Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-19 / 16. szám
„HETI SZEMLE“ Szatmár, 1911. április 19. Férfi divat különlegességek! T&® psr Husvéti illatszerek, locsolók! Angol kalapok, színes és fehér ingek méret szerint. Valódi teveszőr raglánok és gummi esőköpenyegek méret szerint. Nyakkendő, mellény, selyem zsebkendő és sétabot különlegességek Ragályinál, Szatmár, Deák-tér 8, (Gillyén-liáz). Telefon 296. sz. egyesületek fényes otthona volna; helyet találna benne a Meszlényi- Szabó muzeurn és az Egyházmegyei Könyvtár. E nélkül a palota nélkül lehetetlenség arra gondolni, hogy a katholikus életfelfogás erősbödése és terjesztése megtörténhetik. — És hogy két helyen kívánjuk e palota megépítését: Szatmá- ron és Ungváron, a két szertartása katholikusság összehozása és együttműködése vezetett ebben. E paloták nélkül ez az összeforrna újból lehetetlen. A miket sürgető és megébresztő okok gyanánt a szatmári egyházmegye szempontjából a katholikus szervezkedés ügy ében el mondottunk, ugyanaz áll a munkácsi egyházmegyére, görög szertartása testvéreinkre is. Az ő ügyük az ungvári katholikus palota. A miénk a szatmári. — Es most ennek anyagi oldalára térünk át. Ismételjük, hogy a kérdésnek ezt a felét jóval jelentéktelenebbnek tartjuk. Ha egyszer a szükségesség imperativusa parancsolja: meg kell lennie áldozatok árán is. I)e nem oly riasztó és nem oly lehetetlen a megvalósítás, mint a kérdés ez oldalával foglalkozók legnagyobb része látta. Kiindulópontul a legtermészetesebbnek látszik meglevő katholikus egyesületeink vagyona, a mi házban és telekben megvan. Ez együttesen a legalacsonyabb számítással : 150—200.000 korona. Jelentős összeg, a mihez a jelen generational; már nem sokkal kell hozzájárulnia. Mert az egészen jogos, hogy a jövőnek szóló intézményre áldozzék a jövő is. Egy 50—60 éven á* fizetendő amorüsatio terhe 15—20.000 korona, ebből a palota — ismét nagyon alacsony számítással —jövedelmeiből födözne 10 — 15.000 koronát; fennállana évi 5—10.000 korona fizetendő törlesztés. Ennek biztosítására az összeget részvény-társasági alapon lehet ü.sz- szehozni, 1000 darab 100 vagy 200 koronás részvény már biztosítja a pótolandó évi hozzájárulást. De ezenkívül van még egv jelentős forrás, a mit az eddigi hozzászólók szintén kifelejtettek a számításból. — Az áldozatkészség. És ez nem phantasmagoria. A mi a katholikus sajtóalap gyűjtésénél megtörtént, hogy ez a lelkes káplán dohányzásáról, a másik napi kevés boráról mondott le — azt tapasztaltuk e kérdés fölmerülése óta mi is, Nemrégiben — szinvalóság ez — egy tiszteletreméltó, egyház- megye-szerte becsült, fehérhaju plébános mondotta nekünk : — Megváltoztatom a végrendeletemet. Meg kell változtatnom. Mert a katholikus palotára semmit nem hagytam. Annak pedig meg kell lenni. Es ón is akarok oda téglákat adni. Megváltoztatom a végrendeletemet. Hetekkel előbb történt ez. Azóta már bizonyára van ennek a katholikus palotának biztos pénze is az áldott, fiatalos lelkű és lekesedésii, ősz lelkipásztor megindító buzgó- ságából. És hány ilyen gondolkozása papja van ennek az egyházmegyének ! Kezdve a főpásztoron a legfiatalabb clericusig! . . . Bizonyára mind ilyen! Szabadkőmives tanítók. Virágvasár- nnp pálmahintést rendezett Vázsonyi, Bokányi, Jászi Oszkár és egyéb káromkodó „fajmagyar“ egy pár elbolonditott tanító tiszteletére, akiket már előbb betereltek a zsidó- szabadkőmives táborba. Megmutatták nekik az ígéret földjét: a jólétet, a nagy fizetést, ha keresztrefeszitik az iskolákban a keresztény gondolkozást. Ez az Oroszországból, Galicziából ide- csődült faj a maga elbizako dottságában ime egy-egy ifiu menyasszony ! Minden tavasz- szal igy van ez; csak arra jó a hosszú, téli álmuk, hogy utána tavaszra még szebbek legyenek. így leszünk mi is. — És amikor ezeket mondta, úgy ragyogott; szinte széppé lett Juszti néni ezerránczos, máskor fakó, színtelen areza s mintha kiegyenesedett volna megtört, kétrét görnyedt termete. Ilyenkor mindig azt gondoltam, hogy milyen boldog ez a magános, öreg Juszti néni. Pedig mégsem volt ő mindig ilyen boldog. Vasárnap délutánonként legtöbbször levelet irt Juszti néni s az egész délutánja eltelt ebben a neki kedves foglalkozásban. Azok a jól megformált, öreg betűk, mint megannyi nyomtatott betű, méltóságos lassúsággal sorakoztak egymásmellé. Sokszor megfigyeltem ilyenkor a könyvem mögül Juszti néni arczát. Le-letörült néha lopva egy-egy könnyet is, de kevés idő múlva már úgy mosolygott, mintha valami igen kedves dolgot látna. A Hegyaljára irta Juszti néni ezeket a leveleket. A szülőföldjére, a Hegy- aljára, ahol rokonsága élt, akiket én a világ legboldogabb embereinek képzeltem Juszti néni szavai után. — Nem olyan ott a levegő sem, mint másutt, — mondta sokszor — az ember meg épen más. Becsülettudó, tanult ember ott mindenki; ott van ám tisztelete az öregnek, nem úgy mint erre. Pedig ahogy tavasszal beveszi magát a szőlejébe, a késő ősz veti csak haza a hegyaljai embert. De a gyermekét nevelteti ám! Nincs az a szőlős gazda, aki be ne adná legalább egy nehány grádusra Patakra a fiát. A leányokat m^g aztán kineveli az a sok pataki diák. Soha annyi gyönyörű nótát, éneket, hiszen messze földön hires a pataki kántus. Azok a hegyaljai szüretek, de nincs is azoknak párja a világon ! Bizony csak gyönyörűséges, boldog Jhelyek azok ! A levele folytatásakép következtek ezek a Hegyalját magasztaló beszélgetések ; olyan megkönnyebbülten feküdt le aztán ezek után Juszti néni. De vasárnap reggelenként, amikor én a gyermekekkel a templomba igyekeztem, mindig rosszkedvű volt. Az a nagyhitü Juszti néni, aki otthon órákig elült az Olaj- ágja meg a Zsoltárja mellett, aki úgy tudott lelkesedni a szép kántusokért, sohasem járt a szamosközi templomba. Minden,, alkalommal“ örömmel ment be Szálkára. — Legalább elmegyek a templomba — mondta ilyenkor. Sokszor gondolkodóba ejtett, miért nem jár Juszti néni otthon a faluja templomába? Egyszer szóba hoztam ezt a dolgot. Szeretném, ha Juszti néni is eljönne jövő vasárnap a templomba — mondtam, és lestem a Juszti néni feleletét. — Én ebbe a templomba, azzal az asszonnyal egy „székbe“ — soha. Az Isten legyen neki irgalmas azért, hogy megfosztott engem öregségem legnagyobb örömétől, a templomtól. Azzal, aki úgy megkívánta sérteni az én tisztes özvegységemet, én egy székben nem ülhetek. És hát én menjek hátrább, a Tarezay Gáspár özvegye üljön a papné miatt a harmadik „székben“ ? Mondja sokszor a fiatal nagysága, hogy járjak az övébe, az elsőbe, de azt én nem tehetem ; ami az udvarbelieket illeti, nem illet engem, aki csak kurta nemes özvegye vagyok. De ami engem megillet, azt meg nem hagyhatom. Mindig a pappal egyrendti ember volt itt Tarezay Gáspár; szegény megboldogult öreg ! Amilyen templomos ember is volt. És én !i az özvegye, nem járhatok öregségemben a templomba . . Mivel sérthette meg ennyire a papné Juszti nénit? gondoltam. Milyen szóval keseríthette, zavarhatta meg Juszti néni virágos boldogságu, imádságos életét, felköltve lelkében az ellenségeskedést, meg a gőgöt ? Ebéd ideje következett, s Juszti nénivel, aki mindennek meg szerette adni a módját, nem lehetett ilyenkor tovább fűzni a szót. Ebéd után most nem kezdett levélírásba, hanem miután kiadta Pólinak, a szolgálónak a vasárnap délutáni mulatságra vonatkozó tanácsokat (Póli — „Juszti néni szerint“ — igen hajlandó volt a „kicsapongásra“) a könyveit vette elő : az „Egy magyar nábob“ és a „Kárpáty -Zoltán“ legelső kiadásának egy-egy példányát. Juszti néni nagyon sokat olvasott; az „udvarbeli“ könyvtár minden magyar könyvit kiolvasta már. Ezt a két könyvet pedig szószerint tudta. De különösen Szentirmay Rudolf és Fanny voltak neki kedves regény-alakok, akiknek szavait annyiszor idézgette esteli beszélgetéseink közben. — Mindig olyan szívesen emelőnyös a FÓGEL-féle pörkölt kávé használata ? nem füstöli lakását; nem vesződik a pörköléssel; minden perezben friss pörkölést vehet. Mindamellett 25%-ot megtakarít- » hatnak mindazon vevők, kik pör- I költ kávét vesznek mert annyi I bepörkölődik a házi pörkölésnél. | Kérem próbavételét, melyből meggyőződhet. 1 16
