Heti Szemle, 1910. (19. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-02 / 8. szám (9. szám)

Szatmár, 1910. márczius 2. HETI SZEMLE“ Pénteken Konti ismert darabja a „Su- hanez“ került színre zónaelőadásban. H. Bállá Mariska a szimszerepben talán a tőle meg­szokottnál is bájosabb, brilliánsabb alakítást produkált. Az est sikere legnagyobb részben neki tulajdonítható. Szombaton „A kis czukros“ czimü fran- czia vígjáték bemutató előadása volt. Meg­nyugvással konstatáljuk, hogy ez az újdon­ság nem tartozik a franezia vígjátékoknak ismert kategóriájához. Alig egy-két helyen s akkor sem szertelenül bukkan elő benne a frivol gall szellemesség, ez a vígjáték csak­nem teljesen fehér darab s néhány jelenete, de maga a meséje is igazán kedvesnek és poetikusnak nevezhető. A darab gerincze egy elkényeztetett, dúsgazdag leány szerelme az iránt az ember iránt, aki először és egyedül meri az ismerősei közül a szemébe mondani, hogy rosszul nevelt leány és nem érdemes arra, hogy egyetlen férfi is szeresse. Hogy miként váitozik meg lassanként az akaratos, rakonczátlan leány annyira, hogy maga ez az őszinte és goromba férfi is megszereti —, azt a vígjáték pompásan megkomponált jelene­tekkel illusztrálja és Wirth Sári, „a kis czuk­ros“ szatmári személyesitője meghatóan igaz művészettel jeleníti meg. Wirth Sáli eddig is mindig bebizonyította, valahányszor szerepet kapott, hogy ambicziózus, nagyrahivatott mű­vésznő, — ez estén a darab nehéz és bárkit is kemény próbára tevő főszerepéLfeldiszitette vonzó egyéniségének minden kedvességével és az ő meleg, természetes játékának nagy része van benne, hogy „A kis czukros“ győ­zött az egész vonalon és a felvonások végén a Wirth Sárit ünneplő közönség a darabot is ünnepelte. Nagy dicséretként mondjuk, hogy a férfi főszerepet játszó Szilágyi méltó part­nere volt Wirth Sárinak. Ezen az estén nyu­godt biztonsággal, intelligensen és közvetle­nül játszott. Az előadás különben is a job­bak közé tartozott. A nők közül kiemeljük a nak. Lássák az ő szenvedéseit. És fokozzák azokat. És különösen, hogy megtegye — az ő jelenlétükben — végrendelkezését. * * * És állanak. Ott állottak. És a fájdalmas anyának dagadó tengerként nőnek a fáj­dalmai. És öleli azt a fát. Csókolja, mert tudja, hogy az a dicsőség fája leszen. Tiszte­lettel látja szent Fiának vérét fejére és ruhá­jára hullani. Most érzi csak igazán, hogy szent Fiát nem a vasszegek szegezték arra a keresztfára, hanem a szeretet. Az emberiség, az ellenség, a bűnösök szeretete. Azért csen­des ő is. A szeretet ad neki is erőt. Hőssé teszi. Lecsendesiti lelkének háborgását ez a nagy, fönséges tudat, mint lecsendesült a ten­ger szent Fiának egyetlen szavára. E nagy, fönséges érzésnek megszentelt perczeiben folyik le a Golgothán a megváltás tragédiájának egyik megható, nagy és leírha­tatlan jelenete. A jó fiú szólal meg. Anyjára veti szen­vedéseiben is nyájas tekintetét. És igy szól . — Asszony! íme, a te fiad! És aztán kedves tanítványának mondja: — íme a te anyád 1 természetes és kedves Gömöry Vilmát 'és a bájos és ügyes Salgó Nusit. Sipos és Herczeg szerepeiket jó felfogással játszották és ha a súgóval való intim barátságukért nem kel­lene e darabban megrónunk, róluk is több dicséretet Írnánk. Kiválóan bevált Rónainak nagyon szerencsés és helyes modorban ját­szott Lapisztolle-ja és kisebb szerepeikben jók voltak Somogyi, Molnár és Vájná. Vasárnap délután az „Elvált asszony“, este „A kis czukros“, hétfőn „Liliom“ került színre. Kedden a „Trenk bárót“ játszották ez idényben harmadszor. A Mariczát játszó Lu- gossy Irén betegsége után ezúttal lépett fel először s tisztelői ez alkalomból valóságos vi- rágözönnel lepték meg s melegen ünnepelték a rokonszenves, bájos kis szubrettet, aki gra- cziózus játékával rá is szolgált az ünneplésre. HÍREK. Konfcrenczia beszédek. A helybeli férfi Mária-kongregáczió és legenyegyesiilet tagjai számára e hó 8., 9., 10., 11., 12., este 8 órakor elő­adások, (konferencziák) tartatnak a Kálvária templomban, melyekre a m. t. férfiközönséget tisztelettel meg­hívja az Elnökség. A közoktatási miniszter. A király gróf Zichy Jánost vallás és közoktatásügyi miniszternek nevezte ki Justh Gyula körúton. Justh Gyula a függetlenségi és 48 as párt elnöke márczius 4-ére Szatmárra érkezik, hol d. u. félháromkor népgyülés lesz. Innen ugyanaznap délután Dr. Pilisy István a krassói kerület orsz. képvise tőjének legközelebbi községébe Ombodra men­nek át, hol népgyülés keretében tartja meg Dr. Pilisy István beszámolóját. A beszámoló helyéül azért nem választhatták Krassót, a Megrázó, de felemelő végrendelkezés; Csodás gyöngédsége a jó és hálás fiúnak. Mintha csak igy szólana: — Anyám! Én meghalok. Látom, hogy lelked megtelt fájdalommal. Ihol az én ked­ves tanítványom. Ha engem szeretsz, viseld gondját. Légy anyjává. És ez órától a szere­tett tanítvány nem is hagyja magára a fáj­dalmas anyát. Ámde a Megváltó nem egy emberért, nem egy bűnösért hal meg, áldozza fel ön- nagát. Végrendelkezést sem csupán anyja és kedvelt tanítványai számára tesz. De az egész emberiségért, minden emberért. Mindenkinek számára, aki tanítványa leszen. Es akinek e bus földön való vándorlása közben anyára van szüksége. E nagy, fönséges pillanat tehát egyszerre felemeli a nőt hivatásának, anyaságának gyö­nyörű magaslatára, méltóságára. Megteremti a keresztény nőt és anyát. A keresztény nő és férfiú a fájdalmas anya személyében e percztől fogva anyát, minden anya saját szenvedését szemlélheti. Végtelen szeretetében, önfeláldozásában, re­ményeiben és szenvedéseiben egyaránt. A fájdalmas anyában az anyák összes J _ ke rület székhelyét, mert a Torai besötétedés miatt Szatmárról oda úgy át nem ínehetnének délután, hogy a gyűlés még megtartható le­gyen, 5-én Csengerben és Mátészalkán lesz népgyülés, mig 6-ára Debreczenben terveznek országos nagy gyűlést. Nagykárolyban is lesz Justh megjelenésével egybekötött népgyülés de majd csak akkor, a midőn az agitationalis körúton Szilágymegye fog sorra kerülni. Egye­lőre Csenger és Szalka előbbrevalók. Főispáni kinevezések. Végre csak­ugyan megjött főispánunk kineyezése. A hí­resztelések valóra váltak, mert csakugyan Csaba Adorján szatmárkeriileti főszolgabírót nevezte ki vármegyénk és városunk főispán­jának a király. A hivatalos lap ugyanazon száma közli Becsky Emil ugocsai alispánnak Ugocsa vármegye főispánjává történt kineve­zését. A szatmári főszolgabiróság. Csaba Adorján szatmári főszolgabírónak főispánná való kinevezésével megürült a szatmári főszol­gabírói állás. Ez állásra már most megindul­tak a korteskedések. Legtöbb, úgyszólván biztos kilátása van azonban a szatmári főszol­gabírói állásra, B. Kovács Sándor erdődi fő­szolgabírónak. ki a legrégibb vármegyei tiszt­viselők egyike. Egyházmegyei hir. Czier Ferencz lel­kész a nagymajtényi, Pásztor József a tibai plébániai javadalomra investiturát nyertek, minélfogva az említett javadalmakba plébá­nosoknak beiktathatok. Hymen. Dortsák Lajos honvédhadnagy kezelőtiszt és Fazekas Sarolta m. hó 26-án tartották esküvőjüket Munkácson. — Ifj. Lit- teczky Endre, a „Szamos“ napilap felelős szerkesztője f. hó 24-én esküdött örök hűsé­get Heinrich Viktor építész leányának, Maris­kának. — Oretzmacher Gyula nagybányai bá- nyasegédmérnök m. hó 26-án esküdött örök hűséget Pohorellán Schréder Anna Vilmának, Schréder Alajos Kóburg főherczegi vasgyári fájdalma, reménye, hősiessége, bizodalma, erős­sége, mint gyémánt, fényben ragyog vissza. Oh édes anyák! Ti sokszor talán pa­naszkodtok, hogy mily szegénységben, sőt nyomorúságban kellett életet adni gyermeke­iteknek, szálljatok lelketekkel Betlehem já­szolához. És látni fogjátok, hogy a fájdalmas anya mily szegény volt. Bölcső mellett virrasztasz ? És remegsz, hogy a halál angyala, a gyermekek réme el­rabolja tőled, aki neked legkedvesebb e vilá­gon. Nem hallod Rákhel siralmát? Nem tu­dod, hogy a fájdalom anyja mily veszélyek közt fut Heródes kegyetlensége elől ? Lelked elborul, ha gyermeked jövendő­jére gondolsz, az élet esélyeit elemezed ? — Halljad csak az agg Simeon jóslatát: „ Asszony, a te szivedet is átjárja a hegyes tőr.“ Sírsz, mint szent Monika, ha fiad elme­rül a világ csábjaiba. Mikor leszakad keb­ledről. Mikor elveszted. Sírj! A könnyeknek visszahozó ereje van. De látod-e, a fájdalmas anya, mint keresi fiát és mint öleli ismét a keblére. Szép, integető, nyilvános pályán látod gyermekedet működni. De harczolni is. És vérző szívvel tapasztalod, mint üldözik irigyei Tisztelettel hozom a n. érd. közön­ség szives tudomására, hogy a volt SCHWARTZ TESTVÉREK----------- úri- és női- ---------— di vatáru - üzletét teljesen újonnan beren­dezve, a következő czég alatt, ismert szolid alapon megnyitottam és tovább fogom vezetni. Kész szolgálattal ík-tér Halmi ház.

Next

/
Thumbnails
Contents