Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-22 / 12. szám
Szatmár 1911. márczius 22r ,HET1 SZEMLE“ ASZNOS AJANDEKTÁRGYAK alpacca- és britannia-eziistből. Evőeszközök. Francia bronz-, bőr- és faárukból, gyermekjáték-újdonságok, szoha-torna, hinta-, sport-, vadászati- és vivó-felszerelésekből, gyermek- kocsik és székek, mindenféle kosáráruk, papir-, munka- és utikosarak, bőröndök, berendezett necesserek, manicürök és mindenféle utazási-czikkek. — Villanylámpa, ■g'jnjtók, önborotváló-készülékek Ragályinál, Szatmár, Deák-tér 8, (Gillyén-liáz). Telefon 296. sz. lyezték, vagy örökbe fogadták. Kétszázezer koronát gyűjtöttek a nyomor enyhítésére. És most közvetlenül az évforduló előtt elszomoritóan érdekes harcz indult meg Ököritó körül, mert a segélyt még mindig nem osztották ki. Most, hogy a belügyminisztérium, amire neki hónapok kevesek voltak, egy-két nap alatt kiutalta a segélyt, kitűnt a közvélemény czéltudatlan kapkodása, mely sokkal több segélyt juttatott a szerencsétleneknek, mint kellett volna. Most aztán nem tudják a hatóságok, hogy mit csináljanak a felesleggel. Nem szétosztani kell ezt is, nincs erre semmi szükség, hanem községi szegényházat, aggok- házát, vagy kórházat alapítani, vagy községi közterhek viselésére alapítványul letenni. Sokkal érdekesebb fejezete azonban ennek az ügynek azok a támadások, melyek a közigazgatást érték. Igaz, hogy a közigazgatás hanyag és slendrián, hogy reformra szorul. De az államositás hívei ne felejtsék el, hogy a belügyminisztérium épp olyan hibás, mint a vármegye. Mert bár egy elveszett jegyzőkönyv hiányával az öss/.es aktákat felterjesztették hozzá, még sem intézkedett a segély kiosztásáról. Roszkor támadják tehát a vármegyét azok az elemek, akiknek nagyon fáj, hogy a közigazgatási pálya még nem nyílik meg előttük, akiknek még egy eszköz hiányzik, hogy hatalmukat végleg megalapítsák Magyarországon. Innen fuj a szél. — Nem a közigazgatás államosítása kell né- künk, hanem csak megreformálása. Úgyis nyögünk az állami omnipotenczia alatt. A megyék önkormányzata ezer éves alkotmányunkban gyökerezik. Nemzed önállóságunk és függetlenségünk, ezen legnagyobb biztosítékát nem dobhatjuk el magunktól, mikor Ausztriával szemben folytonos élethalálhar- czot kell vívnunk. is a kis Klári útjáról; mindig szebbnek láttam azokat az ezüstös nyárfákat és mindig szebbnek a kis Klárit is, akit nagy baj ért az utján, de aki mégis csak összetalálkozott végre bizonyosan azzal a szépséges királyfival, aki aztán elvitte Klárit az ő országába. Nóta, mese sokáig nem volt azután estenként abban az öreg házban, azokat elvitte a kis Klári; hanem hagyott helyettük álmokat az ő kis nótás társának. A nótát, a mesét nem is igen szerette nagyanyó, de az álmokba nem szólhatott bele ő sem ; sem azokba, amelyeknek a hősnője a kis Klári volt, sem a későbbiekbe, amelyekben a kis Klári helyét más álomalakok foglalták el. Hanem az élet úgy szokott, hogy kikiragadja az ember álomképeiből a legszebb a legfényesebb alakot. Odaállítja elébünk, hogy nézzük közelről: van azon folt is, szenny is. Van, mert ő beszennyez mindent. — Így akarta volna elém állítani a kis Klári alakját is, akiről az én első álomképem szólott. — Nem sikerült ez. Azt az álomképet középpontjában a kis Klárival, akit én mint a szép, jó, szerető szivü kis Klárit ismertem, — az én gyermeklelkem alkotta. Amit a lelkünk igy alkot a maga legtisztább gyönyörűségére, az az ő legszentebb tulajdona. Azt ne próbálja senki elvenni tőle. Hiszen mi marad akkor neki ? Az én lelkembe a kis Klári barátsága hozta meg azokat a soha többé el nem múló álmokat. Azokat hagyta ő vigasztalóul maga helyett az azután elkövetkezett időkre, hogy neki el kellett mennie az ezüstös nyárfák alá.- Egy ilyen életbevágó ügyet nem szabad tendencziózusan tárgyalni, politikai czélokra kihasználni és politikai fegyvereket kovácsolni belőle. Cziereizer Alajos. 1833—1911. Ismét egy szomorú gyászesetről kell hirt adnunk. Cziereizer Alajos, mezőteremi plébános, aranymisés áldozó pap, hétfőn éjjel hosszas betegség után jobblétre szen- derült. A megboldogultat mély, vallásos hit, egyházias érzület, imádságos lélek, minta papi élet, apostoli egyszerűség, ritka szeretet, véghetetlen jóság és szelídség jellemezte. Több, mint ötven évig volt Mezőterem plébánosa, ahol apostoli munkásságot és áldásos tevékenységet fejtett ki. Híveinek hálája és szeretete kiséri örök nyughelyére. Kik ismerték, siratják benne, akit mindenki csak „Lojzi bácsidnak szólított, a szelíd, kék- szemű, vidám, jókedvű, végtelenül szeretetre méltó egyszerű, egyenes jólelkü papot, aki soha életében senkit meg nem bántott, a kinek nem voltak ellenségei. A régi kornak egy typikus, papi karaktere vérzett el benne. Született 1833. június 21-én Csomakö- zön, pappá szenteltetett 1856. aug. 2 án. Segédlelkész volt Máramarosszigeten és Munkácson. 1859 ben h. lelkész Sándorfaluban, I860 ban Kálmándon, majd Mezőteremen, 1864-ben plébános ugyanott, 1898 ban szentszéki tanácsos. Öt év előtt ünnepelte arany- miséjét., egy év előtt pedig mezőteremi plé- bánosságának ötven éves jubileumát. Nyugodjék békében ! Nesze nektek, szatmári újságírók! Felháborító eseménynyel fejeződött be Szatmár város múlt heti krónikája: egy újságíró levezérczikkezte a szatmári sajtó ösz- szes munkásait, kimutatván róluk, hogy egynek kivételével valamennyien csak bitorolják az újságírói czimet. És pedig: Dr. Fejes István nem újságíró, mert ügyvéd; Dr. Tanódy Endre nem újságíró, mert szintén ügyvéd; Dr. Veréczy Ernő nem újságíró, mert hasonlóképen ügyvéd; Dr. Merker Márton szintén nem, mert tanár; Dr Biki Andor nem njságiró, mert ügyvédnek készül; Dr. Bartha József nem újságíró ugyanezen okból; Bodnár Gáspár, Kertész Pál és Varjas Endre nem újságírók, mert papok; Bendiner Nándor nem újságíró, mert „zenész“; Csomay Győző nem újságíró, mert tanár ; Világossy Gáspár és Riszdorfer Imre nem újságírók, mert csak mellékesen szerkesztenek egy szaklapot; Ferencz Ágoston nem újságíró, mert városi tanácsos; Ruprecht Sándor nem újságíró, mert banktisztviselő; Jeney György nem újságíró, mert táblabiró; Káldor Lajos nem újságíró, mert városi tisztviselő; Majáik Árpád nem újságíró, hasonló okból; Barna Samu nem újságíró, mert magánhivatalnok ; Még Seress Imre sem újságíró, valószínűleg azért, mert egyúttal okleveles zeneművész. Ellenben az egyetlen újságíró Szatmá- ron Dénes Sándor. Miért? Hát azért, mert újságíró és semmi más. Mielőtt tovább mennénk, állapodjunk meg egy kicsit a budapesti újságíróknál. Ezek közül: Dr. Légrády Imre a „Pesti Hírlap“ tulajdonosa és felelős szerkesztője ugyan, de újságírással nem foglalkozik; Dr. Bélái lzor gyakorló ügyvéd ; Bállá Vilm s magántisztviselő ; Kozma Andor orsz. képviselő és magán- tisztviselő ; Kern Airél zeneszerző; Dr. Vázsonyi Vilmos ügyvéd; Pakots József tisztviselő; Surányi József nagykereskedő; Gellert Mór állami tisztviselő; Dr. Holló Lajos ügyvéd ; Dr. Visontai Soma ügyvéd; slb. stb. Általában a budapesti újságíróknak egy igen tekintélyes része mást is tud, nemcsak újságírást és ezt nem veti senki a szemükre. Aki tehát csupán azért tartja magát „vérbeli“ újságírónak, mert abszolúte nincsen semmiféle készültsége, az jobban tenné, ha hallgatna, mert az ilyen dicsekedéssel csak szegénységi bizonyítványt állít ki magáról és azt sejteti, hogy miután a tanulástól mindig irtózott és ennélfogva még középiskoláit sem bírta bevégezni, felcsapott njságirónak. Tényleg, ezen a pályán hemzsegnek az ilyen félbenmaradt exisztenciák, akik azonban előbb-utóbb kiszorulnak a szerkesztőségekből, mert manapság még nem újságírás az, ha valaki ki tud magából szorítani egy ostoba bökverset, egy rossz vicczet, vagy egy piszkolódó czikkecskét. Ami a szatmári újságírókat illeti, ezek voltaképen dicséretet kaptak a jeles kollégától, aki nekik rontott, kiabálván: „ti nem vagytok olyan újságírók, amilyen én vagyok!“ Hát persze hogy nem olyanok ! Nagyon szomorú volna, ha olyanok volnának, vagyis ha az újságírás nélkül legfeljebb csak a dijnoki, hordári stb. pályákon tudnának érvényesülni. Azonban a szatmári újságírók megtámadta- tásának más czélzata volt: csúffá tételük a nagy közönség előtt Dénes Sándor javára, hogy kitűnjék, miszerint ez az egyetlen igazi újságíró Szatmáron, a többi elbújhat mellette, mint kontár, mint senki és semmi. Nesze nektek szatmári újságírók! És ugyan ki az a „kolléga“, aki a szatmári újságírókat egy szatmári újságban igy letárgyalta? Hát kérem, az egy országos hírnevű újságíró - notabilitás : Kaczér Ignácz. Tetszett már hallani ezt a nevet ugy-e? Nagy férfiú: már 22 éves, legutóbb Budapesten működött pár hónapig. Most hazajött Szatmárra és egy veszélyben forgó hitsorso- sának azzal sietett segítségére, hogy az ösz- szes többi szatmári újságírókon végig köpött. Nesze nektek szatmári újságírók! Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczi-utcza 16. „ MOKKA “ keverék czégem különlegessége. 1 klgr. 4-40 korona. Villany erővel pörkölve.
