választókö- zönség elé állani azzal, hogy ők gyávák még a kilenczes bizottságnak programmját is megvalósítani. Világért sem merték megval- lani, hogy czéljuk a föltétien behódolás, a meghunnyászkodás, a lemondás, az ujoncz- létszám és katonai terhek emelése minden, de minden- nemzeti engedmény nélkül, hanem azzal áltatták az országot hogy ők nemzeti munkát akarnak végezni. Ez a többség ebben a kérdésben, melyben az országot félrevezette, és az ország A szerkesztőséget és kiadóhiva^^taifető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. su jtó cziméro (Szatmár, Iskola-köz' S/sz.jKÜldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése S korona*---------------- Nyilttér sora 40 fillér. ---------------A Iit|> m eg-jeloni le minden szerdán. érdekeinek árulója lett, kíméletet nem érdemel. Ma is elmondhatjuk, amit Bartha Miklós 1903-ban elmondott, hogy a többség védelmezi a többségnek, a szavazásnak jogát, a kissebbség pedig védelmezi a nemzetnek jogát. A többség nemcsak korrupczióval, pénzzel és vesztegetéssel jött létre, hanem még be is csapta katonai program injával, az az programrntalanságával az országot. Különben a nemzetnek óriási vesztesége, hogy ezekben a nehéz küzdelmekben a nemzeti ügynek olyan erősségeit és olyan kiváló pubiiesistáir, mint Bnrtha Miklóst és báró Kaas Ivort elvesztette, nemkülönben Beöthy Ákost, az ellenzéknek egyik legnagyobb tehetségű tagját, és a hatalmas mágnást, gróf Károlyi Istvánt. Azt mondják, hogy nemzeti követeléseink veszélyeztetik a hadsereg egységét, hogy egy hadsereg helyett kettőt akarunk. Már gróf Apponyi Albert elmondta beszédében, hogy egy német nagyrangu katona állítása szerint a magyar vezényleti nyelv nem veszélyezteti a hadsereg egységét. Napóleonnak hatalma fénykorában külön franczia és külön olasz serege volt, amelyekhez csatlakoztak a rajnai szövetség és a varsói nagyherczegség hadseregei, s ezt a három, négy sereget, melyek mindegyikének egészen más volt a vezényleti nyelve — TÄRCZA Bucsuzás az arany mezőtől és a szomorú daloktól. — MAGYAR BÁLINT. — Szép Aranymezőm nagy kiutjára hágtam Es megyek előre. Már hallom a vészt is a zuhogó árban. Megyek. Ami ott vár, életem halálom, Akarom, hogy mindig — Nappal éjjelente — Így, szembe’ találjon. Már látom: a gyönge parton kicsi házak Felém integetnek: Fenyeget az árvíz, jöjjek és vigyázzak. Tudják: megtanultam a habokon győzni, Fekete ruhámról Tudják az vagyok én, ki a falut őrzi. Itt laktam a fényes nagy Aranymezökön Ahol a híveknek Minden kora vétke mind eránnyé szépül. Ahol a gyöngéből hős lett, jobb a jóból, Es aki beteg volt, És aki lefonnyadt: kividül, kigyógyul. Indulok nyugatra, ahol az erények Nijári nagy melegben, Forró nagy tüzekben széntömbökké égnek. Jaj, hogyha megégek, tudom, letaposnak, Tudom, betemetnek, De nem szabad lenni soha bánatosnak. Mert ti, kicsi házak, ki vigyázna rátok, Ha engem elöntnek A szomorú könnyek, a vihar, az átok. Búcsúzom aranyos nagy Aranymezeitől, Alkonyatos múlttól Az egész jelentől, a fele jövőtől. Mert ha meg is égek, ha meg is taposnak: Soha sgha többé Nem mondhattok engem szomorú dalosnak. Faluvégi kút. Hej, csak tudna beszélni az a kutpár- kány, sudárfa, itatóvályu, ezek elmondhatnák a falu történetét, házasságok, komaságok eredetét tövéről hegyire. Ezekkel versenyezni hiábavaló dolog volna, még Zsuzsa néninek is, akinek pedig csak tudni kellene a falu mindennemű históriáiról, hiszen falu emlékezetétől fogva minden lakodalomban kifőző asszony volt, s még most sem eshetik meg ily nagy alkalmatosság az ő bölcs beleszólása nélkül. Bizony az a faluvégi kút I Vize oly vidáman csörgedez a válun végig; a sudárfa meg szelíden himbálózik a nyájas esti szellőben, az ember úgy véli, mintha vidám szerelmi regéket hallana s s mezei tündérek futkosnának álomszerű hipp hoppban a holdvilágtól gyönyörűen meg- ezüstözött mezőkön, virányokon . . . Mikor csikorog a sudár s a viha"os szél mérgesen vágja jobbra, balra, az ég koromsötét fellegei között suhanó hold pedig mint kisértet tünedezik a mély kút vizében : mintha a mesevilág éjféli rémalakjai, árnyai bolyongnának ilyenkor a környékén s úgy, ahogyan életökben is tették, — letekintenek a kútnak a mélyből csábítóan felcsillámló vizére. Hej az a faluvégi kút! Sok leányszivnek átka, sok legónysziv- nek üdve. Való, annak a sudarfának a nyikorgása, amikor reszkető kézzel huzza a lány a vödröt a kút mélységéből, olykor-olykor epedőn tekintve szét, hogy nem jön-e már, be’ sokszor volt előpostája a vigan csengő menyegzői harangnak; az igaz, hogy már temetési ének, halotti harang is zokogott utána. Az a karcsú leányka is, aki nem rég ért oda zöld korsójával, s eltűnődve támaszkodik a kutpárkányára, ki tudja, hogy az ő sorsát is a nyájas esti szellőben himbálódzó, vagy az éji zivataros Ítéletidőben vadul csapkodó sudárfa beszélné-e el, ha úgy szólni tudna'? . . . Mert ki lát a jövőbe, ]d tudja azt ?
