Heti Szemle, 1911. (20. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-15 / 11. szám
6 „HETI SZEMLE Szatmár, 1911. márczius 15. ték, pénzosztogatás, rendjelzápor, bűnbakok kiszolgáltatása, váratlan hadüzenet vagy békekötés, magtárak megnyitása, türelmesség, műpártolás, vagy a mi szinte minden egyes esetben bevált, annak sűrű emlegetése és nyomatékos hangoztatása, hogy az uralkodó Isten kegyelméből való, vagy ha jobban hat így: az Isten földi helytartója, sőt egyenesen isten, csakhogy a rövidebb életűek és a nehezebben fölismerhetek fajtájából. PÁRHUZAM. — Minden párhuzam a mi rovásunkra üt ki, a melyet más nemzetek kulturális fejlődése és a magunké között vonunk, akár a múltban, akár a jelenben. Az ember, még oly felvilágosodott elmével is, akarva-aka- ratlan valami babonás elátkozottságra gondol, valahányszor összehasonlításokat kénytelen tenni azokkal a nemzetekkel, a melyeknek még ellenségeik is vittek valami jót. Valami erkölcsi jót, valami kulturális értéket, valami szellemi kincset, még ha anyagi értetemben kifosztásukra törtek is. A mórok betörése és sokszázados uralma Spanyolországban valamikor keserű kitörésekre fakasztotta az egész európai müveit világot és a hódoltságot mindenek egyértelműnek vették a kultúrára mért végzetes csapással. Pedig a mórok megbecsülhetetlen szellemi értékekkel tették gazdagabbá a középkori egyetemes kultúrát s valóságos kincs-szórás volt uralmuk Spanyolországban. Nekik köszönheti egész Európa az algebrát ; a matematikai csillagászat föllendülését; az alchymiát, mely minden kalandos eltévelyedései mellett is nagyszerűen alapozta meg a természettudományok legpozitivebbjét. Nekik köszönheti a görög filozófia nem egy remekét, mely Al-Mamun, az arab Mátyás király jóvoltából lett a klasszikus arab műveltség egy-egy alapkövévé, hogy az ő révükön azután a miénk legyen. Nekik köszönheti azt a gyönyörű építő stílust, mely örök időkre fog csodálattal eltölteni mindany- nyiunkat a granadai Alhambra, a cordobai mecset, a sevillai Alcazar látásakor, e teljesen érett építőművészet tökéletes arányaival, leheilet-finom- ságaival, csipkeszerű lengeségeivel, mely Európának akkoriban még oly vaskos és nehézkes építészetére oly üdvösen hatott. Nekik köszönheti nemkülönben az iparművészet számtalan ágának föllendülését is, a rézkovácsok mesterségétől az acél-edzésig, a kerámiától a szőnyegszövésig. Az egész oly szörnyűségesnek festett mór uralom végtül-végig csupa-csupa nyereség. Áldott az a rabiga, mely félbarbár országból műveltet teremt. Már pedig a mórok ezt tették Spanyolországgal. Még irodalmukat is ők lendítették föl. Ők indították meg a „romances caballerescos“, „históricos“ és „moriscos“ légióit, hogy egyszer s mindenkorra jellemző bélyeget nyomjanak velük az egész spanyol irodalomra. Milyen más volt a mi hódoltságunk, a melyen Európa már nem siránkozott! Milyen másként tört be ide Kelet! Milyen oázis-romokkal teleszórt sivataggá lett ez a még félszázaddal előbb oly viruló kultúr-ország! Al-Mamun szomjú unokái milyen áhítattal állottak volna meg a Corvina remekei előtt, mily gonddal óvták volna meg e mindennél nagyszerűbb hadi zsákmányt, hogy valamiképpen el ne vesszen a bennük fölhalmozott töméntelen szellemi kincs ! A török csóvát vetett belé: „nekem nem kell, másé se legyen !“ Oh barbárok barbárjai, még alig kapta szárnyaira Naldus Naldius kötetnyi versét a hir, melyben ezt a remek könyvtárt az akkori művelt világ legnagyobbszerü szellemi kincstáraként dicsőítette, — ti már is füstjében, kormában, búsan szállongó pernyéiben gyönyörködtetek ! Eltűntek a könyvek, el a képek, a szobrok, a nagyszerű templomok, paloták, el a humanisták, a tudomány, az irodalom, el minden. Nem maradt utánuk semmi, csak a véráztatta föld, a nyögve viselt adók és a lehetetlenségig bonyolult politikai tojástánc, ez a legnagyobb átok, mely nemzetet érhet. Ilyen a párhuzam a mi ellenségeink és a másoké között; a hozzánk betörő Kelet és a másokhoz betörő Kelet között. Hát még ha barátainkról és a nyájasan mosolygó Nyugatról szólnék! . . . Előfizetőinket, különösen a papságot és tanítóságot kérjük, hogy az esetleges magán-, iskolai- vagy községi hirdetésekkel alkalomadtán lapunkat szíveskedjenek felkeresni. (mm. clr.J Ha hiányzik a kötelességérzet, hiányzik a felelősségérzet is. Ez a mai időknek uralkodó vonása. A mi időnkben a köz- erkölcsiséget a nagy harangra bizzák. Az üzlet a pornográfiának passepartout-1 szerzett a színházakba is. De amint itt a tűzbiztonság a túlságos aggodalmaskodás mellett is a legjogosultabb, ép oly szükségszerű a pornográfiával szemben, a túlságos skrupulozitás is, mert ha az erkölcstelenség szelleme, a színpad csupa illúziójában, poétikai ködös megvilágításában jelenik meg a könnyen megszédithető naivok előtt, akkor az egész generácziók egészségét és jólétét mérgezheti meg. Ezért folyton és folyton hangsúlyoznunk kell, hogy a közérdeknek föl kell emelnie vétóját a család és társadalom ellen irányuló törekvések ellen, tiltakoznia kell a fiatalság és a hiányos nevelésénél fogva könnyen megtéveszthető tömeg félrevezetése ellen. Pedig az a szellem, az az irányzat, az a laza erkölcsi felfogás, — amely ellen a társadalmi rend, a közérdek nem szólhat elég súllyal, energiával, — olyan melegágyat, jó otthont talált színpadjainkon, hogy félő, nemsokára ki fog szorítani onnan mindent, ami szép, nemes, művészi. A jelentkező veszedelemnek egyik neme a franczia bohózatok művelése. Ezeknek világos s nem is titkolt czélja: a malaczkodás a malaczkodásért. De ezeknek a veszedelme nem nagy. A magyar embernek nincsenek ínyére azok a kétértelműségek, vaskos tréfák, mókák, amelyek a vetkőződésnek és fehérneműnek juttatják a főszerepeket. Ezek irodalmi jelentőségre nem aspirálnak, a közönség jókedvére vadásznak s nem lépnek föl a filozófia és az erkölcsreformerség preten- ziójával. De sokkal veszedelmesebb az az irányzat s nem közönséges könnyelműség kell hozzá, hogy a szinpadról hirdetik, ajánlják a szabad szerelmet. A színdarabokban a szabad szerelem szüfrazsettjeit kiváltságos, maga- sabbrendü lényeknek, azouat a nőket pedig, akik még uralkodó morállal nem hajlandók szakítani, korlátolt gondolkodású rabszolgáknak tüntetik föl. Ez az irányzat a mai fennálló társadalmi viszonyok közt egyenesen eltévelyedés. Az említett két irányzat felelősség nélkül nagy tért hódított színpadjainkon. S bizony sokat vétett a színpad a társadalmi rend, a közérdek, a család ellen mindig és ma is. Az ilyen irányzattól telitett darabok napirenden vannak. Az elmúlt héten még csak hagyján. Egy ilyen szelidebb fajtájú franczia vígjáték szerepelt a műsoron. „A szent liget.“ Kedden és szombaton adták. A női hiúság, irigység, az államügyeknél a női protekezió szatírája ez a darab. De mindezt úgy oldja meg, hogy oly nagy szerepet juttat a házasságtörő asz- szonynak. A házasságtörő asszony elcsépelt problémája nélkül talán nem is lehetne az a vígjáték ? Zöldi, Prongác Matild, Vidor, Her- cegh, Sipos szerepeikben kifogástalanok voltak. Pénteken „Rab Mátyás,“ vasárnap „Hercegkisasszony“ (ötödször.) operettek mentek : Komáromy Gizi „Rab Mátyás-“a művészi volt, gondos kidolgozás és teljes átérzés jellemezték. Bus magyar nótáit többször meg kellett ismételnie. Vendégszereplésben is volt részünk. Beregi Oszkár szerdán „Hamlet-“ben, csütörtökön a „Kisértet“-ben játszott. Péterfi szerint „Hamlet“ a világirodalom legigazibb „szivtápláléka,“ az ő leikéhez mindenki külön utón jut el. Érzéseink vihetnek ő hozzá, értelmünk nem. Schlegel azt mondja, hogy Shakspere „Hamlet“-je az irrationalis egyenletekhez hasonlít, amelyekben egy mennyiség mindig ismeretlenül marad, megoldhatatlanul. Shakspere „Hamlet“-be öntötte bele legigazabban a maga érzéseit. Ekkortájt vesztette el ő is apját; csalódott a nőben, a szonettek asszonyában s érezte, amit Hamlet mond ki: gyarlóság, asszony a neved. Lélekben ők ketten egyek. Shakspere olyannak festi az udvart, amilyennek Hamlet látja : hízelgés, bűn, kétszínűség. Csalárd a szerető, kém a barát, ostoba az udvari nép. Hamlet mindig mint alattvaló beszél, nem mint királyfi. Hamlet nem tehetetlen, nem gyáva, hiszen indulatában könnyen ránt kardot s öli meg Poloniust. Ophelia sírjában összetűz Laertes- sel, megsebzi s megöli a királyt s igy végre — bosszút áll, s az az ember, akinél „az elszántság természetes színét a gondolat halványra betegiti.“ Szikrázó tettvágya és tes- pedő meggondolása, lelkének szakadatlan belső vergődése hozza őt oly közel a modern emberhez. Bereginél jobb Hamletet nem lehet elképzelni. Áz élet sistereg az ajkán, tűz csillog a szemében, a fájdalom sorvad az ő lelkében. 0 csakugyan átérzi á Hamlet érzéseit. A „Kísértetek“-ben, Ibsen darabjában Oswaldot alakította közvetlenséggel és színészi tehetsége teljével. Hamletet zsúfolt ház nézte végig, a Kísérteteket már nem, mert e napon volt Bendiner Heddy hangversenye s igy a közönség megoszlott. Szerződtetések. Heves Béla színigazgató Károlyi Sárika szendeszinésznőt, Fehér Gyula drámai hőst, Szőke Sándor bonvivaut színészt, s Pásztor Zoltán operett komikust társulatához szerződtette. Heti műsor: Szerdán délután : ifjúsági előadás „Öcs- kay brigadéros.“ Este: „Aranylakodalom.“ Mindkét előadást megelőzi Mátray Lajos főgimn. tanár „Szabadság ünnepén“ prológja. Csütörtökön-. „A kuruzsló.“ Pénteken: „Bob herőzeg.“ Szombaton: „Tiszturak a zárdában.“ Vasárnap délután: „Czigányszerelem.“ Este: „Ingyenélők.“ HÍREK mi Dal a szent emberről, Szelíd-fehér volt haja, mint a lelke. Lépése lágy, a hangja-szava csendes. A dusfehér szint s a békét szerette. A szive nap volt: tűzesd hullt róla, Sr akikre hullott: tüzfénybe’ fürödtek És mintha tüzzé lángolódtak volna. A szive nap volt, nyári nap volt: égett, S akikre tűzött: lángjain hevítitek A bölcsnek és a — lágy szavú szei énynek. A lelke nagy volt, íves ég a lelke: Az istenházát, azt a hófehéret, A lelkének egy csöppjéböl emelte. 0 volt az égi titkok kedvelője, Jövő-Jelennek áldó-áldást termő, 0 volt a titkos öröm megvetője. Kezétől ékes lett a könny tallója . . . A sok virág közt, uj-nyiló virág közt Nem volt övé más, csak a tüske-rózsa. Én láttam egyszer, óh én láttam egyszer Kezébe’ sok-sok vérpiros virággal: Nagy fájdalomtól fölfakadt sebekkel. Én láttam egyszer ... Mintha visszajönne Ha sírva sírok, mintha visszatérne, 8 amig vigasztal -— fölszárad a könnye. Márczius 15. A szabadság nagy ünnepét külön ünnepségek redezésével ülik meg városunk polgársága és az intézetek ifjúsága. A németi Társaskör ünnepélyén bes$04ßt Duszik Lajos ev. lelkész mond, Lipeczky Elek népdalokat énekel, Rácz Károly és Bánk Jolán szaval, a polgári énnekar a Hymnust énekli. — A kir. kath. főgymnasium ifjúsági ünnepén Orosz Pál, Tóth Lálmán, Gruber László szavalnak, beszédet mond Kárpáti Győző, felolvas Ráthonyi István és szerepel még az ifjúsági ének- és zenekar. — A ref. főgymnasium és a ref. tanitónőképző ifjúsága szintén önképzőköri ünneppel áldoz a nagy
