Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-05 / 14. szám
HETI SZEMŰ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. XX. évfolyam. Szatmár, 1911. április 5. 14>. szám. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — 6 K — f. Félévre — 3 „ — „ Negyedévre — 1 K 50 f. Egyes szám ára 10 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 2 dollár. Felelős szerkesztő : VARJAS ENDRE. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Páatmáiiy-sajtó ozimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések: egyszeri közlése S korona.---------------- Nyllttér sora 40 fillér. ---------------A lap megjelenik minden szerdán. Kcilli(>likiis palotát Szatmárra, Ung-várra! Szatmár, 1911. ápr. 4. (+) Ereznünk kell, hogy ma a nem szűnő szervezkedés minden vonalon a katholicismus ellen tör. Kezünkben már alig maradt valami: a templom, az iskola s az egyházi vagyon. És templomainkba hitükben gyönge, közömbös, erőtlen lelkek járnak. Iskoláink, mint az olvadó hó, fogynak. Az egyházi vagyon ellen az izgatás pillanatra sem szűnik. A kérdés előtérben és úgy beállítva, hogy megdöbbentő volta: a rablás egészen elhalványodott, sőt úgy tűnik fel, mint az eladósodott ország sok socialis bajának egyetlen panaceája. A legveszedelmesebb önámitás volna azt hinnünk, hogy e megmaradthárom bástyánk: a templom, iskola és egyházi vagyon megviha- tatlan. Jóval katholikusabb országok, mint hazánk, mutatták meg, hogy ebben nem bizakodhatunk. De tapasztalhatjuk is, milyen öntudatos, szervezett hadviselés folyik megmaradt bástyáink ellen. A helyzet egyenesen kétségbeejtő. Tartsunk seregszámlát! Beszélhetünk 10 millió katolikusról, mikor növekednek az ellen hadsorai, a miéink pedig fogynak. Ok harsogják a jelszót ezer újságjuk révén, pompásan szervezett, fanatikus lázzal vezetett egyesüléseik utján, — mi nem tudjuk kiadni a jelszót, mert hol áll sajtónk az övék mellett és mert ünnepségeket rendezünk csetk, de nem hozzuk össze egy táborba a lelkeket, a kiket feltüzelni, vérrel és élettel, barczi kedvvel megtölteni mostani eszközeinkkel lehetetlen. Pedig ezekkel az eszközökkel a protestáns Németország katholi- cismusa hatalommá vált. Mi is tőlük vettük az eszközöket, jobban mondva csak a formát, ám a tartalmat, a lelket nem, hanem a puszta külsőséget. A német katholikus sajtó félelmetes erő, a centrum óriási hatalom. A protestáns német császárt nem engedték a szövetséges Olaszország jubileumán részt- venni. Egy-egy évi katholikus nagygyűlés minden terve, eszméje mind megvalósul. Igen, de ott .a centrum tagjai csupa őszinte, buzgó, a parancsokat megtartó katbolikusok, inig nálunk még a néppárti képviselők is vígan párbajoznak. Ott nemcsak politikai centrum van, de társadalmi is, erős egység az ösz- szes katholikus intézménvek közt ty és ezért nem marad elröppent szó, Írott malaszt az évi congressusok egy határozata sem, mint nálunk, a hol csak a fővárosban hajtják végre a katholikus nagygyűlések kitűzött programmpontjait, de a szervezetlen, egységes vezetés alatt nem álló vidéki katholikus egyesületek megint élik tovább czimzetes életüket. De igy el kell vérzenünk csata nélkül is! Jobb keze lehullott a halottas ágyra, Másik szive táján mintha még keresne, Hogy magához vonjon forrón, utoljára, Krisztusom keresztje! Feszület! Nagyutra indulók utolsó Jó barátja, mondd el: Gyönge-lágy beszéddel Mit suttog a fáradt, mikor a múló szó Csak tehozzád ér el ? A feszület. — Alphonse de Lamartine.— Fordította: MAGYAR BÁLINT. Ki halódó ajkán ott maradtál nékem, Akire utolsó csókjait lehelte, — Hanyatló keze,töl kettős-nagy emlékem : Krisztus feszületje! Lábaid, melyekhez imádva leomlom, Könnyeimbe’ hányszor megfürödtek, hányszor, Mióta enyém lett e kereszt még forrón A végső fohásztól!.... A szomorú-gyászos fáklya már kiégett. A pap a halottak bus imáját mondja, Lágyan, mintha édes-alvó gyermekének Jó anyja danolna. Hó-arczán az égi, szent-remény-vonások, És bennük a másik, nagy világ szépsége; Tűnt kínok helyébe az enyhülőt szállott S a halál fensége. Csapzott haja fürtjét halk fuvalom-rithmus Lengette s el-eltünt homloka fehére.... Fehér síremléken a fekete cziprus Árnya-libegése. Hogy magához vonjon csókkal, szeretettel, S eltűnik a lelke, mielőtt csókolna, Mint a könnyű illat, amint a láng elnyel, Mielőtt kigyúlna. Már megfagyott arczán hullámok se kelnek, Már nyugovó keble nem siet zihálni. Szemére lehullnak örökös lepelnek Fáradt szempillái. S én csak állok, állok.. . Közelebb sietnék, Nem merek: a lábam’ valami lefogja, Mintha csak a holtat a halotti fenség Beszentelte volna. Nem merek . . . Csak állok, csak reszketek, félek. Kivonja kezéből a pap a keresztet: — Vedd, fiam, emlékül s a remény jelének! — Mondd — s eleresztett. Már azóta sírján, hová behantolták, A kezem-nevelte szomorufüz hétszer Hullatta s ölelte újra fel a lombját: — Nem hagyott el mégsem!.. . Eltűnt a szivemből tavasz, ború, álom, Az ö nagy emlékét megőrződ helyettem, Puhultan a könnyek puha záporától, Ébenfa-keresztem!. . . Mikor üt a kétes óra és a lélek Elszakad, de könnye miatt ki se látja, Amikor a sírva búcsúzó igéket Vissza nem kiáltja; Mikor függ az élet és halál ködébe, Mint ahogy a súlyos gyümölcs, ha megérett 8 a Leszakadástól — az örök sötétbe — Nem hiába félhet; Amikor az éjnek és a zokogásnak Vegyült zavarától többé föl nem eszmél S hidegen tapadván ajkai megállnak Ott .... a feszületnél: Szent kereszt! Hogy lángot gyújts a nagy ho- Istenhez emeljed ijedt szemeinket, [mályba, Oh mondd el, a félve-rettegett órába’ Hogy’ vigasztalsz minket? .... Te is haldokoltál bus-árva-szegényen. Szent olajfaágat fürösztött a könnyed. Fölesengtél . . . Néma, sötét volt az éjjel S az ég is fölötted. A magas keresztről — jaj — a könnyezőket Olt láttad: anyádat s a tanítványt sírva És itt kellett hagyni egymagukra őket S lemenni a sírba. Lapunk mai száma 10 oldal. TÁRCZA
