Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-23 / 12. szám
Szatmár, 1910. márczius 23. Botrány a képviselőházban. A kép viselőházat hétfőn feloszlatták. A miniszter- elnök beszédje alatt valóságos vihar tört ki a Justh-párti padokon, törvénykönyveket vagdaltak a miniszterek felé, minek következtében a miniszterelnök és Serényi arczu- kon megsérültek, több helyen véresek voltak. Hát ez bizony nagy szégyen a magyar parlamentre. A honvédség köréből. Fehér Mihály 12. honvéd gyalogezredbeli hadnagy Szat- márról a máramarosszigeti zászlóaljhoz helyeztetett át. Gyászhir. Donner Rudolf cs. és kir. 65-ik gyalogezredbe!! nyugalmazott czimzetes alezredes, folyó hó 15-én 54 éves korában elhunyt Munkácson. Temetése nagy katonai pompával ment végbe. — Dr. Cserno Kornél dolhai járási orvos e hó 18-án meghalt. A java korában volt orvos halála széles körökben keltett részvétet. — Janitzky Albert nagykárolyi kereskedő fia, Béla, felsőkereskedelmi iskolai tanuló, folyó hó 16-án, életének 17-ik évében elhunyt. Temetése folyó hó 18-án ment végbe általános részvét mellett. Temetésén megjelentek Debreczenből két tanár vezetése alatt osztálytársai mintegy 40-en s kisérték utolsó útjára korán elhunyt iskolatársukat. — Óvári Szeöke Barnabás Szatmár- vármegye volt főmérnöke, majd min. főmérnök, földbirtokos vármegyei biz. tag. f. hó 22-én reggeli 3 órakor rövid szenvedés után, életének 78 ik évében váratlanul elhunyt. A megboldogult földi részei f. hó 24-én fognak — Bercsényi-utcza 47. számú gyászháznál d. e. 11 órakor elmondandó gyászima után — ugyanazon nap d. u. fél 4 órakor Udvariban a családi sírboltba elhelyeztetni. — Néhai jeneői Jeney Dávid 1848—49. honvéd őrnagy s földbirtokos özvegye sz. kisdobronyi Isaák Erzsébet életének 82-ik évében rövid szenvedés után f. hó 18-án d. u. fél 1 órakor Zsaro- lyánban elhunyt. — Özv. Pászkán Mihályné sz. Májercsik Viktória f. hó 19-én életének 69-ik évében városunkban elhalálozott. A nagyváradi megyéből. Dr. Radu Demeter nagyváradi gk. püspök Máté Gyulát, ki theologiai tanulmányait szemináriumunkban végezte, koadjutori minőségben Porcsal- mára küldötte ki. Tisztviselői állások betöltése az ex- lexben. A miniszterelnök Pest vármegye alispánjához intézett rendeletében kimondotta, hogy a törvényszerűen rendszeresített állások amennyiben időközben megüresednek, a költségvetésen kívüli állapotra való tekintet nélkül, szabályszerűen betölthetők és az illetmények az újonnan megválasztott vagy kinevezett vármegyei tisztviselő részére a vármegyei háztartás terhére haladéktalanul kiutalhatok. Sárköz község összes iskoláinak növendékei méltó módon ünnepeltek meg már- czius 15-ét, a szabadság ünnepét az ifjúsági egyesülettel kapcsolatban. Reggel tanítóik vezetése mellett istenitiszteleteiken vettek részt s onnan hosszú menetben zászlók lengede- zése, hazafias dalok zengedezése közben a községházához vonultak hol, beszéd, ének és szavalatokkal gyönyörködtették a nagy számban megjelenteket. Petroleumforrás a Bottájában. Eelső- visó melletti Botfája dűlőben állítólag oly kitűnő petróleumra akadtak, mely megvizsgálás után elsőrendűnek látszik. A kutatók most Budapestre mentek, hogy egy nagyobb vállalatot a kiaknázásra rábírjanak. A forrás igen vékony ág ugyan, de remélhető, hogy 3—400 méter mélyen egy oly vastag forrás kapható, mely kielégítené a vállalkozókat. Bár úgy lenne. „HETI SZEMLE“ 7 Királyháza. Az 1848-iki márcziusi események emlékére a királyházai róm. kath. elemi iskola növendékei márczius 15-én d. e. 3 órakor fényesen sikerült iskolai ünnepélyt rendeztek. Műsor volt: 1. Hymnusz. Éneklik a növendékek. 2. Márczius 15-ére. Irta Pa- lágyi. Szavalta Szentmártoni Anna V. oszt. t. 3. Felolvasás. Tartja Tuzsory Péter V. oszt. tan. 4. Márczius 15. szinmü 1 felvonásban. Irta Pásztor József. Személyek : Sándor egyetemi hallgató Várady L. IV. oszt. tan. Ilonka húga: - Várady Mariska V. oszt. tan. Öreg honvéd: Takács Mihály IV. oszt. tan. 5. Tavasz elmúlt. Éneklik: a növendékek. 6. Honfidal. Szavalja: Turóczy M. Elvira. II. oszt. tan. 7. Ünnepi beszéd. Tartja: Szabó Lajos plébános ur. 8. Szózat. Éneklik; a növendékek. Dicséretet érdemel Turóczy tanító, ki fáradságot nem ismerve az orosz anyanyelvű gyermekeket, oly szabatosan betanította s a színdarabot igen ügyesen rendezte. Egy halott kinevezése. Általánosan ismert tény, hogy nálunk úgy az oki. tanítónők, mint az oki. óvónők száma igen nagy. A legtöbbje állás nélkül van, sőt néha évek múlnak, mig az állásért esdő alkalmazást nyer. Így járt és állásért esedezett már évek óta Najcsek Vilma óvónő, akinek kérvénye a minisztériumban előjegyzésben volt. A szegény nem érhette meg élte legnagyobb örömét hozó óráját, vagyis a most márczius hó elején Füzesmezőre áll. óvodához történt kinevezését, mivel még a múlt év szeptember hó folyamán meghalt. A minisztériumban maradt kérvénye pedig csak most nyert elintézését. Megszökött a büntetés elől. Pólyák Károly volt szatmári hadnagy ellen kétrendbeli bünügy is volt folyamatban a szatmári törvényszéken. Az egyik lopás, a másik sikkasztás miatt. A megtévedt hadnagy ügyében a törvényszék e hó 21-re tűzte ki a főtárgyalást. A visszaérkezett kézbesítői jelentés szerint azonban Pólyák Ivárolynak nem volt kézbesíthető a főtárgyalásra szóló idézés, mert időközben Amerikába szökött. Az Első magyar általános biztosító társaság folyó hó 12-én tartotta évi rendes közgyűlését gróf Csekonics Endre v. b. t. t. elnöklete alatt. Az igazgatóság részéről az ügyeket a társaság vezérigazgatója, Ormódy Vilmos főrendiházi tag adta elő. Az igazgatóság felolvasott jelentéséből, valamint alappéldányban is közölt zár- és mérlegszámlából kitűnik, hogy a lefolyt 1909-iki ötvenkettedik üzletév eredményei voltak a társaság működése óta a legnagyobbak s összesítésükben a legkedvezőbbek. Az évi 5,113.728 korona 98 fillér tiszta nyereségből az igazgatóság osztalékul 1,500.000 korona összeget javasolt, tehát minden egyes egész részvényre 500 koronát, mig a nyereség többi része az alap- szabályszerü levonások után a társaság dúsgazdag tartalékainak és alapjainak további erősítésére szolgál. Az üzleti eredményekhez méltó volt ezúttal is a társaságnak a közczé- lok iránt tanúsított hagyományos áldozatkészsége. A közgyűlés az összes számadásokat s- az igazgatóság, illetőleg az egész kormányzótestület valamennyi javaslatát köztetszéssel egyhangúlag elfogadta s az egész 1909-iki üzietévre vonatkozó felmentvényt minden irányban megadta. Az egész részvényenként 500 korona osztalék kifizetését a társaság főpénztára már e hónap 14-én megkezdte. A kormányzótestület tagjaiul egyhangúlag megválasztattak a következők : Elnök : gróf Csekonics Endre. Alelnök: gróf Zichy János. Választmányi' tagok: báró Baich Milán, gróf Bánfí'y György, gróf Batthyány István, dr. Bródy Samu, Darier Henrik, gróf Erdődy Rudolf, báró Gerliczy Ferencz, Goldberger Berthold, báró Harkányi János, gróf Kará- tsonyi Jenő, Libits Adolf, gróf Nádasdy Tamás, lovag Schoeller Pál, Szegedy György, Szitányi Géza, báró Uechtritz Zsigmond és gróf Wenckheim Frigyes. Az igazgatóság tagjai lettek: báró Harkányi Frigyes, László Zsigmond, Ormódy Vilmos, Szende Károly, gróf Zichy Nándor; a felügyelő-bizottság tagjai: Berzeviczy Albert, Burchard-Bélaváry Konrád. Hajós József, Németh Titusz és báró Radvánszky Géza. Végül Szabó Géza részvényes köszönetét mondott elsősorban ormódi Ormódy Vilmos főrend, vezérigazgatónak, az igazgatóságnak, az egész kormányzótestületnek s a kitűnő tisztikarnak az elért fényes eredményekért és kéri azt jegyzőkönyvbe foglalni. Gróf Csekonics elnök köszönetét mond a kormányzótestület nevében a bizalom nyilvánításáért s ezzel a közgyűlés után tartott igazgatósági ülésen az igazgatóság a következőleg alakult meg: igazgatósági elnök lett báró Harkányi Frigyes, vezérigazgató Ormódy Vilmos főrend, helyettes vezérigazgató pedig Szende Károly. Ez alkalommal köztudomásra hozza a társaság szatmári föüyynökséye, hogy Warner Oszkár Il-od titkár titkárrá kineveztetett és a főügynökség vezetésével megbizatott. Az Első magyar ált. biztositó társaság szatmári főügynöksége elfogad biztosításokat tűz-, jég- és betörés ellen, valamint az ember életére, úgyszintén foglalkozik balesetek elleni és szavatossági biztosítások felvételével. Nyomatott a Pázmány-sajtóban Szatmáron. FALMA KAUCSUK SAROK VAN CIPŐJÉN JÉG!! természetes, kristálytiszta, aczélke- mény, 25 cm. vastag, fuvarmentesen szállítom bármely állomásra kocsi- rakományként 280.— Koronáért. Pénzt az itteni Hitelbanknak sürgö- nyileg kérem. Megrendelő siirgöny- czim : Bartha István termény - kereskedő Brassó (Erdély. Tisztelettel értesítem nagyrabe- csiilt vendégeimet, hogy husvét első napján nyitom meg a kath. kaszinó helyiségében levő teke-pályát, mely alkalomra ízletes zóna reggeliről és frissen csapolt sörről gondoskodtam. Ma szerdán és pénteken tartom az utolsó nagy HAL-ESTÉLYT. Szives pártfogást kér Demkő Mihály, vendéglős.